Tisztelgés egy Bodri előtt...

"Most a gyerek még magasabbra kapaszkodott, s most sikerült. Ujjai belenyúltak az üveg tágas nyílásába, most megfogja, erősen megmarkolja a zöld üveget, s most egyszerre kész: az üveg felfordult, ráömlött a gyerekre, aki abban a pillanatban hanyatt esett a szék alá, s az üvegnek egész tartalma ráfolyott.
Egy pillanatig csönd, akkor a gyerek elkezdett visítani.
A kutya tanácstalanul s tehetetlenül, kihegyezett fülekkel állott felette, s abban a pillanatban ráugrott, s nyalni kezdte.
Hirtelen elkapta a nyelvét: valami égette.
De megint rárohant, s újra nyalta, nyalta, lenyalta arcáról, nyakáról, testéről az égő vizet. Akkor elfutott, s prüszkölve, kétségbeesve karikázott körül, aztán eszeveszetten megint neki a gyermeknek, s feltúrta annak a ruhácskáját alólról, s nyalta, nyalta nagy vörös nyelvével róla a tüzet.
Most az asszony kirohant a gyereksírásra. Látta, mi történt, felkapta a vonagló testecskét, s belemártotta a dézsába, amely vízzel tele már ott állott.
S hozzá ő is visított torkaszakadtából."

...

"A Bodri nyítt, verte magát a kerítés tövében, aztán elnyúlt, s csak hörgő hangokat adott.
Az ember odament, megemelte a kutyát. Annak a nyelve égett, mint a tűz, s pislogva még egy utolsó pillantást vetett a gazdára. Akkor megvonaglott s elnyúlt.
- Mi van ezzel a kutyával?
- Lenyalta! - sikoltott fel az anya. - Lenyalta a gyereket.
- Benne van a szóda - értette meg s kiáltott az ember, s egy pillanatra ugyanolyan szánalom volt benne, mintha egy másik gyerekéről volna szó.
A kutya még egyet-kettőt vonaglott, felvetette magát, s a másik oldalára fordult, még egyszer nagy kínjában átvetette magát a fején, s végképp elfeküdt. Megdöglött.
Soká, némán s tűnődve nézték. Az asszony:
- Mikor kijöttem, a kutya nyalta a gyereket, a hasáról lenyalta a tüzet.
A vénasszony érthetően mondta:
- A vót a szerencse - mondta. - Ha le nem nyalja róla a nagy darab szódákat, ami ráömlött, akkor kiégeti a gyenge hasát. A vót a jó, hogy lenyalta a gyerekről a halált."

(Móricz Zsigmond: Pityu és Bodri)