2007. november 22., csütörtök

Éljen a következetesség!

Nah, én meg jól visszahurcolkodom ide. A Targonya-blog is nagyon aranyos, de nem lett barátom. Eztet meg még mindig szeretem, és különben is, olyan kis otthonos.

Az Emberkém megint megpattant konferensziára, úgyhogy akadt egy kis elütni való kétnapom, szóval kitakarítottam az E:/ meghajtót, amivel felszabadítottam 20 GB szabad helyet rajta. Nem akartam hinni a szememnek, mennyi szemetet tudtam felhalomozni az évek alatt. Kell a hely a hangoskönyprojecthez, meg a "MEK-könyveim Cybook formátumra birizgálása"-projecthez, meg az új fotók tárolása-projecthez, a többit meg átröpítettem a háttértárra, amin még így is marad vagy 140 GB szabad tárhely, úgyhogy még gyűjtögethetek pár évig, mire valóban ki kell szelektálnom a felesleget.

Az előbb sütöttem magamnak egy adag lélekvigasztaló/magányűző hremzlit, meg lefőztem egy kanna citromosteát, egyszóval készenállok a visszahurcolkodásra, és egyszer s mindenkorra eldöntöttem, hogy itt is maradok.

Ja és találtam egy fotót is a gépemen, amit márnememlékszempontosanmikor csináltunk és nememlékszempontosanhol, de az tuti, hogy tavaly, és tuti, hogy valahol a környéken, és az is tuti, hogy az egyik szárnyát még lakják. Én is akarom! Bőven elég lenne kettőnknek az egyik torony, legalább nem kell annyit takarítani benne, de el tudod képzelni, milyen lehet egy ilyen romban lakni?! Itt aztán tág tere nyílik a képzeletnek!


3 megjegyzés:

Fűszeres Eszter írta...

Szóval ide is, újra. Az jó!
Én is laknék ebben a romban. Csak ne hagyjanak egyedül benne :-)
De képzeld el, micsoda fantázia szárnyalásra adhat lehetőséget ez egy gyereknek.

Rebelle írta...

Én ott várok, mint a jógyerek, közben te meg ide írogatsz?
A legutóbbi kommentelésednél esett le a tantusz, h. megint Mammzelle és nem Targonya. Kicsit lassú a felfogásom mostanában!
De a Gábor ugye nem te voltál? :)

Mademoiselle írta...

Hihihi :-)
Nem nem én voltam a Gábor :-) Nem tudom ki az a Gábor, úgyhogy csak nyugodj bele, legalább egy olvasód van rajtam kívül is :-)