Befejeztem A Mediterrán expressz trilógiát, ami A varsói sánta után talán a legsikerültebb mű, és tegnap belekezdtem a Marianne című 6 azaz hat kötetes regényfolyamba, amiről már így az elején bizton állíthatom, hogy a legkevésbé sem tartozik a legsikerültebbek közé. Még csak az első kötet felénél tartok, ami kb. 320 oldalt jelent, és ezalatt már annyi de annyi kínban-kalandban volt része a mindössze 17 éves főhősnőnek, hogy attól egy közepesen edzett középkori kereszteslovag is simán feldobta volna már a talpát, míg Marianne nemcsak hogy épen és egészségesen vészelte át a derámát, de még viruló szépségét is sikerült megőriznie, és majdnem a szüzességét is.

..

Azzal kezdődik, hogy néhány hónapos korában kitör a francia forrdalom, és mivel szülei azon nemesek között voltak, akik az utolsó pillanatban megkísérelték megmenteni Maria Antoinette-et a guillotine-tól, tettükért nekik is fejükkel kell fizetniük, de egy pápista abbénak sikerül elcsenni a gyermeket a házból akire szintén halál várt volna, és elviszi Angliába a nagynénjéhez, aki átveszi a nevelését. A lány nemcsak a leggyönyörűbb lány egész Angolföldön, de remekül vív, lovagol, úszik (jéghideg patakban tanították úszni, hogy szokja a hideget), lő, amellett rendkívül művelt, több nyelven beszél, csodálatosan énekel és zongorázik.

Tizenhét évesen férjhez megy egy angol arisztokratához, aki azonban ahelyett hogy a nászéjszakán magáévá tenné ifjú feleségét, elkártyázza az összes vagyonát, és az első éjszaka jogát is. Marianne kerek-perec megtagadja, hogy az amerikaival (a nyertessel) háljon, és csalódottságában kihívja párbajra újdonsült férjét, legyőzi és megöli, plusz leüti a férfi szeretőjét és elemenekül a házból, hogy Josephine császárnénál, apai nagynénjénél keressen menedéket Franciaországban.

A kikötőben összeakad egy kettős életet élő embercsempésszel, akinek megesik a szíve az akasztófa elől menekülö férjgyilkos lányon, együtt kiszabadítanak egy fiatal francia kalózt egy angol hajóbörtönből, és elindulnak a csatornán keresztül Franciaországba, de útközben viharba keverednek, és breton partjainál egy hajótörésokozó bandita kezei közé kerülnek a kalózzal. Itt történik egy kis intermezzo, ahol is Marianne az ifjú kalóznak adja bájait, majd fiú cserbenhagyva őt elmenekül sorsára hagyva a lányt. Ebben a kétségbeejtő helyzetben az eddig halottnak hitt embercsempész siet a segítségére, visszarabolja őt, kistafírozza, lánya helyett lányává fogadja és Párizsba küldi egy jóbarátjához, aki remélhetőleg elirányítja majd a volt császárnéhoz (ekkoriban vált el Napóleon Josephine-től, hogy elvegye Mária Lujzát az osztrák hercegnőt, fiúörökös reményében).

Marianne rendben megérkezik a fővárosba, ahol egy fogadóban összetalálkozik a kalózzal, akiről kiderül, hogy azért hagyta el a lányt, mert a bretoni bandita szeretője mindenfélét hazudott neki róla, és nem bírta elviselni a vélt igazságot újdonsült szerelméről. E találkozás során megpróbálja kvázi megerőszakolni, de a lány dühödten elutasítja, gyűlöletet szítva ezzel a fiú szívében, aki feladja a rendőrségen, mint engedély nélkül visszaszökött arisztokrata emigránst. Azonnal egy női börtönbe szállítják, ahol a rabtársői se szó se beszéd elkezdik megagyabugyálni és majdnem leszúrják, de szerencsére ekkor a rendőrfőnök Fusché a kalózfiú Főkalózfőnökének (aki nem más mint a hírhedett Surcouf, Napóleon egyik kéme) közbenjárására kiszabadítja, de csak azért, hogy ezzel lekötelezvén saját szolgálatába állítsa, és rávegye hogy kémkedjen számára Talleyrand herceg, a nagyhatalmú külügyminiszter házában, mégpedig Talleyrand feleségének felolvasónőjeként.

Most ott tartok, hogy Marianne elkezdte kémnői ténykedését, és éppen kis koncertet ad a családnak, ahol a Hercegné muzsikusa közli vele, hogy még soha nem hallott ehhez foghatóan csodálatos hangot, és ha óhajtja a lány, akkor ő Európa leghíresebb operénekesnőjévé tehetné, Talleyrand pedig félreérthetetlen utalásokat tesz rá, hogy szívesen a szeretőjévé tenné az ifjú felolvasónőt.

.

És a házasságkötése óta, vagyis a kalandok kezdetétől számítva még két hét se telt el!