2007. december 8., szombat

Karakán kis grófnő...

Galanthay Masa grófnő Szoláry Helén kisasszonynak.

"...

U. i. Még egyszer elolvastam a levelét, és feltűnt benne valami, amit először, a fuzsitus fejemmel, nem vettem észre.
Ha bátyám, az érsek, ismét kegyes lesz Önt meglátogatni, kérem, mondja meg neki, hogy sem én nem vagyok olyan nagy frajla, sem ő nem olyan rettentő Dalai Láma, mint elhitetni szeretné.
Emlékeztesse őt, hogy az én érdemes szépmamám, s az ő fölöttébb tisztelt nagymamája, egy császár szeretője volt, és azt a nagy vagyont, melyet ő bizonyos megelégedéssel emleget, ennek a gyöngéd és nyereséges érzelemnek köszönhetjük.
Mondja meg, hogy ezt én üzenem neki; vagy talán legjobb lesz, ha egyszerűen megmutatja neki a levelemet.
Ha őnagyméltóságát ez a kis családi emlék sem indítaná több alázatosságra, mindenesetre jó lesz figyelmeztetni, hogy az egész világ tisztában van vele, minek köszönheti őnagyméltósága díszes állását, meg a többi földi jót, amik, úgylátszik, egy kissé elvakították.
Az, hogy valaki egy félszázadig görbült, hajlongott és csúszott-mászott, teljességgel nem ok arra, hogy azután olyan peckesen járjon, mintha nyársat nyelt volna, és úgy beszéljen, mintha ő volna a magasságbeli kinyilatkoztatás.
Azért talán nem ártana, ha őnagyméltósága egy olyan szent leánnyal szemben, mint az én tanítónőm, valamivel kevésbé magas hangot használna, ha már olyan szerencsés, hogy szóba állnak vele.
Ne haragudjék, édes szép Helénám, ezekért a sorokért, s ne mondjon mindjárt szabadkőművesnek. Imádom a derék, egyszerű, jólelkű plébánosokat; de ki nem állhatom az érsekeket.

II-ik utóirat. Igaz, a komoly Viktor! A komoly Viktor, akire oly szép politikai jövő vár, egy nagyképű szamár, akit gyűlölök, mint a bűnömet. De hogyha ez a szép törekvésű ifjú mindjárt maga a Tói Lancelot volna is, akkor is lehetetlen kérő volna az én szememben. Van tudniillik ennek az igyekvő politikai tehetségnek egy olyan tulajdonsága, amit soha, semmi szín alatt nem tudok neki megbocsátani: éspedig az, hogy tulajdon édes fia az én hőn szeretett Alisz nénémnek. S mi több, a szerencsétlen még rettentően hasonlít is kedves mamájához!
Nagyon értem, hogy ez a komoly ifjú szíves volt észrevenni az én millióimat, amelyek nem volnának éppen ártalmára a politikai küzdőtéren. Én is azt hiszem, hogy ezek a milliók valamivel simábbá tennék az útját s megkönnyítenék joggal várható diadalait. De kissé merésznek találom azt a kívánságot, hogy a hozományomhoz adjam oda ráadásul a személyemet is, mivel az illendőség ezt így hozná magával. Sajnálom, de ezt a kívánságot nem teljesíthetem, még akkor se, ha a dolog nem csupán »az egész család óhajtása«, hanem egyszersmind Magyarország összes úri családjaié. Nem, kedves Helénám, szó se lehet a komoly Viktorról; soha, de sohase leszek a felesége.
Ellenben, ha a komoly Viktor nem volna érzéketlen egy-kétszázezer forintnyi végkielégítés iránt, hajlandó volnék ez ügyben a családi tanáccsal komolyan értekezni.

Hanem, tudja mit, aranyosom? Máskor ne beszéljünk efféle nyomorúságokról.

Mind a két kezét számtalanszor csókolja
engedelmes tanítványa:
Masa."


Szoláry Helén Galanthay Masa grófnőnek.

"Kedves Masám!
Ha talán megbánta, amit írt, sietek megnyugtatni, hogy a két utóiratot kivágtam leveléből és rögtön elégettem. Kedves sorainak csak első részét tettem el az emlékeim közé.

Nagyon szereti, öleli, csókolja az öreg
Helén."

(Ambrus Zoltán: Midas király)

Nincsenek megjegyzések: