Új év, új élet? Baromság. Én inkább olvasok. Majd holnap kifejtem.

B-Happy

Boldog Szülinap Előtti Napot az én drága Zsóka barátosnémnak, és köszönöm a szépséges ajándékot, meg a pontosan féltucat paxtollbetétet!

Nem vagyok valami fürge máma. Már napok óta nagyjából mást se teszek, mint olvasom ennek rettenetes nőszemélynek a történetét, és felüdülésképpen régi filmeket nézek, mert karácsony táján úgy tűnik itt ezeket adják orrba-szájba. Láttam például a Notre-Dame-i toronyőrt Gina Lollobrigidaval, a Marie Walewskat (ő volt Napóleon "lengyel felesége") Greta Garboval, meg a Le docteur Jivagot, az 1965-ös változatot. Ma lesz a La belle et le Pirate (A szépség és a kalóz), ami asszem pont az a forgatókönyv, mint amiről R. kommentolt, és megnézem még az Une ravissante idiote-ot Brigitte Bardottal, a hétvégén meg Victoria királynő ifjú éveit Romy Schneiderrel.

Amikor meg végképp úgy érzem, hogy legszívesebben a sarokba vágnám Marianne-t , akkor a feszültség levezetésére bekapcsolok néhány Sherlock Holmest, Poirot-t, vagy Miss Marple-t.

A karácsonyunk gyönyörű volt, a szentestét édes kettesben ünnepeltük, és a másnapi vendégség is jól sikerült, például nem ragadtak be az arcok.

Itt van három kép a terítésről, meg az ajándékaimról. Jó volt a termés. Az én drága férjecském elhalmozott minden szépséggel amire csak vágytam, és még Baileyst is ittunk. Azok a fehér pillangók a csipikés dobozon valójában cukorból készültek. Persze sikerült leejtenem a dobozát, és egy csomó eltört, úgyhogy kiválogattam az épen maradtakat, és azokhoz most csak fejvesztés terhe mellett érhet hozzá bárki. Amúgy meg halott pillangókat rakunk a kávénkba.

A vacsorát is le akartuk fotózni, de valami át volt birizgálva a kamerán, és ezt már csak az étel elfogyasztása után vettük észre, így sebtében elmosogattam, és újraterítettem, ezért van az hogy a kuglófnak már hiányzik a negyede.

Kezdek eljutni arra a pontra, amikor már én is kezdek begolyózni ettől a könyvtől! Az ötödik kötetet olvasom, de egyszerűen nem hiszem el, hogy mi minden van belekszuszakolva egyetlen regénybe! Olyan mintha nem is regény lenne, csak egy ötletbörze csokorba kötve, mert akármelyik szimpla fejezete annyi történést tartalmaz, ami bőven kitenne egy hosszabb regény is. Itt a harmadik kötet:

.

Párizsban nagy ovációval fogadják, mert közben mindenki számára kiderül, hogy nemcsak hogy hozzáment a birodalom egyik legősibb és legelőkelőbb nevét viselő titokzatos herceghez, de mindenki megtudja valódi, szüleitől örökölt nevét is, amivel egy csapásra bekerül a felső tízezer körébe.

Éli tovább az életét, várja a gyermeket és temérdek hódolója van, köztük egy orosz katona, aki nagyon hevesen orstomolja, és mindenkivel párbajba kevereik, aki akadályozza az udvarlásban. Marianne viszont hirtelen minden átmenet nélkül rájön, hogy már nem a császárba szerelmes halálosan, hanem az amerikai Jasonba szerelmes halálosan, és mikor egy követségi bálon, ahol a császári pár is jelen van, találkoznak majdnem a karjaiba omlik boldogan megvallva érzéseit. De ekkor Jason bemutatja neki a feleségét, egy mexikó asszonyt, Pilart, akit azért vett el, mert azt hitte, hogy Marienne örökre elveszett a számára, és mert nem jutott el hozzá soha aza levél, amelyben férjül kéri. Ekkor üt be a tragédia egy meggyulladt lampion formájában, és seperc alatt lángra kap az egész bálterem, ahonnan sikerül ugyan Marianne-nak kimenekülnie, de hirtelen rátör a depresszió, mikor látja maga körül a halált, meg hogy Jason is és a Császár is a saját feleségét menti ki a tűzből, vele meg senkise törődik. Ott sertepertél a kertben mikozben mindenki azzal foglalkozik hogy mentse ami menhető, és az egyik bokor mögött egy fosztogató megpróbálja megerőszakolni, de megmenti őt az orosz katona, aztán ott hagyva a dulakodó katonát és fosztogatót sertepertál tovább, és elhatározza, hogy itt az ideje lezsámolni boldogtalan életével, elvégre már legálább 18 éves, és hosszú élete során annyi tragédia érte, hogy már semmi jót nem várhat az élettől, és elindul, hogy belevesse magát a lángokba. Már majdnem sikerül is az öngyilkosság, mikor az utolsó pillanatban Jason ráugrik hátulról és kivonszolja a halál torkából, és a császár is ott terem, azonban a sok idegeskedéstől elvetél, és hetekig nyomja az ágyat boldogtalanul.

Mikor kissé összeszedi magát, Jason meglátogatja, akinek bevallja szerelmét, és aki viszonozza is, de kénytelenek belátni, hogy nem lehetnek egymáséi, mert mindketten házasok, könnyes búcsú. Marianne barátnője azt tanácsolja, hogy tegye féltékennyé Jasont, akkor majd föladja erkölcsös nézeteit, és hajlandó lesz a szeretője lenni. Az orosz katonával el is megy egy színházi előadásra, ahol tényleg sikerül is a féltékenységi hadművelet, csak nem egészen úgy sül el, ahogy azt a lány képzelte, mert Jason oltári pipa lesz Marianne-ra, és örökre elhagyja.

Mikor hősnőnk hazatér az elfuserált előadás után, meglepi várja a szobájában, mégpedig a volt férje személyében, aki újra fölbukkant (az ablakon bemászva) pénzt követelve, és cserébe elárulja, hogy Jasont másnap kémkedés vádjával csapdába fogják csalni, és ha jót akar szerelmének, akkor mentheti, ha másnap este elmegy hozzá és figyelmezteti. Marianne kifizeti, és elküldi de nem csukja be az ablakot. Egyszercsak ott terem az orosz katona, akinek tudámására jutott, hogy a lány csak játszadozott vele, amit ő nem tűrhet, ott helyben megerőszakolja és a pecsétgyűrűjével bélyeget éget Marianne hasára. Mivel az ablak még mindig nincs becsukva, hirtelen egy harmadik férfi is a szobában terem, Marianne barátnőjének szeretője, aki arra járt, és látta, hogy valaki bemászik az ablakon. Kissé későn bár, de lerángatja a katonát a lányról, és kipenderíti az ablakon.

Másnap este Marianne elmegy Jason figyelmeztetni a volt férj által beharangozott csapdára, miáltal ő maga sétál bele gyanútlanul a volt férj által feállított csapdába. Nem tudom, hogy ez a bolond nőszemély miért hallgat egy fickóra, aki nyilvánvalóan bosszút akar rajta állni, és ráadásul azt is tudja, hogy most éppen Jasont szereti halálosan.Na szóval odamegy a házba, beszél Jasonnel, aki először meg akarja fojtani féltékenységből, de aztán inkább elkezdi csókdosni. Közbe mindenféle neszeket hallanak, égy egyszercsak beállít a rendőrség, hogy névtelen levelet kaptak, hogy a házban van egy hulla, akit Jason ölt meg Marianne-el a szeretőjéve együtt, és ők most bizony házkutatást fognak tartani. Házkutatnak, és megtalálják az embercsempész-kettősügynök hulláját, aki már az előző kötetben is föltűnt újra. Azonnal letartóztatják Jasont, a lányt meg hazaküldik, mert nem tartják szükségesnek, hogy Sant'Anna hercegné neve belekeveredjen egy gyilkossági ügybe. Marianne hazamegy, de teljesen kétségbe van esve, hogy mi történik majd a halálos szerelmével, és már másnap kiderül, hogy elég rosszul áll a szénájuk. A hajóján ugyanis hamis pénzt is találtak, ami csak ront az ügyön, a császár meg Marianne-t száműzetésbe küldi, hogy ne legyen láb alatt, amíg tart a nyomozás és a per.

Száműzetésbe is vonul, de elég hamar visszacsempészteti magát Párizsba Talleyrand segítségével, aki titokban elszállásolja egy házaspárnál, ahol a feleség kis intermezzoként elmeséli neki titokzatos férjének kálváriáját. És itt még mindig nem tudjuk meg, hogy miért nem láthatja senki Sant'Anna herceg arcát, de azt igen, hogy milyen átok ül a családon: a quattrocento óta minden Sant'Anna hercegné gyilkosság áldozata lett vagy valamilyen erőszakos halált halt! Például a most aktuális herceg anyját is a most aktuáis herceg apja ölte meg közvetlenül a szülés után, de senki nem tudja miért. És a nagymama se volt semmi, mert az egy csodálatosan gyönyörű és teljesen nimfomániás asszony volt, aki annyira szerelmes volt magába, hogy telerakta a szobáját tükrökkel és folyton magát nézegette, és fiatal parasztfiúkat kapott el és szeretkezett velük a saját magának emelt szentélyben, majd az aktus után a hatalmas giuneai fekete rabszolgájával megölette öket. Csak egy gyereket szült, az aktuális herceg apját, majd mikor fölfedezte az első ráncot az arcán, felgyújtotta a szentélyét, és belevetette magát a lángokba, ahol szénné égett. És ráadásul a sátánista titkárról, aki az előző kötetben majdnem feláldozta a komornát, kiderül, hogy ő is egy Sant'Anna fattyú, és fiatal korában ő is a nagymami egyik szeretője volt, az egyetlen akit nem öletett meg, és akit megtanított a sátánista szertartásokra. Miután ezeket megtudja a lány, elhatározza, hogy soha többé nem megy vissza a Sant'Anna kastélyba.

Marianne nem tud tétlenül várni hogy mi lesz az ítélet Jason ügyében és mindenképp látni akarja, és házaspár férfi tagja segít neki hogy látogatást tehessen a börtönben, ahol a koszos priccsen Jasoné lesz. A börtönből hazafelé tartva utonállók támadnak rájuk és elrabolják őket, de közben kiderül hogy nem útonállók, hanem Jason megcsalatott mexikói felesége Pilar, aki addig akarja fogva tartani Marianne-t, amíg halálra nem ítélik a csalfa férjet, és a kivégzés után, őt is meg akarja ölni, majd be akar vonulni egy mexikói zárdába vezekelni. Egy elhagyott magtárban tartják fogva egy tó közepén, de a lánynak csodálatos módon sikerül megszökni egy vasvilla letört fokának segítségével, kiúszik a partra, gyalogol rengeteg kilométert, és egy paraszt segítségével visszatér párizsba, ahol addigra már kihirdették a halálos ítéletet. Erre azonnal Napóleon elé járul, hogy kegyelmet kérjen halálos szerelmének, és a vadászó Napóleon lova elé veti magát, aki végre hajlandó meghallgatni őt, és kiderül, hogy már rég kész van a kegyelmi okirat, ugyanis Napóleon természetesen tudja, hogy nem Jason a gyilkos, de mivel még ott van a hamis pénz is, nem engedheti szabadon, így kényszermunkára itéli. Marianne elhatározza hogy mindenáron kiszabadítja halálos szerelmét a munkatáborból, és mozgósít minde nkit akit csak bír, még Surcouf-ot, a híres kalózt is. A szabadító hadművelet nem jár sikerrel, de mikor a mentőcsapat dolgavégezetlenül visszakullog a szállásukra, kiderül, hogy Jason már rég ki van szabadítva, méghozzá Napóleon egyik titkosügynökének segítségével, aki azt a parancsot kapta, hogy mindenáron szabadítsa ki Jasont a börtönből. Itt senki nem ért semmit, de a titkosügynök mindet elmesél. Napóleonnak muszáj volt fenntartani a látszatot, hogy fogva tartja Jasont, ezzel könnyebben bukkant ugyanis az igazi tettesek nyomára, akiknek vezetője nem más, mint Marianne volt férje, és akit sikerált végre elkapni, és le is fejezték.

Most asziszik hogy Marianne és Jason örökre egymáséi lehetnek, de ez még nem következhet be, ugyanis a titkosügynöknek az is parancsba van adva, hogy az akció után Marianne-t vezesse haza titokzatos férjéhez, aki a Császár barátja, és már levélben kérte, hogy küldjék haza a lányt, mert most hogy elvesztette a gyereket, aki miatt elvette feleségül, muszáj megbeszélniük a továbbiakat, ráadásul még Napóleonnak is tervei vannak vele.

Beleegyeznek a kényszerű elválásba, de szerelmesek megbeszélik, hogy elintézik az ügyeiket, és hat hónap múlva találkoznak Velencében, ahonnan elhajóznak kettecskén a naplementébe.

Itt ér véget a harmadik kötet, aminek a végén megszületik Napóleon fia, a Római király, vagyis a Sasfiók.

A második kötet az elsőhöz képest szinte eseménytelen, ebben ugyanis csak annyi történik, hogy Napóleon megházasodik, és igen viharosan beleszeret Mária Lujza hercegnőbe, aki kicsit buta is és kicsit dundi is, de nagyon gőgös és nagyon szőke. Marianne úgy érzi, nem elég hogy kiderült, hogy él a volt férje (következésképp mégsem özvegy, és a pasi minden bizonnyal bosszút akar majd állni) hanem még a császár kegyeit is elvesztette, és eszelősen féltékeny az új császárnéra. Az már csak hab a tortán, hogy a volt férj elrabolja a bugyuta nagynénikéjét és váltságdíjat követel érte, mert pénzre van szüksége, miközben elárulja, hogy bár őt nem, de a szeretőjét, akit az ominózus éjszakán "csak" leütött, sikerült megölni, és tényleg keresi az angol rendőrség. A lány néhány nap haladékot kér, hogy összeszedje a pénzt, közben jól összeveszik a császárral, amiért megsértette a felséges feleségét, viszont szerencsére újra felbukkan az életében az az abbé, mostmár bíboros, aki annak idején kimentette a csecsemőt a lángoló Franciaországból és elvitte Angliába a rokonához. A Napóleonnal történt veszekedés után jön rá, hogy a császár gyermekét hordja a szíve alatt, és mivel már kezdenek összecsapni a feje felett a hullámok, mindent kitálal a bíborosnak, aki a maga módján a segítségére siet. Először is a rendelkezésére bocsátja a kért váltságdíjat, majd megparancsolja a lánynak, hogy menjen férjhez egy hónapon belül, mert az ő családjukban nincs helye fattyúnak. Megállapodnak, hogy vagy a lány talál magának megfelelő férjet egy hónapon belül, vagy a bíboros jelöltjéhez megy hozzá ellenvetés nélkül. Közben a bíboros elintézi a pápánál, hogy semmisnek nyílvánítsák az angollal kötött első házasságát, ami annál is könnyebb, mert "nem hálták el".

A váltságdíj átadásánál felbukkan az a régi embercsempész, aki átcsempészte a lányt Franciaországba, és aki kettős ügynökként Fuche egyik legjobb embere. Hirtelen a semmiből előugrik és letartóztatja kémkedésért a volt férjet, majd visszaszármaztatja a pénzt a lányak meg a nagynéni is hazakeveredik valahogy. Sajnos a volt férjnek sikerül elég hamar megszökni a börtönből, de mivel minden jel arra mutat, hogy visszszökött Angliába, Marianne nem izgatja magát miatta felettébb.

Ezek után Marianne sorra veszi hódolóit, de egy sincs közöttük, akinek szívesen nyújtaná a kezét, kivéve talán az amerikait, akinek haladéktaélanul ír is egy levelet, hogy ugyan szaladjon má' gyorsan Párizsba, és vezesse oltár elé. Nem biztos benne, hogy a férfi megkapja a levelét, elvégre valahol az óceánon hajókázik, és egy hónapon keresztül szívszorongva lesi a férfi érkeztét, de az sehol, ezért útra kel hát Olaszországba, hogy feleségül menjen a bíboros által választott Sant'Anna herceghez, akit titokzatos de párját ritkítóan értékes embernek tart a bíboros.

Amikor megérkezik Toszkánába, szinte az első pillanattól hall mindenféle mendemondákat a jövendőbelijéről, akinek "még soha senki nem látta az arcát". És nemcsak az arcát nem látta senki, de még magát a herceget sem, mert sohasem mozdul ki a kastélyából, és odabent is csupán három ember él, aki ismeri a herceg titkát. A bíboros is csak annyit árul el Marianne-nak, hogy a herceg fiatal, és nem leprás, de egy borzalmas átok miatt nem nemzhet gyermeket, mert nem akarja továbbörökíteni a magját, de a nevét szeretné fenntartani, és ezért hajlandó feleségül venni a megesett lányt, aki annak a császárnak a gyermekét várja, akit a herceg igen nagyra tart.

Marianne egyszer sem látja újdonsült férjét, aki csak a házban kialakított titkos folyosókon keresztül beszél vele a tükrök mögül, és az esküvőn is egy fekete sátorban állt végig, és csak egy kesztyűbe bújtatott kezet látott belőle, mikor felhúzták a gyűrűt.

A herceg titkárán kívül mindenki szívesen fogadja az új úrnőt a házban, aki amúgy szabadon élhet ott ahol akar, akár Párizsban is, csak annyi van benne a házassági szerződésükben, hogy évente egyszer el kell látogatnia majd férje kastélyát, hogy megmutassa majd a születendő gyermeket, és nem hozhat semmilyen formában szégyent a Sant'Anna névre, melyet mostmár ő is visel.

Mielőtt Marianne visszatér Párizsba, úgy dönt egy kis időt azért Olaszországban tölt, hátha fény derült férje titkára, akit rettenetesen sajnál, a hangjából érzett határtalan szomorúság miatt, és elhatározza, hogy mindent megtesz, hogy enyhítsen a férfi szenvedésein. Ám egy mindennél borzalmasabb titokra bukkan, aminek során a herceg gyönyörű nagyanyjáról (akiről azt suttogták, hogy boszorkány volt) készült szobor lábánál a herceg sátánista titkára kis híján feláldozza Marianne fiatal komornáját, és őt is majdnem megöli, de akkor a herceg közbeavatkozik, és megmenti őket. Bár a mentőakció során a férfi álarcot visel, az azért kiderül, hogy nem egy szörnyszülött, mert magas és daliás, és úgy üli meg a lovat mint egy isten. A szörnyű élménytől megrémülve Marianne és a komorna sietve elhagyják a kastélyt, és visszatérnek Párizsba.

Itt ér véget a második kötet.

Miközben reggelizem gyorsan olvasónapló, mert utána kezdem a készülődést.

Első kötet vége:

A kis csapatnak sikerül bejutni Malmaisonba figyelmeztetni a császárt a leselkedő veszélyre, és a katonák segítségével kézre is kerítik a bűnözőket, a császár pedig mostmár biztonságban indulhat vissza Párizsba, ahová egyúttal, elszakítva társaitól, Marienne-t is viszi magával, és császári privilégiummá nyilvánítva a lányt, rábízza egy barátnője gondjaira, hogy tartsa magánál, és mindig álljon készenlétben ha a császár felséges kedvét akarja tenni rajta. Marianne határtalanul boldog, ugyanis felülkerekedik benne a halálos szerelem, és csak egy apró levélke szegi kedvét, amit az amerikai Jason Beaufort ír neki, hogy miért nem szólt előre hogy a császárt szereti, nem kellett volna megígérnie hogy vele megy a tengerre, akkor is segített volna, mert neki a lány boldogsága mindennél előbbrevaló satöbbi satöbbi... Ekkor Marianne-ban "megpendül egy húr", és határtalan szeretettel és sajnálattal gondol a jóképű amerikaira, és picikét bánja hogy cserbenhagyta, de ha valaki egyszer a császárt szereti, az a császárt szereti.

Napóleon szeretőjeként csodálatos napokat él át, és nem várt gazdagságra tesz szert, a korzikai elhalmozza drága ékszerekkel, ruhákkal, nekiadja a szülei régi palotáját, amit a lány visszaállíttat ez eredeti pompájába és magához veszi az utolsó élő csáládtagját, egy apai nagynénit, aki hazajáró szellemként bolyong az elhagyott palotában, és egy kicsit bolond, de amúgy aranyos. A császár nem felejti el Marianne gyönyörű hangját, ezért elhatározza, hogy híres operaénekesnőt csinál belőle, és Maria-Stella velencei énekesnő álneve alatt színpadra állítja Párizsban, ahol nagy lelkesedéssel fogadják. Az első előadásán azonban szörnyű dolog történik, mikor a nagyáriát követő vastaps közben a közönséget pásztázva hirtelen meglátja volt férjét, akit állítólag megölt. A sokktól, hogy életben van az a rémes ember ájlultan csuklik össze a színpadon, de aztán összeszedi magát, és zokszó nélkül végigénekli a darabot. A nézősereg dörgő tapsvihara közben ér véget az első kötet.

Tegnap egy káprázatos egésznapolvasós napot tartottunk, de úgy szó szerint. Én egyre jobban bonyolódom bele ebbe a döbbenetes regényfolyamba, amiről el sem tudom képzelni hogy meddig lehet még fokozni, a Zseni meg újfent nekiveselkedett a Grant kapitány gyermekeinek franciául, és lassan kikeveredik pampákról, hogy utána Ausztrália felé vegye az irányt. Én tudom a végét, de jusztse mondom meg neki.

.

A Benzoniban most éppen a harmadik kötet végénél tartok, még befejezem az aktuális kötetet, és félidős olvasónaplót írok, mert félő, hogy mire a végére érek az egésznek, elfelejtem a tömérdek kalandot, márpedig kár lenne érte, mert ami ebbe a regénybe be van zsúfolva, attól egy átlagos lány rég meghibbant volna.

Még soha nem olvastam ehhez fogható irományt, az én fantáziám kutyafüle hozzá képest. Már az első oldalaknál tudtam, hogy nem mindennapi regény, de azt azért nem gondoltam volna, hogy egy komplett kalózregénytől kezdve a gótikus regényen át a történelmi drámáig mindent megtalálok benne. Ez, hölgyeim és uraim, két évszázad esszenciája! Mostmár csak azért is elolvasom, mert kíváncsi vagyok mi mindent lehet még begyömöszölni egy alig 18 éves kalandornő életébe, anélkül hogy feldobná a talpát.

Eszement egy könyv!!!

Top keyword

szerencse malacok tésztából
...
...
...
(nem tudom felidézni mikor írtam ilyesmiről, de a Google szerint...) Most akkó hatékony a gugli vagy nem hatékony a gugli?

bakfitty

Azt kifelejtettem, hogy a Talleyrand-házban van egy nyeszlett kis házitanító, aki teljesen belebolondult a lányba, és folyton a leglehetetlenebb helyekről ugrik elő (ágy alól, szekrény mögül), hogy újra és újra megpróbálja megerőszakolni Marianne-t, de az mindig ledzsuidzsucizza. És még szert tesz egy kedves barátnőre is a házban, a Herceg unokaöccsének fiatal feleségének személyében, aki egy osztrák hercegnő, és nagyon ragaszkodik Marianne-hoz, mert egyedül a lány beszél németül az egész házban. Marianne egyébként öt nyelven beszél perfektül. (Még nincs 18 éves.)

Tele vagyok mondanivalóval, és szanaszét esek az igyekezettől hogy végre géphez üljek, de tegnap még arra se volt időm hogy egyáltalán bekapcsoljam a laptopot. Holnaptól van nyugi.

Ma még befejezem az itthoni tennivalókat, aztán rózsaszín kiskosztümbe bújok, kalapot teszek fel, és nyakamon egy diszkrét gyöngysorral meg egy elegáns kiscipőben eltipegek egy igazi teadélutánra, ahol kis kerek asztalkák körül fogunk üldögélni, csipketerítővel meg uborkásszendviccsel, és bájosan csevegünk. Valójában ez egy búcsúrendezvény lesz, mert Agnes, az egyik tanárunk elmegy az isiből, hogy új kihívásokat keressen magának, és a kollégái szervezték számára a meglepetés partyt.

Agnes kissé anglomán.

.

Tegnap fürdés közben sikerült kicsit továbbolvasnom Marianne kalandos életét is. Nem sokkal azután, hogy elkezdte kémnői pályafutását a Talleyrand-házban, egy estélyen váratlanul szembetalálja magát az amerikaival (ő nyerte el az első éjszaka jogát), aki hevesen szerelmet vall, majd megpróbálja rávenni a lányt, hogy szökjön el vele, és éljenek édes kettesben a férfi kétárbocosán az Atlanti-óceánon hajókázva. Marianne gondolkodási időt kér, mert "megérinti a férfiből áradó szenvedély", de ezenközben kiderül, hogy a herceg már régóta pontosan tudja miért is van a lány az ő házában, ezt meg is mondja neki, de továbbra is küldeti vele a jelentéseket a rendőrfőnöknek, és úgy dönt hogy maga is igénybe veszi a lány szolgálatait. Talleryand nagylelkű úr lévén mégsem teszi őt a szeretőjévé, hanem átengedi egy jóbarátjának, aki nem más mint Napóleon, de Marianne-nak fogalma sincsen róla, hogy ki volt az a lenyűgöző férfi akinek önként odaadta magát egy viharos éjszakán egy vidéki kastélyban, ahová a herceg vitte őt el azzal a mesével, hogy a kastély egy jóbarátjáé, aki gyászol, és akit a lány énekével szeretne megvigasztalni. Marianne elő pillantásra beleszeret a Korzikai Emberevőbe, akit Charles Denis néven ismer, és a szenvedélyes éjszaka másnapján királypárti összeesküvők rabolják el, és árulás vádjával egy rögtönítélő önjelölt bíróság elé állítják, ahol a bírák között van a hajótörésokozó bandita is. Itt nem éppen gyengéden a fejéhez vágják, hogy királypárti szülők gyermekeként, akik ráadásul az életüket adták az uralkodóért, ő bemocskolta a család nevét, elárulta a származását, és ők most igazán nem is tudják mit csináljanak vele, amiért ilyen rosszéletű kisleány volt. Van az a lehetőség hogy köveket kötnek a bokájára és bedobják a Szajnába, vagy esetleg megkímélik az életét, de akkor odavetik XV. Lajos egy régi szajhájának, aki az új rendszerben jövedelmező vállakozásba kezdett, és egy igen neves bordélyházat vezet.

Mikor Marianne-ban tudatosul újdonsült szerelmének valódi személyazonossága, ájultan rogyik össze, majd miután magához tér, egy pincebörtönben találja magát összezárva egy bonapartista görög herceggel, akire szintén halál vár, de választhatja az életet is, amennyiben hajlandó feleségül venni a már említett régi szajha randa unokahúgát.

Mindeközben Marianne néhány barátjának feltünik, hogy a lány nem érkezett haza előző nap, ezért a keresésére indulnak, de csak egy kifutófiúnak sikerül a nyomára akadni pár nap múlva, aki riasztja az amerikai tengerészt, és ketten együtte erővel kiszabadítják börtönéből a lányt és a görög herceget. Igenám, de Marianne-nak volt néhány napja hogy átgondolja a történteket, és bár egyik fele gyűlöli Napóleont amiért becsapta és a játélkszerének használta egy szerelmes éjszakán, és azért is gyűlöli, mert egy Angliában felnőtt rendes úrilánynak kötelessége minden porcikájával gyűlölni Bonapartét, viszont a szíve mélyén mégiscsak ott van az az éjszaka, meg az a Charles, és ott lobog a szerelem lángja. Még a cellában kihallgatnak egy beszélgetést az összesküvők között, akik egy tervet készítenek Napóleon megmerényelésére, s hiába szabadul a lány, addig nem nyughatik, míg biztonságban nem tudja szíve választottját. Szabadulásának első napján ráveszi hős megmentőit és új barátját, hogy tartsanak vele megmenteni a császárt, és ígéretet tesz az amerikainak, hogy ha ezt megteszi, akkor utána asszonya lesz a hajóján.

Úgyhogy most az van, hogy mindenki nekiindult Malmaisonba, figyelmeztetni a veszélyre a korzikait.

És ez még mindig csak az első kötet további 200 oldalának eseményei.

Ja, és új fülbevaló divat van. Az enyém ruhacsipesz alakú. Nem volt könnyű a választás, mert az új kollekció, melyet a "háztartás" fogalma ihletett, remek darabokból áll, a vízcsaptól a kézimunka-ollóig, a cipzárhúzókától a biztosítótűig, a lavórtól a tojástartóig minden megtalálható benne. De mivel én legjobban teregetni szeretek némán, gondoltam imígyen demonstrálom majd a szenvedélyem.

Még erősen gondolkodom egy vízkőoldó-flakonon is, mert vízkőoldani is szeretek.

Az oposszum bosszú hosszú

Az Ice Age 2. tök jó.

Az Álom Afrikáról nekem kissé vontatott. Meg szenvelgős.

A Miről álmodik a lány akkora nagy baromság, hogy nem is értem miért néztem végig, holott már az első 5 perc után tudtam, hogy jó eséllyel dobogós helyet kap az "életem legrosszabb filmjei" sorában. Még Mr. Darcyért se...

A Határok nélkül nagyon megrázó.

A Meg ne álj a csúcsig kicsit fura.

A Sarokba szorítva eléggé tetszett, bár nekem azt mondták, hogy Meg Ryan boxedző benne, pedig nem is, csak menedzser, úgyhogy kellemesen csalódtam.

.

A többire még nem jutott erő.

gretagarbotól idézem...

"Vagy a National Geographicot: két részt adnak a Meghökkentő tudomány című sorozatból. Olyan kérdéseket feszegetnek, minthogy dialektusban hápognak-e a kacsák...Érted."

múltam, jelenem, jövőm

A BoldogSzülinapom Utáni Napot Követő Napomat megünneplendő, az én Herczig Fiacskám ma elvitt ebédelni a St. Pierre-be. Roppantul elegáns volt. Kacsát ettem.

.

Most megyek tévét nézni, mert posztszülinapi ajándék gyanánt, hála a szombati postának, megérkezett a sógórnőmtől egy halom DVD, szám szerint kilenc, és addig ma nem fekszem le, míg meg nem néztem az összeset.

.

Holnap megyünk fát venni. Meg égőket is.

Befejeztem A Mediterrán expressz trilógiát, ami A varsói sánta után talán a legsikerültebb mű, és tegnap belekezdtem a Marianne című 6 azaz hat kötetes regényfolyamba, amiről már így az elején bizton állíthatom, hogy a legkevésbé sem tartozik a legsikerültebbek közé. Még csak az első kötet felénél tartok, ami kb. 320 oldalt jelent, és ezalatt már annyi de annyi kínban-kalandban volt része a mindössze 17 éves főhősnőnek, hogy attól egy közepesen edzett középkori kereszteslovag is simán feldobta volna már a talpát, míg Marianne nemcsak hogy épen és egészségesen vészelte át a derámát, de még viruló szépségét is sikerült megőriznie, és majdnem a szüzességét is.

..

Azzal kezdődik, hogy néhány hónapos korában kitör a francia forrdalom, és mivel szülei azon nemesek között voltak, akik az utolsó pillanatban megkísérelték megmenteni Maria Antoinette-et a guillotine-tól, tettükért nekik is fejükkel kell fizetniük, de egy pápista abbénak sikerül elcsenni a gyermeket a házból akire szintén halál várt volna, és elviszi Angliába a nagynénjéhez, aki átveszi a nevelését. A lány nemcsak a leggyönyörűbb lány egész Angolföldön, de remekül vív, lovagol, úszik (jéghideg patakban tanították úszni, hogy szokja a hideget), lő, amellett rendkívül művelt, több nyelven beszél, csodálatosan énekel és zongorázik.

Tizenhét évesen férjhez megy egy angol arisztokratához, aki azonban ahelyett hogy a nászéjszakán magáévá tenné ifjú feleségét, elkártyázza az összes vagyonát, és az első éjszaka jogát is. Marianne kerek-perec megtagadja, hogy az amerikaival (a nyertessel) háljon, és csalódottságában kihívja párbajra újdonsült férjét, legyőzi és megöli, plusz leüti a férfi szeretőjét és elemenekül a házból, hogy Josephine császárnénál, apai nagynénjénél keressen menedéket Franciaországban.

A kikötőben összeakad egy kettős életet élő embercsempésszel, akinek megesik a szíve az akasztófa elől menekülö férjgyilkos lányon, együtt kiszabadítanak egy fiatal francia kalózt egy angol hajóbörtönből, és elindulnak a csatornán keresztül Franciaországba, de útközben viharba keverednek, és breton partjainál egy hajótörésokozó bandita kezei közé kerülnek a kalózzal. Itt történik egy kis intermezzo, ahol is Marianne az ifjú kalóznak adja bájait, majd fiú cserbenhagyva őt elmenekül sorsára hagyva a lányt. Ebben a kétségbeejtő helyzetben az eddig halottnak hitt embercsempész siet a segítségére, visszarabolja őt, kistafírozza, lánya helyett lányává fogadja és Párizsba küldi egy jóbarátjához, aki remélhetőleg elirányítja majd a volt császárnéhoz (ekkoriban vált el Napóleon Josephine-től, hogy elvegye Mária Lujzát az osztrák hercegnőt, fiúörökös reményében).

Marianne rendben megérkezik a fővárosba, ahol egy fogadóban összetalálkozik a kalózzal, akiről kiderül, hogy azért hagyta el a lányt, mert a bretoni bandita szeretője mindenfélét hazudott neki róla, és nem bírta elviselni a vélt igazságot újdonsült szerelméről. E találkozás során megpróbálja kvázi megerőszakolni, de a lány dühödten elutasítja, gyűlöletet szítva ezzel a fiú szívében, aki feladja a rendőrségen, mint engedély nélkül visszaszökött arisztokrata emigránst. Azonnal egy női börtönbe szállítják, ahol a rabtársői se szó se beszéd elkezdik megagyabugyálni és majdnem leszúrják, de szerencsére ekkor a rendőrfőnök Fusché a kalózfiú Főkalózfőnökének (aki nem más mint a hírhedett Surcouf, Napóleon egyik kéme) közbenjárására kiszabadítja, de csak azért, hogy ezzel lekötelezvén saját szolgálatába állítsa, és rávegye hogy kémkedjen számára Talleyrand herceg, a nagyhatalmú külügyminiszter házában, mégpedig Talleyrand feleségének felolvasónőjeként.

Most ott tartok, hogy Marianne elkezdte kémnői ténykedését, és éppen kis koncertet ad a családnak, ahol a Hercegné muzsikusa közli vele, hogy még soha nem hallott ehhez foghatóan csodálatos hangot, és ha óhajtja a lány, akkor ő Európa leghíresebb operénekesnőjévé tehetné, Talleyrand pedig félreérthetetlen utalásokat tesz rá, hogy szívesen a szeretőjévé tenné az ifjú felolvasónőt.

.

És a házasságkötése óta, vagyis a kalandok kezdetétől számítva még két hét se telt el!

Joyeux Anniversaire à Moi

Bon%20anniversaire-Benabar

Mára már kissé alábbhagyott az az otthonülős-sarokban-csöndben-nyüszítős hangulatom, úgyhogy délután elmegyek az isibe. Nem tudom mitől vagyok ilyen kutyarossz hangulatban, lehet hogy már érzem a szokásos szilveszteri lebetegedésem előszeleit, ami azóta vált rendszeressé, hogy néhány éve egy látványos és igen megható ájulási jelenetet produkáltam a Szabó Ervin Könyvtár halljában, lévén hogy 40 fok fölé szökött fel a lázam hirtelen, minekutána 3 teljes hétig nyomtam az ágyat. Azóta, mint Erma Bombeck, én is antibigyók tömkelegével, vitaminokkal, köhögés elleni szerekkel, lázcsillapítókkal, papírzsebkendőkkel és minimum három tubus orrkenőccsel (mert valamelyik folyton elkallódik) veszem körül magam az új évre virradó éjszakán. Tavaly azért fáztam meg, mert mi voltunk az újonnan épült lakópark egyetlen lakói, és képtelenek voltunk rendesen befűteni a lakást, előtte csak szimplán nem vigyáztam magamra, azelőtt nem emlékszem mi volt, annak előtte pedig a fent említett ominózus eset.
Pedig ma van a BoldogSzülinapom Előtti Nap, és az én Herczig Fiacskám nagyon készül valamire. Az a sanda gyanúm, hogy valami tortaféleségben töri a fejét, és valszeg virágot is kapok (remélem kálát vagy fehér tulipántot), mert tegnap este nagyon elgondolkodva fixírozta a tortatartót meg a szépvázámat. Mindenesetre a lelkemre kötötte, hogy délután hagyjam el a lakás területét, mert ma csak félnapot dolgozik, és dóga van, engem meg nem kell kétszer kérni, hogy hagyjam meglepni magam.

Úgy tűnik, öntudatlanul is sikerült alkalmazkodnom a közhangulathoz. Akkor nem is zavartatom magam, sírok tovább.

Annyira fáj a kezem, hogy még sírtam is. Most nem birok írni. De azért Boldog Szülinap Előtti Napot Megelőző Napot Kívánok nekem. Mert nagyon sajnálom magam és együttérzek magammal.

Reggelre begyulladtak az összes ínhüvelyek a bal kezemben, valamint sikerült összeszednem egy vírusos kötőhártya-gyulladást is, amiért külön kikaptam az én Herczig Fiacskámtól, mert való igaz hogy előre figyelmeztetett, hogy vírusos kötőhártya-gyulladás járvány van a városban, úgyhogy ha nem muszáj ne nagyon birizgáljam a szemem, és én a kifejezett óhaja ellenére mégis birizgáltam, aminek lám, meg is lett a következménye. Ilyen módon most a legcsekélyebb szánalomra vagy együttérzésre sem tarthatok igényt, viszont jóformán teljes tétlenségre lettem ítéltetve, miután szenvtelen arccal a kezembe nyomott egy fiola szemcseppet, és aszonta kenegessem a kezem forrókrémmel. Nem elég hogy ennyi bajom van, ráadásul még, mint Damoklész kardja, lebeg a fejem fölött a "kritikus idő", és talán nem lenne hiábavaló a beszerezni egy Volta-Keresztet, ha nem akarom megreszkírozni, hogy a kellemetlen következmények kioltsák fiatal életem, mint ahogy az annyi más sorstársammal esett meg az évezredek alatt.
(Most komolyan volt aki bevette, hogy a mensesgörcsbe bele lehet halni?! Először azt hittem másra céloz, de 1898-ban nem volt szokás szülési fájadalmak csillapítására szolgáló eszközt leányok (azaz férjezetlen hajandonok) figyelmébe ajánlani.)

Ezt a részletet azért még bepötyögöm a könyvemből:

"Mihály nagyherceg, a cár* nagybátyja, aki hadseregnyi kozákot és cselédet tart a Kazbeck villában, elképesztő mániáknak él.

- Most képzeljék el, a golfpályára mindig elkíséri egy tehén!

- Tehén? - sikít Miss Forbes. - Na de miért?

- Hogy föltétlenül ott legelésszen a derék állat, a mikor a fenség megkíván egy csésze teát... márpedig ez a pillanat mindig bizonytalan. Míg rója a pázsitot, húzzák utána a szamovárt meg a többi tartozékot, beleértve a tehenet, mert így garantáltan friss a tej is."

Továbbá még egy apró helyreigazítás is megkívántatik, ugyanis rájöttem, hogy oktalanság volt olyan heves kirohanást intéznem a "gyermekkertésznő" szó ellen, ugyanis ez valóban használatban volt akkoriban, de akkor is fenntartom a véleményemet, hogy nincs helye egy ilyen szónak egy mai magyar nyelvbe átültetett fordításban. Egy fordító döntse el, hogy régies nyelvezetet használ vagy modernet, és akkor tartsa is magát ehhez az egész mű folyamán. A "gyermekkertésznő" nem fér meg azzal a kifejezéssel, hogy "extra gyorsasággal".

.

* II. Miklós orosz cár.

"Amity Forbes ötvenes éveiben járó, robosztus jelenség, hosszú lábán csak férficipőt tűr meg, amilyent annak idején Thomas Jefferson viselt, tudniillik kislánykora óta szerelmes belé, posztumusz."

Lady Astor

Elisabeth Drexel

Ezt a két képet egy helyi fotóművész készítette, akit a Zseni kezel, és egy bárkás felvonuláson készült, ahol, mint mondtam, nagyon ügyelnek a részletekre.

Ha valakinek számos hódolója van, az ugyebár temérdek udvarlót jelent. De ha valakinek számtalan hódolója van, az is temérdek udvarlót jelent... szeretem a magyar nyelvet.

Ma van Télapó!

Az éjjel azt álmodtam, hogy egy jótékonysági rendezvényen frissítőket osztogattam, és akárhányszor limonádét adtam valakinek, mindig megfájdult a hasam. Ha málnaszörpöt vagy narancslét öntöttem, akkor semmi. Aztán az egyik fájásnál felébredtem, és kiderült, hogy igazából is nagyon fáj a hasam. Biztos elrontottam a gyomrom mikor micimackóval falatoztam.

Nem tudom mire véljem a dolgot, de mindenesetre égi jelnek tekintem, és soha nem nyitok limonádés standot.

Valaki tegnap azzal a keresőszóval talált rám, hogy "micimackóval falatozok". Hát szó se róla olykor én is, de vajon a Google honnan tudja?!

Ez a szmájli tökaranyos ahogy elhúzza a csíkot:

Valaki árulja már el, hogy ugyan mi ez a párbeszédablak , ami teljesen rapszodikusan ugrik fel időnként nevet és jelszót követelve, miközben blogokat böngészök? Azért nem értem mert a böngészésben nem korlátoz ha kitöltetlenül kapcsolom ki, szóval nem jelszavas blogokról van szó. Nemértem!

165 cm ≠ másfél méter

Eszembe jutott, hogy az egyik tegnapi kommentomban leírt "csajos-motoros poszter" elnevezés esetleg nem vethet valami jó fényt Zsóka barátosném ízlésére, úgyhogy helyesbítésül közlöm, hogy az a poszter nem olyan, hanem nagyon is gusztusos kis rajzocska egy állig felöltözött szerelmespárral, aki robogón robognak, és az az egy hibája, hogy elfogyott. Pedig ÉN mondtam hogy vegye meg, mert ha hazaér, biztos azonnal kelleni fog (az új lakásban), és nekem nincs időm hetente Angersbe rohangálni, hogy megvan-e még, aztán méregdrága postaköltségért három országon keresztülfurikáztatni, csak mert Ő makacs mint az öszvér. Képes kis híján ölre menni velem, mert azt mertem mondani, hogy lángoló szerelmet érzek én a levegőben, és szerintem záros határidőn belül előáll a fiúkája (tegnap Zs. másfél méteresnek nevezett. különben sose hívnám a fiúkáját fiúkának.) az összeköltözés ötletével, majd a hazaérkezését követő 24 órán belül azzal hív fel, hogy ne lepődjek meg, de ők bizony még a héten összeköltöznek! Nahát! Ki hitte volna! És akkor már persze kellene a szépkép az új lakásba, és ki lesz elzavarva Angersba megnézni, hogy kapható-e még? A másfél méteres barátnő!!!

hihihi... a Cobra piros ceruzával ír, narancssárga virág-radírral a végén...

Olivia Cosneau

Ebben a színvilágban képzelem az álomházam szöveteit. Legalábbis most. Két hete még az olivazöld és a krémszín volt toppon, előtte meg a szürke-fáradtrózsaszín kombináció. Tudom, hogy nem vagyok valami következetes, de amíg az álomház csak álom, addig úgy lakberendezem, ahogy a szeszélyem diktálja.

Hóemberkés mamuszka ötér'

Ilyen mamuszom van nekem! A kék. És még keze is van meg kötött sapkája, meg hópelyhek vannak a mellére tetoválva. Ez egy nagyon menő hóemberke! Persze nem hordom. Alszom vele, és ölelgetem lelkesen.

Enyhén be van krepálva a blogspot, ami azt jelenti, hogy képet egyáltalán nem, és szöveget is csak módjával tudok ma föltenni, és azt is gyakorlatilag minden formázás nélkül, úgyhogy engedek a köz nyomásának, és leírom milyen műsort alakítottunk a Zsenivel néhány hónappal ezelőtt, így hozva az egész világ tudomására, hogy milyen kétbalkezeslábasok vagyunk mink ketten. Nos, legyen.

Történt pedig volt, hogy egy este mielőtt lefeküdtem volna, még elmosogattam néhány poharat, a Zseni meg nemtudom milyen meggondolásból mögém settenkedett és elkezdtett csikizni. Én teljesen bele voltam merülve a gyógyszerem okozta hányinger feletti önsajnálatomba, és úgy megijedtem, hogy kb félmétereset ugrottam (helyből!), amire normális körülmények között soha nem lennék képes, és amitől iszonyúan megrándult a hátam, és a fájdalomtól akkorát kiáltottam, hogy szerintem beleremegett a ház, és ráadásul a pohár is kicsúszott a kezemből és ezer darabra tört. A Zseni ettől a hirtelen zenebonától és felfordulástól még jobban megijedt mint én, és reflexszerűen eszelős menekülésbe fogott, de az édes bosszút elvégezte helyettem a konyhát a nappalitól elválasztó pengefal, aminek nekirohant és úgy beütötte a fejét, hogy elkezdett ömleni az orrából a vér, a homlokán meg lett egy hatalmas pukli, és le is horzsolta. Alig bírtuk feltakarítani a poharat a röhögéstől, aztán fél éjszaka hordhatta nekem a fájdalomcsillapítót meg kenegethette a hátamat forrókrémmel, én meg szanaszét izgultam magam, hogy nem kapott-e agyrázkódást, és nem mertem elaludni, folyton figyeltem, hogy lélegzik-e még. Lélegzett, és nem is lett semmi baja, csak gyönyörűen kidekorálva ment másnap munkába, az én hátam viszont még napokig fájt, hogy járni is alig bírtam.

Na remélem mostmár meg van elégedve a köz, és békén hagy!

Nagyon ajánlom a blogspotnak, hogy holnapra szedje össze magát, mert vettem ma négy Olivia Cosneau (illusztrátor és textiltervező) képet, amit be akarok ide rakni! ... meg a hóemberkés mamuszomat is be akarom ide rakni!

Gospel Kwanzaa (magyar felirattal)
Itten van. Ha választhatnék, hogy hogyan akarok kinézni holnaptól, akkor Lula Washingtont választanám, a turbánjával együtt!

Na EZ mindent megmagyaráz, ráadásul új értelmet ad az Anahita dolognak!
Szal, akkor mégis inkább maradjunk az Anitánál, nem pályázom a perzsa istennő szerepére.

Rendkívül érdekes tudásmorzsákat szedtem föl az elmúlt 24 órában, amit feltétlenül fel kell jegyeznem mielőtt elfelejtem:

- Az iráni barátnőm Roya hozta tudomásomra, hogy az Anita korántsem spanyol név mint ahogyan azt eddig hittem, hanem az ANAHITA névnek a becézett alakja, és Égi Víz -et jelent fársziul. Az nem biztos hogy égi, de az tuti hogy víz, pusztán azért gondolom, hogy égi, mert miközben Roya milliószor elmondta a víz szót (l'eau), végig a feje fölött hadonászott, és mondott egy másik szót is amit nem értettem, de mivel már hallottam az "eső" szót a szájából franciául, biztos vagyok benne hogy tudja, és ennek ellenére sem az esőt használta az égi víz helyett. Úgyhogy az égi víz valamilyen más formájában kell gondolkodnom, mindenesetre ezentúl mindenki lesz szives Anahitának nevezni a jövőben. Igen?

- Megjelent egy újabb Jane Austen magyar verzió, a Catharine. Nemtudom, nemtudom... elveszett a bizalom...

- A franciák legszivesebben meglincselnék azt, aki a Mona Lisát Mona Lisának hívja, mert az nem a Mona Lisa, hanem a Joconde. Ezt mintegy fél órán át fejtette ki nekem tegnap a tancsinéni, professzionális kiselőadást nyomva I. Ferenc és Leonardo da Vinci életéről és koráról, olyan vehemenciával magyarázva, hogy csak azért értettem meg amit mondott, mert amúgy magamtól is jól ismerem a kérdéses témát a legtöbb vonatkozásában, ámbár férfiasan be kell vallanom, először tényleg nem ismertem fel a Joconde szóban a Gioconda-t.

- Megvan a gyümölcsleves receptje is a Zseni interpretációjában: végy a piacon meggyet, birslamát és egrest, pucold meg és darabolt föl, helyezd egy edénybe és öntsd fel annyi vizzel hogy durván ellepje. Forrald föl, majd önts bele egyharmad rész tejet (nem tudtam kiszedni belőle hogy mihez képest egyharmad részt a tejből) és adj hozzá egy bögre kristálycukrot. Végül tedd be a hűtőbe majd egy óra múlva tálald tejszínhabbal.
Napjaink a főzés jegyében telnek. Az ég óvjon tőle hogy tényleg fakanalat ragadjon.

- Az orosz csoporttársaim gyerekei nem csinálnak problémát abból, hogy a pravoszláv naptár szerint nem decemberben van a karácsony mint itt, hanem az egyszerűség kedvéért megünneplik mindkettőt, és még a közti idöt is bágyadt tespedtségben töltik.. Eddig azt hittem csak én tudom megcsinálni hogy december elejétől folyamatosan ünnepeljek, de ezek az orosz kölykök tudnak valamit. Pedig nekem ez az időszak egy másfél hónapos véget nem érő fête négy születésnappal meg egy névnappal csak a legközelebbi hozzátartozóim és barátaim körében, plusz az évi járulékos ünnepek, úgyis mint télapó, karácsony, és újév. De ha orosz lennék, és besúvasztanám a december hatodikai télapót még a pravoszláv, meg az angolszász ünnepek közé, netán még hozzácsapnám az amcsi hálaadást, meg még a hanukát meg a kwanzaa-t is... akkor nasitúladagolástól esnék kómába február elején, és meg se bírnám ünnepelni a valentin napot, de azt annyira nem bánnám, mert úgyis töknyálas.

Volt még valami, de nem jut az eszembe...