gasztroposzt...

Olvasom Julia Child könyvét, az Életem Franciaországban címűt, és vele párhuzamosan Samuel Chamberlainét is, aminek Clémentine in the Kitchen a címe. Ez utóbbi egy amerikai család kulináris élményeiről szól. A világháború előtt 12 évig éltek egy francia faluban egy kiváló szakácsnő - Clémentine - szárnyai alatt, aztán az egészet beleírták egy könyvbe, receptekkel, adomákkal együtt. Nagyon szórakoztató mindkét könyv, nagyon de nagyon.


Ez a Clémentine például úgy készítette a Créme de Camembert-t, hogy fogott egy cambembert, lehámozta róla a kemény kérget, majd a puha sajtot keverőtálba tette, és ráöntött annyi jóféle száraz fehérbort, hogy ellepje, és így pácolta a sajtot 12 órán át. Az idő lejárta után leöntötte róla a bort, és krémesre keverte öt evőkanál (!) vajjal, korongot formált belőle, meghempergette durvára tört, pirított mandulában, és lehűtötte.
Ezt mindenképp ki fogom próbálni még ma, csak mondjuk nem 5 ek vajjal.

(Clémentine a konyhában)

Julia Childnak köszönhetően most újra belevetettem magam a cuisine bourgeoise* rejtelmeibe, minek következtében ma elvesztettem a csiga-szüzességemet. Zöldfűszeres-fokhagymás vajjal sütöttem meg, és nem gondoltam, hogy ez ilyen finom, szinte érezni lehetett benne a szántóföldek aromáját. Főételként pedig ris de veau, dinde et morilles et sauce au porto volt, azaz borjúmirigy és pulyka kucsmagombás, tejszínes szószban portóival, köretnek pedig pommes duchesse-t (hercegnőburgonyát) ettünk. Most nagyon burzsoának érzem magam, még az is lehet, hogy újraindítom a főzőblogomat.

Annál is inkább, mert a nyaraláson (Bretagne-ban voltunk, ugyan hol máshol?) szert tettem egy elbűvölő szakácskönyvre, ami olyan mintha a múlt századból maradt volna a padláson, szakadt, pecsétes, és kézírásos, és tele van kipróbált, hagyományos breton receptekkel, és én mindegyiket meg akarom főzni. Elsőként rögtön a lapin á la moutarde et aux pruneaux-t, ami egy mustáros nyúlraguféle répával és aszaltszilvával, hatalmas öntöttvas lábosban (nekem van olyanom!) főzve kis lángon két órán át. Nagyon izgalmas.
Na szóval itthon kiderült, hogy ez a szakácskönyv egy sorozat része, ami Franciaország különböző régióinak jellegzetes konyháját dolgozza fel. Én pedig nagyon szeretném megismerni, amennyit csak lehet, úgyhogy kezdem a breton konyhával, aztán jön az elzászi (ánizsos keksz? sörleves?), majd a provanszál, és szépen sorban a többi.

__________
*A cuisine bourgeoise a saját definícióm szerint olyan ételek gyűjtőneve, ami franciául nagyon elegánsan hangzik, magyarra viszont nem szabad lefordítani, mert úgy undorító, és soha az életben nem vennéd a szádba. Pl.: békacomb, csiga, mirigy, vese, nyelv, agyvelő, véreshurka stb.