Erasmus, a rotterdami...

Eztet itten tegnap véletlenül felolvastam a dokimnak, és azóta következetesen arról próbál meggyőzni, hogy lássam már be, így is éppen eleget gyötrődik tenger eszének nyomása alatt (ezt én készséggel be is láttam), szóval nem kéne állandóan hisztiznem amiért a sűrű szakállával (=kétnapi borosta) olykor egy picikét lecsókolja a glazúrt orcámról, mert így kvázi megforgatom a kést a sebben. Hiszen Erasmus is világosan megmondta, hogy egyik gyötrelem a másiknak következménye, s azzal hogy hétvégén is elküldöm beretválkozni, valójában csak akarattal növelem szenvedéseinek mértékét. Szerinte ugyanis úgy lenne fair, ha én elviselném a hétvégi borostát, ezzel szemben ő készen áll csöndben és megadással tűrni gyötrelmes okosságát egész héten(!), plusz még beretválkozik is egész héten(!), szóval ha úgy vesszük, még így is több jut neki a bajból.
Erre én zseniális ok-okozati visszacsatolással balga női mivoltomra hivatkoztam, és leszögeztem - merő balgaságból - hogy ha ma is élvezni akarja becses szépségemet, akkor csak menjen be szépen a fürdőszobába, és tegye meg azt a haszontalanságot, hogy hamvasra nyúzza a pofikáját szombaton is (meg vasárnap is, de ez a csata már legyen majd a vasár-nap problémája). Hát így diadalmaskodtam én egy zsarnok felett!

Vajon miért él ez a legyőzhetetlen viszolygás a férfiakban a borotválkozás irányában? Ha gyantázni kéne még megérteném, írtó alacsony a fájdalomküszöbük...

Jah! De mindenekfelett a "már az alakban van valami visszataszító" kitételt saját személyére nézve visszautasította, hisz az évek során már nem egyszer megállapította, hogy ha nem is gyönyörű, de mindenesetre szép.