Új életet kezdtem.

Persze megtartottam a régit is - sohasem lehet tudni mire lesz még jó -, naftalinba és selyempapírba csomagolva hever a nagykomód alsó fiókjában, az újjal pedig a kandallópárkányt cicomáztam fel, és minden szabad percét a kertben töltöm. Ihletet ad a kert. Reggeli tornázom minden nap, fűszernövényeket ültetek, kávézom a teraszon, füvet nyírok a hátsó kertben, gyönyörködöm az örökölt virágokban, elmélázom a még ki sem feslett bimbók fölött, és lesem minden lélegzetvételét. Délután olvasok vagy írok a cédrus árnyékában, este a gyepen teázunk a dokival, és nagyokat beszélgetünk, vagy a világ összes nyelvén hallgatunk, éjjelente pedig holdfényben járjuk a mazurt. Lebarnultam de tényleg, nyoma sincs már annak a sápatag kis penészvirágnak, aki azelőtt voltam. Új barátságokat kötöttem: a szomszéd bácsi egész nap a zöldségeivel piszmog és egy nagy vájling érett cseresznyét adott nekem, az itteni szembeszomszéd pedig nem üvegekkel focizik éjjelente részegen, hanem enkezével épít házat, munka közben pedig ódivatú kuplékat fütyörész. Valahogy cimboraságba keveredtem egy megtépázott feketerigóval, egy rejtélyes kis barnával, akinek olyan hófehér császárszakálla van, amit még a Ferenc Jóska is megirigyelhetne, és állandó lakónk egy incifinci poszáta is, olyan apró, hogy olyat én még nem is láttam, épp csak hogy kirepülhetett a fészekből, mert pár napja a csőre még teljesen sárga volt és a mamája után csipogott az ablakpárkányon. Mostanra megjött a mersze és a hangja is: büszkén henceg dandásztehetségével, és a cédrus egyik ágán lakik.

Már el sem indulok a kertbe fényképezőgép nélkül, mert minden nap új csoda vár. A szerszámoskamra tövében rózsák nyílnak, ciklámen színű és fáradtrózsaszín, a bejáratnál pedig temérdek apró kis virágra bukkantam, nem tudom mi lehet a neve, de én Rongyoskának hívom, mert mindegyik szirma kissé vasalatlan benyomást kelt. Aztán találtam még valami hófehér, bódító parfümillatot árasztó propellervirágot (nem ez a neve, ezt én találtam ki, mert nem tudom micsoda), meg egy hatalmas kék bokrot, aminek valami különös, de édes illata van, mindenki a kedvenc süteménye illatát érzi ha elmegy mellette, én csokoládétortát érzek, a doki pedig mézeskrémest, ráadásul napok óta úgy zümmög az egész, mintha legalábbis egy hadosztálynyi méhecskét vezényeltek volna ki a begyűjtésére. Piroslik a ribizli, mintha rubintok függnének rajta, a titokzatos citromillatú bokrunk már messziről szaglik, és ellenállhatatlan vágyat ébreszt egy nagy pohár jéghideg limonádé felhörpintésére. Zsuzsánna (a fekete szemű) is ébredezik lassan, a magyar paprikám minden nap három új levelet hajt, a levendula lila táncot jár, a sarkantyúka pedig már azt se tudja hova legyen boldogságában.

A házimunkának is egészen más az íze: a teregetés egy boldogság, a vasalás pedig borzongatóan izgalmas esemény ha azt egy vakítóan hófehér mosókonyhában tehetem, aminek az egyik falára tűzpiros kacskaringókat pingáltak, és öblítőtől illatozik. A kedvenc szobám a vendégszoba, egyedül vendégágy nincs még benne, viszont ott az összes kézimunkához való csecsebecsém, meg a komódom és az íróasztalom. Csudára sárga, még a plafon is, sőt az egyik falon még sárgább virágok nyílnak, fából van a padlója, és mindig kószál benne egy-két elbitangolt napsugár.
Függönyeim még nincsenek, és a bútorzat is foghíjas, de azt mondom minek elkapkodni, nem is szeretném ha minden egy szempillantás alatt a helyére kerülne, mert így sokkal érdekesebb a tervezgetés, meg a kutatás a helyénvaló darabok irányában.

Cedrus Atlantica

Ha valakinek van fogalma a fönti virágok bármelyikének hivatalos elnevezéséről (kivéve a rózsát, a levendulát, és a ribizlit), akkor nagyon megköszönném ha közölné velem is.