survive in 1984...

Amióta itt a nyakunkon egy fasiszta világrezsim és küszöbön áll a világháború, a dokinak nincs maradása. Ma például egy szakácskönyvvel állított haza, ami többek közt azt is részletezi, hogy milyen finomságokat lehet készíteni nádgyökérből, pittypangból vagy mondjuk terjőke kígyósziszból (Ne kérdezd, úgysem tudom. Lila.) a közelgő ínséges időkben. Úgy érzem ez a világvége-dolog kezd túlnőni rajtunk. Az még rendben van, hogy túlélő egységcsomagokat vásárol onlájn (csinálja csak amíg még van posta...), és már kezdtem megszokni, hogy álmomban is tüzet csiholok svéd katonai szikravetővel, és jódkristállyal tisztítom a vizet, de hogy csalánfőzeléket kell ennem a hétvégén, az már egyel több mint amit el tudok viselni. Komolyan kezdek félni, hogy egyszercsak terepgyakorlatra visz, és akkor tényleg sátorban kell aludnom!
Az már a vég kezdete, ha könyveket adnak ki ilyen és ehhez hasonló tartalommal, és ráadásul minden sarkon meg lehet vásárolni potompénzért... ugye?

Ja, és az egyik kollégájától (akivel együtt konspirálnak a túlélésre, radiológus) azt is megtudta, hogy kb nyolcezer euró ráfordítással elektromos meghajtásúvá lehetne átszerelni a Döncit, és mikor szerényen megtudakoltam, hogy ugyan mivel akarja majd feltölteni az aksikat, azt válaszolta, hogy üres óráimban például tekerhetném a biciklire szerelt dinamót a kertben, miközben a napelemekkel dúsan díszített kalapomat viselem, úgyis rám fér egy kis testedzés. Drága egy ember.
A B-terv pedig az, hogy veszünk egy nyudíjaslovat (azt itt úgy vágják az ember után, ha megígéri hogy sokat szeretgeti majd) kiszedjük a Dönci szélvédőjét, üresbe tesszük, eléfogjuk a nyugdíjaslovat, és lesz egy kényelmes homokfutónk.

Szerintem viszont ha megépülnek az amcsi rakétapajzsok, és elpöckölnek felettünk pár atomot, vagy csak erre fúj a szél keletről, akkor már úgyis tökmindegy hogy micsinálunk a Döncivel.