a passzív dohányzásról...

Van az, amikor valaki a közvetlen közeledben szíjja a cigit, te meg szívod a füstöt, és van az, amikor egy csésze tea gőzölög a szoba másik sarkában, te meg szívod a füstöt.

A múlt héten láttunk egy nagyon érdekes tutorialt a zöldtea helyes fogyasztásáról, ami magában foglalta az összes jó tulajdonságainak bemutatását, az elkészítés módját, hogy mire kell odafigyelni a kiváló minőség elérésének érdekében, és mindezenek okait is részletesen ecsetelte, szóval szeretjük mi az ilyet.
No ezen felbuzdulva vettünk egy nagy doboz zölteát (őrizkedjünk a filtertől, kérem!), és szombat délután elhatároztuk, hogy most akkor megötórai zöldteázunk, de rendesen. Míg én csipketerítőt tettem fel, meg kalapot, meg uborkásszendvicset, meg egy sütet rizslisztből és kókusztejporból készült japánkekszet áfonyalekvárral, ráadásnak meg gyöngysort, a doki elkészítette a teát minden egyes szabályt külön figyelembevéve, majd leültünk és olyanokat mondtunk, hogy "Well...", meg hogy "Istenkém, utána kell néznem a szobalánynak, mert még képes és leforrázza a teát...!"
Csak aztán éreztük meg a szagot. A tutorial azt mondta, hogy ha a lefőzött zöldteának van egy enyhe dohányszaga, akkor az biztos jel, hogy átvágtak, azaz vacak minőséget adtak a pénzünkért. Enyhe dohányszag? Öt perccel később az az izé úgy bűzlött, mintha egy múltszázadi szivar,- és pipaklub plafonján szárították volna ki a tealeveleket, pedig Twinings.