a Bibókokék

Tudod, van az a család a Fekete városban, a Bibókokék, akiknél az ifjabbik Bibók fiatal feleségét hátrahagyva elmegy háborúzni, s onnan az a hír érkezik, hogy elesett és meghalt, és a fiatal "özvegy", meg az öregebbik Bibók, az ifjabbik Bibók apja, olyan szenvedélyesen gyászolják együtt az elhaltat, hogy két fiúgyermekük is születik, aztán nagy egyetértésben, boldog házasságban éldegélnek együtt tizen-huszon évig. Húsz év múlva azonban beüt a krach, ugyanis egy napon hazaállít az ifjabbik Bibók, aki a híresztelésekkel ellentétben mégsem halt meg, csak fogságba esett, és ott találja apját, hátrahagyott feleségét, aki időközben anyja lészen, és két testvéröccsét kiknek saját felesége a szüléje, nem csoda, hogy a család hirtelen nem tud mit kezdeni a kínos helyzettel. Mindkét férfi ugye magának akarja a feleségét, úgyhogy elmennek az ispánhoz, hogy most akkor mi a szöszt csináljanak, és az ispán úgy dönt, hogy azé legyen az asszony, akit az asszony akar magának, mert "az asszony nem olyan portéka, mely adás-vevés céljaira szolgálna, az asszony olyan különös ingatlan ingó, melyet eladni, sőt haszonbérbe adni se lehet"

Milyen poén lett volna, ha akkor az asszony kijelenti, hogy ha már választani lehet, akkor ő inkább a szomszéd molnárlegényt kérné, mert már tökre megunta a Bibókokat, mi? Igaz szappanoperai fordulatot lehetett volna ebből a sztoriból kreálni, ez lett volna az a bizonyos "utolsó csepp".