a nagy büdiposzt...

...avagy jegyzet a szemétről...
...avagy szelektálni jó, de jól szelektálni még jobb...

A témáról alkotott sommás véleményem az, hogy az átlagember erőlködése az égvilágon semmit nem nyom a latban, úgy érzem, hogy itt még a "sok kicsi sokra megy" című örökigazság sem állja meg a helyét, egészen addig míg véget nem vetnek annak, amit a nagy cégek művelnek, akik elkülönítenek összeget a költségvetésükben az ilyen jellegű büntetésekre, a továbbiakban pedig tojnak a fejünkre. Valahogy nem érzem az a jóleső megkönnyebbülést a lelkemben még akkor sem, ha minden szemetet a saját ládájába helyeztem, időm sincs kimondani, hogy ejnye, most aztán tettem valamit a Földgolyóbis egészségéért, ugyanis a következő percben kinyitom a postaládát, és megint ott találok benne több kilónyi reklámújságot, színes kavalkádban, jó vastag papírra nyomva, sokszor még be is zacskózva. Ilyenkor mértéktelenül fel tud bosszantani ha arra gondolok, hogy ebből a halom papírból hány szépirodalmi könyvet vagy tankönyvet lehetne kiadni, amik persze rém drágák, mert olyan magas a papír- meg a nyomdaköltség (mert nekem aztán nem mesélik be, hogy azért kerülnek manapság a könyvek több ezer forintba, mert ki kell fizetni a közreműködőket, egy frászt, a fordítókat ki se fizetik, korrektor nem is látja a szöveget, ami rendszerint tele van helyesírási hibával, a fülszövegről első pillantásra látni, hogy az írója nem olvasta a könyvet, talán csak kiguglizta, és az utóbbi években illusztráció már egyáltalán nincs is a könyvekben), ezt a gőzölgő kupac szart meg ingyen dobálják be minden egyes postaládába, elnézést a kifejezésért. Előbb számoljunk le ezzel a gazsággal, aztán majd jöhet az igazság.

DE a fentiektől eltekinve azért megteszek mindent ami tőlem telik, mert persze nekem is fontos ez az egész, még ha nem is látom sok értelmét. Azt viszont el kll ismerni, hogy remekül meg van itt szervezve minden, le a kalappal. Azért írok most erről, mert eddig társasházban laktunk, ahol volt egy kis terem a kukáknak, szelektíve persze, de nem nagyon érintett minket közelről a szeméttéma, míg kertesházba nem költöztünk. Ott kifizettük a közösköltséget, mire hetente kétszer jött egy fiatalember, aki gyönyörűen kitakarította a négy lépcsőházat, és üressé varázsolta az összes szemétládákat, nem nagyon törődtünk a dologgal. Most azonban hirtelen szembesültünk a nyers valósággal, és írni akarok róla, amíg még viszonylag újdonság a számomra, míg ujjongással tölt el, míg meg nem szokom, míg természetes napi rutinná nem válik.
Azzal kezdődött, hogy fogalmunk sem volt, hogy mikor viszik el az utcánkban a szemetet, és hova, ezért egy szép napon beugrottunk a polgármesteri hivatalba megérdeklődni, mire olyan mennyiségű információval láttak el ott minket azok a jóemberek, hogy egész nap volt min tűnödnünk. A dolog közvetlen következménye az lett, hogy még aznap vettünk két helyes kis zöldfedeles kukát a konyhába, és egy komposztgyűjtő ládát a kertbe (ez utóbbi mondjuk már régóta eldöntött tény volt, elvégre jövőre konyhakertet akarok kialakítani a hátsó kertben), másnap pedig ellátogattunk a városi szeméttelepre.
Így néz ki egy 30ezer fős város és környékének szeméttelepe. Odahaza a szeméttelep kilométerekre volt a várostól, és nyáron mindig úgy bűzlött, hogy még a városban is érezni lehetett, itt meg mint utóbb kiderült csak pár utcányira van tőlünk, milliószor elmentünk már mellette, és azt hittük, hogy netán valami nagy cég irodaközpontja áll itt, körülötte parkkal. Hát tévedtünk.

Kaptunk egy hasznos kis gyakorlati útmutatót a szelektálásról...
...amiből kiderül, hogy hetente kétszer jönnek a közös szemétért, egyszer pedig a "sárga zacskóért". A "sárga zacskó" legalább 50 literes, és ingyenesen kapható a polgármesteri hivatalban, abba kerül minden, ami recicable (recycable persze, de én így mondom, ahogy írom), vagyis újrahasznosítható, a közösbe meg majdnem minden más, ami nem recicable. Tehát a sárga zacskóba megy minden karton, műanyagpalack, konzervdoboz, flakon, papírújság stb. Az üvegeket egy ládába gyűjtjük, és időnként elcangázunk velük egy környékbéli hülyekukához (de sohase vasárnap hajnalban, vagy délutáni szundiidőben, mert mi nem vagyunk emberkínzók); az elemeket és kiégett villanykörtéket a nagyobb boltokban gyűjtik be, és adnak hozzá helyes kis vászonzacskókat, hogy abban hurcolászhassuk őket; a rongyok, rossz ruhák egy ruhagyűjtő ládába mennek szintén a nagyobb boltoknál (mellettük áll egy vöröskeresztes ruhaláda is a még jó állapotban lévő, csak éppen már nem használt ruhanemű számára); minden növényi hulladék, és tsai. (tojáshéj, teafilter stb.) a komposztgyűjtőbe megy; és ami ezen fölül marad, az megy a közöskukába, de a mi kicsi kétfős háztartásunkban ez annyira kevésre redukálódott azzal, hogy a többi kikerült belőle, hogy talán hetente egy-másfél 30 literes zacskó ha megtelik, de sokszor még annyi sem, úgyhogy igénybe se szoktam venni a heti két elszállítást.
Sajnos nem mindig egyértelmű, hogy mi az a csomagolás, ami újrahasznosítható, és mi az ami nem, de az utóbbi időben több terméken is láttam ilyen és ehhez hasonló kis Écolo Pass nevű címkét, amin kis piktorgrammok segítenek eligazodni a szeletálás kérdésében. Legutóbb az egyik kekszes dobozon láttam ilyet, maga a papírdoboz a sárgazacskóba volt dobandó, a benne lévő műanyagtálca viszont a közösbe.
Mivel a beköltözés előtt akadt itt némi felújítanivaló, hogy csak a festést említsem, úgy érdekelve voltunk a nagyobb mennyiségű szemét eltávolításában is, és főleg ezért mentünk ki a szeméttelepre, megérdeklődni, hogy mit lehet tenni. Na ott láttunk aztán csodát. A szeméttelepet ábrázoló képen az a hely, amit piros X-el jelöltem meg, na az az én kedvenc helyem. Az ottan egy olyan magas építésű parkoló, ahol különféle süllyesztett konténerek várják a nagyérdeműt, csinos kis táblákkal megjelölve, és az a hely aztán az égvilágon mindent elnyel, amire az embernek nincs szüksége. Szeletíven persze. Itt vannak a csinos kis táblák ikonjai, beszéljenek magukért:
Végül pedig álljon itt a kedvenc oldalam az ismertetőből, én ugyanis sohase tudtam, hogy konkrétan mire használják fel újra az újrafelhasználható hulladékokat, de most erről a titokról is lehullott a lepel. Lehet hogy a bejárati kulcsom azelőtt kukoricakonzerv volt?
Nos, ennyi jutott most az eszembe.