2009. június 3., szerda

a hattyú... azaz a teknőc halála-szindróma

A Dudor új módszert talált ki, hogy hathatósan a tudomásomra hozza miszerint már csak egy fűszál választja el az éhhaláltól: elszántan felkapaszkodik a kisbarlangja tetejére, és tüntetően leveti magát a tizenöt centis mélységbe, majd feltápászkodik, és addig ismétli a műveletet, míg tele nem szedem a kistányérját valami harapnivalóval. Az elé tálalt zöldeket aztán olyan sebességgel kebelezi be: 1. mintha aznap még egyáltalán nem kapott volna ebédet, 2. mintha óriásragadozók (t.i. én) állnának lesben, hogy elragadják tőle a temérdek veszély, vér és verejték árán levadászott zsákmányt. Olyan egy haspók!

5 megjegyzés:

Kriszta írta...

De jó! Már úgyis hiányoltam a Dudorról szóló tudósításokat :)

Mademoiselle írta...

:-) Hát nem lehet túl gyakran mit írni róla, mert alapjáraton nem egy izgága teknőc, ha eleget kap enni akkor többnyire szundikál meg sütteti magát a napon, és nem tűri ha zavarják. A Dudor egy kárákter.

Kriszta írta...

Nem baj. Én csípem ezt a káráktert :)

Lau írta...

Ha nem eteted meg most azonnal, feljelentelek az állatvédőknél!

Mademoiselle írta...

Jaj, azt nem lehet, mert még mindig pihegi a délutáni dudornyi-kupac tyúkhúr és uborkaszelet felzabálását, és ha most megtömném, az állatkínzásnak minősülne!