2007. május 31., csütörtök

Ez a kétszázadik


Elfelejtettem két dolgot megörökíteni a párizsi utazásról.
Az egyik az egy note for me, hogy mindig kérjünk előre a taxistól időpontot ha valahová taxival akarunk utazni! Azt már mondjuk megszoktuk, hogy itt minden rendez-vous alapon megy, a telefontársaságtól kezdve a prefektúrán keresztül a villanyszámla befizetésig mindehol előre időpontot kell fixálni, aminek az a hátránya, hogy kicsit lassabban intéződnek el az elintéződni valók, viszont óriási előnye, hogy nem kell csilliószor elzarándokolni például a bankba, hogy a megnyitott számlához lehessen sms értesítést aktiválni (amit magyarországon valamiért képtelenek voltak telefonon elintézni), vagy internetes számlarendezést, vagy rezsiátutalási megbízást, hanem a megadott időpontban megjelenik az információnál egy kedves arcú tisztviselő, aki bevezet egy irodába, és a világon mindent elintéz azalatt az egy óra alatt, ami csak szóbajöhet egy bankszámlával kapcsolatban, beleértve a biztosításokat, állandó átutalásokat is.

Erről a bank dologról azért még értekeznék egy kicsit, mert a korábbi tapasztalatainkhoz képest olyan óriási volt a kontraszt az ügyfelekkel való bánásmód terén, mintha a franciák már tisztában lennének azzal, hogy végsősoron mégiscsak az ügyfél az, aki megtiszteli a bankot azzal, hogy reá bízza a pénze(!) kezelését, és nem a bank tesz szívességet. Ezt láttuk például a lakásbérlésnél is, ahol miután találtunk egy megfelelő lakást, közölték velünk, hogy le kell tenni az első havi lakbért, plusz még két további havit foglalónak. Nahát ez mondjuk mindenütt így van, viszont Magyarországról érkezve nekünk nem volt ennyi pénzünk, és mindez még az első fizetés előtt történt. Kicsit kétségbe is estünk, hogy mi legyen, és tanakodtunk, hogy vajon itt a fiatalok hogy tudnak közös életet kezdeni, elvégre melyik egyetemistának van ennyi pénze csak úgy feleslegben (itt most nem negyvenezres lakásbérletről beszélünk, hanem jóóval többről). Gondoltuk valahogy majd csak megoljuk, és elmentünk a bankba kikérni a szükséges igazolást az ingatlanirodának (ezen a ponton felvetődik egy újabb kérdés a lakásbérlés helyi rendszeréről, de erről majd lábjegyzetben*), ott aztán az állandó hivatalnokunk elintézte a papírmunkát, majd megkérdezte, hogy akkor intézze-e a letétkölcsönt is, majd további kérdésünkre elmagyarázta, hogy mivel a letét egy családnak komoly kiadást jelent, a banknak viszont nem tétel, ők egy kamatmentes kölcsön keretében kifizetik a letétet, amit a kiköltözésnél teljes egészében visszakapnak, és ha olyan rongálás történik a lakáson, amit amúgy a letétből vonnának le, azt természetesen a bérlők fizetik. Mindezt csak azért, mert az ő bankukat választottuk.

De eredetileg nem is erről akartam írni, hanem a rendez-vous-ról a taxisoknál. Az történt ugyanis, hogy az utazás napján nem akartunk a saját autónkkal kimenni az TGV-hez, hogy ne álljon a Dönci egy hétig az állomás parkolójában, ezért gondoltuk mi, hogy majd hívunk egy taxit. Még az a szerencse, hogy előző este a emberkém felütötte a telefonkönyvet kinézni egy taxitársaság telefonszámát, hogy ha lehet előre megrendelje a taxit reggel 6:40-re, mert ha nem teszi, csak másnap reggel derül ki, hogy itt nincsen olyan, hogy egy taxitársaság sok taxival, hanem sok társaság van egy taxival. Vagyis minden taxisnak itt saját egyszemélyes vállalkozása van, és randit kell megbeszélni előre. Két taxis eleve elutasította a kiszállást, mondván ők olyan kora reggel még nem dolgoznak, az még vastagon szundiidő, egy azt mondta, hogy nem ér rá, mert vadászni megy, végül egy másik, bár a száját húzta, hogy korán kell kelni, de ráállt a dologra, és meg is érkezett pont időben (csak két utcányira lakik tőlünk) kócosan, begyógyult szemekkel, és hangosan nyögdécselve, hogy milyen álmos. Visszafelé aztán inkább egy barátunkat hívtuk fel hogy jöjjön ki értünk az állomáshoz.

A másik meg amiről meg akartam emlékezni az Párizsban a Montparnasse állomás alatti metrómegállóban fölszerelt két mozgójárda, amiből van egy 3 km/h-ás sebességgel cammogó sétautazós, és van egy 9 km/h-ás sebességgel száguldó szupergyors járda, ami pillanatok alatt megteszi azt a rettentő hosszú utat az egyik metróvonaltól a másikig. Nagyon frankó!

*A lakásbérlés kérdése mostanában toppon van a családban, és oltári pipa vagyok, mert a sógornőméket ebben az évben már másodszorra teszik ki az összes holmijukkal együtt a bérelt lakásukból, mert a tulajnak ilyen-olyan indokkal hirtelen kell a lakás, és még csak május van. Hát ez undorító! Semmi jogbiztonság! Itt ilyen nincsen, ha valaki úgy dönt, hogy kiadja a lakását, akkor a törvény szerint minimum három évre biztosítania kell a lakhatást a bérlőknek egy ingatlanirodán keresztül, és csak abban az esetben kérheti vissza a három éven belül, ha ő vagy a legközelebbi családtagjainak egyike fedél nélkül marad, de ebben az esetben is hat hónapig el kell lébecolnia valahol, mert a bérlőknek joguk van a hat hónapos felmondási időhöz, addig még ilyen esetben sem kell kiköltözniük. Másfelől a tulajok is védve vannak, mert az ingatlaniroda csak akkor adja ki a lakást, ha már elég alaposan leinformálta a bérlőt, beleértve egy banki igazolást is, hogy fogja tudni fizetni a lakbért, mert ha kiadják és nem fizeti, akkor sem tehetik ki az utcára.

2007. május 24., csütörtök

Top keresőszó per 2007


Thermovenabulum ferriorganovorum gen. nov.
Oké, ha ezzel azt akarja a tudomásomra hozni az Univerzum és a Google, hogy nagy általánosságban véve értelmetlen hablatyolással van tele a blogom, és az olvasóim csak hablaty kifejezésekkel találhatnak rám, akkor... ööö... elfogadom.
Ha tudja valaki hogy ez mit jelent, és hol írtam arról, hogy Thermovenabulum ferriorganovorum gen. nov., akkor legyen szíves tájékoztatni a kommantokban. Netán valami baci?

2007. május 22., kedd

Ez most egy néma segélykiáltás...


... hogy valaki rugdosson már el engem egy fogorvoshoz. Mert magamtól nem megyek az fix. Pedig nagyon fáj már a fogam, mostmár nem csak esténként hanem egész nap, és a 3 cataflam/hour se dolgozik kielégítően. Az emberemnek (aki ritkán olvassa blogom, szal van még egy kis időm mire kiderül) eddig nem mondtam el, mert tudom hogy az első dolga lenne időpontot kérni a dokitól, de azt is tudom, hogy akkor perceken belül kezdetét venné az első gyökérkezelésem, attól meg jobban rettegek, mint egy vérfarkastól. Azért feltűnés nélkül kikérdeztem, hogy milyen volt az ő gyökérkezelése, és túlságosan életszerűen írta le a kiállt borzalmas kínokat és gyötrelmeket, én meg mégiscsak egy gyáva kukac vagyok.
Fáj a fogam! Morcos vagyok. Rebelle, nem tudnál megtávgyógyítani? Mi történhet az arcomban, ha mondjuk még egy hétig nem szólok a fájásról? Télleg begyulladhat az egész fejem?

2007. május 21., hétfő

Ha az én gyerekem lenne...


Hazafelé az isiből a főúton szembejött velem két motoros gyerek. Lehettek vagy 15 évesek. Az egyik a motor ülésén térdelt(!) és közben felhúzta a járgány elejét, úgyhogy egy keréken gurult, legalább nyolcvannal. Miközben az ülésen térdelt!!! Ha elkapnék egyszer egy ilyen büdös kölköt, visszakézből úgy pofán vágnám, hogy kiesne az összes foga!!! Egy keréken?! A főúton?! A legnagyobb forgalomban?! Az ülésen térdelve?! Hát ezért szülte az anyja?! És ha elcsúszik? És ha beesik az autóm alá? Irgalmatlanul el bírnám fenekelni!
.
Amúgy visszatérve a kettővel korábbi postomhoz, azért az se semmi, hogy: "qu'est-ce qu'il y a?". Na ezt le tudom írni helyesen, csak éppen a jelentését nem értem még kristály tisztán.
.

2007. május 18., péntek

Banánköztársaság


Most olvastam ez a gyalázatot.
Nem szoktam cikkeket , vagy felröppenő napihíreket kommentálni a blogomban, és most sem teszem, mert nem is tudnám, ugyanis egyelőre nem látok a pipától, de azért ezt most beteszem magamnak ide emlékeztetőül.
IDE meg azt a cikket, amiben mások próbálják magyarázni az ÖtGörény bizonyítványát:
"Végh József igazságügyi pszichológus meg van győződve arról, hogy nekik, rendőrként most nagyon nehéz lehet elszámolni a lelkiismeretükkel." Cö-cö-cö!
Én pedig meg vagyok győződve arról, hogy a többi bűnözőkök meg majd nagy szeretettel várják az öt muskétást a börtönben, mind rendőri, mind nőgyalázó mivoltukban. Ők segíthetnek a vezeklésben amitől aztán idővel csitul majd az az elviselhetetlen lelkiismeretfurdalás!

Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire rossz a helyzet.

2007. május 17., csütörtök

Rájöttem, hogy...


... sokkal munkásabb dolog egy olyan főzős blogot vezetni, mint gondoltam.

... még mindig nem sikerült megtanulnom rendesen a számokat franciául. Ma ki kellett töltenem egy csekket 98 euros-ról, és csak puskázva bírtam helyesen kiírni azt, hogy quatre-vingt-dix-huit. De miért, miért nem lehet kilencvennyolc a kilencvennyolc?! Miért kell egyetlen számnál 3 szorzási és összeadási műveletet is elvégezni, mire sikerül kitalálni, hogy külföldiül a kilencvennyolc az négyszer-húsz-meg-tizennyolc?

... úúgy de úúúgy megszerettem ezt a blogomat, hogy nem akarom abbahagyni. Nem akarom. Tele van az emlékeimmel, és most kezdek belejönni.

2007. május 14., hétfő

Egyveleg


Amúgy visszajöttünk Párizsból. Nagyon jó volt. Bővebben A másik...-ban. Nem akarok részletesen beszámolni róla, mert azokat láttam amiket mindenki láthat ha elmegy Párizsba, vagy csak egyszerűen kinyit egy könyvet, viszont amit mindenképp meg kell örökítenem a magam számára, az az ŐrültTaxis. Utolsó nap hívattunk egy taxit, hogy kivigyen minket és számtalan poggyászunkat az állomásra, és bár számoltunk azzal, hogy Párizsban taxizni az olyan mint egy durvább extrém sportolás (mondjuk valahol a bandzsidzsamping és a "vérzősebes versenyúszás egy cápával" nevű népszerű népjáték között), amikor megérkezett, és úgy állt be a nemtomhányméteres autójával egy másfélméteres helyre, hogy kicsit odábbtolta a már ott parkoló autókat, én sejtettem, hogy nem kellene beszállnunk. Csatakosra izzadtam a ruhámat a haláltúrán, és az volt a csúcspont, amikor egy 6 sávos körforgalomba a Diadalív körül nyílegyenesen hajtott be, mintha nem is kanyarodna az út és mintha nem jönne oldalról legalább ezer másik idióta taxis, csak mert neki a legeslegbelső sáv volt a szimpi. Amikor az egyik hatalmas kereszteződés közepén leállt veszekedni egy szabályosan haladó motorossal, akit majdnem elütött, és még neki állt följebb, szóval ennél a résznél már tisztára sztoikus nyugalommal vártam a mentőket. Ennyit Párizsról egyelőre.

Ma az történt az isiben, hogy életemben először sikerült leírnom azt a kérdést, hogy "Mi ez?". Franciául. Nem egyszerű ügy, mert úgy kell írni, hogy: "Qu'est-ce que c'est?" [keszkösze]. Bezony! És nekem ma sikerült minden e-t és q-t és kötőjelet és aposztrófot pont a helyére írni! Hát azért haladok, mi?

A készülődés napjaiban nem volt kedvem írni a blogomba, pedig eszembe jutott egy-két dolog a zacskókról és a csomagolásról, de már a felét elfelejtettem. A zacskós rész úgy volt, hogy elmentem Roya barátnőmhöz a szalonba hogy frizurálja meg a hajamat, elvégre ha az ember lánya a férjével orvoskonferenciára megy Párizsba, akkor az a minimum, hogy valami nomális fejet visz magával, és a mellettem ülő idősebb hölgy éppen azzal küzdött, hogy hogyan tudna egyszerre olvasni, de mégsem összekenni a szemüvegét a fejére kent festékkel. Ekkor az egyik fodrász észrevette az elkeseredett harcot, és hozzott a néninek két kicsi szemüvegszár alakú zacskót, és előzékenyen maga húzta rá a kérdéses szemüvegre. A háromszög alakú kimondottan virágcsokor cipelésére kifejlesztett zacskó óta én gyűjtöm az ilyesmiket, de semmilyen csellel sem tudtam kikönyörögni szemüvegszár-alakú zacskót, úgyhogy néhány hát múlva kénytelen leszek befestetni a hajamat.
A pakolásról pedig mindig eszembe jut az a néhány nyár, amikor csoportvezetőként elmentem táborozni gyerekekkel, és milyen jókat mulattam azon, ahogy néhány furfangos anyuka megoldotta a ruhakérdést csemetéjének. A kedvencem vitán felül az volt, aki minden napra összekészített a kisfiának egy kicsi alsógatyát, egy zoknit, egy rövidnacit és egy kis pólót, ezeket kis zacskókba csomagolta, valamilyen szerkezettel vákumozta, majd egy matricával ráírta, hogy melyik napra melyik zacskót bontsuk ki a gyereknek. Az egész cucc belefért egy kisebb hátizsákba. Volt egy olyan mama is, aki tíz napra összesn két öltözet ruhát tett be, viszont bőven ellátott minket öblítővel és mosószerrel, majd utasított, hogy minden este mossuk ki az aznap használt ruhát, és amíg megszárad, a másikat viselheti. Ennek az ellentéte az a mama volt, aki azt képzelte, hogy mi nyilván éheztetni fogjuk a gyerkőcöket, és majd csont és bőr mennek haza, ezért a biztonság kedvéért egy egész bőröndöt telepakolt konzervekkel, rúd szalámikkal, levesporokkal, citromlevekkel (annyit amiből az egész tábor egész nyáron el volt látva limonádéval), és egy tökszáraz kétkilós kenyeret is találtunk benne. Óóó... jön a nyár, jön a nosztalgia!

2007. május 2., szerda

Három a gyerek, kettő a lány...


A Tarik ma megint előadta a "három gyerekem van" magánszámát az új diáknak.
Az úgy volt, hogy a Tarik az egy szaúdi fickó, aki velünk jár az isibe, de szerencsére csak ritkán, mert alapvetően nőellenes és röfögve röhög. Hosszú hetek után ma ismét megtisztelt minket a jelenlétével, és sajnálatos módon ez megint egybeesett egy új diák első napjával, amikoris szokás szerint mindenki bemutatkozik pár szóban az újoncnak, és kapcsolatot épít vele. Az újonc egyébként egy szerb leányzó, vagyis már nem annyira leányzó, viszont abszolút kedvenclistás. Majd mesélek még róla alant. Szal jött a bemutatkozás, és a Tarik reflexszerűen beszúrta a mondandójába, hogy házas, meg hogy van három gyereke. Erre a Drg... (elfelejtettem a csaj nevét, de felírtam, majd megnézem) megkérdezte tőle, hogy "fiúk? lányok?". Tarik habozás nélkül rávágta, hogy fiúk természetesen. Nagy fölhördülés a teremben (túlnyomórészt nők vagyunk), ugyanis történetesen tudjuk, hogy Tarik felesége novemberben adott életet egy tündéri kislánynak, aki egyébként már a második lány a családban, de ezt is csak kénytelen-kelletlen vallotta be az apja.
Nem egyszer játszotta el ezt, pölö amikor a családi kapcsolatokról volt szó, és megkérdezte a tancsinéni a Tarikot, hogy hányan vannak testvérek, akkor is azt mondta, hogy hatan, és szintén a fiúk választ adta a "fiúk?lányok?" kérdésre. Ekkor a tancsinéni még a biztonság kedvéért rákérdezett, hogy lány egyáltalán nincs-e a családban, mire kiderült, hogy bizony az öt fivér mellé tartozik még kilenc lánytestvér is...

Az új lány, aki szerb és akinek elfelejtettem a nevét, tulajdonképpen még összesen nem is töltött 3 évet a hazájában, mert a papája valami diplomata, és eddig élt már Oroszországban, Olaszországban, és Angliában, és most meg a férjével megint új országba került. Foglalkozására nézve szuséf abban az angers-i étteremben ahol a férje meg a séf, a két O-s országban tanult főzni, és beszél négy nyelven, de már a franciát is elég jól makogja. Teccik.

2007. május 1., kedd

Éljen Május Elseje!


Tegnap a boltban a pénztárosnő mindenkinek adott egy kis csokor gyöngyvirágot. Csak úgy. Az egyik férfivásárló úgy meghatódott, hogy hódolatteljesen kezet csókolt a pénztárosnak, aki fülig pirult és leejtett egy paradicsomlés üveget.

Amúgy ha valakit érdekel, a mai nappal hivatalosan is megnyitottam az új francia gasztroblogomat, a La Revue Rose-t. Gondoltam szólok.
.