2009. október 29., csütörtök

Saumur => Nantes => La Baule, és vissza...

Már egy jó ideje le volt fixálva, hogy mi fog történni ezen a hétvégén. Úgy volt, hogy szombaton elmegyünk Nantesba a Nagy Kacatvásárra, aztán hazajövünk, és a vasárnapot a legteljesebb lustálkodással és/vagy kacatrendezéssel töljük majd el a jövő munkás hét előtt.
Erre ma ebédnél az én szerelmetes uram és parancsolóm két falat között váratlanul elcsámcsogja, hogy ja, amúgy egész jövő héten szabin lesz, és nekem csak azért nem szólt eddig róla, mert elfelejtette, de szerencsére az egyik betege(!) emlékeztette(!) rá. Szóval mi lenne, ha a hétvégén leruccannánk az óceánhoz (úgyis folyton arról beszélek, megint kitört rajtam az óceánnézhetnék meg a világítótoronymánia), mivel ha már Nantes-ig elmegyünk, akkor az a maradék 50 km már nem számít, és ott is aludhatnánk egy-két napot.
Ezt így mondta bele nekem az arcomba, csütörtök délben.

Még soha nem volt ekkora halom szennyes a tartóban, megvettem az összes zöldséget a leveshez a hétvégére, vasárnap ünnep, ami azt jelenti, hogy mozdulni se lehet az utakon, és ami a legrosszabb: minden hotel csurig van óceánfetisisztákkal északtól délig az egész bretagne-i partvidéken.

Na jójó, nem azért mondtam mintha sajnálatot várnék, Isten szeret engem (csak tudnám mit szeret rajtam ennyire...), mert mindent pikk-pakk sikerült átszervezni: beüzemeltem a Gizit, mos mint a kisangyal, fől a leves, majd megy a fagyasztóba, a Dudort újra átszoktatom az utazóládájába, aztán holnap hajat mosok, fölmálházzuk a Döncit, és elrobogunk a naplementébe, jövő szerdáig ne keressetek.

A legjobb az hogy találtam egy csudaédes szállodát La Baule-ban, egész jó áron, és sikerült elcsípnem a legislegutolsó szobát benne, ezt a kulcsosat (további képek a szállodáról alant):...és új tapasztalattal lettem gazdagabb: online foglalásnál igazán nem érdemes elolvasni a vendégvéleményeket az adott hotelról, mert ezek a gonosz törpék egy csomó szép hotelről lebeszéltek, az viszont, hogy itt kevés a reggeli engem nem érdekel, 200 méterre van az óceán, ha éhen maradunk, majd lemegyünk a bícsre és horgászunk magunknak osztrigát. Bár bevallom kicsit aggaszt, hogy többen is írták hogy a szoba trés bruyante, főleg azért mert nem tudom mit jelent. Bár tudnám... Van valami ilyesmi nevű sajt is, lehet hogy sajtszagú a szoba? Na mindegy, szerintem azért a kulcsért tökre megéri büdizni egy kicsit...

13 megjegyzés:

negyvenketto írta...

Szerintem zajosat jelent.
(Megnéztem, biztosamibiztos, és a szótár is egyetért velem.)
Vigyetek füldugót.
Jó szórakozást, és fényképezz nekünk sok szép világítótornyot :)

Mademoiselle írta...

szóval zajos? Akkor jó. Az még mindig jobb, mint a sajtszagú :-) A palackfocizós oldalszomszédnál és a bulizós-ablakpárkányrahányós fölssőszomszédéknál az a hotel sem lehet zajosabb...

Lily írta...

Érezzétek jól magatokat! Nagyon-nagyon jól hangzik a dolog, Bretagne... mindig oda vágyom. :D Várom a képeket!

tasiorsi írta...

Jó utat és kellemes kikapcsolódást!
És persze szép időt és sok fotózni valót. :D

Laucica írta...

Majd jól jön a tengeri szél ellen az új sálad:) nagyon szép az a szoba, ahogy a franciákat ismerem, nemzeti sportjuk a kritizálás, úgyhogy lehet, hogy nem is olyan nagyon zajos az a szoba:)
jó ötletet adtál, szerintem én is kivonulok tengert nézni a hétvégén.

Euthymia írta...

Szia, vidám óceános napokat, élménnyel, zajjal vagy szaggal, ahogy alakul :)

Monika írta...

Ó,ezek a képek nagyon csábítóak!!!!Érezzétek jól magatokat!Bár bevallom ,én frászt kapok az uram hirtelen ötleteitől:ó,én szegény!:)
Ügyesen átszerveztél mindent!!!

Névtelen írta...

Ah, irigyellek. Érezzétek jól magatokat!
Viszont egy kérdés: az alsó szállodás képet melyik képszerkesztő programmal raktad össze? :-) Régóta keresek olyan programot, ami ilyet tud, és én is tudom őt haszálni.
Köszi.
Ed.

Laucica írta...

Kedves névtelen, ha mamzell esetleg már nem válaszol, meg hát nem is tudom, ő mivel rakta össze, de azért én veszem a bátorságot, ha már erre járok és belekotyogok: próbáld ki a "Picasa 3" programot, a google-é, ingyenes, és elég egyszerűen készít kollázst, ha nem akarsz photoshoppal bíbelődni!

Névtelen írta...

Köszi a választ, £aucica! Ezt a programot nem ismertem, de akkor most utánanézek és meg is próbálom!
Üdv,
Ed

Mademoiselle írta...

Á, kösz a tippet Lau, én sem tudtam ilyen progit.

Ed, ezt nem programmal raktam össze csak úgy manuálisan a Painttel, és csak szerencsém volt hogy összepasszoltak. Eddig nem is tudtam, hogy vannak olyan programok, amik összepasszítják a képeket, úgyhogy köszi a kérdést, Launak meg a választ, én is kipróbálom azt a Picasa 3-at :-)

HAri írta...

hát tudod én bevágtam volna a kukába a szennyest, a zöldséget meg mindent és már indulhatnánk is;)
(kicsitirígy)

Kriszta írta...

Ó, dejó neked! Én is úgy szeretnék egyszer ilyen helyen megszállni!
Kíváncsi vagyok, milyen volt! :)