2006. november 30., csütörtök

Mákos Bejgli

Tragikomédia két felvonásban

Személyek:
MAZSOLA - a Zseni
NEMRÖHÖG - a Blogger

Szín: Franciaország, Maine-et-Loire, Saumur
Idő: 2006. november 29.-e, éjfél körül

Első felvonás - első szín

Ízlésesen berendezett hálószoba, kényelmes ágy, fiatal pár összebújva

NEMRÖHÖG Találtam egy szuper főzőblogot. tudod olyan újhullámos, meg még vicces is. Van benne egy buktarecept, hétvégén kipróbálom. Szereted a buktát?
MAZSOLA Igen, de inkább mákos bejglit csinálj.
NEMRÖHÖG De én nem tudok bejglit sütni, nálunk senki nem tudott, csak a nagyi, de még neki is mindig megrepedt a teteje meg minden.
MAZSOLA Pedig nagyon könnyű! Mit nem lehet benne tudni? Csak a receptet kell követni, és kész.
NEMRÖHÖG Te tudsz bejlgit sütni?
MAZSOLA Persze! Csak kell csinálni egy tésztát, kinyújtani, megtölteni és megsütni.
NEMRÖHÖG Jó, de hogy csinálod a tésztát? Mit teszel bele?
MAZSOLA Hát... lisztet, meg tojást gondolom, meg élesztőt. Ja meg egy kis reszelt citromhéjat.
NEMRÖHÖG Ennyi?! És miből mennyit használsz?
MAZSOLA Liszt kell vagy fél kiló is, meg négy tojás... élesztőből meg egy evőkanálnyi. Meg egy kis reszelt citromhéj. Azt úgy ízlés szerint.

NemRöhög nem röhög.

NEMRÖHÖG ... aha. És utána?
MAZSOLA Hát összekevered és megpuffasztod.

NemRöhög nem röhög.

NEMRÖHÖG Megpuffasztom?! Azt minek?
MAZSOLA Sose csináltál még kelttésztát? az élesztőnek meg kell benne puffadni, hogy puha legyen.
NEMRÖHÖG ...jaaa! Amúgy az élesztőből milyen formátumot vegyek?
MAZSOLA Mi az hogy milyen formátumot? Hát olyan kis bizbazban lehet kapni.
NEMRÖHÖG Na jó, de az tök kemény! hogy mérsz ki belőle egy evőkanálnyit?
MAZSOLA Nem is kemény! Olyan mint a püré.
NEMRÖHÖG Mint a püré? És olyat hol kell keresni a boltban? és hogy mérsz ki belőle egy evőkanálnyit?
MAZSOLA Nem hallottál még soha a szemmértékről? És különben is, most mi van, azt hiszed még soha nem láttam a boltban élesztőt?
NEMRÖHÖG De, de, nyilván láttál... szóval csak úgy saccra, oké és utána?
MAZSOLA Na miután megpuffadt, kinyújtod 5-7 milliméter vastagra, és...
NEMRÖHÖG ...pont 5-7 milliméterre?
MAZSOLA Igen mert én vékonyan szeretem a tésztáját.
.
Nemröhög nem röhög.
.
NEMRÖHÖG Jaértem.
MAZSOLA Na utána összekevered a mákot a cukrot meg a mazsolát szétterígeted a tésztán, feltekered, megkened tojással és kisütöd.
NEMRÖHÖG És a töltelékből mennyit használsz?
MAZSOLA Mazsolából legalább három zacskót, mákot meg cukrot olyan 1:1 arányban.

NemRöhög nem röhög.

NEMRÖHÖG És utána csak feltekerem, bekenem tojással és megsütöm?
MAZSOLA Igen. Mondom, hogy nem nehéz.
NEMRÖHÖG Télleg nem. Figyelj! nem akarod a hétvégén birtokba venni a konyhát és sütni egy bejglit?
MAZSOLA Jó, miért ne? Szívesen kotyvasztok én mindenfélét... lehet, hogy főzök gyümölcslevest is.
NEMRÖHÖG Azt is tucc?
MAZSOLA Naná, az még könnyebb. Majd holnap elmondom hogy kell, de most aluggyunk, mert holnap lesz két kisműtétem.
NEMRÖHÖG Oké, jóéjt, szeretlek.
MAZSOLA Én is szeretlek cicus.

Függöny le.

Második felvonás - első szín

ugyanaz a hálószoba, ugyanaz az ágy, ugyanaz a pár, ugyanaz az éjszaka, csak két órával később

MAZSOLA Alszol?
NEMRÖHÖG ...
MAZSOLA Alszol?
NEMRÖHÖG ... igen ...
MAZSOLA Figyelj! Asszem nem puffasztani kell.
NEMRÖHÖG Nem?
MAZSOLA Nem. Hanem dagasztani. És a mákhoz meg kell tej, különben kiszóródik a tésztából.
.
NemRöhög még félálomban sem röhög.
.
NEMRÖHÖG Ööö.. azt tudtam.
MAZSOLA Igen? Akkor jó. Jó éjt cicus.
NEMRÖHÖG ...horkolkroolhokrohl...
.
Függöny le. Vastaps.

2006. november 29., szerda


Meglepő, de még mindig szabadlábon vagyok. Tegnap senki nem tartóztatott le drogcsempészésért és terjesztésért, pedig egész este azzal szórakoztam, hogy a falatozók körül sündörögtem, és aki már minimum kettőt befalt a mákosnasiból, azzal szóbaelegyedtem, és megkérdeztem hogy ízlik a süti.
- Ó remek! nagyon különleges és ízletes magyar specialitás! Csodálatos! Feltétlenül írd le a receptjét, kérlek!
- Rendben, nem nehéz ám elkészíteni, csak talán a mákot lesz macerás beszerezni hozzá, nekem is egyenesen Magyarországról kellett hoznom néhány zacskóval. Itt sajnos nem lehet kapni, az EU-ban tiltott növény, ugyanis ópium van benne, ami már igen kis mennyiségben függőséget okozhat... De lehet használni cseresznyét is hozzá vagy túrót, holnapra leírom a receptet. További szép estét!
Azzal faképnél hagytam őket kigúvadott szemekkel.
A Zseni szerint mostmár felesleges is bejárnom az isibe, mert ha valaki egy idegen nyelven ilyen rezzenéstelen arccal és folyékonyan tud hazudni, az perfekt francia.

2006. november 28., kedd


Hivatalosan is elkezdődött Saumurben a karácsony készülődés: már kicsicsázták a hidat, és minden tele van falramászó vagy ereszcsatornára kúszó télapókkal...

A mákosnasik szépen pirulnak :)

2006. november 27., hétfő

Musical feeling

Gyermeki álmok, majd a végállomás a huszas-harmincas évek Amerikájában...

Ez a nap eddig erősen feketelista gyanús, de mivel még nincs vége, nem merem levonni a végső konklúziót. Kezdődött azzal, hogy mikor végre, életemben először pontosan beérek az isibe, kiderül, hogy ma elmarad az óra, mert Mme Gibbot kisbabája reggel megint elköhintette magát. Komolyan néha már nevetséges, hogy a tancsinéni milyen hisztérikusan félti azt a pöttöm gyereket, de végülis ha belegondolok, valószínüleg én is ilyen lennék, ha tíz évi sikertelen próbálkozás után sikerülne csak megbabásodni. Na szóval elmaradt az isi, de azt azért még bírták velem közölni, hogy a holnapi kiállítás bemutatójára süthetnék valamit, lehetőleg magyarosat, mondjuk mákosat, mert többen is készítenek egy kis hazait. Hát ez remek, csak az benne a bibi, hogy én mákosgubán kívül nem tudok egyéb mákos dolgot készíteni, és ráadásul már csak egy zacskó dugimákom van itthon, amit kényeztető nyalánkságnak tartogattam a Zseni szülinapjára. Azt hiszem maradok a muffinnál, és majd megtöltöm a belsejét mákkal.

Hazajöttem tehát, és gondoltam nembaj-nembaj, majd eltöltöm a napot szorgos munkával (úgyis van egy kis lemaradásom), de aztán sehogyse jött az ihlet, és mivel már a kámea-öntés óta Jane Austen hangulatban vagyok, úgy döntöttem, adok még egy sanszot a Szerelem és barátságnak. Ismételten nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgyhogy többet jusztse próbálkozok vele. Az a könyv egy nagy vicc, és tudom, hogy annak is lett szánva, de nekem Jane Austenben pont az tetszik, hogy olyan diszkréten figurázza ki a régensség korabeli középosztály mindennapjait és nem tetszik ez a leplezetlen szarkazmus.

Közben megjött a Lazi hírlevél is, és láttam, hogy megjelent az utolsó Alcott kötet a Kisasszonyok sorozatból. Ha csak két héttel előbb jelenik meg, akkor még Magyarországon megvehettem volna, így meg vagy megrendelem az értékének többszöröséért postaköltséggel együtt, vagy megvárom míg valaki idetolja az arcát odaátról, és elhozza nekem. Nem tudom miért ragaszkodom hozzá ennyire, már rég olvastam angolul, de nyilván van bennem valami mazohista szellem, vagy talán azért, mert ha egy négykötetes sorozatból megvan már három, akkor szeretem birtokolni a negyediket is. És ha lehet, akkor azonos formátumban szeretem birtokolni, például semmi bajom nincs azzal, hogy a Billy-k csak elektronikusan vannak meg, de nagyon bosszant, hogy a Három testőr trilógiából a Három testőr meg a Húsz év múlva ott fekszik a polcomon, de a Bragelonne vicomtot csak digitalizálvan olvashatom a gépemen. Tudom hogy ez mánia, de a Benzoni incidens óta semmi ilyesmit nem bízok a véletlenre. A nagyim egyik karácsonyra megvette nekem a Firenzei lányt, és miután még aznap éjszaka kiolvastam, rá kellett jönnöm, hogy se füle se farka a történetnek a hiányzó három kötet nélkül, és nekem akkor meg kellett várni, mire két ünnep között végre kinyit egy könyvesbolt, hogy megvehessem a többit. Sokba került így az a karácsonyi ajándék, nem számítva az azóta fölvásárolt Benzoni sorozatokat. Sosem megyek bele olyan kompromisszimba, hogy megveszem mondjuk az első kettőt, a többit meg kiveszem a könyvtárból, mert az fix, hogy hónapokig nem lesz bent. Nekem vagy egybe kell az összes, vagy mindet kölcsönzöm. Nagyon szeretem Benzoni műveit, annak ellenére, hogy van egy kis Danielle Steel fílingje, és a francia városok egymástól való távolságának meghatározásában is igen nagyvonalú, de mégis képes arra, hogy 3-4 köteten keresztül se váljon a történet unalmassá vagy vontatottá.

Apropos, elektronikus könyv. Nagyon nagyon szeretnék egy ilyet!!! Elfér rajta egy egész könyvtár, könnyű lapozni, kicsi, lapos, és ez az újfajta képernyő-technológia a szemet se zavarja. És olyan praktikus! Tudnék vele az ágyban hasonfekve olvasni, mert nekem úgy a legkényelmesebb, és számítógéppel ez elég nehezen kivitelezhető, még egy laptoppal is... A Zseni azt mondta várunk még pár hónapot, és ha majd nem kerül annyiba, mint egy használt autó, akkor vesz majd nekem egyet. Erősen reménykedem, hogy hamarabb is hozzájutok a kis aranyoshoz, mert neki is nagyon mohón villogott a szeme mikor megmutattam!

Most megpróbálok felhajtani valami könnyen elkészíthető mákosnasi receptet, aztán nekiállok vasalni, bár azok után hogy eltörtem egy bögrét, elszakadt a cipőfűzőm, ráharaptam a nyelvemre, majdnem belefulladtam a kávémba a saját hajszálamtól, és enyhén nekitolattam egy fának, lehet hogy nem kellene egy tüzes és gőzőlgő vastárggyal a kezemben hadonászni ruhák fölött, csak lehúzni a redőnyt bebújni az ágyba, és átaludni ezt a hétfőt.

2006. november 26., vasárnap


Úgy tűnik mostanság ezek a Harisnyás Pippi-szerű piszkalábú copfos lánkák kezdenek egyre jobban divatba jönni, a csíkos zoknijukkal meg a kunkori orrukkal. Nekem nagyon tetszenek: temérdek szín, forma, minta, jópofa figurák, ha lenne egy saját dolgozószobám, simán kitapétáznám ilyenekkel.
Szerintem Gaëlle Boissonard a legjobb, de Silke Leffler is kedvenc, aki szintén nagyon ötletes, és jóval híresebb is, meg van még egy festőnő akinek ez a profilja, de a neve nem jut eszembe.

Gaëlle Boissonard No.2


2006. november 25., szombat

2006. november 24., péntek

2006. november 23., csütörtök

Vannak emberek, akik egy szimpla telefonbeszélgetés alatt képesek elérni, hogy a legmélyebb kétségbeesésbe zuhanjak a jövőmmel és úgy általában az egész életemmel kapcsolatban.
Illetve képesek lennének elérni, ha hagynám.
Ráadásul teszik ezt puszta jóindulatból, mert azt egy rendes magyar ember sehol a világon nem viselheti el, hogy mellette éljen egy boldog, kiegyensúlyozott és reményteli magyar ember, hanem kutya kötelessége a saját elszúrt és boldogtalan élete tükrében bemutatni a való világot, hogy az a naiv ifjonc ne higgye ostobán, hogy másképpen is lehet, és számára tartogathat valami vidámságot az élet, mert a vidámság mint olyan, nem létezhet egy rendes magyar ember szótárában, ellenkezik a magyar józan ésszel és minden magyar hagyománnyal. A rendes magyar ember a világ minden szögletében ott van, ott vár, zaklat, és nem válogat az eszközökben, hogy viszaterelje az eltévelyedett báránykát a vasráccsal megerősített karámba, és ha ellenkezni merészel a pimasz, erőszakkal fojtja bele a "balsors akit régen tép" alapmagyar-életérzés posványos mocsarába.

Vajon miért hiszi azt a magyar ember, hogy ha külföldön találkozik egy másik magyar emberrel, akkor automatikusan cimborákká lesznek, és hogy nincs más vágyam, mint hogy már a legelső találkozásunk alkalmával két teljes órán át azt hallgassam, hogy mennyire boldogtalan és magányos és csalódott, és hogy higgyem el neki, aki harminc évet húzott már le egy házasságban és egy idegen országban, hogy van még tíz viszonylag boldog évem, és utána éppen annyira megkeseredem majd mint ő, mert a férjem félrelép majd (mert minden férfi ugyanolyan) és arra is rá fogok jönni, hogy minden francia a természeténél fogva bunkó (például múltkor is a moziban a mögötte álló nő nem szólt, hogy leejtette a sálját), és el fogom felejteni az anyanyelvemet, a bölcsőt amely ringatott, és végül nem lesz más megváltás ebből a rongyos életből csak a halál?

Egy idő után már képtelen voltam elviselni a társaságát, és együttérző tekintettel ülni a kanapéján a háromszintes fullextrás nyomortanyáján, és közben hallgatni, hogy milyen borzalmas fordulatokra számíthatok a jövőben, ezért úgy döntöttem, hogy nekem erre a mélységes pesszimizmusra semmi szükségem, és - mivel semmilyen írott vagy íratlan szabály sem kötelez arra, hogy barátságot ápoljak egy olyan nőszeméllyel, aki még a szüleimnél is idősebb, aki minden tekintetben más világnézetet vall (mind politikailag, mind vallási tekintetben), aki annyira közönséges, hogy ha Magyarországon élnénk, mégcsak szóba se állnék vele soha, sőt messzire elkerülném -, diszkréten leépítettem ezt a kapcsolatot. Abba a hitbe ringattam magam, hogy többé nem hallok felőle, erre ma este csörög a telefonom (nem veszek fel többet olyan hívást, amit nem jelez ki a telefonkönyv, az fix), és egy bágyadt hang így szól bele: Már húsvét óta nem hallottam rólad! valamivel megbántottalak? betegek vagytok? rosszul alakulnak a dolgaitok? ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz!...
És innentől kezdve ömlött belőle a szó, én pedig az esélytelenek nyugalmával tűrtem a hablatyolását, amíg ki nem fogyott belőle a szusz.

Most nem tudom mitévő legyek. Kezdődik az egész rémálom előlről? Vagy mondjam meg neki, hogy nem kívánatos a társasága? Vagy váltsak telefonszámot, nevet és lakhelyet? Nem akarok nyílt ellenségeskedést, de ez a helyzet mostmár túlnőtt rajtam, bosszús és tanácstalan vagyok. És ez cseppet sincs ínyemre.

Nem vagyok oda különösebben a szmájlikért, de ez most annyira... SmileyCentral.com

2006. november 22., szerda

Miss Dominique az én nagyon kedvencem, és végre kiadták a lemezét!!!
...
...
...
Télapó! Ez neked szólt!


A konferenszián, ahol most a Zseni van, mindenkinek ki kell tölteni egy személyiség-elemző tesztet, amiben az az utolsó kérdés, hogy melyik két szóval tudná legjobban jellemezni a személyiségét. Ezt a Zseni mondta el, mikor az előbb felhívott, hogy nézzem meg a francia szótárban azt a kifejezést, hogy "túlpörgetett perfekcionizmus".


... ebből az a tanulság, hogy ha Jane Austen kámeát öntötök, akkor a 70%-os kakaótartalmú csoki kifogástalanul megfelel keretnek, de soha-soha ne használjatok kókuszreszelékes fehérmilkát a lányhoz, mert benne marad az arca...

2006. november 21., kedd


Elismerő füttyentés jár annak aki háromszor egymás után elhadarja azt hogy: "combszétcsapós" ;-)


Két Szundi között megnéztem a Star Academyt, ami tulajdonképp csak egy Megasztár Type 2., és én is akarok olyan tündérszoknyakék meg bazsarózsaszínű aranyozott barokkbudoárt, hogy beléje zárhassam a Ko..ót, és megnézhessem, hogy végleg meghibban-e benne (de csak mert érte amúgy sem kár). És akarok olyan arcpakolást is, amit a kopasz fekete srác használt, amikor walkman-zsinórba csavarodva, zöld pofával ficergett a tükör előtt, mert igen szép lett tőle az orcája.
Ha pedig valamilyen eszelős véletlen folytán a magasgirnyó mégis olvassa a blogomat, akkor jószívvel tanácsolom, hogy este hagyja majd ki a koreográfiából a Christina Aguliera guggolós combszétcsapós figurát, mert ahhoz ő túl magas, túl girnyó, és túl fiú.

(Mondja már meg nekem valaki pontosan azt a szabályt, hogy mikor kell idegen szó és magyar rag közé kötőjel, és mikor lehet egybeírni! Lécciii!)

2006. november 20., hétfő

Shall we Dance?




Dean Martin vs. The Pussycat Dolls?



Na hát az a Cobra gyerek, az nem semmi!!!
Már csupán a neve jogán is fölkerült volna a listára, de amit ma tudtam meg róla, hát az padlóra küldött. Cobra egy igazi fugu chef. Naná, hogy az, ilyen névvel nem is lehet más! Ha valaki nem tudná mi az a fugu chef, akkor itt megtalálja, de dióhéjban annyi, hogy van rá jogosítványa, hogy mérgező japán gömbhalat (fugut) trancsírozzon és szolgáljon fel hazárdíroknak. Még sosem láttam eleven fugu chefet, csak tv-ben, úgyhogy most nagyon alaposan megnéztem magamnak.
Valamit kell csinálnom ezzel a távol-keleti akcentusfóbiámmal, mert még ezt se tudtam volna meg, ha Katarzyna barátnőm nem fordítja le nekem a japánFranciát lengyelFranciára, mert ő egész jól megérti Cobrát, én viszont őt értem meg egész jól. Cobra egy nantes-i szuper-hiper-ultra luxus étteremben dolgozik, ahol egy héten kétszer szolgálnak fel különleges japán ételeket, amiket Cobra készít el. Én is akarok fugu chef lenni, és akkor heti két munkanappal keresnék annyit, hogy a fennmaradó időben tökélyre fejleszthessem az origami művészetem és teljes nyugalomban nyesegessem a bonszájokat az üvegházban.

A listára egyébként azok az érdekes emberek kerülnek föl, akikkel a külhonba szakadásom óta összehozott az élet.
Az egyik kedvencem dr. Csajaghy, egy magyar származású orvos, aki kettős életet él. A hét három napján tiszteletreméltó belgyógyász a helyi kórházban, hetyke bajusszal és joviális mosollyal az arcán, de hétfőn, kedden és hétvégén már átvedlik történész-régész-antropológussá, aki ókori és középkori sírok feltárásánál végzi a csontok elemzését, és ebben a minőségében bűnügyi orvoszakértőnek is gyakran felkérik. És még magyarul is beszél, amit teljesen magától tanult meg, mert a magyar apja korán meghalt, és az ő emlékének hódolva belőle még a legvéresebb szájú MIÉP-esnél is nagyobb lokálpatrióta lett. És a dolgozószobája úgy néz ki mintha a budai vár egyik cserepes-hímzéses-magyarcímeres-kokárdás-pirospaprikás standját egy az egyben beállították volna az írószatala mellé, és még egy-két koponya is színesíti az összképet (arról, hogy azok is magyar fejek lennének-e, nincs információm, de úgysejtem igen).

Meg van még a listán a Duc de Brissac, aki igazándiból herceg, és akivel egy húsvéti tojáskereső fête-en ismerkedtünk meg a saját kastélyában. Minden évben, húsvét vasárnapján elrejtenek a kastély parkjában 10ezer csokitojást, amit aztán a vendégek egytől egyig megkeresnek és azonmód be is falnak. Meghívtak minket és el is mentünk, és éppen a parkban kóboroltunk fennhangon tárgyalva, hogy a krokodiloknak természetes antibiotikum van a vérében, hogy ne fertőződjön el a mocsárban a bibis lábuk, ha mondjuk kicsit megcsócsálja a szomszéd (mert mi ilyenekről szoktunk fennhangon tárgyalni), mikor az egyik bokorban egyszercsak valaki felkiált: "Hongrois", mire a doki: "Nem én voltam!", de akkor kiderült, hogy tényleg a doki volt, mármint az, aki magyarul beszélt, és amit a herceg felismert, és azért kiáltott fel. Kicsit csodálkoztam, hogy egy herceg mit csinál egyedül egy bokorban, de aztán azt gondoltam, hogy végülis a saját parkja, és azt csinál benne amit akar, de akkor az is kiderült, hogy épp a csokitojás utánpótlást hozta ki a szép zöld biciklijén a szép barna ruhájában, és amiatt olvadott be annyira a környezetébe. Aztán kedélyesen elbeszélgettünk vele, mert még az is kiderült, hogy a felesége magyar, és bár ő maga (mármint a herceg) nem beszéli a nyelvet, mégis minden körülmények között felismeri, és velem angolul beszélt, a dokival franciául, és minden zavar nélkül váltott egyikről a másikra, végül meghívott minket egy kis VIP csokitojásozásra meg egy pohár borra. A felesége különben pont olyan szép és fenségességes volt, mint ahogy én a hercegnéket képzelem, a fiait meg Istvánnak és Lászlónak hívják, úgyhogy a következő Duc de Brissac István vagy László lesz (elfelejtettem melyikük az idősebb).

folyt. köv.
Akkor folyt. köv. amikor végleg kiderítettem, hogy Szvetlana rajta van-e a listámon, aki egy orosz maffiózó felesége, bár éppen ez az, amiben még nem vagyok biztos, de tény hogy a nő testőrrel jön az isibe, meg egy nagy fekete autóval, és mindig talpig Chanelbe van öntve, és olyan az illata is. (mármint Chanel). És ha valaki megkérdezi, hogy mivel foglalkozik a férje, csupán annyit válaszol, hogy nem tudja. Na ez a leggyanúsabb. Csak attól tartok, hogy ha netán bizonyosságot szereznék róla, hogy tényleg maffiózó a férje, akkor addig élnék. pont.
Máskor meg majd mesélek egy diabéteszes macskáról, meg egy nőről aki 17-18. századi könyveket gyűjt és speciális szobában tartja őket, meg egy férfiről, aki az Északi-tengeren épített olajkutakat. Úgy tűnik, a Loire-völgy mágnesként vonzza a fura fazonokat.

2006. november 19., vasárnap


Nyilvános Helyreigazítás:

Az imént jutott tudomásomra, hogy a már említett állandó (már ha persze az "állandó" mint olyan, vonatkoztatható-e egy alig egy hete létező blog esetében) malájziai látogatómat történetesen személyesen is ismerem, és bár fene tudja mit csinál ott és hogy került oda (netán békefenntartó az ENSZ-nél), a kapott információ fényében ki kell jelentenem, hogy a Google Analytics ezúttal tévedett:
a meg nem nevezett illető ugyanis nem mikulássapkamintás alsógatyát viselt, hanem rózsaszín alapon sárga gumikacsás bugyit.


Úgy csípem, hogy ha azt mondom a Zseninek, hogy most akkor mondania kell nekem valami érdekeset, mert valami érdekeset akarok hallani, rezzenéstelen arccal kezd el referálni (roppant élvezetes stílusban) a delfinek és bálnák azon szokásáról, hogy egyszerre csak az egyik agyféltekükkel alszanak, így biztosítandó a felúszik-lélegez-leúszik-továbbél nevű létfenntartó folyamat irányítását.
Vajon két lélegzetvétel között mivel használják ki az aktuálisan ébren lévő félteke szabad kapacitását? Tekintetbe véve a delfinek híres intelligenciáját, nem kizárt, hogy végső soron tőlük származik a nagy Fermat tétel végleges megoldása, és talán nemsokára a Goldbach-sejtés is végre bizonyítást avagy cáfolatot nyer. Sohase lehessen tudni.

MÁS

Ha olyasvalaki olvassa a blogomat (Zsóka), aki tudja a címemet (az is a Zsóka), lécci haladéktalanul postázzon nekem féltucat kék, vékonyan fogó paxtollbetétet, mert mingyárt kifogy a tollam, és az, hogy itt csakis töltőtollal írnak a népek, az ő magánügyük, ellenben az, hogy a magamfajta tintaszétkenős balkezesek számára nem tartanak pax típusú golyóstollbetétet a boltokban, már az én magánügyem is, és igen nehezményezem, ha ilyen módon korlátoznak a magánügyeim intézésében.

2006. november 18., szombat


Azzal kezdődött a nap, hogy a srác küldött nekem egy levelet, hogy akkor leszek-e zsűritag vagy nem, de ASAP válaszoljak, mert írná ki a pályázatot. Válaszoltam is ASAP hogy igen, és utóiratban megkérdeztem mi a csuda az az ASAP. Jó tudom, hogy LOL meg IMHO, meg hogy ezek manapság már hozzátartoznak a minimálisan elvárható alapműveltséghez, de mivel én ugye leginkább szépirodalomhoz vagyok szokva, ahol követelmény a szavakat teljes terjedelmükben kiírni legalább egy ford. megj. formájában, kénytelen vagyok bevallani, hogy lemaradtam.
Erre a srác lakonikusan csak annyit válaszolt: Google => ASAP.
Mázli, hogy még a válasza előtt kitaláltam teljesen magamtól, hogy as soon as possible, mert kipróbáltam a guglit, ami nem is fukarkodott a válasszal, kiadott nekem 39.600.000 darab lehetséges megoldást 0,23 másodperc alatt, és ha pusztán csak erre hagyatkozom, akkor most pokoli dilemmában lennék. Az első néhány oldalon a következőket találtam, a teljesség igénye nélkül:

Alliance of Security Analysis Professionals
American Syringomyelia Alliance Project
Aircraft Sales And Parts
Aerospace Safety Advisory Panel
a systematic annotation package
Association for Small African Projects
Australian Society of Animal Production
Adaptive Sensor Array Processing
Automated Student Access Program

Szóval azért a Google se mindig....

De azért találtam közbe egy Wiktionary-t (multilingual dictionary), aminek eddig a létezéséről se tudtam, viszont roppant mód hasznosnak bizonyult. Szöget ütött a fejembe, hogy talán létezik egyéb Wiki- termék is, és kiderült, hogy van még egy pár (lásd: Tout les Wikis), aztán azokkal direktbe eltöltöttünk néhány órát, a Zseni még mindig cataracta műtéteket töltöget le róla, fene tuggya minek, hiszen nálánál jobban senki nem operál cataractát, sőt azok után hogy velem is megnézetett több tízezer órányi felvételt, már magam is minden szívbaj nélkül esnék neki egy szürkehályognak, és hiba nélkül szabdalnám, szippantanám, varrnám les yeux. Én meg felfedezetem egy remek kis oldalt a Wikiquote-on, ahol magyar közmondások angol megfelelői vannak kilistázva, hát nem mondom hogy teljes lista, de azér' már majdnem valami.
Aztán bevillant, ha nem rohanok el boltba, akkor nem jut máma ebéd, úgyhogy elrohantam, és közel fél órán át követtem feltűnés nélkül egy nőt, miután határozottan azt hallottam, hogy Sziát mondott valakinek. Kiderült, hogy nem szia volt, hanem Merci. Au Revoir. ami teljesen sziának hangzik ha megfelelő gyorsasággal hadarják el, így bánatomban vettem egy üveg bordóit meg gnocchit meg fügét és itthon főztem egy provance-i sonkás fűszeres gnocchit avec créme fraiche (ami sima tejfelt jelent, csak fransziául jobban hangzik), aztán megetettem a Gizit*, majd kiteregettem némán, és leültem blogot írni.
A további terv az, hogy befejezem a Kolozsvári milliomosokat, elkezdem a Vörös Pimpernelt, befejezem a brossomat (gigantobiztosítótűn gyöngyfityegők) a Swarovsky gyűrűmhöz, és bedobozolok néhány szendvicset meg egy nagy fürt szőlőt, mert holnap kirándulunk Blois-ba.

Szeretem az ilyen semmiségekkel eltöltött szombatokat :)

*A Gizi az az én mosógépem. Kiskoromban az anyu hívta mindig Gizinek az éppen aktuális mosógépét, aminek az lett a következménye, hogy még az alsóban is azt hittem, hogy a Gizi nem név, hanem egy szinoníma a mosógépre, bár nem egészen értettem az etimológiáját, mindenkivel ölre mentem, aki azt próbálta bemesélni, hogy a nagynénjét Gizinek hívják.

2006. november 17., péntek

Most realistic use of computer graphic ever

Már csak 37-et kell aludni Karácsonyig.
...
...
...
...
...
ingerszegény környezetben élek...

2006. november 16., csütörtök

Tegnap megfenyített egy kissé zsarnoki fórum-adminisztrátor, mert kijavítottam egy csóka n....s hozzászólásában a felytenit fejtenire. Egész éjjel nem aludtam az őrjöngő lelkiismeretfurdalástól, de végül a tudatalattim ma kompenzálta a dolgot, mert ugyanabban a fórumban tökvéletlenül sikerült egy malydnemet betornáznom az ujjaimmal, és még csak észre se vettem vagy öt percig.
Az Élet nevel a maga módján.

Meghívattam magam az iwiwre, egy hónap alatt megkerestem mind a 123 darab ismerősömet, beköszöntem nekik, majd töröltem magam az iwiwről. Az egyik barátom azt a messzemenő következtetést vonta le ebből, hogy nyilván mindig hamar ráuntam a játékaimra, pedig nem is, mert csak a puccos játékaimra untam rá hamar. Már csecsemőkoromban is szívesebben használtam egy kifertőtlenített Nivea kék-lapos kenőcsösdobozt rágókának, mint az eredeti sárga Chicco cumimat, amit az anyukám még azóta is komódjának mélyén rejteget nosztalgiából.
De valójában nem unalomból követtem ám el harakirit az iwiw-es életem ellen, hanem mert amikor megláttam a térképet ami pókhálószerűen vázolja fel az ismerősök egymáshoz és más ismerősökhöz való viszonyát, előnyomakodott agyam egyik zugából az a fixa ideám, miszerint a Nagy Testvér figyel, és semmit nem feled, és később minden apró információt felhasznál majd ellenem. Bár nem mondhatnám, hogy alapvetően lázadó típus vagyok, elvégre a bankártya előtt is fejet hajtottam, de azért ha törhetek egy kis borsot a Bátyó orra alá, akkor inkább nem könnyítem meg a dolgát, és egy laza kézmozdulattal törlöm magam a wiw-ről.
Mivel azonban excentrikus egyéniségem valamilyen formában mindig önkifejezésre áhítozik, mondtam akkor legyen blog, ahol bónuszként nem kell szerteágazó és lenyűgözö személyiségemet egyetlen adatlapba sűrítenem, bár némileg itt is meg van kötve a kezem, mert a beállításoknál közölte velem a rendszer, hogy ha azt a formátumot választom, hogy egy adott oldalon az abban a hónapban írt összes bejegyzésem megjelenjen, akkor jobb ha tudom, hogy egyszerre csak 999 db. bejegyzést/hónap bír el a szerver. Úgyhogy kénytelen vagyok tartani magam ehhez a koncepcióhoz.
Aztán mikor két napi lázas keresgélés után végre rájövök, hogy miként kell ráereszteni a blogra egy statgépet, amitől csupán annyit várok el, hogy számszerűleg megadja a látogatóim listáját, mit dob ki a google analytics mindjárt az első napon? Nemcsak azt, hogy az egyik malájziai látogatóm melyik városból és melyik napszakban látogatta meg a blogomat, de még a szolgáltatója nevét-címét-telefonszámát, rámtalálási útvonalát, böngészőprogramjának típusát, képernyője felbontását, sávszélességét, java-támogatottságának státuszát, flashverziója számát, anyja leánykori nevét három példányban, és mikulássapkamintás alsógatyájának méretét is.
Mivel élek a gyanúperrel, hogy ez vica versa működik, és rólam is pont ezeket az adatokat adja meg a gugli ha mégis megtartom azt az egyéni szokásomat, hogy szörfölök a neten, most nem tudom, hogy a továbbiakban mi légyen e bloggal. Ehhez képest az iwiw maga volt a személyiségi-jogbiztonság.
De azért azt kénytelen vagyok belátni, hogy a Nagy Testvérnek van stílusa.

Charlotte M. Yonge azt írta egyik levelében, hogy "az ifjú cselédlányok olvasmányai között nincs megfelelőbb, mint a Conversation with Cousin Rachel... Azután van még egy kis könyv Girls címmel, Hatchard kiadványa ... Ami a szépirodalmat illeti, a tizenéves szolgálólányok szívesen olvasnak mindenfélét s annál jobban kedvelik, minél kevésbé szól a szolgálókról". Némelyik előkelő házban volt külön könyvtár a cselédség számára, de az igazán meglepő az, hogy a cselédség tudott olvasni és időt is talált rá magának.

2006. november 15., szerda

Ezt a számot most hallottam a rádióban, és megkérdeztem a Zsenimet, hogy neki is ain't no sunshine lenne-e ha goneolnék. Asszonta igen, úgyhogy akkor megtartom örökbe.



Ma jött a suliba egy japán ürge, akinek konkrétan Cobra a neve. Nem nikknév, hanem anyakönyvezett keresztnév. Elég jól nyomja a franciát, bár én egy megveszekedett szavát se értem. Ugyanez volt a kínai Ho-Ann-al is, aki a múlt hónapban megpattant babátszülni. Ho-Annt mindig majd szétvetette a mondanivaló, de még a nevét is egy teljes fél évbe telt mire felfogtam, és azt is csak azért mert leírta nekem. Sose felejtem első találkozásunk kínos pillanatait. Háromszor makogta el, hogy bo-zsú-jű-má-pill-o-án-é-vo, mire én háromszor vágtam rá udvariasan, hogy Excusez-moi! Je ne parle pas chinois*, mire végül megunta és faképnél hagyott. Pár órával később jöttem csak rá, hogy valszeg azt akarta mondani: Bonjour! Je m'appelle Ho-Ann. Et vous?** Csórikám barátkozni jött, én meg elüldöztem! Ezután aztán többet soha nem is szólt hozzám, hacsak nem volt feltétlenül muszáj.


*[eszküzímoá! zsö nö párl pá sinoáz] - Elnézést, de nem beszélek kínaiul.
**[Bonzsúr! Jömapell Ho-Ann. E vu?] - 'Reggelt! Én Ho-Ann vagyok, és ön?


2006. november 14., kedd


aztat hogy "sok", úgy kell írni fransziául, hogy "beaucoup". Miért, miért, miért nem lehet úgy írni, hogy BOKU?!? Sokkal hamarább megtalálnám abban a nyamvadék szótárban!

Hogy mi is az az abszolút hiábavalóság?
Egy halom tizenéves csibével arról vitatkozni, hogy szerelem nélküli barátság mint olyan, létezik-e ebben az univerzumban.
Érdekes, hogy az ember húszas éveinek második felében ez a kérdés már nemigazán merül fel ebben a fomában. Ha tartom magam ehhez az álláspontomhoz, akkor még kerek egy hónapom van csámcsogni a témán, ugyanis éppen egy hónap múlva kezdem el húszas éveim második felét.

Hogy ne hiányozzon tanulságos eset se a naplómból, elmesélek egy történetet:
Az anyukám jelezte még napokkal ezelőtt, hogy útjára indított egy kis batyut tele különféle apró csecsebecsékkel, melyek kedvesek ugyan a nőci szív számára, de nem különösebben értékesek. Türelmesen várok, lesem a postást, majd hazatérvén (a fagyivadászatból) kinyitom a ládát, és egy fura formájú csomagot lelek benne: a címzés gondos ám ismeretlen kézírással írva, de konkrétan nekem címezve; a formátlan bigyó olyan alapossággal van körberagasztva La Poste feliratú szigszalaggal, hogy a papír már ki se látszik alóla; az egész még egy La Poste feliratú zacskóba tuszkolva úgy nézett ki mintha egyenesen a Francia Állami Postahivatal karácsonyi meglepicsomagját tartanám a kezemben, úgyhogy magamban fohászkodva, hogy lehetőleg ne levélbomba vagy antraxvírus legyen a küldemény, nekiláttam hogy felderítsem a belsejét. Percekig tartó dühödt tépkedés és irgalmatlan püffölés után végre lefárasztottam a téphetetlen-vághatatlan külső szigszalagburkot és sikerült hozzáférnem a tartalmához, ami egyrészt az anyukám által küldött csecsebecsékből állt (hiánytalanul!), másrészt egy levélből, melyen az alábbi sorokat olvashattam franciául és(!) angolul:

Dear Madame Ludman,
The enclosed item was damaged during mail processing. We regret any inconvenience caused by the damage.
We will continue working to improve our methods and equipment to minimize the risk of such incidents reoccurring.
Hoping you will renew your confidence with us in the future.
Yours faithfully,
Costumer Service. (és itt egy La Poste logó)

Hát mit is mondhatnék? Könnybe lábadt a szemem.
Lehet szidni a Nyugatot, de Magyarországon csak az volt, hogy a helyettespostás mindig összegyűjtött egy heti levelet, hogy ne kelljen minden nap fölmásznia a dombon Zsóka barátosném házához!

Reggel belenéztem a tükörbe, és azt mondtam magamnak:
- Csak akkor vehetsz magadnak makadámdiós Häagen Dazs fagyit, ha az Intermarche-ban is lehet kapni, és ezúttal semmilyen mondvacsinált indokkal sem mehetsz át a Leclercbe, meg a város összes többi üzletébe azzal a titkolt szándékkal, hogy a föld alól is, de...
Lehetett kapni. Pedig tényleg ritkán tartanak makadámosat. Szóval igazán nem tehetek róla, hogy most fagyit majszolok. Nem tudom, hogy az a Fortuna csajszi mit imád rajtam ennyire!

2006. november 13., hétfő

Ja! majd' elfelejtettem!


Reggel láttam egy igazi fénytócsát! Az Anne-ben (vagy az Emilyben?) folyton fénytócsákat emlegetnek, de eddig még egyszer sem tudtam tapasztalati úton definiálni a jelenség mibenlétét. Ma azonban kétségkívül egyenesen egy fénytócsába gyalogoltam bele! Hamuszürke égbolt, fúj a szél, Eső lógázza a lábát, Hétfő Reggel terpeszkedik minden arcon, én vonszolom magam a suliba, mint egy állapotos teve, és AKKOR hirtelen rés támad a felhők között, mire Napocska azonnal beszuszakolja néhány sugarát a repedésen és éppen a lábaim előtt egy tenyérnyi helyen jár el egy vidám polkát. Az egész nem tartott egy percnél tovább, de azóta fülig ér a szám :-)



Hogy miértis?

Egy bloghoz ugyibár illene valami bevezetést írni, hogy milyen alkalomból... meghogy ez egy különleges nap... vagy hogy új fejezet kezdődik az életemben... ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi. De nem. Nincs alkalom, az új fejezet már egy éve elkezdődött, és ez az esős-ködös novemberi nap pedig csak attól különleges, hogy most kezdek el írkálni az onlájn naplómba bele. És nem bírok én most hosszú és magasröptű értekezést írni arról, hogy milyen tanulságos és magvas gondolatokkal fogom megtölteni a blogom, s hogy majd itt összesítem minden élettapasztalataimat a soronkövetkező generáció számára, egyrészt mert erre nincs semmi garancia, másrészt meg dógomvan.

Máma csak in medias res számolok be, hogy miféle hasznos dolgot tanultam meg az isiben:
gourmand [gurma(n)] = falánk
gourmet [gurmé] = ínyenc
Nagyon jó hogy végre ezt is tisztáztuk, mert toujours elfelejtem a különbséget.
(A francia nyelv elsajátításának egyik előnyét abban a tényben látom, hogy mostmár minden különösebb nehézség nélkül tudok Poirot-ul beszélni, sőt mi több, még helyesen is ejtem a szavakat!)

Hallga csak!



2006. november 12., vasárnap

A Macskabagoly éneke


A Bagoly s a Cicuska tengerre szállt, egy gyönyörű borsózöld ladikon.
Kis üveg méz, nagy zsák csupa pénz, mind elvitték, ami vagyon.

- Ó, csillagok nézzetek le ránk! - zengett a Bagoly s a gitár.
- Ó, drága Cicuskám, Ó Cicababám! A legszebb vagy igazán!
Te vagy a legszebb igazán!

Cica szól: - Ó Bagoly! Nálad szebb nincs sehol! Íly bűvösen ki énekel?
Ó, légy te párom! De régen is várom! De jegygyűrű, jegygyűrű kell!

S a nagy vizen végig egy évig s egy hétig, ott ahol a bonk-fa nő,
s ahol mély a vadon, egy vadmalacon meglelték azt, ami fő.
Ami fő, ami fő, az orrán a gyűrű a fő.

- Drága szép malacunk, egy tallért adunk. A gyűrűdet adod?
Szólt a malac: - Adom!

Megeskette hát e csuda párt, a pulyka barát e napon.
Csibehús az ebéd, s birsalma elég, s bár kanaluk csorba volt,
kéz kézben ők boldog szeretők, táncoltak míg sütött a Hold.
A Hold, a Hold, táncoltak míg sütött a Hold.