(majdnem) meghalt a hűtő, éljen a hűtő...

Tegnap félig igazat mondott az időjáráscsajszi, és bár egy csepp eső sem esett, egész tisztességesen beborult, úgyhogy nincs okom panaszra, hálás vagyok minden csökkenő fokocskáért. A lakásban nem lehetett megmaradni, annyira átmelegedtek már a falak, úgyhogy elmentünk csavarogni az erdőkbe, meg hűsölni egy kicsit a szupermárket szalámipultjánál, és még egy hűtőleárazásba is belefutottunk, tiszta haszon. Aztán hazafelé én egész úton a Klementínát sirattam, és költöttem a nekrológját. Nem tudom, hogy fogom megmondani neki, hogy csak úgy sitty-sutty lecseréltük, végülis szegényke nem tehet róla, hogy kicsinek született, vagy hogy a mélyhűtőrekeszét még egy fogpiszkáló is szűknek találná, és olyan jó barátnőm volt végig az egyetemen, de hát ez van, valahogy meg kell értetnem vele, hogy akármennyire erőlködik is, három napra való élelmiszernél többet nem bír el a bendője, és nekünk ez mostmár tényleg kevés.
Szerdán szállítják haza az új családtagot, addig még sokat szeretgetem majd Klementínát, kisikálom a fiókjait, letisztogatom a polcait, és megígértem neki, hogy keresek egy kedves egyetemistát, vagy agglegényt, aki szépen a gondját viseli, és megbecsüli őt érdeme szerint.
Csak hát féltem szegényt, mert egy szót sem beszél franciául...
Van olyan hogy hűtőárvaház?