2008. július 31., csütörtök

∞-0, azaz soknull oda

A hőség mostanra egy "nullagravitációs holdlépéssel" túlhaladt az elviselhetőség határán, minek következtében állandóan áramszünet van.
Hja, az AnyaTermészet és Elektronizált Civilizációnk örök párharca így augusztus környékén... Eddig Ő áll nyerésre, én meg ipari mennyiségben gyártom a jeget. De csak úgy szakaszokban.
...
pontosabban jégkockákba fagyasztott fekete olajbogyót ;-)

2008. július 30., szerda

oliva-nyomelem?

Azt hiszem akut fekete olajbogyó-hiányban szenvedhetek szervezetileg, mert reggel óta már a második doboz első fele is elfogyott, és úgy nézem, hogy a második fele is simán lecsúszik estig. Egyszer májkrém-hiányom volt, hetekig ettem natúron, jóformán nem is kívántam más eledelt, aztán egyik pillanatról a másikra beteltem vele, azóta sem ettem májkrémet, sőt rá se birok nézni. Sőt gondolni se.
De miféle hasznos nyomelem lehet az olivában...?

2008. július 28., hétfő

2008. július 27., vasárnap

pont elfér egy gyufásskatulyában...

Ez itten egy kb. kisiskoláskorú cickánygyerek. Igazi fenevad, felnőttkorára a mostani méreteinek dupláját is elérheti.
Tegnap láttunk egy filmet egy cickánycsaládról, és akkor szerettem beléjük, amikor a cickánymama úgy vitte ki az aprólékokat a föld alatti fészekből, hogy libasorba állította őket, és mindegyiknek meg kellett kapaszkodnia az előtte álló tesó farkában a fogaival, imígyen képezve cickánykaravánt. A mama beállt az elejére és szépen fölnavigálta az egész társaságot a föld fölé, illetve nem az egészet, mert az egyik cickányka úgy gondolta, hogy nem kell azt a kirándulást úgy elsietni mikor otthon is olyan jó, így ő félúton feltűnés nélkül lekapcsolta magát a karavánról és hazament. Mikor fölértek, a mama gyors népszámlálás után észlelte a hiányt, tiszta ideg lett, és rögtön visszamászott a kis lustáért, akit meg is talált a régi fészekben heverészve. Két akkora pofont kevert le a büdös kölöknek, hogy a fal adta a másikat, aztán őt is föltuszkoltafölhuzkodta a Való Életbe. Szóval eléggé kéne nekem egy ilyen.


Azt is olvastam még róluk, hogy saját súlyuk kétszeresének megfelelő tömegű táplálékot kebeleznek be naponta, s ha néhány órán át nem kapnak enni, éhen halnak.
Pont mint én.

2008. július 24., csütörtök

sajtószemle...

Miután csak délután kettő körül értesültem a ma reggeli cicis szinkronblogolásról taljánék jóvoltából, (mert valamiért egész délelőtt pikkelt rám a teljes magyar szerverrendszer) estére már csak két valamirevaló napilapot sikerült beszereznem a France-Soir-t és a Libérationt, úgyhogy ebből a kettőből következzen itt némi szemezgetés:

- A France-Soirban a nyugdijbiztosítók közzétették a nyugdíjreform jelenlegi állásáról készített mérlegeket, és elégedetlenek. Vagyis tovább kell majd dolgozni kevesebb pénzért. Itt is az ilyeneket szokták reformnak nevezni ugyanis. Amikor a nép szív.

- Hervé Morin közölte a bezárandó katonai támaszpontok és megszüntetendő alakulatok listáját.

- Természetesen itt is írnak róla, hogy Barack Obama bejárja kontinensünket, de erről new-zealandi kollégám már mindent elmondott, itt is ugyanazt írták róla.

- A tircastini atomerőműben a karbantartás során kinyílt egy cső aminek nem kellett volna, így egy kevéske alacsony dózisú radioaktív szennyeződés került a vízbe.

- A legelképesztőbb azonban, hogy a címlapon van egy kép, amint Olaszországban nyugodtan napoznak a turisták a tengerparton, miközben mellettük hever két 11-12 éves vízbefúlt kis cigánylány holtteste törülközökkel letakarva és a népek rájuk sem hederítenek, sétálgatnak, kenőcsözik magukat szenvtelenül. A cikk azt pedzegeti, hogy mindez köszönhető Berlusconi xenofób politikájának.

- A Renault ötezer munkahelyet szüntetett meg Európában.

- A Libérationban van egy jókora melléklet a nagy francia rugby fenoménről azaz "Caveman" Chabalról, akit mi is szerettünk ideiglenes blogunkban. Kábé olyan tiszteletben áll a franciák előtt, mint otthon a Puskás Öcsi. Csak ez kicsit nagyobb darab ember.

- Az államilag alkalmazott felsővezetőknek megrövidítik a túlmunka után járó szabadságukat, mely fogalom Magyarországon teljes egészében ismeretlen, ám itt kivonultak a szakszervezetek miatta. Hogy érthetőbb legyen, itt a túlmunka a hivatalosan 35 órás de gyakorlatban 40 órás munkahét különbözetéből adódik, ezért van például az is, hogy a dokinak 45 nap szabija van egy évben.

- Aztán szintén a Libérationban van egy reklámhirdetés egy távolkeleti filmről, a kép legközepén egy nő kitárt szőrös fedetlen alfelével premierplánban, és itt egy görbe kanyarral vissza is utalnék mai előző posztomra... lám-lám Szodoma és Gomorra.

- Középső oldalon randa képregény.

- Aztán az Időjárás és Játék rovatban (igen így együtt, mert mindkettő csupa mulaccság!) van egy közepes nehézségű Sodoku tábla, meg még egy csomó minden más is, de azokat már nem értem kristálytisztán.

Meg kell mondjam, nem vagyok ám boldog a mai felhozataltól...

(a képre kattintva kinagyítva látható közönyösturistás-halottkislányos fotó)

2008. július 23., szerda

survive in 1984...

Amióta itt a nyakunkon egy fasiszta világrezsim és küszöbön áll a világháború, a dokinak nincs maradása. Ma például egy szakácskönyvvel állított haza, ami többek közt azt is részletezi, hogy milyen finomságokat lehet készíteni nádgyökérből, pittypangból vagy mondjuk terjőke kígyósziszból (Ne kérdezd, úgysem tudom. Lila.) a közelgő ínséges időkben. Úgy érzem ez a világvége-dolog kezd túlnőni rajtunk. Az még rendben van, hogy túlélő egységcsomagokat vásárol onlájn (csinálja csak amíg még van posta...), és már kezdtem megszokni, hogy álmomban is tüzet csiholok svéd katonai szikravetővel, és jódkristállyal tisztítom a vizet, de hogy csalánfőzeléket kell ennem a hétvégén, az már egyel több mint amit el tudok viselni. Komolyan kezdek félni, hogy egyszercsak terepgyakorlatra visz, és akkor tényleg sátorban kell aludnom!
Az már a vég kezdete, ha könyveket adnak ki ilyen és ehhez hasonló tartalommal, és ráadásul minden sarkon meg lehet vásárolni potompénzért... ugye?

Ja, és az egyik kollégájától (akivel együtt konspirálnak a túlélésre, radiológus) azt is megtudta, hogy kb nyolcezer euró ráfordítással elektromos meghajtásúvá lehetne átszerelni a Döncit, és mikor szerényen megtudakoltam, hogy ugyan mivel akarja majd feltölteni az aksikat, azt válaszolta, hogy üres óráimban például tekerhetném a biciklire szerelt dinamót a kertben, miközben a napelemekkel dúsan díszített kalapomat viselem, úgyis rám fér egy kis testedzés. Drága egy ember.
A B-terv pedig az, hogy veszünk egy nyudíjaslovat (azt itt úgy vágják az ember után, ha megígéri hogy sokat szeretgeti majd) kiszedjük a Dönci szélvédőjét, üresbe tesszük, eléfogjuk a nyugdíjaslovat, és lesz egy kényelmes homokfutónk.

Szerintem viszont ha megépülnek az amcsi rakétapajzsok, és elpöckölnek felettünk pár atomot, vagy csak erre fúj a szél keletről, akkor már úgyis tökmindegy hogy micsinálunk a Döncivel.

2008. július 22., kedd

Pour les Dames

A bolt előtt elkerítettek egy parkolórészt kizárólag női vásárlók részére. Nem, ez nem mozgássérült, kismama, vagy nagycsaládos parkoló, hanem kimondottan női parkoló. Másfélszer nagyobbak benne a helyek mint rendesen és közel van a bejárathoz, méghozzá épp ahhoz a bejárathoz, amelyik mellett közvetlenül nyílik a toalett.
Egyelőre ideiglenes, tesztelik a rendszert, gondolom előbb megvárják a helyi szüfrazsettek első rohamát, és ha majd az összeset leláncolták a megkülönböztető oszlopokról, és megetették őket az éhségsztrájk után, akkor állandóra is elkezdhetik felfesteni a vonalakat*.
A parkoló mindenesetre már hajnali háromnegyed kilenckor (ekkor nyitnak ugyanis az összes boltok) tele volt színes kis női autókkal, mindegyik ferdén állt, az enyémet is beleértve, bár én direkt álltam ferdén, mert nem szeretek kilógni a sorból, és még így is volt vagy fél méternyi hely a Dönci körül mindenhol a vonalon belül. Csúcs!


*Aztán az is lehet, hogy nem az emancipáltakra várnak, hanem csak azért nem vesződnek vele, mert pár éven belül úgyis elfogy az összes olaj, és mivel a szemét olajcégek eddig az összes alternatív üzemanyag feltalálását megakadályozták, és bezúzattak temérdek elektromos autót (erről folyt.köv. bővebben), úgyis előbb lesz szükség fedett biciklitárolóra, mint autóparkolóra. Már ha ugye lesz mit venni a boltban egyáltalán.

2008. július 21., hétfő

a passzív dohányzásról...

Van az, amikor valaki a közvetlen közeledben szíjja a cigit, te meg szívod a füstöt, és van az, amikor egy csésze tea gőzölög a szoba másik sarkában, te meg szívod a füstöt.

A múlt héten láttunk egy nagyon érdekes tutorialt a zöldtea helyes fogyasztásáról, ami magában foglalta az összes jó tulajdonságainak bemutatását, az elkészítés módját, hogy mire kell odafigyelni a kiváló minőség elérésének érdekében, és mindezenek okait is részletesen ecsetelte, szóval szeretjük mi az ilyet.
No ezen felbuzdulva vettünk egy nagy doboz zölteát (őrizkedjünk a filtertől, kérem!), és szombat délután elhatároztuk, hogy most akkor megötórai zöldteázunk, de rendesen. Míg én csipketerítőt tettem fel, meg kalapot, meg uborkásszendvicset, meg egy sütet rizslisztből és kókusztejporból készült japánkekszet áfonyalekvárral, ráadásnak meg gyöngysort, a doki elkészítette a teát minden egyes szabályt külön figyelembevéve, majd leültünk és olyanokat mondtunk, hogy "Well...", meg hogy "Istenkém, utána kell néznem a szobalánynak, mert még képes és leforrázza a teát...!"
Csak aztán éreztük meg a szagot. A tutorial azt mondta, hogy ha a lefőzött zöldteának van egy enyhe dohányszaga, akkor az biztos jel, hogy átvágtak, azaz vacak minőséget adtak a pénzünkért. Enyhe dohányszag? Öt perccel később az az izé úgy bűzlött, mintha egy múltszázadi szivar,- és pipaklub plafonján szárították volna ki a tealeveleket, pedig Twinings.

2008. július 17., csütörtök

W.G.R.B.

Némi nyomásnak engedve feltettem a dáböljú-dzsí-ár-bí sorozatomat a deviantart.com-ra. Gondoltam, ha már hazai körökben némelyek kedvező véleménnyel szóltak róla, akkor ideje nemzetközileg is felfedni a szögletesebbik oldalam.
A doki szerint "zseniális rendszerek a látszólagos káoszban" - szóval a művem magam vagyok (biztos azért van mert balkezes vagyok vagy mi...) - de ő azért egy kicsit elfogult.

A tetszés-, és nemtetszésnyilvánítás egyaránt szabad.

(a kicsi képekre kattintva megjelenik kicsit nagyobban, és a kicsit nagyobbra kattintva jelenik meg teljes méretben - ha megtisztelsz vele, hogy megtekinted a képeket, akkor csak teljes méretben érdemes)

2008. július 14., hétfő

nem bánom, vesszen az a Bastille...

Július 14.-e van, a karácsony után ez a kedvenc napom minden évben.
Már hagyományosan ugyanaz a program minden ünnepen, azaz reggel megnézzük a felvonulást a tévében, délután van egy kis dínom-dánom és heje-huja, este meg tüzijátszunk, ez utóbbi a legjobb.

A felvonulásnézés ugyan nem szabadon választott program, hanem olyan "jaj, csak legyünk már túl rajta"-fajta, mert azt tényleg csak a nagybácsi miatt nézzük végig, és igazából csak az idegenlégiós részét, a doki nagybátyja ugyanis légiós veterán, Grenoble-ban lakik, és egy csatában előtték a fél tüdejét, és mivel az egész családból egyedül velünk nem veszett még össze (bár itt is rezeg a léc), mindig nekünk sorolja fel telefonon, hogy ki-kicsoda a menetben (én azokat a nagy szakállú, gumikötényes, kalapácsos gyilkosokat szeretem a legjobban, asszem ukászok... vagy utászok?). A nagybácsi különben rettenetes egy ember, ha süteményt eszik, mindig addig hadonászik vele, míg csupa morzsa nem lesz a fenekén a gatya, bár kész rejtély, hogy csinálja, mert amúgy egész stabilan ül közben a széken, szóval nem ugrál vagy ilyesmi. Kicsit rasszista (az egyik lányát kitagadta, amiért egy fekete bőrű fiúhoz ment feleségül), de sokkal inkább antiszemita, pedig zsidó. Én egy ideje elvből nem ülök le vele kettesben beszélgetni, azóta, amióta tartott nekem egy komplett kiselőadást a légináriusok izélési szokásairól, ezt most nem fogom itt bővebben kifejteni, mert cseppet sem szalonképes, de aki kíváncsi, lehet érdeklődni alant. Mindazonáltal az "izélés" helyére nyugodtan behelyettesíthető akármelyik mocskos szinonímája, nagy valószínűséggel ő is használta azt a szót az elbeszélésében.

Szóval miután vége a felvonulásnak, megebédelünk és délutáni szundizunk picit, aztán hat óra tájban kimegyünk a városba, ami teljes terjedelmében le van zárva az autósforgalom elől, és mindenhol szabad az úttesten járkálni. A főtéren vonóstizennégyes játszik, körülötte bolhapiac, a Loire-partján kirakodóvásár és ingyensüti pici francia lobogóval, a folyón pedig antik bárkapromenád:


(forrás)

A fotókat nem én lőttem, de én is láttam ezt a társulatot élőben, egész tavasszal és nyáron járják a Loire-mentét, promenádolnak, szórakoztatják a nagyérdeműt, és dögnehéz sózsákokat cipeltetnek velük a hajókra, így próbálja ki a nép, hogy milyen lehet autentikusan középkorinak lenni.

Nem tudok elképzelni ennél szebb látványt, pedig csak ezután jön a nap fénypontja - szó szerint - vagyis durrogtatnak, puffogtatnak, ropogtatnak, ami csak a csövön kifér. Csupa szín és ragyogás, őrülten szeretem a tüzijátékot! Nem akarok nagyszájú lenni, de az augusztus huszadiki az elbújhat mellette, pedig ez csak egy harmincezer fős kisváros.

2008. július 12., szombat

háziaranyos...


Ez itten a kutyám, a Kaczagány. Szabad üdvözölni, viszonylag ritkán harap.

2008. július 11., péntek

oda vagyok magáért...

BMW Isetta. Ő az új szerelmem. Gmundenban a biciklimúzeumban(!) ültem is egy ilyenben, az is piros volt csak nem ilyen csilivili, mert még az '50-es évekből maradt ott. Turcsi orra van, meg bőröndtartója hátul, és majdnem háromkerekű, és elölnyitható, és azok a bűbájos lámpák...! Szóval nem lehet nélküle élni, na!

(forrás)

u.i.: Arra gondoltam, hogy az előző előtti postban lévő pipacsos nyaklánc milyen jól illene ehhez a kocsihoz, ugye?

hmm...

Hihe- és lehetetlen.

2008. július 9., szerda

piacoló...

Márpedig ha évforduló, akkor ugye ajándék is dukál. Azt nem mondom meg, hogy én mit adtam, de amit kaptam az minden egyebet felülmúl, ugyanis végre hozzájutottam egy eredeti Vadjutkához az Etsyről.
Kikódoljam?
Nos, a Vadjutka szerintem a legtehetségesebb gyöngyöslány ever, már régóta meg vagyok habarodva a munkáiért: izgalmasak, fantáziadúsak, tarkabarkák (pont mint én), de hát beszéljenek ők magukért:

(no kattinccsál csak az ábrára...)

Onlájn megvásárolhatóak az Etsyn (hetente négy újabb termékkel bővül a választék), vagy offlájn a WAMP-on, feliratkozhatol a hírlevélre is, sőt a vadjutka.blogspot.com-on is kedvedre gyönyörködhetöl az ékszereiben, csak tessék! csak tessék!

Ja, és itt az enyémkém! Már csak egy hozzávaló ruhát és topánt kell szereznem, és máris mehetek glasszálni benne a bícsre... ez az új nyári terepszín:



Az Etsy pedig egy olyan pénznyelő-portál ahol mindenféle kézzel készített használati/élvezeti czikket vásárolhatunk onlájn. Én például tegnap egész este azon tipródtam, hogy melyikre van leginkább szükségem a könyvjelző, az iPod-tok és az olvasónapló közül, de most hogy aludtam rá egyet, és elővettem a józanabbik eszemet is, úgy érzem, hogy mindegyik abszolút nélkülözhetetlen a háztartásomban, de tényleg(!), úgyhogy azt hiszem kénytelen leszek spendírozni pár dolcsit a lelkem gyönyörűségére.

Szárnyal a kedv, mint a kacsamadár...

Ez a nap különösen fontos a számomra, mivel évfordulót ünneplünk máma.
Pontosan három éve ezen a júliusi napon és ezen a júliusi órán történt, hogy ropogósra ondolált és kontyolt fejfrizurával, talpig uborkás arcpakolásban és piros mamuszban üldögéltem virágmintás-tapétás lányszobám hűs homályában, ahol a bécsi keringő taktusait dudorászva bogyorgattam szórakozottan elefántcsontszínű esküvői ruhám csipkebetétjét, és vártam a sminkescsajt.
Ha abban az órában akár csak sejtem is, hogy minő megpróbáltatások várnak még rám a délután folyamán, akkor bizonyára egy idegnyugtató tequilát is elszopogattam volna, de hát ugyan honnan tudhattam volna akkor, hogy a "diszkrét, barnás tónusú smink" a sminkescsaj világában csak egy kód a "harsogó kék-narancs-lila" elnevezésű színkombinációra csillámporral, vagyis mondjuk ki kereken, egy komplett ribit festett az arcomra.

Itt közbülvetőleg megjegyezném, hogy bár ma már némi nosztalgiával gondolok a sminkescsajra, azért aznap, hogy úgy mondjam, kissé megütköztem a dolgon. Végül minden jól alakult, mert egy sebes lefolyású pánikroham keretében az utolsó cseppig lezokogtam magamról a förmedvényt, majd részletes útmutatásom segítségével fölrakattam vele egy új fejet, és mikor annak is leszedtük a felét, máris kezdődhetett az esküvői ereszdelahajam.

De mint ahogy azt már említettem, a fentebb tárgyalt gyötrelmekről abban az júliusi órában még mit sem sejtettem, s helyette olyan szűzies gondolatokkal voltam eltelve, hogy milyen boldogító lesz aznap éjjel már Isten és ember előtt is miszisz dokiként ágybabújni, és el-eltűnődtem azon is, hogy vajon miként lehetne majd úgy kioperálni a koponyámból azt a mintegy 53 darab hajtűt úgy, hogy a lehetőleg az agyam se ömöljön ki a likakon, és a szobát se vérezzem túlságosan össze...
Oh, varázslatos júliusi nap volt, felejthetetlen júliusi óra!



Ez itten az ifjú pár. Én már akkor is tökéletes voltam, a doki meg mostanra az ő két méterével teljesen belenőtt a füleibe, de ez a mosoly és a tekintet szerencsére megmaradt. (Itt egy ráadáskép annak bizonyítékául, hogy mindig is szenvedélyesen vonzódtam a piros mamuszokhoz)

2008. július 8., kedd

nem értette meg az új koncepciót...

Ismerős nagyi meséli, hogy pár hete megszületett a második számú unoka, a Babi személyében. Az egész család boldog, minden a pici körül forog, a nagyi azonban gondot fordít arra is, hogy a négyéves első számú unoka se érezze magát most letaszítva trónról, ezért hetente legalább kétszer felhívja őt telefonon, csak őt külön, és elbeszélget vele kicsit az élet nagy kérdéseiről.
Legutóbb is úgy volt minden ahogy szokott, kicsicsaj csacsogva mesélte, hogy igen, minden rendben, az ovi egyszerűen kapitális satöbbi, csaaak... - itt lehalkította hangját és méltatlankodva ezt suttogta:
- Képzeld, hát ez a Babi még mindig itt van...

in memory of Jane Austen

Mostnéztem meg a Becoming Jane-t. Hát... szóhoz se jutok!
Később bizonyára kicsit bővebben fogok szóhoz se jutni a filmről, egyelőre csak annyit sikerült itt összefirkálnom, hogy Tökéletes! Minden ízében tökéletes! meg hogy Anne Hathaway és James McAvoy párosa egyszerűen páratlan, meg hogy... whoho... még Mrs. Radcliffe is szerepel benne! Komolyan kenterbe veri Jane Austen összest.



Itt a trailer.

u.i.: A szívem szakadt meg azért magas szőkéért. Mr. Wisley. Édespofa volt, kár hogy olyan kis timid.
u.u.i.: Kapcsolódó szösszenet a kontratáncról A Tarkabarka Hölgy Naplójából: Széttáncolt cipellők címen. Tessék elolvasni és elolvadni!

2008. július 7., hétfő

c'est fini Fibí...

A város csöndes, nincsen áááram,
tej savanyodik a hűtőhááázban,
de lenyelem én a mééérget,
mindjárt kikapcsol a gééépem!

pápáá-pápápápápápááá....

de a színei, ember, a színei!

"- Ez a kép például pont megfelelne, ha mondjuk valami egészen mást ábrázolna..."

2008. július 6., vasárnap

mégsem vagyok Elmés Futrinka N. M.

...(csak egy n.m. bamba futrinka)

Igazából valahol mélyen mindig is tudtam, hogy csak áltatom magam, és közel se vagyok olyan észlény, mint ami joggal elvárható lenne egy magamfajtától, de hogy ennyire lüke lennék, azt azért még a legőszintébb pillanataimban sem gondoltam.
Véletlenül odanavigálódtam arra a Goldenblog-versenymicsodára és miután beneveztem az összes kedvenc blogomat az egyszerűség kedvéért a komplexbe, nekiálltam feltérképezni az oldalt. Nos, pont az IT-blogokkal kezdtem, mert egyedül arról nem tudtam hogy mit takar, rákattintok hát a listára és mit veszek legelőször észre, én a csekély értelmű medvelány? A Magyar Opera blogot. Óóó, kiáltok fel boldogan, hát ilyen is van? Magyar Opera! Hát akkor világos, az IT biztos IsmeretTerjesztőt jelent! Így utólag nem tudom miért nem fogtam gyanút miközben jobboldalt a Kulturális blogok kategória majd' kiszúrta szemem, de hát ez van, mint egy szédült turista, egyből lecsaptam az Operára, hátha lelkendeztek ők is néhány sort a Toscáról (májusban megint láttam ugyanis, és azóta álmaimban Sümegi Eszter vagyok) és akkor majd jól bekommantolok oda valami rajongósat.
Hát mondhatom jó nagyot koppantam, de így is eltelt vagy egykerek perc, mire felfogtam, hogy ez a másik Opera.

Hogy akkor az a redvás IT mit rövidít valójában, még mindig nem tudom, de az Informatikai Tudástár az új tippem.

2008. július 5., szombat

Erasmus, a rotterdami...

Eztet itten tegnap véletlenül felolvastam a dokimnak, és azóta következetesen arról próbál meggyőzni, hogy lássam már be, így is éppen eleget gyötrődik tenger eszének nyomása alatt (ezt én készséggel be is láttam), szóval nem kéne állandóan hisztiznem amiért a sűrű szakállával (=kétnapi borosta) olykor egy picikét lecsókolja a glazúrt orcámról, mert így kvázi megforgatom a kést a sebben. Hiszen Erasmus is világosan megmondta, hogy egyik gyötrelem a másiknak következménye, s azzal hogy hétvégén is elküldöm beretválkozni, valójában csak akarattal növelem szenvedéseinek mértékét. Szerinte ugyanis úgy lenne fair, ha én elviselném a hétvégi borostát, ezzel szemben ő készen áll csöndben és megadással tűrni gyötrelmes okosságát egész héten(!), plusz még beretválkozik is egész héten(!), szóval ha úgy vesszük, még így is több jut neki a bajból.
Erre én zseniális ok-okozati visszacsatolással balga női mivoltomra hivatkoztam, és leszögeztem - merő balgaságból - hogy ha ma is élvezni akarja becses szépségemet, akkor csak menjen be szépen a fürdőszobába, és tegye meg azt a haszontalanságot, hogy hamvasra nyúzza a pofikáját szombaton is (meg vasárnap is, de ez a csata már legyen majd a vasár-nap problémája). Hát így diadalmaskodtam én egy zsarnok felett!

Vajon miért él ez a legyőzhetetlen viszolygás a férfiakban a borotválkozás irányában? Ha gyantázni kéne még megérteném, írtó alacsony a fájdalomküszöbük...

Jah! De mindenekfelett a "már az alakban van valami visszataszító" kitételt saját személyére nézve visszautasította, hisz az évek során már nem egyszer megállapította, hogy ha nem is gyönyörű, de mindenesetre szép.

2008. július 4., péntek

GG

Nekem az a kedvencem, amikor az Emily utasítja a szobalányt, hogy ne büdösítse be az egész konyhát hangyaírtóval, csak ölje meg a felderítőket, hogy ne tudjanak hírt vinni a többieknek.

2008. július 3., csütörtök

de a doki volt, nem én...

- Muhaha...!
- ???
- Á, semmi! Csak nagyon tetszik ez az újmódi muhaházás,
és én is akartam már egyszer mondani.
- Ja, vili.

2008. július 2., szerda

hazafelé ballagtomban...

Kicsit kacskaringós volt az utunk hazafelé Magyarországról, de megérte:

(már majdnem otthon) hóhatár fölött... Franciaország

a mi tavunk... Ausztria
(t.i. Salzkammergut, itt voltunk násztúrán ugyanis
és most nosztalgiáztunk picikét)
a mi tavunk... a hotel parkolójábólkacsákok... a mi tavunk partján


fatörzs végén kicsi gomba... Svájc
kedvencvirág... Olaszország
(akkora volt mint a fejem!)
kedvenclámpabúra... a kedvencvirág fölött

2008. július 1., kedd

azért az útról is egy kicsikét...

Hát voltam ugye nemrég egy hónapot otthon, ami bizonyos szempontból minden ízében remek volt: találkoztam a szüleimmel, meg a családommal, szétdögönyöztem a Svihánkát (a legzsiványabb kutyus a földön, egyszer kinyálazta magát egy dobozból, majd elmesélem), ott voltam Az Esküvőn*, aztán az utó-leánybúcsúztatón Zsével meg a Vércsigás Edivel, megtanultam lángos és kalácsot sütni (de igazit ám, nem DNK!), meg voltunk az operában mázlijeggyel, meg az operettben ajándékba, aztán egy sor más ilyen-olyan randin, szóval nincs okom panaszra. Mondom, bizonyos szempontból.

Egy más oldalról vizsgálva a dolgot azért annyira nem volt jó, vagy ahogy a doktorbácsi fogalmazta meg igen diplomatikusan: "nagyobb a kontraszt". Erről tulajdonképpen nem is akartam írni, mert... nos annak is van oka. Viszont most végre volt egy kis időm visszaolvasgatni ezt-azt, és meg kell mondjam, hogy az időközben lezajlott a TIJ-féle zseniális szinkronblogger heppening résztvevői mindent elmondtak helyettem is. Szerintem egészen döbbenetes és elgondolkoztató eredmény született az ötletből, érdemes végigolvasni mindet, kár hogy nem volt rá módom, mert szívesen beszálltam volna én is.

Apropos, ezúton kérek töredelmesen elnézést Ambytól amiért... na tudod miért, de rajtam kívül álló okok miatt jóformán egyszer sem sikerült internetközelbe férkőzni, ráadásul a Nagy Tavi Túra sajna egyéb nehézségek felmerülése okán elhalasztódott pár évvel. Nagyon sajnálom, olyan jó lett volna találkozni :-(


*Ha valakit netán érdekel, hogy mit kell csinálnia egy tanúnak egy esküvőn, akkor bátran érdeklődjön nálam, mert egészen belejöttem: ha a földön kúszva sikerült felgombolni a menyasszonyra a ruhát meg uszály összes gombjait (számszerint 58...ööö ezret), akkor már nincs gond, csak egy rövid zuhany, és máris föl szabad venni a saját gálaöltözetet (tudom hogy senkit nem érdekelt, de rajtam valódi hernyóselyem tunika volt...), aztán már jóformán csak az aláírás van hátra.