2009. augusztus 27., csütörtök

...

Most ők a kedvenc blogom:
Életünk napjai Budapesttől Új-Zélandig - fantasztikus hely az az Új-Zéland, és remek a rögbicsapatuk is (már egyszer írtam róluk...)

Megnéztem a Miért éppen Alaszka? mind hat évadát, teljesen más a vége, mint amire ép ésszel számítani lehetne, most a Csengetett Mylord? második évadát nézem, és közben töltö... ööö ... szerzem meg az Ausztrál expressz mindhárom évadát. Régen a Disney-nek volt egy másik sorozata is, ami valami McKenna nevű családról szólt, de az is lehet, hogy nem Disney-sorozat volt, nem vagyok benne biztos. Nem emlékszik valaki, hogy mi volt az? Aztán még egy időben a Duna-TV is leadott egy sorozatot, kosztümös volt, talán összesen három részt láttam belőle, és azt hiszem, hogy Örökség volt a címe, de semmi infót nem találtam róla. Valaki? Valaki?

2009. augusztus 21., péntek

nembejárónőkről...

Az előző poszt kommentjeiben azt a véleményt fogalmaztam meg, hogy a csúcsos ház tulajdonosának minden bizonnyal van bejárónője, és nem maga takarít, de aztán a doki eszembejutatott egy házaspárt, akikről még valamikor két éve láttunk egy dokumentumfilmet, és most azt gondolom, hogy lehet hogy mégse jár be a csúcsos házba nő. Mármint takarítani.

Szóval az a dokumentumfilm egy olyan házaspárról szólt itt Franciaországban, amelynek mindkét tagja nemesi származású, és mint a családjaik legutolsó sarjai, mindketten egyedül örököltek egy-egy hatalmas kastélyt valahol egymástól jóóó messze. Mindkettő tovább akarja vinni a családi hagyományt, és nem akarják eladni (ez mondjuk megértem, én sem tudnék megválni egy csodaszép kastélytól, ami már évszázadok óta a családomé), úgyhogy most mindketten a saját kastélyukban élnek, és egész életükben azért gürcölnek, hogy legyen pénzük elvégeztetni az épületeken a legminimálisabb tatarozási munkákat, hogy legalább ne omoljon össze. Gyakorlatilag maguk takarítják, egy-két nyugdíjas alkalmazottal közösen maguk irányítják a tárlatvezetést a látogatóknak, kisebb munkákat is elvégeznek benne, ha bírják, együtt rongyolnak a konyhában a bérelt személyzettel, ha valaki kibérli a kastélyt egy esküvő vagy más rendezvény számára és emellett próbálják a lehető legoptimálisan felhasználni azt a kevéske állami támogatást, ami a műemlékvédelem alatt álló épületekre jár.
Képzelheted mennyit találkoznak egymással. Ha jobban meggondolom nem is akarok kastélyt. Elég lenne nekem egy kisebb világítótornyocska is az óceán partján, csak minden este a doki mellett aludhassak el.

Amúgy holnap megyek igazi kastélyvendégségbe... úúúgy várom :-)

a csúcsos ház...

Ezt a kis villát hétfőn találtam a városban, ma pedig fényképezőgépet is vittem magammal. A "Saumuri paloták" című leendő albumom legújabb darabja. Persze az albumhoz szebb fotókat kellene készíteni, ez még csak az anyaggyűjtés fázisa. Nem ismertek egy profi fotóst, aki hajlandó lenne összeállítani a gyűjteményt?


2009. augusztus 20., csütörtök

(majdnem) meghalt a hűtő, éljen a hűtő...

Tegnap félig igazat mondott az időjáráscsajszi, és bár egy csepp eső sem esett, egész tisztességesen beborult, úgyhogy nincs okom panaszra, hálás vagyok minden csökkenő fokocskáért. A lakásban nem lehetett megmaradni, annyira átmelegedtek már a falak, úgyhogy elmentünk csavarogni az erdőkbe, meg hűsölni egy kicsit a szupermárket szalámipultjánál, és még egy hűtőleárazásba is belefutottunk, tiszta haszon. Aztán hazafelé én egész úton a Klementínát sirattam, és költöttem a nekrológját. Nem tudom, hogy fogom megmondani neki, hogy csak úgy sitty-sutty lecseréltük, végülis szegényke nem tehet róla, hogy kicsinek született, vagy hogy a mélyhűtőrekeszét még egy fogpiszkáló is szűknek találná, és olyan jó barátnőm volt végig az egyetemen, de hát ez van, valahogy meg kell értetnem vele, hogy akármennyire erőlködik is, három napra való élelmiszernél többet nem bír el a bendője, és nekünk ez mostmár tényleg kevés.
Szerdán szállítják haza az új családtagot, addig még sokat szeretgetem majd Klementínát, kisikálom a fiókjait, letisztogatom a polcait, és megígértem neki, hogy keresek egy kedves egyetemistát, vagy agglegényt, aki szépen a gondját viseli, és megbecsüli őt érdeme szerint.
Csak hát féltem szegényt, mert egy szót sem beszél franciául...
Van olyan hogy hűtőárvaház?

2009. augusztus 19., szerda

Bár még nem merem elkiabálni a dolgot, de az időjárásjelentő hölgy valami esős hidegfront jöveteléről suttogott a tévében. Határozottan úgy tűnt azonban, ő is azon az állásponton van, hogy hiszi ha látja...

Negyven Kettő

.
"Eszembe jutott, hogy mennyivel jobb lehetett, amikor még mindenki csak lovon közlekedett. Mert akkor fel se merül, hogy azért ne menj el valahová, mert azon spórolni lehet: egy ló kb ugyanannyit fogyaszt ha használod, mint amikor üzemen
kívül van."


És akkor mademoiselle felugrott „kezébe kapott fövegével hadonázott, s nagy jucunditással kiabált: Zseniál! Zseniál!”...

a szerencsétlen szerencsés...

Príma kis tanmese, most hallottam a Miért éppen Alaszkában. LegBölcs Marilyn, a kedvenc szereplőm (megvan? az a dundi kis indiánlány, akinek hat évadon át meg sem rezzen az arca...) mesélte Ednek.

Történet a Harcosról, akinek volt egy gyönyörű ménje. Azt mondták, milyen szerencsés, hogy ilyen lova van.
- Talán - válaszolta.
Egy nap megszökött tőle a ló. Azt mondták, a Harcos nagyon szerencsétlen.
- Talán - válaszolta.
Másnap a ló visszajött, és velejött néhány remek kis póni. Az emberek szerencsésnek tartották.
- Talán - válaszolta.
Később a Harcos fiát levetette egy póni a hátáról, és eltörte a lábát. Az emberek azt mondták: szerencsétlen.
- Talán - válaszolta nekik.
Később a Főnök harcba keveredett a szomszédos törzzsel. Sok fiatal harcost megöltek, de a törött lába miatt a Harcos fiát nem vitték magukkal, és életben maradt.

2009. augusztus 18., kedd

mostan faragott hópelyhekről álmodom...

Van az a játék, tudod a Hópehelyfabrikáló:
(kattintsd csak nagyobbra...)
A gyűjteményem első palettája.

Tárgy: Időjárásügyi helyzetjelentés

.
Drága Feleim!

Most néztem meg: 41 fok van árnyékban, és azt mondják csak holnap tetőzik a kánikula. Pilledek.

Meleg üdvözlettel,
RostonSült Mademoiselle
__________
UPDATE:
Melchiades: Nálunk -14 fok árnyékban… de ha kihajolok a hűtő fagyasztójából, akkor már kellemes a hőmérséklet :)
mdmselle: :-DD Én is igyekszem bevackolni magam a fagyasztott zöldborsók, és halrudacskák közé. Csak a belső világítást kell valahogy megoldani, mert bevinnék magammal néhány könyvet: Nyomok a HÓBAN, Három ember a HÓBAN, Négy gyerekkel egy pálmakunyHÓBAN…

(forrás a MOLY)

2009. augusztus 15., szombat

Miért ne Alaszka?

Mostanában a Miért éppen Alaszkát nézem egyre lankadó lelkesedéssel, emlékeim szerint régen valahogy jobban tetszett, de azért még mindig elvagyok vele. Szükségem van valami zajforrásra főzés/takarítás közben, arra megteszi. De lényeg a lényeg, az egyik részben Marilyn, a kedvenc szereplőm (megvan? az a dundi kis indiánlány, akinek hat évadon át meg sem rezzen az arca...) Seattle-be utazik, és ott van egy zenei aláfestés, egy dal igazi csipeva indián nyelven, na szerintem az tök jól hangzik. Ennyi. Csak ezt akartam mondani.

Georgia Wettlin-Larsen: Ojibway Square Dance

Ugye aranyos?

2009. augusztus 12., szerda

kozmikus űrmorzsák, középkori udvarházak...

A doki már tegnap este is kicipelt a város melletti mezőkre csillaghullást nézni (pedig döknádhás vagyok), de nem volt valami nagy a zápor, ma viszont egész éjjel kint leszünk, mert most kapcsoltak rá csak igazán. A doki lelkesen töltögeti a kávéstermoszokat. Minden évben kimegyünk, ha tehetjük, ilyenkor kétszemélyes csillagászszakkörbe tömörülünk, leterítünk egy nagy pokrócot, órákig bámuljuk a boltozatot, és mindig kikérdez az előző évben tanult anyagból. Soh'se emlékszem rá, de nagyon mulatságos. Például én minden évben meggyőződéssel bizonygatom, hogy ufót láttam, mert az egészen biztos, hogy a csillagoknak nem szokásuk cikk-cakk vonalban osonni az égen, és ő minden évben türelmesen elmagyarázza, hogy keressek az ufó mellett két stabilnak látszó csillagot, és nézzem csak meg, hogy egyáltalán nem oson sehova, és tényleg. Szóval ufót még nem láttam, de ha jobban meggondolom, nem is nagyon szeretnék.

Az őrült szomszédunk teljes lendülettel kezdte újra a palackfocit, egész délután zajlott a meccs, annyira hangos volt, hogy még a teknősöm is felriadt a délutáni szundijából, pedig a Dudor úgy kiüti magát minden ebéd után, hogy a tányérjában alszik el tátott szájjal, és közben csorog a nyála...
De nem ezt akartam ám mondani, hanem azt, hogy ebbe a kastély/udvarházba megyek a jövőhéten vendégségbe. Életemben először hívott meg egy olyan család, aki hétköznapokon beléptidíj fejében mutogatja évszázados házát és parkját a nagyérdeműnek...

(ennél nagyobb képet sajna nem találtam egyelőre, de azért egész príma kis téglarakásnak látszik, nemdebár?)

Ha a jövő hét péntektől elviselhetetlenül sznob leszek, az nem az én hibám, tessék elnéző lenni velem, idővel bizonyára elmúlik majd, végülis borozgattam én már együtt egy igazi herceggel is egyszer....
Az udvarházat a 15. században építették, kb. 80 km-re van tőlünk, és a jelenlegi tulajdonosa a doki nagybátyjának a legjobb barátja, s ebben a minőségében a doki egyetlen exkluzív betege is (rajtam kívül). Az egész hely már évszázadok óta a családja tulajdonában van, és hihetetlen hogy én minden centiméterét végigvizslathatom, még azokat is, amiket nem nyitottak meg a nagyközönség számára. Tisztára be vagyok sózva! Mit vegyek fel? Kisestélyit?

Na mára ennyi, teljesen besötétedett, a doki meg már itt veri az indulót az ajtóban. Jóccakát!
__________
Ja, és nem tudom kik neveztek be olyan sokszor a HVG blogversenyére, hogy a blogom rákerült a listára, de nagyon köszönöm, hálám jeléül pedig ideírok nekik féltucat cvikipuszit: XXX XXX Akinek inge, nyugodtan vegye magára :-)

2009. augusztus 2., vasárnap

lovasparádés, katicabogaras, madárcsicsergős délutánt kívánok...

Szerencsére a fenti banda nem bírta tovább délnél, egyesével hazaszállingóztak, és délutánra minden megint olyan szép nyugis lett, meg csöndes, mint azelőtt, és még a levegő is kellemesen lehült, és még a Dudort is kivittük piknikezni, és még egy kismadár (Egy Nagyon Bátor Kismadár) is hajlandó volt a tenyeremből csipegetni a morzsát, és még lovasparádét is láttunk, piros ruhás huszárokkal, és még katicabogarat is fogtam, és még szundikáltam is egy kicsit a gyepen. Ilyen egy tökéletes vasárnap délután.

hát ilyen se volt még...

Szép dolog a szomszédság meg minden, de jobb ha ma egyik sem kerül elém, mert lincshangulatban vagyok.
Mozgalmas éjszakánk volt, egyrészt a falszomszéd uraság is újrakezdte a palackfocit, de ha csak annyi lett volna, akkor a keblemre öleltem volna, sokkal rosszabb volt a fejünk fölött tomboló fékevesztett buli, huligánok gyülekezete, ami - legalábbis számunkra - hajnali fél ötkör érte el csúcspontját, amikor is az egyik állat kirókázott az ablakon, méghozzá olyan jól célozva, hogy az okádékának 90%-a a hálószobánk ablakpárkányán landolt.
Szó szerint lehánytak minket. A doki most vakarja le a büdöst, én a közelébe se bírok menni. Ocsmány idióta.

A srácok csak valamikor 5 körül csendesedtek el, és kábé egy órája tértek magukhoz, hogy újra kezdődhessen az éjszakai parádé... Mindjárt leszakad a plafon!

Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy hajnali három magasságában még csak azt fontolgattam, hogy egy hétig a postaládájukba gyömöszölöm majd az összes reklámújságot, amit a környéken találok (ami azért külön vicces, mert a ládájukra hatalmas betűkkel kiírták, hogy nem kérnek reklámcuccokat - Pas de Pub SVP! - de azért csak pubkadjanak meg!), de a rókázós incidens nagyobb volumenü bosszút igényel, úgyhogy lehet hogy a lábtörlőjüket is begyömöszölöm a ládájukba, plusz az újságokat is, egészen addig, míg végre el nem költözünk! Az oposszum bosszú hosszú!