2007. május 14., hétfő

Egyveleg


Amúgy visszajöttünk Párizsból. Nagyon jó volt. Bővebben A másik...-ban. Nem akarok részletesen beszámolni róla, mert azokat láttam amiket mindenki láthat ha elmegy Párizsba, vagy csak egyszerűen kinyit egy könyvet, viszont amit mindenképp meg kell örökítenem a magam számára, az az ŐrültTaxis. Utolsó nap hívattunk egy taxit, hogy kivigyen minket és számtalan poggyászunkat az állomásra, és bár számoltunk azzal, hogy Párizsban taxizni az olyan mint egy durvább extrém sportolás (mondjuk valahol a bandzsidzsamping és a "vérzősebes versenyúszás egy cápával" nevű népszerű népjáték között), amikor megérkezett, és úgy állt be a nemtomhányméteres autójával egy másfélméteres helyre, hogy kicsit odábbtolta a már ott parkoló autókat, én sejtettem, hogy nem kellene beszállnunk. Csatakosra izzadtam a ruhámat a haláltúrán, és az volt a csúcspont, amikor egy 6 sávos körforgalomba a Diadalív körül nyílegyenesen hajtott be, mintha nem is kanyarodna az út és mintha nem jönne oldalról legalább ezer másik idióta taxis, csak mert neki a legeslegbelső sáv volt a szimpi. Amikor az egyik hatalmas kereszteződés közepén leállt veszekedni egy szabályosan haladó motorossal, akit majdnem elütött, és még neki állt följebb, szóval ennél a résznél már tisztára sztoikus nyugalommal vártam a mentőket. Ennyit Párizsról egyelőre.

Ma az történt az isiben, hogy életemben először sikerült leírnom azt a kérdést, hogy "Mi ez?". Franciául. Nem egyszerű ügy, mert úgy kell írni, hogy: "Qu'est-ce que c'est?" [keszkösze]. Bezony! És nekem ma sikerült minden e-t és q-t és kötőjelet és aposztrófot pont a helyére írni! Hát azért haladok, mi?

A készülődés napjaiban nem volt kedvem írni a blogomba, pedig eszembe jutott egy-két dolog a zacskókról és a csomagolásról, de már a felét elfelejtettem. A zacskós rész úgy volt, hogy elmentem Roya barátnőmhöz a szalonba hogy frizurálja meg a hajamat, elvégre ha az ember lánya a férjével orvoskonferenciára megy Párizsba, akkor az a minimum, hogy valami nomális fejet visz magával, és a mellettem ülő idősebb hölgy éppen azzal küzdött, hogy hogyan tudna egyszerre olvasni, de mégsem összekenni a szemüvegét a fejére kent festékkel. Ekkor az egyik fodrász észrevette az elkeseredett harcot, és hozzott a néninek két kicsi szemüvegszár alakú zacskót, és előzékenyen maga húzta rá a kérdéses szemüvegre. A háromszög alakú kimondottan virágcsokor cipelésére kifejlesztett zacskó óta én gyűjtöm az ilyesmiket, de semmilyen csellel sem tudtam kikönyörögni szemüvegszár-alakú zacskót, úgyhogy néhány hát múlva kénytelen leszek befestetni a hajamat.
A pakolásról pedig mindig eszembe jut az a néhány nyár, amikor csoportvezetőként elmentem táborozni gyerekekkel, és milyen jókat mulattam azon, ahogy néhány furfangos anyuka megoldotta a ruhakérdést csemetéjének. A kedvencem vitán felül az volt, aki minden napra összekészített a kisfiának egy kicsi alsógatyát, egy zoknit, egy rövidnacit és egy kis pólót, ezeket kis zacskókba csomagolta, valamilyen szerkezettel vákumozta, majd egy matricával ráírta, hogy melyik napra melyik zacskót bontsuk ki a gyereknek. Az egész cucc belefért egy kisebb hátizsákba. Volt egy olyan mama is, aki tíz napra összesn két öltözet ruhát tett be, viszont bőven ellátott minket öblítővel és mosószerrel, majd utasított, hogy minden este mossuk ki az aznap használt ruhát, és amíg megszárad, a másikat viselheti. Ennek az ellentéte az a mama volt, aki azt képzelte, hogy mi nyilván éheztetni fogjuk a gyerkőcöket, és majd csont és bőr mennek haza, ezért a biztonság kedvéért egy egész bőröndöt telepakolt konzervekkel, rúd szalámikkal, levesporokkal, citromlevekkel (annyit amiből az egész tábor egész nyáron el volt látva limonádéval), és egy tökszáraz kétkilós kenyeret is találtunk benne. Óóó... jön a nyár, jön a nosztalgia!

2 megjegyzés:

hedgie írta...

Szerzek én Neked szemüvegszár-alakú zacskót.

Mademoiselle írta...

Jaj, annak nagyon örülnék! :-)
Bár az is igaz, hogy nincs rá kimondottan szükségem, de olyan jópofa, hogy szeretnék birtokolni egy párat :-)