dr. Primadonna...

...avagy a doki egy átlagos műtői napja ruhákban elbeszélve:

1. Fél nyolckor felkel, leveszi az alvópólóját, és felveszi az itthoni-kényelmest, mert fázik.
2. Kávéfőzés, reggeli, és zuhany után fölveszi az utcai öltözetét, és elindul a dolgozóba.
3. Kilenckor a kórházban leveszi az utcait, és felveszi a kórházit (fehérnadrág, fehéring, fehérzokni, fehércipő és fehérköpeny), majd rendelni kezd.
4. Valamikor a délelőtt folyamán bemegy a műtői előkészítőbe, leveszi a kórházi öltözetet, és felveszi a műtősruhát (teljesen zöld)
5. A műtétek után bemegy a műtői előkészítőbe, ahol leveszi a teljesen zöldet, és visszaveszi a teljesen fehéret majd folytatja a rendelést.
6. Délben bemegy az irodába, leveszi a kórházi öltözetet, és felveszi az utcait.
7. Hazajön, leveszi az utcait, és felveszi az itthoni-kényelmest.
8. Ebéd és délutáni szundi után leveszi az itthoni-kényelmest, és felveszi az utcait.
9. Kettőkor visszamegy a kórházba, leveszi az utcait, és fölveszi a teljesen fehéret, majd egész délután rendel.
10. Hatkor bemegy az irodába, leveszi a kórházi öltözetet, és felveszi az utcait.
11. Hazajön, leveszi az utcait, és felveszi az itthoni-kényelmest.
12. Egész estés szabadfoglalkozás után leveszi az itthoni-kényelmest, fölveszi az alvópólóját, és a sok átöltözéstől kimerülten mély álomba zuhan.

Én egy egész héten át összesen nem öltözöm-vetkőzöm annyit, amennyit a doki egy átlagos nap alatt...

Nagy Találkozás...

Tegnapelőtt megvolt a Nagy Teknőctalálkozó, de eleinte nem úgy sült el, ahogy reméltem. A Dudor meglátta a Huplit, és pillanatok alatt dühbe gurult, először csak döbbenten meredt rá, aztán miliméterről miliméterre végigszaglászta, taszigálta, bökdöste, majd nekifogott némán őrjöngeni. Tombolt és a haját tépte (már ugye olyan átvitt értelemben), döngette a falat, majd bőszen letámadott egy nagy darab salátát, és miszlikbe aprította. Nem ette, csak tépte-szaggatta. Aztán elkezdte harapdálni a Hupli páncélját, és ha nem állok őrt, még tán föl is falja... Szegény kicsi Hupli teljesen meg volt szeppenve, csak hüppögött ott bent valahol a páncélja mélyén és néha kikukkantott rám azokkal a hatalmas fekete könyörgő szemeivel, majd' megszakadt a szívem. Ki is vettem a Dudort, hadd járja le a mérgét a szobában, Hupli meg egyből kihasználta az alkalmat, és behúzta a csíkot a kisbarlangba. Dudor még vagy két órán keresztül rótta a köröket, aztán úgy látszott napirendre tért a dolog felett, és elaludt, de valószínűleg másnapra megfeledkezett a Hupli jelenlétéről, mert reggel lejátszotta ugyanezt a cirkuszt, úgyhogy a végén kénytelen voltam szétültetni őket. A Huplit áttettem az utazóládába, hogy legyen egy kis nyugta, de akkor hazajött a doki, és azt mondta, hogy ne a Huplit tegyem külön, hanem a Dudor menjen büntibe, nehogymár valahogyan azt képzelje, hogy ő itt az egyetlen úr(nő), a Hupli meg szokja csak meg a nagy terráriumot, hátha kicsit felenged.
Ebből is látszik, hogy mekkora zseni a doki.
Pár óra bünti elég is volt a Dudornak, mikor visszakerült a kuckóba, olyan óvatosan közelítette meg a Huplit, mintha porcelánból volna, ő meg egykettőre abbahagyta a szepegést, előbújt, és percekig szagolgatták egymás száját, és ütögették össze az orrukat, de olyan finoman, mintha puszikat adnának egymásnak, aztán amikor Dudor elindult a rendes esti egészségügyi sétájára, a Hupli úgy ügetett utána, mintha mindig is a legjobb kebelbarátnők lettek volna. A végén még napfürdőztek egy keveset, aztán mindkét nagysád kecsesen visszavonult összes termeibe alunni.
Újra rend és béke van a hüllőházban.

az első hét történései az üvegházban...

Szerdán volt egy hetes az üvegház, a hagymákoknak meg épp ma van szülinapjuk, úgyhogy egyszerre mutatom meg a kertem fejlődését. Elképesztő figyelni őket, olyan izgalmas, mint egy regény. Néhány napig egyáltalán semmi változást nem észleltem, pedig nagyon résen voltam, még a nagyítómat is előkerestem, és többször is lejátszottam nekik a Terminál zenéjét (mert az most a legkedvencebbem), de semmi, aztán egyszercsak beindultak, és mostmár szinte óráról órára látszik a növekedés. Még a végén tényleg lesz belőle kertecske...

A két üvegház így nézett ki egyhetesen, de már most is sokkal nagyobbak a növénykék, úgy nekilódultak, mintha húznák. Az egyik már jóformán a plafont döngeti, és szinte mindegyik kihajtott közben, ami a képen még üresen tátong.A hagymákok tegnapelőttig jóformán meg se moccantak, most pedig így néznek ki, esküszöm az oldalsó kishajtások közül a legtöbb reggel még nem is volt ott. Ha így haladunk, estére kivirágzunk.

Rettenetes dolog történt...

... kiderült, hogy a Dudor nem is fiú. Ezt a cikit! Valahogy kénytelen leszek átprogramozni a fejemben, hogy nem Dudor Dudorovics, hanem Dudor Dudorovna. Már értem, miért van annyira oda a virágos cipellőmért...

Viszont megvan a Hupli, hiphip hurrá! Írtó pici és félős, de miután vagy tíz percen át a tenyeremben tartottam (féltenyérnyi az egész teknőc) és megnyugtató szavakat sutyorogtam a páncéljához, hajlandó volt szóba állni velem, és onnanttól már kész is volt a barátság. Persze az a két szem lédús málna is megtette a magáét, amit azért vittem magammal, hogy szégyentelenül megvásároljam a szeretetét. Mondhatom sikerült is. Kedden jön haza, csak előbb még ki kell lábalnia szegénykének a bürökrácia útvesztőjéből, engedélyek, hatósági kérdőívek, anyja leánykori neve hárompéldányban stb, de hiszem, hogy egyszer ezen is túlleszünk, és akkor a Dudor is végre kézhez kaphatja a kistestvérét. Remélem nem tapossa majd be a földbe. A műanyag játékteknősét ugyanis betaposta...

Kellemes nálam?

Ezt a kis ajándékot most kaptam a Mammkától, és azért rakom ki, mert a Mammkától kaptam, és azért is mert a Szera rajzolta, és azért is mert olyan kedves, hangulatos kis rajz, nagyon tetszik. Ahogy ránézek, rögtön az ovis tejeskávé illatát érzem az orromban (a színe is valami ilyesmi volt, nem? Azóta sem ittam olyat...), mindig ilyen alakú csészében kaptuk, fehér alapon piros pöttyökkel, és mindegyiknek kicsit csorba volt a széle... Hja, oda az ifjúság!


És akiknek továbbadom: cinnamon, Kriszta, és a Rebelle, mert igazán kellemes náluk :-)

tulipántos jó délutánt...

Mivel már három teljes napja kertészkedem, még üvegházam is van meg minden (már itt-ott látszanak is benne a kicsi csírák, éljen!), szóval gondoltam ideje nagyobb fába vágnom a fejszém, úgyhogy máma ültettem hagymát. Már úgy értem virághagymát, nem büdöshagymát. Tegnap egész nap kertészeti oldalakat böngésztem a neten, hátha sikerül felcsipegetnem egy kevés alapismeretet - nem sikerült -, s eközben találtam rá a Hagymáriumra, ahol rengeteget tudtam meg a tulipánokról, nárciszokról, krókuszokról és jácintokról. Volt egy pont, ahol úgy éreztem, belepusztulok, ha tényleg hónapkat kell még várnom a tavaszra, hogy ültethessek, ráadásul még kertem sincs, és minden olyan kilátástalannak tűnt, de akkor átnavigáltam a fórumra, ahol egy jótét lélek közölte, hogy ha valaki karácsonyra akar egy kis virágot az asztalra, akkor ültessen hajtatónárciszt ziva meg grand soleil d'or. Hát mit mondjak, könnyekben törtem ki az örömtől, elügettem a Jardilandba, fülöncsíptem egy eladót, aki segített megvenni a nárciszhagymákat mindössze 70 eurocentért darabját, sőt még egy preparált jácinthagymát is üveggel együtt (erről is azt ígérték, hogy karácsonyra virágba borul), meg vettem kaspókat, és virágföldet meg egy cuki kis kéziásót, aztán hazaügettem, és mindent elültettem, a jácintnak meg hajtogattam csákót. Igazi földet lapátoltam, és igaziból feketék lettek tőle körmeim, tisztára mintha igazi kertész lennék.
Elvileg 5-6 héten belül virágozni fognak, minden héten fotódokumentálom majd a fejlődésüket, közben meg erősen reménykedem, hogy nem szúrtam el semmit. Főleg a víz-dolog miatt fő a fejem, nem tudom hogy elég vizet adtam-e a földhöz vagy netán túlontúl is sokat. Nagyon pipa lennék magamra, ha véletlenül kirohasztanám a hagymácskákat. Ez van, ha valaki városi lánynak születik, még egy hagymát se tud rendesen a földbe tenni.

jajdeizgulok

évforduló...

Mostanában volt egy éve, hogy hozzánk került a Dudor, de úgy tűnik ez a tény rajtam kívül senkit sem izgat föl különösebben, pedig az érintett ma ünnepi ebédet kapott, amit a legfinomabb almából és biokígyóuborkából állítottam össze, megszórva friss tojáshéjjal, de olyan egykedvűen táplálkozott, mintha nem is szülinapja lenne, vagy mi a szösz. Pedig ettől a menütől rendszerint teljesen felvillanyozódik, és képes lenne félholtra enni magát, csak nehogy egy morzsa is maradjon belőle. Aztán még ünnepi piros masnit is kötöttem rá, de azt rövid úton legyötörte magáról, és az sem érdekelte, hogy a Happy Birthday-t fújom neki teljes tüdőből, inkább kiment az előszobába játszani a kedvenc játékát, már t.i. a "Taszigáljuk a Mamzelle virágos cipőjét jó messzire"-címűt, azzal aztán elvolt vagy fél órán át, most meg már horkolva szunyókál a kisbarlangjában. Nem az a kimondott partiállat...Ja, erről jut eszembe, megjelent a lovaskönyvem, amit szintén tavaly ilyentájt fordítottam. Musztángszív a címe.
Ja, és a blogom is a múlt héten lett 3 éves.

Na kinek van mini üvegháza?

Jaj, hát persze hogy nekem!!!
Őszintén szólva a leghalványabb fogalmam sincs a kertészkedésről, mégis van egy perfekt kis házi melegházam, mert ez az új hobbim már teljes 24 órája. Tegnap bukkantam rá mandy tarragon kertészblogjára, s benne az ő mini üvegházára, aztán ma reggelre meg már nekem is lett egy ugyanolyankám. Valóságos eufórikus rajongásba estem a leírásaitól, úgyhogy elügettem a boltba, megvettem a hozzávalókat, és már be is üzemeltem a veteményest, mostmár nincs is más dolgom, csak lesni, hogy mikor szökkenek szárba az elvetett magocskák.
Két kertet is alkottam, az egyikben csupa fűszernövény van a konyhám számára, a másikat meg amolyan teknőc-dzsungelnek szánom, a Dudor és a leendő Hupli kedvenc nyalánkságaival. Ha kinőnek, majd szépen átültetem a flórákat egy nagyobb ládába, és ebédidőben majd odajárhatnak a faunák legelni.

Nagyon egyszerű az összeállítás, csak kell hozzá egy ilyen fedeles doboz (mandy azt mondta, hogy ő az övét az Obiban vette, kb 1000 forintért, én a Gamme Vertben, 5 euróért), aztán egy csomag tápkorong, ami tulajdonképpen préselt tőzeg, pár tasak mag, és sok víz.
A tápkorongokat szépen sorba bepakoltam a ládába, majd nyakon öntöttem egy kevés vízzel. A korongok egy idő után elkezdik magukba szívni a vizet, nőnek-dagadoznak, én meg tovább adagolom a vizet, egészen addig, míg olyan tip-top krumplispogácsa méretűre nem nőnek. Tálcánként legalább egy liter vizet felszipkáztak a korongok.
Végül elővettem a magvakat, pár szemet a pogácsák közepére szórtam, és egy kis pálcikával belenyomkodtam őket a tőzegbe. Amikor ezzel is kész lettem, rátettem a doboz tetejét, elrebegtem fölötte a kertészek imáját, és kerestem neki egy csöndes kis zugot, ahol nyugodtan ébredezhetnek a növénykéim. Elvileg egy hét múlva már lehet látható eredmény, majd referálok, ha eljön az ideje.

Ez a gyógy-, és fűszerveteményes, a még száraz korongokkal. Ebbe vetettem majorannát, zsályát, kakukkfüvet, bazsalikomot, rozmaringot, kamillát, és margitvirágot, ez utóbbihoz ugyan nem fűzök nagy reményeket, csak gondoltam jó lesz kísérletnek.

Ez meg a Teknőcmennyország művésznéven szereplő másik láda, van benne madársaláta, spenót, metélőhagyma, zsázsa, ruccola, kövér porcsin (erről ugyan sejtelmem sincs, hogy micsoda, csak benne volt a zacskóban, hát elvetettem), és mesclun rouge (ezt se tudom, hogy mi lehet magyarul, de a Dudor kétpofára zabálja), szóval egy halom olyasmi, amiért megőrül minden rendes vegetáriánus kisteknőc.Így néz ki lezárva a doboz, most aztán tessék nekünk drukkolni, de nagyon!

Szerettem volna még citromfűt, izsópot és csombort is elvetni, de sajnos nem lehetett kapni, szóval ha egy bizonyos valaki mindenáron karácsonyi ajándékot akar nekem küldeni, akkor egy-egy tasak magot ezekből boldogan elfogadnék...

Majdnem...

...meg kellett hoznom életem legnehezebb döntését, ugyanis a doki ma reggel határozottan kijelentette, hogy vagy varrógépet kapok karácsonyra vagy a Huplit (ő egy másik teknőc, a Dudor kistestvére). Szép kis csávába kerültem mi?
De végülis minden jól alakult, mert addig hízelegtem csábosan, csípőt ringatva, szempillát rezegtetve, s közben sopánkodva teljes döntésképtelenségem fölött, míg végül a segítségemre sietett, és kiegyeztünk egy elfogadható kompromisszumban: egyiket megkapom szülinapomra, a másikat meg karácsonyra, és mivel a kettőt csak 10 nap választja el egymástól, majdnem olyan, mintha egyszerre érkeznének.
Már órák óta figyelem a dokit, azt hiszem nem tud szabadulni attól a gyanútól, hogy már megint furmányosan csőbe húztam. Csak még nem jött rá, hogy sikerült mindent vinnem*.

Mostmár csak azt kell kitalálnom, hogy mi legyen a varrógép neve, és hogy ő, vagy a Hupli jöjjön-e 10 nappal előbb. Ez most a dilemmám... Ötletek?
__________
*A Bazi nagy görög lagziból tanultam, de psszt, ez titok!

Bretagne - meglehetős szürke árnyalatban...

Megjártuk. Volt óceán, volt világítótorony, volt szépszálloda, volt kulcs is, épp csak idő nem volt hozzá. Azaz volt idő, de milyen! Egy kósza tornádót leszámítva az elmúlt években nem pusztított ahhoz fogható vihar a parton, mint ami ezen a hétvégén zúdult a nyakunkba, úgyhogy példátlanul sok időnk maradt a csodás szobakulcsot bámulni. Ám lett légyen bármilyen gyönyörű is az a bizonyos kulcs, és csöndes a hotel (egy pisszenés nem sok, de annyit se hallottunk ha a szobánkban voltunk), és bőséges a reggeli*, mi azért mégis megkurtítottuk a miniszabit, és hazajöttünk egy nappal hamarabb, mert ennek így nem volt semmi értelme.

Mindezek ellenére azért két napon át rendületlenük űztük a Döncit le-föl a partvidéken, és ahogy egyetlen percecskére elállt a zápor, már ugrottunk is, és esetenként majdnem tíz egész percet sikerült is sétálni és lőni egy-két fotót, mielőtt újrakezdődött az egész.
Tudom a fotók minősége hagy némi kívánnivalót maga után, sőt némelyik roppantul depresszív, de én mégis megmutatom a termés legjavát, mert azért sikerült elcsípni néhány érdekes pillanatot:

Ez volt a legislegelső kép amit megpillantottam az óceánból, és ez volt a legderűsebb is, itt még akadt egy darabka kék ég, de a balról benyomakodó sűrű sötét felhő végül erősebbnek bizonyult, és onnantól egy percre sem tágított. Azok az emeletes kalibák egyébként rákászkunyhók, dagály idején ezekből eresztik le a hálót, amivel kipecázzák a kis ollósokat:

La Baule nagy múltú fürdőváros lehet, mert csak abban az utcában ahol laktunk, és ami mindössze 300 méter hosszan nyúlik a part felé, ilyen palotákat találtunk. Mindnek volt saját neve és évszáma, nagyrészt a századfordulón, illetve a '10-es '20-as években épültek.Reggeli sétánkon az utca végén ez a látvány tárult a szemünk elé, először el se tudtuk képzelni mit mászkál az a több tucat ember térdig a vízben, nyakig érő gumicsizmában, fogvacogtató hidegben......de hamar eloszlott a zavarunk, kiderült ugyanis, hogy tengergyümölcse-szüret van, minden ilyen plakátokkal volt tele. Ez amolyan "Szedd magad!"-akció, amikor itt a szezonja, az egész város kivonul reggelenként kagylót, osztrigát szedni az ebédhez. Szigorúan szabályozva van, hogy fejenként mennyit lehet elvinni, hogy mekkora az a méret, ami már kifejlett, és nem bébi, hogy csakis kézzel/kézi szerszámokkal lehet szüretelni a gyümit, tilos eletromos ketyeréket, nagy gereblyéket használni, és tilos ott helyben elfogyasztani a zsákmányt, mert pokoli kínok között pusztul el a mohó delikvens, ha netán fertőzött a szajré, mindenki vigye haza, és főzze meg szépen forró vízbenEz a kedvencem, olyan jó elmélázgatni rajta, hogy hogyan festene ez a fotó ragyogó napsütésben, kék éggel, fodros kis bárányfelhőkkel, meg mondjuk egy arra röppenő sirállyal, és egy egészen picike világító-tornyocskával a háttérben. De az már giccses lenne, ugye? Nagyon giccses...__________

*Utóbb utánanéztem, hogy ki a csuda írta azt a hotelértékeléseknél, hogy kevés a reggeli, mire kiderült, hogy egy amerikánus látogató volt az aki messzemenően nem volt elégedett a reggeli mennyiségével (nem úgy a minőségével), szóval ez a rejtély is megoldódott.