zöldségház....

Az őszben például az a jó, hogy egy csomó kertifelszerelést jóformán fillérekért vesztegetnek a GammVert-ben, ez a legújabb szerzeményem: üvegházikó a balkonra. Balkonom ugyan nincs (csak verandám meg kertem...), úgyhogy becipeltem a konyhába, és kineveztem zöldségkamarának, és ebben tartom majd a cserepes fűszernövényeket, a feldolgozásra váró zöldségeket (szombaton lesz piac, azért tátong most ilyen üresen), meg a tojást. Sőt még a csíráztatásra váró magoncbölcsit is elhelyeztem benne, és ha bezipzárazom az ajtaját, akkor tényleg lehet majd üvegháznak használni, fogom is, úgyis rendesen rá vagyok kattanva erre az üvegházazásra.

a pohár, ami félig üres...

Most egy kicsit nosztalgikus hangulatba ringattam magam, úgyhogy gyorsan (folytonbővülő)listát írtam azokról a czikkekről, ami itt nincs, otthon viszont van, én meg fájdalmasan nélkülözöm. Ez amolyan emlékeztető, hogy miből ne felejtsek majd el alaposan feltankolni ha legközelebb hazalátogatunk, mert még sohase írtam ezt össze, és a fele mindig kiesik a fejemből mire aktuálissá válik.

Nem fontossági a sorrend, hanem érkezési:

- túró!
- fehér cérnazokni
- fehérrépa
- fehérpaprika (TV)
- túrórudi (piros pöttyös)
- Sportszelet (a régi alakú)
- karalábé!
- befőttesgumi
- Dr. Oetker eredeti pudingpor (mondjuk a puncsosból most óriási készletem van raktáron ;-)
- Detki mini sajtos omlós keksz (állítólag már más a csomagolása)
- darált mák
- bryndza
- sonkaktök
- kapros tökfőzelék
- óriáskifli

több most nem jut hirtelen az eszembe...
Van még valami amiért állandóan rinyálni szoktam?
_____
u.i.:
mdmselle: Daníííí! neked mi hiányzik otthonról?
doki: A Dunakanyar.

Szóval ha valaki lenne olyan kedves és utánunk küldené a Dunakanyart...

gombamúzeumról...

Errefelé nagyon sokat gombásznak népek, ez itt mondhatni hagyomány, hiszen ha példának okáért csak a sima csiperkét (sampinyon, Champignon de Paris) nézzük is, akkor az a hihetetlen tényvalóság, hogy egész Franciaország csiperkefogyasztásának (és az nem kevés) 85%-át Saumurben és a környékbéli barlangokban termesztik, és ha már ennyi a csiperke, akkor miért ne lehetne mással is próbálkozni kelettől nyugatig, így aztán felénk jóformán a világ minden ismertebb ehető gombafaját könnyedén be lehet szerezni, ha az ember enne egy jó gombapörköltöt. Az egész világon Saumurben van a legtöbb egy főre jutó barlangétterem is (troglodytes), ahol nem is szolgálnak fel mást, mint gombaféléket ilyen-olyan módokon elkészítve, amit aztán kemenczében sült fouée-ba tölve, sós vajjal, babbal, és saumuri vörösborral fogyaszthat a nagyérdemű. Ja, meg csigát. Mert ahol megterem a gomba, ott lehet a legízletesebb csigákat tenyészteni, de én erről nem tudok semmit, elvből nem eszem csigát. Mert undorító. Pláne, amióta tudom hogy készítik. De a gomba jó, a gomba finom, és a gomba szép is.

a "múzeum":


különösen mutatós gombaportrék:

mondat egy Hősbátorról...

Az úgy volt, hogy ma ebéd után elmentünk a gombamúzeumba, ami tulajdonképp egy hatalmas barlang (remek hely, majd mindjárt teszek fel képeket), és az egyik fordulóban eltévedt madárkára bukkantunk, aki már teljesen ki volt merülve a sok bóklászástól, nem tudom mikor tévedhetett be, de már repülni sem bírt, csak szaladt-szaladt ahogy a lába bírta, és AKKOR hirtelen beleesett az egyik kis barlangi tóba, aminek olyan magas volt a pereme, hogy nem tudott kimászni, csak csapkodott a szárnyával meg fulladozott, és én ettől teljesen pánikba estem, de a doki cseppet sem, nem bizony, ő nem kezdett el sikoltozva hadonászni, meg kétségbeesetten forogni a tengelye körül, mint egyesek (én), nem bizony, ő higgadttan és megfontoltan felmérte a helyzetet, majd cselekedett: egyetlen ugrással átvetette magát a védőkorláton, belenyúlt a vízbe, és kihalászta a madárkát, igazából megmentette az életét, olyan fantasztikusan viselkedett, mint egy tűzoltó, én meg csak lelkendezve pattogtam le-föl, mint a nikkelbolha, és gyorsan kimasíroztunk vele a napfényre, a zöld gyepre. Hát ilyen férjem van nekem!

lepényleső...

A minap szóbakerült a szalonka, mint vadászati tényező, és erről nekem eszembe jutott, hogy kora ifjúságomban meg voltam győződve, hogy a szalonkavadászaton kistermetű dundi malacokat lőnek, amiket aztán tábortűz mellett, zsírjára sütve, kenyérrel és pirospaprikával fogyasztanak. Másképp egyszerűen nem volt értelme a szalonka szónak, csakis a szalonna becézéseként. Aztán amikor az apukám véletlenül rájött micsoda tévképzeteket dédelgetek titkon, egyszer és mindenkorra felhomályosított néhány alapvető dolgot illetően, így hamarosan szembesülnöm kellett az élet keserű valóságával, miszerint a bölömbika is madár, és nem egy különösen bömbölő bikafajta, hogy a Hedvig nem fiúnév, hogy a tankhajó nem tankokat szállít, hogy a vasalt ajtó nem feltétlenül tükörsima, hogy a teljhatalomnak semmi köze a tejhez, hogy a Trójai Faló nem egy kivételesen falánk óriás, és nincs is Télapó. De a tündérekről szerencsére nem mondott semmit.

autentikusan nemzetközi...

Nemrég nyílt egy új étterem a közelben, ami úgy reklámozza konyháját, mint ami kimondottan hagyományos Észak-Amerikai indián ételekkel hódít. Az összes plakettjük és postaládafecnijük hemzseg a tollas-fejdíszes indiánfőnökök portréitól, Csingacsguk és Osonó Ocsmányság minden oldalon, így amikor a mai céltalanul császkálós kirándulásunkon (az olyan, amikor engedünk a mellékutak csábításának) épp előtte haladtunk el, megálltunk, hogy együnk valami autentikus indiánost, mert ilyenkor mindenre kaphatók vagyunk. Azt hittük olyanokat adnak ott enni, mint kukoricalepény, meg babos bölénymáj, meg sütőtökös pite, de neeeem... Az első két tétel amit megláttam az étlapon az antilopburger volt, és a rostonsült kenguru jázminrizzsel, aloe-verás szószban, és ez komoly! Gyorsan elhúztuk a csíkot, itthon pedig dugig tömtük magunkat tábortűz parazsában sült krumplival, meg fokhagymás-padlizsánkrémes pirítóssal, holnap meg megyünk a gombamúzeumba.

u.i.: Elkezdtem újraolvasni a Nagy Indiánkönyvet.
u.u.i.: Elkezdtem újrafordítani a Nagy Indiánkönyvet. Mert utálom az "ifjúság számára átdolgozott" kiadásokat. Kiadók itt tülekedhetnek a kegyeimért.