Enyhén be van krepálva a blogspot, ami azt jelenti, hogy képet egyáltalán nem, és szöveget is csak módjával tudok ma föltenni, és azt is gyakorlatilag minden formázás nélkül, úgyhogy engedek a köz nyomásának, és leírom milyen műsort alakítottunk a Zsenivel néhány hónappal ezelőtt, így hozva az egész világ tudomására, hogy milyen kétbalkezeslábasok vagyunk mink ketten. Nos, legyen.

Történt pedig volt, hogy egy este mielőtt lefeküdtem volna, még elmosogattam néhány poharat, a Zseni meg nemtudom milyen meggondolásból mögém settenkedett és elkezdtett csikizni. Én teljesen bele voltam merülve a gyógyszerem okozta hányinger feletti önsajnálatomba, és úgy megijedtem, hogy kb félmétereset ugrottam (helyből!), amire normális körülmények között soha nem lennék képes, és amitől iszonyúan megrándult a hátam, és a fájdalomtól akkorát kiáltottam, hogy szerintem beleremegett a ház, és ráadásul a pohár is kicsúszott a kezemből és ezer darabra tört. A Zseni ettől a hirtelen zenebonától és felfordulástól még jobban megijedt mint én, és reflexszerűen eszelős menekülésbe fogott, de az édes bosszút elvégezte helyettem a konyhát a nappalitól elválasztó pengefal, aminek nekirohant és úgy beütötte a fejét, hogy elkezdett ömleni az orrából a vér, a homlokán meg lett egy hatalmas pukli, és le is horzsolta. Alig bírtuk feltakarítani a poharat a röhögéstől, aztán fél éjszaka hordhatta nekem a fájdalomcsillapítót meg kenegethette a hátamat forrókrémmel, én meg szanaszét izgultam magam, hogy nem kapott-e agyrázkódást, és nem mertem elaludni, folyton figyeltem, hogy lélegzik-e még. Lélegzett, és nem is lett semmi baja, csak gyönyörűen kidekorálva ment másnap munkába, az én hátam viszont még napokig fájt, hogy járni is alig bírtam.

Na remélem mostmár meg van elégedve a köz, és békén hagy!

Nagyon ajánlom a blogspotnak, hogy holnapra szedje össze magát, mert vettem ma négy Olivia Cosneau (illusztrátor és textiltervező) képet, amit be akarok ide rakni! ... meg a hóemberkés mamuszomat is be akarom ide rakni!