Itt a tél

Hát Télanyó úgy határozott, hogy mégis meglátogat minket az idén, és nyomban meg is érkezett nagy sebbel-lobbal.

Ma bementem az isibe tizennégy-nulla-nullakor verőfényes napsütésben, tökéletesen száraz időben, majd kijöttem az isiből tizenhét-nulla-nullakor, és már bokáig érő hóban gázoltam egészen az autómig. Majd mire letakarítottam a kocsit, és ellapátoltam egy jégvakaróval (20 fokos tavaszi időben általában híján vagyok egyéb felszerelésnek, és a jégvakaró is véletlenül maradt bent) a méteres kupacot, amit a hókotró tolt mögém, már 15 centinél jártunk, majd mire felaraszoltam a kórházig, begyűjtöttem a férjemet és csekélyke 75 perc alatt hazaértünk az amúgy 5 perces útszakaszon, már simán beterített mindent a 18-20 centis hótakarójégpáncél.
Külön nehézséget okoz ilyenkor a kórház puszta megközelítése is, ugyanis errefelé nem igazán vannak felkészülve az ilyesfajta időjárásra. A autószerelőnél például csak hírből meg képről ismerik azt, amit mi úgy nevezünk, hogy TÉLIGUMI, ezért mikor kilukadt az egyik kerekünk nem sokkal a kiköltözés után, kénytelenek voltunk lecseréltetni az összes gumit, mert sehogyse tudtak keríteni egy téligumit az autóra. Aztán van még az is, hogy a város fele a hegyen terül el, példának okáért a kórház is, és elég sok az igen meredek útszakasz, amit elég rémisztő lehet letisztítani, de a saumuriek nem is vacakolnak vele, hanem a harmadik darab hópehely leesése után a meredek utakat az egyszerűség kedvéért lezárják és punktum. Utána marad az a lehetőség, hogy vagy se-ki-se-be, vagy az ember megkerüli az egész várost, meg még két másikat, és megpróbálja megközelíteni egy viszonylag laposabb részről kiindulva a lezárt városrészeket.

De aztán hazaértünk, és végső soron, ha az ember meleg kakaót kortyolgatva, vastag pulcsiba bújva, gyapjúzokniban és hóemberkés mamuszban ácsorog az ablak előtt, és bámul ki a szakadó hóesésbe, akkor igen kellemes tud lenni az estéje, és látványnak sem utolsó.

száz szavas távirat (stoppokkal együtt számolják?)

.
kilábaltam stop zseni belelábalt stop nincs jól stop de hősként viseli stop éjjel hány nappal alszik stop csak krumplit eszik stop meg citromos teát kíván stop lehet hogy terhes kérdőjel új munkát kaptam stop sokat dolgozom stop ápolok stop fordítok stop isiből se lógok stop fáradt vagyok stop de nem baj stop svihánkát kimiskárolták stop bánkódok stop bohémek és pillangókat elolvastam stop kedvenc könyvem stop négyen hívtak hogy levitte az orkán a tetőnket stop ki terjeszti ezt a hülyeséget kérdőjel itt még szellő se volt stop tavasszal utazunk párizsba stop egy hétre stop szemész konferenciára stop nagyon boldog vagyok stop
.

Tudom, hogy az alábbi képek nem túl Pickwick Portfoliosak, de ma a Zseni szülinapja van, és ő ilyeneket szeret.

Szal se nem tébécé, se nem torokgyík, se nem gyermekbénulás, se pedig vérmérgezés, de abban igazam volt, hogy nem egy szimpla nátha, hanem egy igen komoly gastrovirus lappangott itt a háttérben, majd a megfelelő időben letámadott, és kis híján kórházba juttatott vészes kiszáradás miatt. De amikor ott állt fölöttem a házi orvosom meg a háziorvosom és gondterhelt arccal csóválták a fejüket, miközben én abban az órában harmadszor hánytam tele a wc-t, hirtelen tudatosult bennem hogy ebből infúzió lesz, ha nem leszek azonnal jobban, és megszuggeráltam magam, és legyűrtem egy kis sósropit meg teát, ami bennem is maradott. Többet nem hánytam, hanem hasmentem, ami szintén nem volt egy vidám cirkusz, de legalább táplálkozni már birok.

Gyengének roppantmód gyenge vagyok, folyton alszom, hol meg bolygó hollandiként sertepertélek a lakásban olyan iramban mint egy lajhár, mert ha nem állok egy picit, és nem szívok friss levegőt, akkor meg a fejem fájdul meg, ettől viszont még gyengébb leszek. Csöbörből vödörbe. Na mindegy, majd csak rendbejövök valamikor.

Most sokkal nagyobb bajom az, hogy a tervek szerint egész héten a Zseni szülinapjára készültem volna, ami ugye ma van, én meg itt ülök a nappaliban, hajnali ötkor, nem bírok aludni, de még arra sincs erőm, hogy becsomagoljam az ajándékát, nemhogy ünnepi ebédet készítsek. Borzalmas nap! Amúgy az ajándékokkal szintén rúgtam egy öngólt, ugyanis a karácsonyi ajándékvásárlási lázban annyira örültem neki, hogy ebben az évben életemben először csak az én drágámra költhetem az ajándékpénzt, ahelyett, hogy minden létező családtagomnak és barátomnak udvariassági csecsebecsékre vadásznék, hogy örömömben karácsonykor odaadtam neki az összes ajándékot amit neki szántam, és eszembe se jutott, hogy félretegyek valamennyit mára. Még szerencse, hogy vettem néhány könyvet mielőtt végleg kiütött a gastro, mert akkor most itt állnék üres kézzel-tányérral a szerelmem 36.-ik születésnapján.

Azért remélem Boldog lesz a Születésnapod Drágám!

Itt a tavasz

Csupa nátha vagyok. Elég ciki, ha azt vesszük alapul, hogy legalább 15 fok van kint, és már napok óta nem fűtünk. A madarak költöznek vissza, nyílnak a tulipánok, a macik nem alusznak téli álmot (és emiatt tök agresszívak, amit teljesen megértek, mert én is tök agresszív vagyok, ha felébresztenek a jól megérdemelt szundimból), és nem pusztulnak a bacik. Nemjóez, nemjóez, pláne ilyen madárinfulenziás időkben.

Különben én azt hiszem, hogy nem szimplán náthás vagyok hanem vagy tébécés vagyok, vagy torokgyíkom van, vagy gyermekbénulásom vagy vérmérgezésem, de az is lehet, hogy egyszerre mind, csak még nem kezdett el dühöngeni rajtam a kór. A Zsenit ugyanis ezek ellen emlékeztetőoltották be néhány napja, és belázasodott, és most erős a gyanúm hogy az én beoltatlan szervezetem elkapta tőle, elvégre tudjuk mi az oltás, még akkor is ha gyengített kórokozókat fecskendeznek be. Mert én általában mindent elkapok, és az is egy gyanús körülmény, hogy azóta vagyok lázas, amióta ő is az, és előtte csókolóztunk, mert az meg szokásunk nekünk.

Viszont a betegségem idejére félretettem a Benzonit, mert gondoltam szükségtelen direktbe rontanom az állapotomat, és inkább elolvastam két B.S. Aldrich könyvet. Nagyon szeretem Aldrichot, vagy könnyesre nevetem magam, vagy szanaszét sírom rajta a párnámat. Olyanok vannak benne, hogy "Tillie mindig valakivel akarta föltörülni a padlót", meg hogy "Elment, hogy kinyújtóztathassa a lelkét", meg hogy "Em buzgó követője volt annak az új tannak, amely szerint ha valaki elveszti a vagyonát, az étvágyát vagy a jó hírnevét, teljes jogában áll azt hinni, hogy nem ő volt a hibás, hanem a fennálló világrend - illetőleg a káosz, mely a világrend helyére tolakodott." meg ilyenek.

Tegnap kaptunk ajándékba egy nagy kosarat, ami tele volt különleges bretagne-i finomságokkal, melyeknek minden egyes darabja egy külön unicum. Többek között a következőket tartalmazta:

- egy kis üveg Confiture Cidre au Miel, ami annyi mint Almabor-Lekvár Mézzel. Egyszerűen remek! Érezni benne az édes mézet a savanykás almát és az alkoholt. Nagyon ütős, simán be lehet csiccsenteni tőle. Nem gondoltam hogy überelni lehet a Hagymalekvár-Foie Gras párosítást, de ez az almaborlekvár bretagne-i vajaskekszel páros bizony felülmúlja.
- sok-sok darab Caramel au Beurre Salé fadobozban. Igen ez valóban Sós Vajjal készült Karamelt jelent. Érdekes. Azt hiszem ez olyan lehet mint az a sósvizes-karamel, amit egyszer a Jóbarátokban láttam. Van valami fura mellékíze, de a második már nem olyan rossz. Én ugyanígy voltam a mogyóróvajjal is, először attól is rosszul lettem, de mostmár jobban szeretem mint a csokit.
- egy halom "szardínia alakú csoki", amiben az a különleges, hogy a lakberendezési újságok tengerparti cikkei tele vannak ilyen "szardínia alakú csoki" dekorációval. Az a gyanúm, hogy bretagne-ban ez a csoki a szaloncukor eszmei értékevel vetekszik, csak éppen egész évben használják. Lehet hogy tévedek, ezért Alice ha olvasod, lécci kommentold be, hogy ez különlegesebb-e a többi csokinál nálatok?
- egy kis kerámiatálban Terrine à la Langoustine et au Muscadet avec de la Fleur de Sel. Na, a terrine az pástétom, a langoustine az fiatal languszta, a muscadet az egy savas, pikáns tengerparti fehérborfajta, és a fleur de sel, az a tenger virága magyarul. Ez utóbbira érdemes néhány szót vesztegetni, mert valami szuperluxuskülönleges dologról van szó. A Fleur de Sel egyfajta tengeri só, amit Franciaországban kézzel "szüretelnek" vagyis a kikristályosodott sótömböket gyakorlatilag lefölözik, és ez a felső réteg különösen finom és ásványi anyagban gazdag. Nagyon drága, 1kg körülbelül 20 euros, Magyarországon asszem csak a Culinarisban lehet kapni, és ott egy kis üveg kerül 3000 azaz háromezer (nem írtam félre) forintba.
Volt még a kosárban cseresznyés nyalóka, aminek miértje egyelőre rejtély a számomra, de kinyomozom, ha addig élek is, valamint egy tálkában halpástétom, aminek pont olyan íze volt mint a tunafishnek, meg még mindenféle egyéb édes nyalánkság.

Most megyek, mert mindjárt kezdődik a Curly Sue.

Best of Domino Day 2006

Incroyable!

tudúliszt

El ne felejtsek értekezni a következőkről:

- Domino Day

- Little Man Tate

- Stepford-i Feleségek / Mona Lisa Mosolya

Mert vannak gondolataim.

Erma Bombeck-style

Najó, persze hogy jól vagyok, élek meg minden, csak az van, hogy a két ünnep közt egy hirtelen ötlettől vezérelve bekapcsoltattuk az egész TPS csomagot, ami olyan kábel-TV féle, csak digitális, és a telefonvonalból jön az internettel és a telefonnal együtt. Eddig csak az alapcsomag volt előfizetve, merthogy úgyis ritkán nézünk tv-t, inkább dvd-ket kölcsönzünk, meg én amúgy is alig értem a franciát, de most úgy döntöttünk, hogy vagyok már olyan nyelvi szinten, hogy szinkronfordítás* nélkül önállóan is meg tudjak nézni és érteni egy filmet, így a teljes csomag már nem kidobott pénz. Viszont nem számítottunk rá, hogy ezzel a saját csapdánkba esünk, ugyanis most nem kevesebb mint 20 darab HBO-szerű csatorna áll a rendelkezésünkre a nap 24 órájában, és ezek csak azok a csatornák, amiken filmeket és sorozatokat adnak folyamatosan.

Az egyik számítógépet teljes munkaidőben ráállítottuk a felvételre és a dvd írásra, míg a videó egyelőre csak félgőzzel üzemel, de már így is egyre nagyobb a nyomás, mert valamikor meg kellene nézni a felvett anyagot. Az ünnepek alatt ez nem is okozott olyan nagy problémát, mert egyszerűen kikapcsoltuk a telefont, és egy napi gyors zuhany meg néhány rövid pisiszüneten kívül minden egyéb tevékenységünket simán elvégezhettük a TV előtt, de a két ünnep között meg máma igencsak feltorlódtak a tennivalók, a Zseni elment a dolgozóba, nekem meg már ideje alaposan kifertőtleníteni a lakást az egy heti teljes takarításmegvonás után. Viszont ha nem nézem meg a Doktor Szöszit meg a One fine day-t addig amíg haza nem jön, akkor nem látom holnapután estig, mert ma estére már be van tervezve a Sziget, a Stepford Wives meg a Farkasokkal Táncoló, holnap meg Angersbe kell mennünk, és már tegnapról is átcsoportosítottam a Polar express-t, meg a Baby's Day Out-ot, mert ilyen filmeket a Zseni elvből nem néz. Holnap este meg Domino Day van, amit semmi pénzért ki nem hagynék, és most írom ki a Little Man Tate-et Jodie Fosterrel. Délelőtt esélyem sincs tévézni, mert mire kivakarom magam az ágyból és elindítom a dolgozóba, már kilenc óra van (pontban 8:55-kor indul, annál egy perccel sem előbb vagy később, mert egyszer stopperral kiszámította, hogy 5 perc 10 másodperc az út a kórházig, és így sohase késik el), és délig épp csak annyi időm van, hogy megfőzzek és rendbeszedjem a lakást valamennyire, és már jön is haza ebédelni meg sziesztaszundizni kettőig. Így aztán csak a délutánok jöhetnek számításba, abba meg bele se merek gondolni, hogy mi lesz jövőhéttől, mert akkor ér véget az isiszünetem is.

Nincs mit tenni, kénytelen vagyok a takarításból lecsippenteni egy kis időt, mondjuk ma gyorsan kifertőtlenítem a vizesblokkot, a szárítót átcipelem a hálóba, és kiteregetek a Szöszi alatt, a porszívózás meg ráér holnap is, és ne is írjatok emilt meg sms-t, hogy élek-e még, meg hogy Boldog Új Évet, mert úgysincs időm válaszolni, és senkivel sem kivételezek.

*A szinkronfordítás a Zseni interperetálásában úgy néz ki, hogy "Most arról vakerál az annyának, hogy ne dumáljon neki, mert ő a királynő, és jusztse fogja seggberúgni a minisztert, hanem megteszi fő-fő-udvari tanácsosának, és az annya pasija meg elmehet a búsba". Ez volt a Viktória királynő ifjú éveiről szóló Romy Schneider-film. Szal inkább nem kérek fordítást. Amúgy alapjáraton soha nem beszél így, de ha fordítania kell, totál használhatatlanná válik: mindig felvesz egy idióta kötöttsapkát a fejére, és folyton azt ismételgeti, hogy "vakerál"

Új év, új élet? Baromság. Én inkább olvasok. Majd holnap kifejtem.

B-Happy

Boldog Szülinap Előtti Napot az én drága Zsóka barátosnémnak, és köszönöm a szépséges ajándékot, meg a pontosan féltucat paxtollbetétet!

Nem vagyok valami fürge máma. Már napok óta nagyjából mást se teszek, mint olvasom ennek rettenetes nőszemélynek a történetét, és felüdülésképpen régi filmeket nézek, mert karácsony táján úgy tűnik itt ezeket adják orrba-szájba. Láttam például a Notre-Dame-i toronyőrt Gina Lollobrigidaval, a Marie Walewskat (ő volt Napóleon "lengyel felesége") Greta Garboval, meg a Le docteur Jivagot, az 1965-ös változatot. Ma lesz a La belle et le Pirate (A szépség és a kalóz), ami asszem pont az a forgatókönyv, mint amiről R. kommentolt, és megnézem még az Une ravissante idiote-ot Brigitte Bardottal, a hétvégén meg Victoria királynő ifjú éveit Romy Schneiderrel.

Amikor meg végképp úgy érzem, hogy legszívesebben a sarokba vágnám Marianne-t , akkor a feszültség levezetésére bekapcsolok néhány Sherlock Holmest, Poirot-t, vagy Miss Marple-t.

A karácsonyunk gyönyörű volt, a szentestét édes kettesben ünnepeltük, és a másnapi vendégség is jól sikerült, például nem ragadtak be az arcok.

Itt van három kép a terítésről, meg az ajándékaimról. Jó volt a termés. Az én drága férjecském elhalmozott minden szépséggel amire csak vágytam, és még Baileyst is ittunk. Azok a fehér pillangók a csipikés dobozon valójában cukorból készültek. Persze sikerült leejtenem a dobozát, és egy csomó eltört, úgyhogy kiválogattam az épen maradtakat, és azokhoz most csak fejvesztés terhe mellett érhet hozzá bárki. Amúgy meg halott pillangókat rakunk a kávénkba.

A vacsorát is le akartuk fotózni, de valami át volt birizgálva a kamerán, és ezt már csak az étel elfogyasztása után vettük észre, így sebtében elmosogattam, és újraterítettem, ezért van az hogy a kuglófnak már hiányzik a negyede.

Kezdek eljutni arra a pontra, amikor már én is kezdek begolyózni ettől a könyvtől! Az ötödik kötetet olvasom, de egyszerűen nem hiszem el, hogy mi minden van belekszuszakolva egyetlen regénybe! Olyan mintha nem is regény lenne, csak egy ötletbörze csokorba kötve, mert akármelyik szimpla fejezete annyi történést tartalmaz, ami bőven kitenne egy hosszabb regény is. Itt a harmadik kötet:

.

Párizsban nagy ovációval fogadják, mert közben mindenki számára kiderül, hogy nemcsak hogy hozzáment a birodalom egyik legősibb és legelőkelőbb nevét viselő titokzatos herceghez, de mindenki megtudja valódi, szüleitől örökölt nevét is, amivel egy csapásra bekerül a felső tízezer körébe.

Éli tovább az életét, várja a gyermeket és temérdek hódolója van, köztük egy orosz katona, aki nagyon hevesen orstomolja, és mindenkivel párbajba kevereik, aki akadályozza az udvarlásban. Marianne viszont hirtelen minden átmenet nélkül rájön, hogy már nem a császárba szerelmes halálosan, hanem az amerikai Jasonba szerelmes halálosan, és mikor egy követségi bálon, ahol a császári pár is jelen van, találkoznak majdnem a karjaiba omlik boldogan megvallva érzéseit. De ekkor Jason bemutatja neki a feleségét, egy mexikó asszonyt, Pilart, akit azért vett el, mert azt hitte, hogy Marienne örökre elveszett a számára, és mert nem jutott el hozzá soha aza levél, amelyben férjül kéri. Ekkor üt be a tragédia egy meggyulladt lampion formájában, és seperc alatt lángra kap az egész bálterem, ahonnan sikerül ugyan Marianne-nak kimenekülnie, de hirtelen rátör a depresszió, mikor látja maga körül a halált, meg hogy Jason is és a Császár is a saját feleségét menti ki a tűzből, vele meg senkise törődik. Ott sertepertél a kertben mikozben mindenki azzal foglalkozik hogy mentse ami menhető, és az egyik bokor mögött egy fosztogató megpróbálja megerőszakolni, de megmenti őt az orosz katona, aztán ott hagyva a dulakodó katonát és fosztogatót sertepertál tovább, és elhatározza, hogy itt az ideje lezsámolni boldogtalan életével, elvégre már legálább 18 éves, és hosszú élete során annyi tragédia érte, hogy már semmi jót nem várhat az élettől, és elindul, hogy belevesse magát a lángokba. Már majdnem sikerül is az öngyilkosság, mikor az utolsó pillanatban Jason ráugrik hátulról és kivonszolja a halál torkából, és a császár is ott terem, azonban a sok idegeskedéstől elvetél, és hetekig nyomja az ágyat boldogtalanul.

Mikor kissé összeszedi magát, Jason meglátogatja, akinek bevallja szerelmét, és aki viszonozza is, de kénytelenek belátni, hogy nem lehetnek egymáséi, mert mindketten házasok, könnyes búcsú. Marianne barátnője azt tanácsolja, hogy tegye féltékennyé Jasont, akkor majd föladja erkölcsös nézeteit, és hajlandó lesz a szeretője lenni. Az orosz katonával el is megy egy színházi előadásra, ahol tényleg sikerül is a féltékenységi hadművelet, csak nem egészen úgy sül el, ahogy azt a lány képzelte, mert Jason oltári pipa lesz Marianne-ra, és örökre elhagyja.

Mikor hősnőnk hazatér az elfuserált előadás után, meglepi várja a szobájában, mégpedig a volt férje személyében, aki újra fölbukkant (az ablakon bemászva) pénzt követelve, és cserébe elárulja, hogy Jasont másnap kémkedés vádjával csapdába fogják csalni, és ha jót akar szerelmének, akkor mentheti, ha másnap este elmegy hozzá és figyelmezteti. Marianne kifizeti, és elküldi de nem csukja be az ablakot. Egyszercsak ott terem az orosz katona, akinek tudámására jutott, hogy a lány csak játszadozott vele, amit ő nem tűrhet, ott helyben megerőszakolja és a pecsétgyűrűjével bélyeget éget Marianne hasára. Mivel az ablak még mindig nincs becsukva, hirtelen egy harmadik férfi is a szobában terem, Marianne barátnőjének szeretője, aki arra járt, és látta, hogy valaki bemászik az ablakon. Kissé későn bár, de lerángatja a katonát a lányról, és kipenderíti az ablakon.

Másnap este Marianne elmegy Jason figyelmeztetni a volt férj által beharangozott csapdára, miáltal ő maga sétál bele gyanútlanul a volt férj által feállított csapdába. Nem tudom, hogy ez a bolond nőszemély miért hallgat egy fickóra, aki nyilvánvalóan bosszút akar rajta állni, és ráadásul azt is tudja, hogy most éppen Jasont szereti halálosan.Na szóval odamegy a házba, beszél Jasonnel, aki először meg akarja fojtani féltékenységből, de aztán inkább elkezdi csókdosni. Közbe mindenféle neszeket hallanak, égy egyszercsak beállít a rendőrség, hogy névtelen levelet kaptak, hogy a házban van egy hulla, akit Jason ölt meg Marianne-el a szeretőjéve együtt, és ők most bizony házkutatást fognak tartani. Házkutatnak, és megtalálják az embercsempész-kettősügynök hulláját, aki már az előző kötetben is föltűnt újra. Azonnal letartóztatják Jasont, a lányt meg hazaküldik, mert nem tartják szükségesnek, hogy Sant'Anna hercegné neve belekeveredjen egy gyilkossági ügybe. Marianne hazamegy, de teljesen kétségbe van esve, hogy mi történik majd a halálos szerelmével, és már másnap kiderül, hogy elég rosszul áll a szénájuk. A hajóján ugyanis hamis pénzt is találtak, ami csak ront az ügyön, a császár meg Marianne-t száműzetésbe küldi, hogy ne legyen láb alatt, amíg tart a nyomozás és a per.

Száműzetésbe is vonul, de elég hamar visszacsempészteti magát Párizsba Talleyrand segítségével, aki titokban elszállásolja egy házaspárnál, ahol a feleség kis intermezzoként elmeséli neki titokzatos férjének kálváriáját. És itt még mindig nem tudjuk meg, hogy miért nem láthatja senki Sant'Anna herceg arcát, de azt igen, hogy milyen átok ül a családon: a quattrocento óta minden Sant'Anna hercegné gyilkosság áldozata lett vagy valamilyen erőszakos halált halt! Például a most aktuális herceg anyját is a most aktuáis herceg apja ölte meg közvetlenül a szülés után, de senki nem tudja miért. És a nagymama se volt semmi, mert az egy csodálatosan gyönyörű és teljesen nimfomániás asszony volt, aki annyira szerelmes volt magába, hogy telerakta a szobáját tükrökkel és folyton magát nézegette, és fiatal parasztfiúkat kapott el és szeretkezett velük a saját magának emelt szentélyben, majd az aktus után a hatalmas giuneai fekete rabszolgájával megölette öket. Csak egy gyereket szült, az aktuális herceg apját, majd mikor fölfedezte az első ráncot az arcán, felgyújtotta a szentélyét, és belevetette magát a lángokba, ahol szénné égett. És ráadásul a sátánista titkárról, aki az előző kötetben majdnem feláldozta a komornát, kiderül, hogy ő is egy Sant'Anna fattyú, és fiatal korában ő is a nagymami egyik szeretője volt, az egyetlen akit nem öletett meg, és akit megtanított a sátánista szertartásokra. Miután ezeket megtudja a lány, elhatározza, hogy soha többé nem megy vissza a Sant'Anna kastélyba.

Marianne nem tud tétlenül várni hogy mi lesz az ítélet Jason ügyében és mindenképp látni akarja, és házaspár férfi tagja segít neki hogy látogatást tehessen a börtönben, ahol a koszos priccsen Jasoné lesz. A börtönből hazafelé tartva utonállók támadnak rájuk és elrabolják őket, de közben kiderül hogy nem útonállók, hanem Jason megcsalatott mexikói felesége Pilar, aki addig akarja fogva tartani Marianne-t, amíg halálra nem ítélik a csalfa férjet, és a kivégzés után, őt is meg akarja ölni, majd be akar vonulni egy mexikói zárdába vezekelni. Egy elhagyott magtárban tartják fogva egy tó közepén, de a lánynak csodálatos módon sikerül megszökni egy vasvilla letört fokának segítségével, kiúszik a partra, gyalogol rengeteg kilométert, és egy paraszt segítségével visszatér párizsba, ahol addigra már kihirdették a halálos ítéletet. Erre azonnal Napóleon elé járul, hogy kegyelmet kérjen halálos szerelmének, és a vadászó Napóleon lova elé veti magát, aki végre hajlandó meghallgatni őt, és kiderül, hogy már rég kész van a kegyelmi okirat, ugyanis Napóleon természetesen tudja, hogy nem Jason a gyilkos, de mivel még ott van a hamis pénz is, nem engedheti szabadon, így kényszermunkára itéli. Marianne elhatározza hogy mindenáron kiszabadítja halálos szerelmét a munkatáborból, és mozgósít minde nkit akit csak bír, még Surcouf-ot, a híres kalózt is. A szabadító hadművelet nem jár sikerrel, de mikor a mentőcsapat dolgavégezetlenül visszakullog a szállásukra, kiderül, hogy Jason már rég ki van szabadítva, méghozzá Napóleon egyik titkosügynökének segítségével, aki azt a parancsot kapta, hogy mindenáron szabadítsa ki Jasont a börtönből. Itt senki nem ért semmit, de a titkosügynök mindet elmesél. Napóleonnak muszáj volt fenntartani a látszatot, hogy fogva tartja Jasont, ezzel könnyebben bukkant ugyanis az igazi tettesek nyomára, akiknek vezetője nem más, mint Marianne volt férje, és akit sikerált végre elkapni, és le is fejezték.

Most asziszik hogy Marianne és Jason örökre egymáséi lehetnek, de ez még nem következhet be, ugyanis a titkosügynöknek az is parancsba van adva, hogy az akció után Marianne-t vezesse haza titokzatos férjéhez, aki a Császár barátja, és már levélben kérte, hogy küldjék haza a lányt, mert most hogy elvesztette a gyereket, aki miatt elvette feleségül, muszáj megbeszélniük a továbbiakat, ráadásul még Napóleonnak is tervei vannak vele.

Beleegyeznek a kényszerű elválásba, de szerelmesek megbeszélik, hogy elintézik az ügyeiket, és hat hónap múlva találkoznak Velencében, ahonnan elhajóznak kettecskén a naplementébe.

Itt ér véget a harmadik kötet, aminek a végén megszületik Napóleon fia, a Római király, vagyis a Sasfiók.

A második kötet az elsőhöz képest szinte eseménytelen, ebben ugyanis csak annyi történik, hogy Napóleon megházasodik, és igen viharosan beleszeret Mária Lujza hercegnőbe, aki kicsit buta is és kicsit dundi is, de nagyon gőgös és nagyon szőke. Marianne úgy érzi, nem elég hogy kiderült, hogy él a volt férje (következésképp mégsem özvegy, és a pasi minden bizonnyal bosszút akar majd állni) hanem még a császár kegyeit is elvesztette, és eszelősen féltékeny az új császárnéra. Az már csak hab a tortán, hogy a volt férj elrabolja a bugyuta nagynénikéjét és váltságdíjat követel érte, mert pénzre van szüksége, miközben elárulja, hogy bár őt nem, de a szeretőjét, akit az ominózus éjszakán "csak" leütött, sikerült megölni, és tényleg keresi az angol rendőrség. A lány néhány nap haladékot kér, hogy összeszedje a pénzt, közben jól összeveszik a császárral, amiért megsértette a felséges feleségét, viszont szerencsére újra felbukkan az életében az az abbé, mostmár bíboros, aki annak idején kimentette a csecsemőt a lángoló Franciaországból és elvitte Angliába a rokonához. A Napóleonnal történt veszekedés után jön rá, hogy a császár gyermekét hordja a szíve alatt, és mivel már kezdenek összecsapni a feje felett a hullámok, mindent kitálal a bíborosnak, aki a maga módján a segítségére siet. Először is a rendelkezésére bocsátja a kért váltságdíjat, majd megparancsolja a lánynak, hogy menjen férjhez egy hónapon belül, mert az ő családjukban nincs helye fattyúnak. Megállapodnak, hogy vagy a lány talál magának megfelelő férjet egy hónapon belül, vagy a bíboros jelöltjéhez megy hozzá ellenvetés nélkül. Közben a bíboros elintézi a pápánál, hogy semmisnek nyílvánítsák az angollal kötött első házasságát, ami annál is könnyebb, mert "nem hálták el".

A váltságdíj átadásánál felbukkan az a régi embercsempész, aki átcsempészte a lányt Franciaországba, és aki kettős ügynökként Fuche egyik legjobb embere. Hirtelen a semmiből előugrik és letartóztatja kémkedésért a volt férjet, majd visszaszármaztatja a pénzt a lányak meg a nagynéni is hazakeveredik valahogy. Sajnos a volt férjnek sikerül elég hamar megszökni a börtönből, de mivel minden jel arra mutat, hogy visszszökött Angliába, Marianne nem izgatja magát miatta felettébb.

Ezek után Marianne sorra veszi hódolóit, de egy sincs közöttük, akinek szívesen nyújtaná a kezét, kivéve talán az amerikait, akinek haladéktaélanul ír is egy levelet, hogy ugyan szaladjon má' gyorsan Párizsba, és vezesse oltár elé. Nem biztos benne, hogy a férfi megkapja a levelét, elvégre valahol az óceánon hajókázik, és egy hónapon keresztül szívszorongva lesi a férfi érkeztét, de az sehol, ezért útra kel hát Olaszországba, hogy feleségül menjen a bíboros által választott Sant'Anna herceghez, akit titokzatos de párját ritkítóan értékes embernek tart a bíboros.

Amikor megérkezik Toszkánába, szinte az első pillanattól hall mindenféle mendemondákat a jövendőbelijéről, akinek "még soha senki nem látta az arcát". És nemcsak az arcát nem látta senki, de még magát a herceget sem, mert sohasem mozdul ki a kastélyából, és odabent is csupán három ember él, aki ismeri a herceg titkát. A bíboros is csak annyit árul el Marianne-nak, hogy a herceg fiatal, és nem leprás, de egy borzalmas átok miatt nem nemzhet gyermeket, mert nem akarja továbbörökíteni a magját, de a nevét szeretné fenntartani, és ezért hajlandó feleségül venni a megesett lányt, aki annak a császárnak a gyermekét várja, akit a herceg igen nagyra tart.

Marianne egyszer sem látja újdonsült férjét, aki csak a házban kialakított titkos folyosókon keresztül beszél vele a tükrök mögül, és az esküvőn is egy fekete sátorban állt végig, és csak egy kesztyűbe bújtatott kezet látott belőle, mikor felhúzták a gyűrűt.

A herceg titkárán kívül mindenki szívesen fogadja az új úrnőt a házban, aki amúgy szabadon élhet ott ahol akar, akár Párizsban is, csak annyi van benne a házassági szerződésükben, hogy évente egyszer el kell látogatnia majd férje kastélyát, hogy megmutassa majd a születendő gyermeket, és nem hozhat semmilyen formában szégyent a Sant'Anna névre, melyet mostmár ő is visel.

Mielőtt Marianne visszatér Párizsba, úgy dönt egy kis időt azért Olaszországban tölt, hátha fény derült férje titkára, akit rettenetesen sajnál, a hangjából érzett határtalan szomorúság miatt, és elhatározza, hogy mindent megtesz, hogy enyhítsen a férfi szenvedésein. Ám egy mindennél borzalmasabb titokra bukkan, aminek során a herceg gyönyörű nagyanyjáról (akiről azt suttogták, hogy boszorkány volt) készült szobor lábánál a herceg sátánista titkára kis híján feláldozza Marianne fiatal komornáját, és őt is majdnem megöli, de akkor a herceg közbeavatkozik, és megmenti őket. Bár a mentőakció során a férfi álarcot visel, az azért kiderül, hogy nem egy szörnyszülött, mert magas és daliás, és úgy üli meg a lovat mint egy isten. A szörnyű élménytől megrémülve Marianne és a komorna sietve elhagyják a kastélyt, és visszatérnek Párizsba.

Itt ér véget a második kötet.

Miközben reggelizem gyorsan olvasónapló, mert utána kezdem a készülődést.

Első kötet vége:

A kis csapatnak sikerül bejutni Malmaisonba figyelmeztetni a császárt a leselkedő veszélyre, és a katonák segítségével kézre is kerítik a bűnözőket, a császár pedig mostmár biztonságban indulhat vissza Párizsba, ahová egyúttal, elszakítva társaitól, Marienne-t is viszi magával, és császári privilégiummá nyilvánítva a lányt, rábízza egy barátnője gondjaira, hogy tartsa magánál, és mindig álljon készenlétben ha a császár felséges kedvét akarja tenni rajta. Marianne határtalanul boldog, ugyanis felülkerekedik benne a halálos szerelem, és csak egy apró levélke szegi kedvét, amit az amerikai Jason Beaufort ír neki, hogy miért nem szólt előre hogy a császárt szereti, nem kellett volna megígérnie hogy vele megy a tengerre, akkor is segített volna, mert neki a lány boldogsága mindennél előbbrevaló satöbbi satöbbi... Ekkor Marianne-ban "megpendül egy húr", és határtalan szeretettel és sajnálattal gondol a jóképű amerikaira, és picikét bánja hogy cserbenhagyta, de ha valaki egyszer a császárt szereti, az a császárt szereti.

Napóleon szeretőjeként csodálatos napokat él át, és nem várt gazdagságra tesz szert, a korzikai elhalmozza drága ékszerekkel, ruhákkal, nekiadja a szülei régi palotáját, amit a lány visszaállíttat ez eredeti pompájába és magához veszi az utolsó élő csáládtagját, egy apai nagynénit, aki hazajáró szellemként bolyong az elhagyott palotában, és egy kicsit bolond, de amúgy aranyos. A császár nem felejti el Marianne gyönyörű hangját, ezért elhatározza, hogy híres operaénekesnőt csinál belőle, és Maria-Stella velencei énekesnő álneve alatt színpadra állítja Párizsban, ahol nagy lelkesedéssel fogadják. Az első előadásán azonban szörnyű dolog történik, mikor a nagyáriát követő vastaps közben a közönséget pásztázva hirtelen meglátja volt férjét, akit állítólag megölt. A sokktól, hogy életben van az a rémes ember ájlultan csuklik össze a színpadon, de aztán összeszedi magát, és zokszó nélkül végigénekli a darabot. A nézősereg dörgő tapsvihara közben ér véget az első kötet.

Tegnap egy káprázatos egésznapolvasós napot tartottunk, de úgy szó szerint. Én egyre jobban bonyolódom bele ebbe a döbbenetes regényfolyamba, amiről el sem tudom képzelni hogy meddig lehet még fokozni, a Zseni meg újfent nekiveselkedett a Grant kapitány gyermekeinek franciául, és lassan kikeveredik pampákról, hogy utána Ausztrália felé vegye az irányt. Én tudom a végét, de jusztse mondom meg neki.

.

A Benzoniban most éppen a harmadik kötet végénél tartok, még befejezem az aktuális kötetet, és félidős olvasónaplót írok, mert félő, hogy mire a végére érek az egésznek, elfelejtem a tömérdek kalandot, márpedig kár lenne érte, mert ami ebbe a regénybe be van zsúfolva, attól egy átlagos lány rég meghibbant volna.

Még soha nem olvastam ehhez fogható irományt, az én fantáziám kutyafüle hozzá képest. Már az első oldalaknál tudtam, hogy nem mindennapi regény, de azt azért nem gondoltam volna, hogy egy komplett kalózregénytől kezdve a gótikus regényen át a történelmi drámáig mindent megtalálok benne. Ez, hölgyeim és uraim, két évszázad esszenciája! Mostmár csak azért is elolvasom, mert kíváncsi vagyok mi mindent lehet még begyömöszölni egy alig 18 éves kalandornő életébe, anélkül hogy feldobná a talpát.

Eszement egy könyv!!!

Top keyword

szerencse malacok tésztából
...
...
...
(nem tudom felidézni mikor írtam ilyesmiről, de a Google szerint...) Most akkó hatékony a gugli vagy nem hatékony a gugli?

bakfitty

Azt kifelejtettem, hogy a Talleyrand-házban van egy nyeszlett kis házitanító, aki teljesen belebolondult a lányba, és folyton a leglehetetlenebb helyekről ugrik elő (ágy alól, szekrény mögül), hogy újra és újra megpróbálja megerőszakolni Marianne-t, de az mindig ledzsuidzsucizza. És még szert tesz egy kedves barátnőre is a házban, a Herceg unokaöccsének fiatal feleségének személyében, aki egy osztrák hercegnő, és nagyon ragaszkodik Marianne-hoz, mert egyedül a lány beszél németül az egész házban. Marianne egyébként öt nyelven beszél perfektül. (Még nincs 18 éves.)

Tele vagyok mondanivalóval, és szanaszét esek az igyekezettől hogy végre géphez üljek, de tegnap még arra se volt időm hogy egyáltalán bekapcsoljam a laptopot. Holnaptól van nyugi.

Ma még befejezem az itthoni tennivalókat, aztán rózsaszín kiskosztümbe bújok, kalapot teszek fel, és nyakamon egy diszkrét gyöngysorral meg egy elegáns kiscipőben eltipegek egy igazi teadélutánra, ahol kis kerek asztalkák körül fogunk üldögélni, csipketerítővel meg uborkásszendviccsel, és bájosan csevegünk. Valójában ez egy búcsúrendezvény lesz, mert Agnes, az egyik tanárunk elmegy az isiből, hogy új kihívásokat keressen magának, és a kollégái szervezték számára a meglepetés partyt.

Agnes kissé anglomán.

.

Tegnap fürdés közben sikerült kicsit továbbolvasnom Marianne kalandos életét is. Nem sokkal azután, hogy elkezdte kémnői pályafutását a Talleyrand-házban, egy estélyen váratlanul szembetalálja magát az amerikaival (ő nyerte el az első éjszaka jogát), aki hevesen szerelmet vall, majd megpróbálja rávenni a lányt, hogy szökjön el vele, és éljenek édes kettesben a férfi kétárbocosán az Atlanti-óceánon hajókázva. Marianne gondolkodási időt kér, mert "megérinti a férfiből áradó szenvedély", de ezenközben kiderül, hogy a herceg már régóta pontosan tudja miért is van a lány az ő házában, ezt meg is mondja neki, de továbbra is küldeti vele a jelentéseket a rendőrfőnöknek, és úgy dönt hogy maga is igénybe veszi a lány szolgálatait. Talleryand nagylelkű úr lévén mégsem teszi őt a szeretőjévé, hanem átengedi egy jóbarátjának, aki nem más mint Napóleon, de Marianne-nak fogalma sincsen róla, hogy ki volt az a lenyűgöző férfi akinek önként odaadta magát egy viharos éjszakán egy vidéki kastélyban, ahová a herceg vitte őt el azzal a mesével, hogy a kastély egy jóbarátjáé, aki gyászol, és akit a lány énekével szeretne megvigasztalni. Marianne elő pillantásra beleszeret a Korzikai Emberevőbe, akit Charles Denis néven ismer, és a szenvedélyes éjszaka másnapján királypárti összeesküvők rabolják el, és árulás vádjával egy rögtönítélő önjelölt bíróság elé állítják, ahol a bírák között van a hajótörésokozó bandita is. Itt nem éppen gyengéden a fejéhez vágják, hogy királypárti szülők gyermekeként, akik ráadásul az életüket adták az uralkodóért, ő bemocskolta a család nevét, elárulta a származását, és ők most igazán nem is tudják mit csináljanak vele, amiért ilyen rosszéletű kisleány volt. Van az a lehetőség hogy köveket kötnek a bokájára és bedobják a Szajnába, vagy esetleg megkímélik az életét, de akkor odavetik XV. Lajos egy régi szajhájának, aki az új rendszerben jövedelmező vállakozásba kezdett, és egy igen neves bordélyházat vezet.

Mikor Marianne-ban tudatosul újdonsült szerelmének valódi személyazonossága, ájultan rogyik össze, majd miután magához tér, egy pincebörtönben találja magát összezárva egy bonapartista görög herceggel, akire szintén halál vár, de választhatja az életet is, amennyiben hajlandó feleségül venni a már említett régi szajha randa unokahúgát.

Mindeközben Marianne néhány barátjának feltünik, hogy a lány nem érkezett haza előző nap, ezért a keresésére indulnak, de csak egy kifutófiúnak sikerül a nyomára akadni pár nap múlva, aki riasztja az amerikai tengerészt, és ketten együtte erővel kiszabadítják börtönéből a lányt és a görög herceget. Igenám, de Marianne-nak volt néhány napja hogy átgondolja a történteket, és bár egyik fele gyűlöli Napóleont amiért becsapta és a játélkszerének használta egy szerelmes éjszakán, és azért is gyűlöli, mert egy Angliában felnőtt rendes úrilánynak kötelessége minden porcikájával gyűlölni Bonapartét, viszont a szíve mélyén mégiscsak ott van az az éjszaka, meg az a Charles, és ott lobog a szerelem lángja. Még a cellában kihallgatnak egy beszélgetést az összesküvők között, akik egy tervet készítenek Napóleon megmerényelésére, s hiába szabadul a lány, addig nem nyughatik, míg biztonságban nem tudja szíve választottját. Szabadulásának első napján ráveszi hős megmentőit és új barátját, hogy tartsanak vele megmenteni a császárt, és ígéretet tesz az amerikainak, hogy ha ezt megteszi, akkor utána asszonya lesz a hajóján.

Úgyhogy most az van, hogy mindenki nekiindult Malmaisonba, figyelmeztetni a veszélyre a korzikait.

És ez még mindig csak az első kötet további 200 oldalának eseményei.

Ja, és új fülbevaló divat van. Az enyém ruhacsipesz alakú. Nem volt könnyű a választás, mert az új kollekció, melyet a "háztartás" fogalma ihletett, remek darabokból áll, a vízcsaptól a kézimunka-ollóig, a cipzárhúzókától a biztosítótűig, a lavórtól a tojástartóig minden megtalálható benne. De mivel én legjobban teregetni szeretek némán, gondoltam imígyen demonstrálom majd a szenvedélyem.

Még erősen gondolkodom egy vízkőoldó-flakonon is, mert vízkőoldani is szeretek.

Az oposszum bosszú hosszú

Az Ice Age 2. tök jó.

Az Álom Afrikáról nekem kissé vontatott. Meg szenvelgős.

A Miről álmodik a lány akkora nagy baromság, hogy nem is értem miért néztem végig, holott már az első 5 perc után tudtam, hogy jó eséllyel dobogós helyet kap az "életem legrosszabb filmjei" sorában. Még Mr. Darcyért se...

A Határok nélkül nagyon megrázó.

A Meg ne álj a csúcsig kicsit fura.

A Sarokba szorítva eléggé tetszett, bár nekem azt mondták, hogy Meg Ryan boxedző benne, pedig nem is, csak menedzser, úgyhogy kellemesen csalódtam.

.

A többire még nem jutott erő.

gretagarbotól idézem...

"Vagy a National Geographicot: két részt adnak a Meghökkentő tudomány című sorozatból. Olyan kérdéseket feszegetnek, minthogy dialektusban hápognak-e a kacsák...Érted."

múltam, jelenem, jövőm

A BoldogSzülinapom Utáni Napot Követő Napomat megünneplendő, az én Herczig Fiacskám ma elvitt ebédelni a St. Pierre-be. Roppantul elegáns volt. Kacsát ettem.

.

Most megyek tévét nézni, mert posztszülinapi ajándék gyanánt, hála a szombati postának, megérkezett a sógórnőmtől egy halom DVD, szám szerint kilenc, és addig ma nem fekszem le, míg meg nem néztem az összeset.

.

Holnap megyünk fát venni. Meg égőket is.

Befejeztem A Mediterrán expressz trilógiát, ami A varsói sánta után talán a legsikerültebb mű, és tegnap belekezdtem a Marianne című 6 azaz hat kötetes regényfolyamba, amiről már így az elején bizton állíthatom, hogy a legkevésbé sem tartozik a legsikerültebbek közé. Még csak az első kötet felénél tartok, ami kb. 320 oldalt jelent, és ezalatt már annyi de annyi kínban-kalandban volt része a mindössze 17 éves főhősnőnek, hogy attól egy közepesen edzett középkori kereszteslovag is simán feldobta volna már a talpát, míg Marianne nemcsak hogy épen és egészségesen vészelte át a derámát, de még viruló szépségét is sikerült megőriznie, és majdnem a szüzességét is.

..

Azzal kezdődik, hogy néhány hónapos korában kitör a francia forrdalom, és mivel szülei azon nemesek között voltak, akik az utolsó pillanatban megkísérelték megmenteni Maria Antoinette-et a guillotine-tól, tettükért nekik is fejükkel kell fizetniük, de egy pápista abbénak sikerül elcsenni a gyermeket a házból akire szintén halál várt volna, és elviszi Angliába a nagynénjéhez, aki átveszi a nevelését. A lány nemcsak a leggyönyörűbb lány egész Angolföldön, de remekül vív, lovagol, úszik (jéghideg patakban tanították úszni, hogy szokja a hideget), lő, amellett rendkívül művelt, több nyelven beszél, csodálatosan énekel és zongorázik.

Tizenhét évesen férjhez megy egy angol arisztokratához, aki azonban ahelyett hogy a nászéjszakán magáévá tenné ifjú feleségét, elkártyázza az összes vagyonát, és az első éjszaka jogát is. Marianne kerek-perec megtagadja, hogy az amerikaival (a nyertessel) háljon, és csalódottságában kihívja párbajra újdonsült férjét, legyőzi és megöli, plusz leüti a férfi szeretőjét és elemenekül a házból, hogy Josephine császárnénál, apai nagynénjénél keressen menedéket Franciaországban.

A kikötőben összeakad egy kettős életet élő embercsempésszel, akinek megesik a szíve az akasztófa elől menekülö férjgyilkos lányon, együtt kiszabadítanak egy fiatal francia kalózt egy angol hajóbörtönből, és elindulnak a csatornán keresztül Franciaországba, de útközben viharba keverednek, és breton partjainál egy hajótörésokozó bandita kezei közé kerülnek a kalózzal. Itt történik egy kis intermezzo, ahol is Marianne az ifjú kalóznak adja bájait, majd fiú cserbenhagyva őt elmenekül sorsára hagyva a lányt. Ebben a kétségbeejtő helyzetben az eddig halottnak hitt embercsempész siet a segítségére, visszarabolja őt, kistafírozza, lánya helyett lányává fogadja és Párizsba küldi egy jóbarátjához, aki remélhetőleg elirányítja majd a volt császárnéhoz (ekkoriban vált el Napóleon Josephine-től, hogy elvegye Mária Lujzát az osztrák hercegnőt, fiúörökös reményében).

Marianne rendben megérkezik a fővárosba, ahol egy fogadóban összetalálkozik a kalózzal, akiről kiderül, hogy azért hagyta el a lányt, mert a bretoni bandita szeretője mindenfélét hazudott neki róla, és nem bírta elviselni a vélt igazságot újdonsült szerelméről. E találkozás során megpróbálja kvázi megerőszakolni, de a lány dühödten elutasítja, gyűlöletet szítva ezzel a fiú szívében, aki feladja a rendőrségen, mint engedély nélkül visszaszökött arisztokrata emigránst. Azonnal egy női börtönbe szállítják, ahol a rabtársői se szó se beszéd elkezdik megagyabugyálni és majdnem leszúrják, de szerencsére ekkor a rendőrfőnök Fusché a kalózfiú Főkalózfőnökének (aki nem más mint a hírhedett Surcouf, Napóleon egyik kéme) közbenjárására kiszabadítja, de csak azért, hogy ezzel lekötelezvén saját szolgálatába állítsa, és rávegye hogy kémkedjen számára Talleyrand herceg, a nagyhatalmú külügyminiszter házában, mégpedig Talleyrand feleségének felolvasónőjeként.

Most ott tartok, hogy Marianne elkezdte kémnői ténykedését, és éppen kis koncertet ad a családnak, ahol a Hercegné muzsikusa közli vele, hogy még soha nem hallott ehhez foghatóan csodálatos hangot, és ha óhajtja a lány, akkor ő Európa leghíresebb operénekesnőjévé tehetné, Talleyrand pedig félreérthetetlen utalásokat tesz rá, hogy szívesen a szeretőjévé tenné az ifjú felolvasónőt.

.

És a házasságkötése óta, vagyis a kalandok kezdetétől számítva még két hét se telt el!

Joyeux Anniversaire à Moi

Bon%20anniversaire-Benabar