és még hadonásznak is...

Épp egy háromgenerációs spanyol család veszekszik az ablakunk alatt, beleadva apait-anyait. Ilyen előadást ritkán lát az ember, úgyhogy kinyitottam egy zacskó csipszet, és feltűnés nélkül elhelyezkedem a függöny árnyékában...

a hattyú... azaz a teknőc halála-szindróma

A Dudor új módszert talált ki, hogy hathatósan a tudomásomra hozza miszerint már csak egy fűszál választja el az éhhaláltól: elszántan felkapaszkodik a kisbarlangja tetejére, és tüntetően leveti magát a tizenöt centis mélységbe, majd feltápászkodik, és addig ismétli a műveletet, míg tele nem szedem a kistányérját valami harapnivalóval. Az elé tálalt zöldeket aztán olyan sebességgel kebelezi be: 1. mintha aznap még egyáltalán nem kapott volna ebédet, 2. mintha óriásragadozók (t.i. én) állnának lesben, hogy elragadják tőle a temérdek veszély, vér és verejték árán levadászott zsákmányt. Olyan egy haspók!

Hát nem gyönyörű az élet?

De bizony hogy gyönyörű!!! Csicseregnek a madarak, és rózsaszín gyöngyöket is kaptam. Most meg megyek hagymát enni!



("A bokáját szépre szabta a Teremtő..." ó hogy tudtak azok bókolni!!!)

valaki legyen má' olyan kedves...

...és magyarázza el nekem részletesen, hogy mi az a Twitter. De úgy, mintha egy újszülötthöz beszélnél, mert semmi korábbi információm sincs róla, még a jelszavamat is elfelejtettem (de már kiderítettem).

Ha az ember felesége...

...már harmadik napja van otthon egyes-egyedül, sérült lábbal (tehát menekülésre abszolút képtelenül), a Sosehollal a kezében és nagyon-nagyon félve, hajlamos a szükségesnél nagyobb jelentőséget tulajdonítani a Valaminek, ami az odakint szakadó esőben és mélyfekete éjszakában poroszkál el közvetlenül az ablak előtt, mégpedig akkora robajjal, amitől szó szerint megremegnek a falak és az ablaktáblák. Az a dübörgősen rémült kalapálása a szívnek... ehhez én nem vagyok elég edzett.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy egy masztodon volt.

Update: még egy masztodon. Mintha a föld gyomrából jönne ez a mély morajlás. Azt hiszem aggódom picikét.

akárhogy is nézzük...

... a Spear Shaker fenemód úgy hangzik, mint a Shakespeare, nemdebár?

Megtaláltam...

...a tűt.
Az ebédlőasztal terítője alatt(!) volt. Sehogysem bírok rájönni, hogyan kerülhetett oda.

Ja, és ha valaki nem tudná, a DMC blanc, a B5200 és az 5200 három tökre különböző hófehér árnyalat. Én tudom, mert most fogyott el a B5200-am, és nem bírom folytatni a hímzést, mert nem lehet kapni belőle többet, és hiába rendeltem a neten négy rollnival is, a B-t lespórolták róla, és az 5200-as teljesen más. Az ember naívan azt hinné, hogy a hófehérség nem fokozható. Hát de.

Mindjárt eldobom az agyam!

Közel száz dollárokba kerül. Túl sok mani. De akarom!

De nem kapom meg. Egyelőre.
(A kép linként funkcionál a többihez. Csak erős idegzetűeknek.)

u.i.: látod azt a tyúk alakú tojástartót a háttérben? Na nekem is olyan van, csak az enyém formásabb pipi :-D
Jablonkai Anka a neve.

Elvesztettem...

...egy tűt valahol a halószóbában, és most folyton riadozom, hogy nem a doki talpában fogom-e viszontlátni. Előre figyelmeztetni sem merem, mert ő erre egy kicsit... hogy is mondjam... kicsit érzékeny. Nem akarok kitérni a részletekre, de nem ez az első tű, amit házasságunk alatt elvesztettem a lakásban, és amit ő talált meg a talpával. Már minden négyzetcentimétert átkutattam, és sehol semmi, úgyhogy az is lehet, hogy simán bepaskoltam a párnába, és reggel az arcomból/fülemből/szememből/orromból szedem majd elő. Most majd aludni se merek. Csupa kaland az életem.

Az az egyetlen vigaszom, hogy nem varrótű volt, hanem hímzőtű, ami kicsit vastagabb, és nem úgy hatol a talp bőrébe, mint kés a vajba.

Most hogy jobbára az ágyat nyomom (erre se akarok kitérni, kicsi de annál fájdalmasabb baleset ért), rendszeres kéjutazásokat teszek a hardanger és az azsúrozás világába, meglepő sikerrel, sokkal könnyebb, mint hittem. Az azsúrozást mindig túlmisztifikáltam kissé, most meg már cifrázni is merem, de arra még nem szántam rá magam, hogy a négyzetekből tényleg kivágjam az anyagot, viszont könnyen el tudom képzelni milyen szép lenne lukakkal...

A szemem több dioptriát romlott, amióta hófehérrel hímzek habfehérre, de tökre megéri, bár hosszútávon mégis csak maradok a keresztszemnél, egészen addig, míg ilyen nagy gyönyörűségemet lelem hagyományos francia minták kikszezésében.
Az az egy bajom, hogy a hímzéstől eltekintve ritka nagy varróantitálentum vagyok, mondjuk fel tudok varrni egy gombot, és a pelenkaöltésem sem tántorog már úgy, mint egy részeg kocsis, de itt ki is fúj a tudományom, úgyhogy hiába állnak halomban a hímzések, egy darab semmit sem tudok belőlük varrni (varrógépem sincs, mert még zsenge kamaszkoromban bizonyítást nyert a tény, hogy engem körülvesz valami mágneses erő, ami azonnal rombolólag hat az összes közelemben lévő varrógépekre), márpedig én használni akarom őket, mert egy bizonyos szám fölött már irritálnak a keresztszemmel kivarrott képek a falon, én a fehérneműs zsákocskákat és minden más zsákocskákat, párnahuzatokat, dobozokat, védőhuzatokat stb szeretem, méghozzá szabálytalan lenvásznon, pirossal, fehérrel vagy kékkel varrva, mert én ilyen hagyományos vagyok, és alkalmazkodom a helyi viszonyokhoz.
Jó lenne ha valaki nyitna egy kis varrodát, ahol a felek ízlése szerint már kihímzett dolgokat állít össze a kis varrógépén, mert az rendben van, hogy lehet kapni lenvászon párnahuzatot prét à broder, de könyörgöm, hogy a csudába tegyek rámára egy bevarrt sarkot? Én fizetnék ilyesmiért, de tényleg.

bookline...

Rendeltem, előre kifizettem bankkártyával. Stimmt.
Erre ilyen "megerősítő" levelet kapok:

Tisztelt X.Y.!
Rendelését munkatársaink összeállították, és ma este átadják a futárnak, aki hamarosan megkísérli kiszállítani azt.

M-e-g-k-í-s-é-r-l-i?! És ha nem sikerül, akkor az marad, hogy értékeljem az igyekezetet és az akarást, vagy mi? Hát ez most valahogy nem töltött el feltétlen bizalommal... Legalább úgy tehetnének, mintha a kísérletnél azért valamivel több esély is van rá, hogy megkapom az árut, amit már kifizettem, mert ez így első ránézésre olyan fifti-fifti.

jut eszembe...

...nem most van az óraátállítás? Vagy múlt héten volt? Abban sem vagyok biztos hogy milyen dátumot írunk. Március van még egyáltalán?

Van olyan,

hogy az ember már az alvástól álmos? Bizonyára.
A doki most pont egy hete van szabin, és még pont egy hétig lesz szabin. Minden nap féldélig alszunk, kotyvasztunk valami ebédet, aztán délutáni szundizunk, aztán felkelünk és csavargunk a környéken vagy olvasunk vagy torpedózunk (20x20-as táblán, csúcsszuper), vagy römizünk, vagy Ki nevet a végénezünk vetkőzős(-és-pizsamába-átöltözős) alapon, hajnali háromkor elalszunk, aztán féldélig odase. Eddig csak egyszer ugrasztott ki az ágyból a postás, de amúgy nem beszélünk és találkozunk senki emberfiával, tiszta csönd és kábulat, tökjó.

Nem vagyunk az aktív pihenés hívei, illetve mégis, mert a lustálkodást példátlan aktivitással végezzük.

Neked mekkora a csipeted...

...?

Az enyém 1+1.

Illetve x+1 ha x < 5
de x+2 ha 5 < x < 10

valami trükkjének pedig muszáj lennie...

Abszolút keménytojás-főző antitálentum vagyok. Tudok kenyeret dagasztani enkezemmel (mostmár igaziból is, nem csak ilyen eccerűt), kalácsot sütni omlósat, a sörös tehénpörköltöm utolérhetetlen, a szuflém legyőzhetetlen, és bármikor vajpuhára sütök egy egész csirkét (még a mellét is!), képes vagyok sajátkészítésű házitúróból főzni a gombócot, és magam csinálom a vegetát, de egy nyomorult házitojást se tudok úgy megfőzni, hogy utána normálisan le lehessen pucolni róla a héját. Próbáltam már túlfőzni, vagy csak alig, és közepesen is, de ahogy pucolom, mindig lejön vele a kemény tojásfehérjének úgy a 10-15%-a. Az anyukám mindig olyanra főzte a tojást, hogy csak egy kicsit megpiszkáltam, és szinte egyszerre lecsúszott róla a héj, nekem meg bele van ragadva, mintha csirizzel kenték volna be.
Hát nem röhej?! De! Szégyen és gyalázat!
A doki már megszokta, hogy a főttojás nálunk csak szagában és ízében hasonlít a főttojásra, máskülönben inkább valami ragyás fehér kemény amőba, ahonnan itt-ott kiütközik egy-egy gyanús sárga folt, de most kaszinótojást szeretnék csinálni (ilyen csipikeformájút), mert vendégem lesz, és hát ez így bizony nem fog menni. Ahhoz szép sima felületű főttojás kell. Ma órákig gyakorlatoztam, darabonként főztem meg a tojást, volt amit még melegen megpucoltam, volt amit hidegen, volt amit vízben áztattam, és volt amit kiszárítottam, de az eredmény ugyanaz, a tojás nem jön le a héjáról.
Nem lehet hogy a francia tyúkok a hibásak? Hülye francia tyúkok...

...ámbátor, amíg otthon laktam is randák voltak a főtttojásaim...hmm... akkor a magyar tyúkok is hülyék!

mindig kíváncsi voltam...

... hogy képes a doki minden egyes nap, csupán pár röpke óra alatt betermelni oda egy egész termetes porcicát, de mostmár világos:

Megfejtették a köldökszösz titkát

Nekem sose nincs. Az én hasam ehhez nem elég szőrös...

jó muri volt, csapatmunka...

Először kattintottam erre, aztán erre meg erre meg erre, aztán a Teodora meg egybekutyulta az egészet, és tök jó lett a végeredmény:

megmondom a magamét...

Jól befürödtem ezzel a bonsai (vagy bonzaï, ahogy a franciák írják) dologgal. Délután elmentünk megnézni a helyi bonsai kínálatot, amitől nem voltam éppen elragadtatva, de kaptunk egy címet, ahol állítólag gyönyörűséges bonsaiokat árul egy bonsai-fan, odamentünk, és tényleg.
Hát mindenben tévedtem, nincs olyan hogy low budget-bonsai, és nincs olyan, hogy nem akarom rendesen cakkozni, mert akkor helyrehozhatatlan lelkisérüléseket okozok neki, meg még meg is nő, és nincs olyan, hogy nem veszem meg azt a kis metszőollót, mert akkor nem ad el nekem egy darab bonsait sem. Azt hiszem a fickó látta rajtam a teljes elkámpicsorodást - amit egyedül az váltott ki belőlem, hogy esetleg meghiúsulhat a bonsai-vásárlás, mert ekkorra már annyira beleszerettem az egyik kis lomboskába, hogy még azt is felajánlottam neki, hogy eljöhet hozzánk családlátogatásra ellenőrizni, hogy elég szerető és gondoskodó családba kerül-e Lomboska, lám a Dudor is milyen szépen gyarapodik meg minden (ő az én referenciaanyagom) - ezért láthatóan megenyhült irányomban, nekem ajándékozott egy kis "Bonzaï nevelés kezdő örökbefogadóknak"-kéziújságot, megpaskolta a pofimat, és hazaküldött, hogy egy hétig tanulmányozzam mit vállalok, aztán jövő szombaton elvár egy teára, és akkor majd visszatérünk Lomboska kérdésére (az az ember tényleg szereti a fáit). Addig mindenesetre megtanítja neki a nevemet, hogy Lomboska szokja meg az átköltözés gondolatát.
Én már teljesen biztos vagyok benne, hogy egy húron pendülök Lomboskával, de nem akartam ma babusgatnivaló nélkül maradni, ezért visszamentünk a Gamm vertbe instant jácintot venni, ilyet, és ha már ott voltunk, akkor természetesen hátramentünk a kisállatrészleghez is meglátogatni a Dudor kistestvéreit és közelebbi rokonait (legszívesebben mindet hazahoznám és agyonszeretgetném), de véletlenül elcsámborogtam a halakhoz is, és láttam egy olyan hétcentis fekete kis halat, ami esküszöm úgy nézett ki, mint egy minidelfin, rendesen csőre is volt, csak arányaiban hosszabb mint a delfiné, és az akvárium aljáról szipákolt fel vele dolgokat, szóval szerintem félig minidelfin, félig meg minielefánt lehetett, de nem tudtam kideríteni a fajtáját.
5 euroért vesztegették darabját, és én most meg vagyok veszve érte, a doki már a pénztárnál ért utol, kezemben egy komplett akváriumfelszereléssel, és nem hitte el, hogy komolyan gondolom a Delefánt vásárlást, pedig még ebben a percben is komolyan gondolom.

Aztán csak hogy egy kicsit lehiggadjak, elráncigált a madarakhoz, mert én köztudottan nem szeretem a madarakat, ő viszont igen. Na... ott aztán megláttam Hófehérkét, a legtisztább hóporcukorfehér nemtudomilyenfajtát, de a csőre teljesen piros volt, a tollazata pedig hibátlan, és olyan sima hatást keltett, mintha márványból faragták volna. Már épp eltátottam a számat, hogy ezt most juszt is kihisztizem, amikor a szomszédban elkezdett csipogni egy tüneményesen édes kis aztsemtudomilyenfajta madárka, a legkáprázatosabb narancssárga és a legtündöklőbb ezüstszürke tollakkal (momentán nekem is ez a kedvenc ruhaszínkombinációm, rokonlelkek vagyunk, vagy mi a szösz), és végül úgy döntöttem, hogy inkább őt fogom kihisztizni, de akkor a doki feltette a döntő kérdést hogy ugyan mit fogok kezdeni ezzel a nagyszámú flóra és fauna sereglettel ha legközelebb hazautazunk, és akkor elnémultam.

Most azonban úgy határoztam, hogy nem engedem, hogy a múltam határozza meg a jövőm, nem fogok alkalmazkodni az otthonmaradottakhoz, egyszerű a megoldás: nem megyek többet haza, és kész. Nehogymár ne lehessen egy nyamvadt növényem vagy állatom se egész hátralévő életemben, csak azért mert elvárják tőlünk, hogy szabályos időközönként tiszteletünket tegyük odahaza. Frászt. És ha megvesszük az álomházunkat a beépített túlélési felszerelésekkel, meg a Böske tehénnel, a kacsákkal és a konyhakerttel, amiben magyar sonkatököt, meg magyar TV paprikát, meg magyar fehérrépát, meg magyar karalábét termesztek majd? Kössem fel a Böskét, meg a paprikaágyást a Dönci tetejére, vagy mi?

Szóval a jövő héten megveszem az egész bandát, és kialakítom a saját kis paradicsomomat, ahol egy teknőcDudor hűsöl majd a bonsaiLomboska alatt a kistó partján, amiben miniDelefántok úszkálnak békésen, az ágakon meg a MégNévtelenKismadaram csiripel majd vidáman, és akkor végre nagyon-nagyon boldog leszek. Sok állatgyereket meg növénygyereket akarok magam körül látni, ha már egyszer embergyerekem nem lehet sohase. Önző vagyok emiatt? Ha az is vagyok, nem érdekel éskész.

Ha akarok egy bonsait,

de nekem elég egy olyan low budgetos, és nem akarom a hivatalos versenyszabályok szerint cakkozni az ágacskáit, szóval tudod... csak simán akarok egy olyan picike fát, ha már saját erdőm nem lehet, akkor azzal nagyon megsértem a Nagy Bonsai Istenség Érzékeny Lelkét?
Vagy ez is olyan, mint a díszölebtartás: ha nem csinálod rendesen, akkor inkább bele se kezdj, mert örökre kibogozhatatlanul összekócolódik a haja, ha egy héten kimarad a kutyafodrász?

Ugye nem? Szerintem sem... na jó, akkor holnap veszek egy bonsait. Ha egy kisteknőcöt életben tudok tartani már harmadik hónapja, akkor egy kisfával is menni fog.

Ciprust válasszak? Vagy tűlevelűt? Vagy valami tuti lombosat?

Jönnek-mennek a frontok...

Az időjárás mostmár eldönthetné mit akar, mert a migrénem nem bírja elviselni természetanyánk asszonyi szeszélyeit.

Múlt héten még nem volt áram a brutál hó- és szélviharok miatt, ma meg egy könnyű tavaszi vászonnadrágban és rövidujjú pólóban mentem a boltba, és így is azt hittem, hogy menten megüt a hőguta. Hol itt a következetesség, kérem?

Dudor nagyon örül a tavasznak, egész megkótyagosodott tőle, és miután láttam, hogy már egy órája a terrárium üvegére nyomott orral bámulja a szekrényen kicsit távolabb képződött napcsíkot, kicsit kitettem őt napozni az ablakpárkányra. Először teljes bódulatban körbenyargalta (afféle teknőctempóban persze) a dobozkáját, aztán a legnaposabb helyen leheveredett, teljes hosszukban kinyújtotta a lábacskáit a négy világtáj minden irányába (az darabonként olyan három centit jelent) mint egy kisbéka, becsukta a szemét (szerintem még mosolygott is), és nem mozdult többet.
Egy idő után azt hittem, hogy mostmár tényleg meghalt (folyton ettől rettegek), de kiderült hogy csak elaludt, vagy netán átváltott akkumulátor-töltés üzemmódra, mert a terráriumában ugyan három különböző lámpa is modellezi neki a napsütést (1 melegítős + kétféle UVB lámpa), azért Napocskával egyik sem vetekedhet. Alig várom, hogy úgy igazán kitavaszodjon végre, amikor már a föld is eléggé átmelegszik majd, akkor minden hétvégén elmegyünk piknikezni, a Dudoromat meg kicsapjuk a rétre legelni, hadd zabálja tele magát fűvel meg pittypanggal.

Most azonban, hogy láttam őt így plecsniszerűen kiterülve békésen hortyogni, új aggodalommal szaporodott a Dudor-féltő mániáim sora: azt kell hinnem, hogy vagy a Dudor nem termett túlélésre, vagy én öltem ki belőle az önvédelmi ösztön csíráját is a sok babusgatással, mert olyan mélyen aludt, hogy simán a háta mögé settenkedhettem volna, és leharaphattam volna az egyik lábát, ha történetesen ragadozó lennék, nem pedig a mamája. Így beértem egy kis lábacskabirizgálással, de meg se moccant, pedig amikor idekerült olyan félős volt, hogy már akkor behúzta minden porcikáját a páncéljába, ha csak közelítettem hozzá a kezemmel, akár aludt, akár nem.
Lehet hogy néha meg kéne támadnom vagy ilyesmi. Ezek a teknőcök 60-80 évig is elélhetnek, ki fog gondoskodni róla, ha én már nem leszek? Lehet hogy visszaküldik a vadvadonba, és ott nem marad sokáig életben egy olyan teknőc, aki nem fél!

Back to life... finally

Lehet hogy mégse fogok belebuggyanni a Csöndbe (pedig már közel álltam hozzá!), ma délben végre meggyógyult a rendszer, és mi még jól jártunk, mert mondjuk nekünk csak internetünk meg telefonuk nem volt két hétig, és viszonylag ritkán volt áramszünet, de több mint kilencszázezer háztartásban áram egyáltalán nem volt (30ezerben még mindig nincs), ami még nagyobb katasztrófa, mert itt sokkal kevesebb a gázfűtéses (vagy kombinált) lakás, ha nekünk nem lenne áramunk két hétig, az gyakorlatilag azt jelentené, hogy se fűtés, se melegvíz, se villany, nem működne a hűtő, se a tűzhely, hogy főzzünk vagy legalább vizet melegítsünk, még a mikró se, de még egy hősugárzót se tudnánk működtetni tél közepén. Mi a francot lehet ilyenkor csinálni? Rakjak tábortüzet a nappali közepén?
Rettenetes ez a kiszolgáltatottság, ezért módosítottuk az álomház-listánkat: mostmár nem csak dísznek akaruk kandallót, hanem az esetleges túlélésünk zálogaként.

Tanulságos volt ez a két hét, még egy télbe nem megyünk így bele, ennyi erővel akár a híd alatt is meghúzhattuk volna magunkat.
Nagyon durva, hogy így sakkban lehet tartani százezreket, muszáj úgy alakítani az életet, hogy teljesen önellátókként is megálljuk a helyünket szükség esetén, mert ha nem is az egészen közeli jövőben, de háborús idők jönnek, és sohasem lehet tudni mikor leszünk magunkra utalva.
Csak egy gombnyomás... csak egy gombot kell megnyomnia a Nagy Testvérnek, és milliók kerülhetnek ilyen helyzetbe.

bejelentkezesul

Gyerekek, mi van itt! Bocsi mindenkinek aki uzenetet, netan telefonhivast var tolem[bocsi anyu, egybol hivlak, ha megyogyult a rendszer], nem fog menni nem tudom meddig, el vagyunk zarva a kulvilagtol ket napja, megtamadtak minket az idegenek, bombazzak a varost!

Nyugi csak vicceltem. De az azert hihetetlen, es mely toprengesre kesztet, hogy egy kis vihar [igazabol kicsit nagyobb] es mar 48 oraja nem mukodik semmilyen digitalis rendszer [az elektromos aram is neha kihagy, terero is alig van], tenyleg el vagyunk vagva a vilagtol, es ha nem lenne egy szeszelyesen mukodo mobiltelefonunk, akkor kitorhetne itt a vilaghaboru is; azt se tudnam meg, ha idokozben atneveznek az orszagot. Rettenetes ez a kiszolgaltatottsag a 21.szazadban, es attol tartok ez lesz a jovo is. Be kell szerezni regi radiokat, meg morzemasinakat, mert ha kitor valami haboru, akkor ezek egyetlen gombnyomassal varosokat szigetelhetnek el! Errol is a Nagy Testver tehet!

Szoval csak azt akartam mondani, hogy nincs net, se telefon; nem tudom meddig tart, de utalom!

Levendulás levelekrül

ITT vannak a beígért részletek, azoknak (is) akik kérték.

íííííííííí...

Megint van íííííííííí-betűm!
Bitang jó gépet kaptam, most hurcolkodom vissza bele!

Nem hittem, hogy ennyire tud hiányozni egy íííííííííí...

Óda a Cippóhoz...

Cippó, én leborulok a nagyságod előtt, le én a levendulás lila földig!
Valami cédéfélét, aszongya! Én még ilyen ajándékot soha de s-o-h-a! Levendula illata van, nem képzelődöm, a doki is érzi. Amúgy ramaty állapotban vagyunk, orvosilag ki kellett kapcsolni a lemezjátszót, mert félő volt, hogy agyvérzést kapunk a röhögéstől! A rekeszizmaink lázasbetegek, a könnycsatornáink kiapadtak, nincs utánpótlás, elsirtunk minden könnycseppet.

Köszönöm, drágám, köszönöm!

Folytatása következik, még nem tudtam mindent irásba tenni, elöntötték agyamat a szuperlativuszok...

Ha valaki nem tudná miről van szó - s ugyan honnan is tudhatná - szólok, hogy ezek a hangos levendulás levelek a Cippó előadásában. A Cippó ugyanis a szinkronszakma királya és királynője, a jók legjava!

A báró Bagody meg raccsol, istenkém, igaziból raccsol! Vagy ratsol?...

Volt már olyan...

...mikor érezted: ebben a pillanatban fáztam meg, most tuti náthás leszek?
Délelőtt elrohantam a piacra beszerezni némi ezmegazt és elszaladt az idő, mint mindig (hamisitatlan francia piac, képzelheted, még mindig nem szoktam meg), igy egész úton hazafelé loholtam (nem vagyok ám ilyen ridegtartáson, hogy délre ebédet kell tennem az asztalra az uram elé, épp csak elfelejtettem a Dudornak enni adni, és olyankor annyira árván tud üldögélni az üres tányérkájában - ráutaló magatartás végett - hogy majd'megszakad a szivem), és mivel váratlanul nagyon megenyhült az idő, ki is melegedtem rendesen. Na nem izzadtam meg vagy ilyesmi - idős úrinő szájából olvastam egyszer, hogy egy hölgy soha nem izzad, csak felhevül - szóval csak "felhevültem", és akkor kinyitottam a hűtőt, és egy mozdulattal ledöntöttem a gigámon egy egész pohár jéghideg narancslevet, és abban a pillanatban, hogy a pohár széle már nem érintette cseresznyepiros ajkaimat, azonnal tudtam, hogy MOST betegitettem meg magam.

És valóban, kapar a torkom, tüsszögök és lassan de biztosan lázasodom befele. Ezek szerint tényleg nem alaptalanul vegzáltak a szüleink annak idején, hogy "várj tiz percet, és csak akkor igyál".
Saját taknyán tanul a gyermek.

Az ötkönyves játékba...

...engem Euthymia hivott meg a Lapszéléröl, aminek nagyon örültem, mert bár én hivatalból is összeirtam már a 2008-as kedvenceket, azért szeretek minden alkalmat megragadni a könyvajánlásra, hátha valaki pont az én ajánlóimból kap kedvet egy-egy könyv elolvasására.
Megmondon öszintén, hogy abból a vérrel-veritékkel kirostált 21-ből még nehezebb volt kizzadni csak(!) ötöt, de végül sikerült, úgyhogy ime a listám abc-rendben:

- Defoe, Daniel: A teljes nagy Robinson - Most látom, hogy ez valahogyan lemaradt a 21-es listámról, pedig nagyon fontos olvasmányom volt tavaly, sokat is szövegeltem róla. Aki be tudja szerezni, feltétlenül pótolja az élményt, amivel megrabolták!

- Karácsony Benő: Napos oldal - A legkedvencebbem mind közül, köszönet érte a Cipponak meg a Murcinak.

- Tamási Áron: Ábel a rengetegben - bár tulajdonképpen mindhárom Ábelt ideirhattam volna, hálás köszönet érte Tamásnak, aki stikában a legjobb könyveket ajánlja nekem!

- Mark Twain: Önéletrajz - Ezért is köszönet a Cipponak, nagyon sokat kaptam ettől a könyvtöl, Mark Twain sokkal jobb fej volt mint gondoltam, és nagyon is észnél volt abban a világban, amikor lehetett volna tenni valamit...

- Zita néni: Svédcsavar - Ez is a legkedvencebbem volt, egy magyar férfi... nő... házaspár élményei Svédországban, élvezetes, olvasmányos, kaczagtató, egyszóval kiváló.

+1 ráadás Colette-től a Gigi cimü, ami valahogy szintén lemaradt, nem is értem, komolyan, újra felül kell vizsgálni azt a listát, mert nyilván elment az eszem, vagy ilyesmi.

Most fel kell kérnem öt másikat, hogy nyilatkozzon, igyhát legyen:
Kiváncsi lennék a Cippo, a Hedgie, a Rebelle, és a Kriszta kedvenceire, és bár nincs blogjuk, nagyon örülnék ha legalább itt a kommentekben kilistázná azt a bizonyos ötöt a Kiscsiga meg a Tamás, hogy további ötleteket lopjak... (mamzelle tudja hogy a kördéses játékok hivatalosan is hülyeségek, de most könyvekről van szó, úgyhogy most könyörgön néz az összes szemével, hogy ne utasitsák vissza... és megigéri, hogy nem megy oda a blogotokra esdekelni, megvárja mig ti tévedtek ide magatoktól... megigéri tényleg!)

RIP... második felvonás...

Egy órával ezelőtt a Doki megoperálta a laptopomat. Elvesztettük.
"Itt ez a bigyusz, berakom a gépedbe, és kétszer olyan gyors lesz"
Azóta semmire sem reagál. Hiztizhetnék, de nem fogok (mamzelle szája most kicsit sirásra görbül, de hősiesen nyeli a könnyeit). Igen, mindent elvesztettem ami az e: meghajtón volt, sok gigányi mindenfélét. A Doki jobban összeomlott mint én, ilyen még sohase történt vele: képes a semmiből összerakni egy gépet, linuxguru, és bármikor megoperál egy szürkehályogot, de ezt most elszúrta. Most boncolja a tetemet, hogy legalább a merevlemezről visszaszerezze mindenemet (mamzelle szeme most drukkokért könyörög).
Én bevetettem magam a hálóba az ő gépével, de ezen minden billentyű máshol van, nincsenek velem a kedvenceim, és sehova sem tudok belépni, mert csak a blogom jelszavát tudom fejből.
Viszont a hétvégén kapok egy új gépet. A munkámhoz elengedhetetlen, és amúgy is már haldoklott szegénykém egy ideje, csak... tudod, hogy van... azt hittem leglább lesz időm elbúcsúzni tőle... (mamzelle mostmár leplezetlenül zokog)

no szmájli anymore...

Soha többé nem fogok szmájlikat használni, hanem olyanokat írok majd helyette, hogy "mademoiselle most csillogó szemmel kuncog", vagy "mademoiselle most bosszúsan csóválja a fejét", vagy "mademoiselle most leírhatatlan arcot vág", meg ilyeneket.
(mademoiselle most elszántan csücsöríti a száját)

...hmm, lehet hogy nem fogom mindig kiírni, hogy mademoiselle... (mamzelle most elgondolkozva pislog)

de legalább esik!

Újabb adag hó. Itt úgy van, hogy egy évben csak egyszer esik, de akkor hirtelen lezuhan vagy kétméter, 'oszt azt aztán tessék beosztani egész évre.

Izgalmamban egyszerre vágtam el három ujjamat, az egyiket két helyen is. A három közül kettő gépelő-ujjacska, és sajnos mindhárom hógolyó-gyúró, és pizzadagasztó ujjacska, úgyhogy most bajban vagyok...

OMG, havazik!!!

Havazik odakint!!! Óóóó! Egész tisztességésen rákezdett végre, azt hittem idén se látok már havat! Hát mégsem vesztettem el a hócsináló képességemet, csak erősen koncentrálni kell és íme!
Megyek hóembert építeni, úgy nézem egy pár centis minihóembert már lassan össze tudnék gyúrni! Hahóóó hóóó!!!

Még a Hülyekukával is kibékültem egy időre. Hogy mosolyog!
Biztos ő is örül a hónak :)