2010. január 10., vasárnap

az időjárásjelentésben...

...beszámoltak arról, hogy egész Franciaországot gyönyörű hótakaró borítja, mindenki boldog* és rendre gyúrja a hóemberkéket, a gyerekek hangos hócsatákat vívnak, az idősebbek pedig kipirulva andalognak a puhán szállingózó hópelyhek között, miközben teát meg forralt bort kortyolgatnak, és ez még így is marad tán hetekig is, sőt utánpótlás is várható az égből mindenhol, kivéve(!) egy kábé 70-100 kilométeres sávot, ami végighúzódik az országon északtól délig. Navajon ebben a sávban hol terül el Saumur? Hát persze, hogy a legislegközepén. Még annyi reményem sem lehet, hogy egy-két kósza pehely átesik majd hozzánk valamely boldogabbik országrészből. Kitaszítottnak érzem magam, sorsüldözöttnek, és mostmár biztos, hogy valami nagy baj van a Hócsináló Képességemmel, pedig otthon még olyannyira működött, hogy egyszer például csak nagyon akarnom kellett, és reggelre az egész városban nem volt hó, csak a mi utcánkban. Itt viszont teljesen berozsdált, azóta a két gyönyörűséges napig tartó kis fehérség óta még egy darab pelyhet sem sikerült lebűvölnöm az égből, pedig tegnap délután annyiradenagyon koncentráltam, hogy még a hasam is belefájdult. Megreparáltatnám, csak nem tudom ki az aki ért az ilyen apró és finom szerkezetekhez, mint amilyen a Hócsináló Képesség...

Nem tudja valaki Holle Anyó emlicímét?

Most komolyan, vajon honnan a csudából tudják, hogy egyedül és kizárólag itt nem fog esni hó?!
__________
*Na jó, lehet hogy nem mindenki boldog, mert olyan szavak is megütötték a fülem, mint "pánik" meg "lebénult közlekedés", de ezeket csak a szokásos elégedetlenkedők szajkózzák folyton, akiknek soha semmi sem elég jó.

4 megjegyzés:

Etike írta...

Hát itt Svédországban meg túlteng a hó, adhatok kölcsönbe...

Mademoiselle írta...

Csak legalább ne mondanád .-) Rajtam a sárga irigység... Mondd csak, gyúrtál-e hógólyót?

Etike írta...

Nem lehet sajna, hiába fél méteres, porzik... :(

teodora írta...

itt is van elég.. ülj fel egy vonatra :)