2009. november 18., szerda

Na kinek van mini üvegháza?

Jaj, hát persze hogy nekem!!!
Őszintén szólva a leghalványabb fogalmam sincs a kertészkedésről, mégis van egy perfekt kis házi melegházam, mert ez az új hobbim már teljes 24 órája. Tegnap bukkantam rá mandy tarragon kertészblogjára, s benne az ő mini üvegházára, aztán ma reggelre meg már nekem is lett egy ugyanolyankám. Valóságos eufórikus rajongásba estem a leírásaitól, úgyhogy elügettem a boltba, megvettem a hozzávalókat, és már be is üzemeltem a veteményest, mostmár nincs is más dolgom, csak lesni, hogy mikor szökkenek szárba az elvetett magocskák.
Két kertet is alkottam, az egyikben csupa fűszernövény van a konyhám számára, a másikat meg amolyan teknőc-dzsungelnek szánom, a Dudor és a leendő Hupli kedvenc nyalánkságaival. Ha kinőnek, majd szépen átültetem a flórákat egy nagyobb ládába, és ebédidőben majd odajárhatnak a faunák legelni.

Nagyon egyszerű az összeállítás, csak kell hozzá egy ilyen fedeles doboz (mandy azt mondta, hogy ő az övét az Obiban vette, kb 1000 forintért, én a Gamme Vertben, 5 euróért), aztán egy csomag tápkorong, ami tulajdonképpen préselt tőzeg, pár tasak mag, és sok víz.
A tápkorongokat szépen sorba bepakoltam a ládába, majd nyakon öntöttem egy kevés vízzel. A korongok egy idő után elkezdik magukba szívni a vizet, nőnek-dagadoznak, én meg tovább adagolom a vizet, egészen addig, míg olyan tip-top krumplispogácsa méretűre nem nőnek. Tálcánként legalább egy liter vizet felszipkáztak a korongok.
Végül elővettem a magvakat, pár szemet a pogácsák közepére szórtam, és egy kis pálcikával belenyomkodtam őket a tőzegbe. Amikor ezzel is kész lettem, rátettem a doboz tetejét, elrebegtem fölötte a kertészek imáját, és kerestem neki egy csöndes kis zugot, ahol nyugodtan ébredezhetnek a növénykéim. Elvileg egy hét múlva már lehet látható eredmény, majd referálok, ha eljön az ideje.

Ez a gyógy-, és fűszerveteményes, a még száraz korongokkal. Ebbe vetettem majorannát, zsályát, kakukkfüvet, bazsalikomot, rozmaringot, kamillát, és margitvirágot, ez utóbbihoz ugyan nem fűzök nagy reményeket, csak gondoltam jó lesz kísérletnek.
Ez meg a Teknőcmennyország művésznéven szereplő másik láda, van benne madársaláta, spenót, metélőhagyma, zsázsa, ruccola, kövér porcsin (erről ugyan sejtelmem sincs, hogy micsoda, csak benne volt a zacskóban, hát elvetettem), és mesclun rouge (ezt se tudom, hogy mi lehet magyarul, de a Dudor kétpofára zabálja), szóval egy halom olyasmi, amiért megőrül minden rendes vegetáriánus kisteknőc.Így néz ki lezárva a doboz, most aztán tessék nekünk drukkolni, de nagyon!
Szerettem volna még citromfűt, izsópot és csombort is elvetni, de sajnos nem lehetett kapni, szóval ha egy bizonyos valaki mindenáron karácsonyi ajándékot akar nekem küldeni, akkor egy-egy tasak magot ezekből boldogan elfogadnék...

7 megjegyzés:

mandy tarragon írta...

de jó, hogy találtál :) Drukkolok, hogy kikeljenek.

Mademoiselle írta...

Köszi! Remélem az enyém is olyan fényes sikerrel zárul majd, mint a tiéd :-)

Névtelen írta...

Már keresem is a magvakat.:)

Bizonyos Valaki

Joeymano írta...

De jó! Pont ilyen kéne a kaktusz magoncaimnak. Talán nem kéne annyit öntözni őket, aminek a fele persze elpárolog. Utánajárok én is.:)

Kriszta írta...

Ez tutijó dolog lehet! Jó kertészkedést! :)

Orsika írta...

Szia!!

Imadon a blogod, véletlen bukkantam ra, de visszajarok.
Sok sikert az üveghazhoz!
Ha magokat keresel, ajanlom a Baumaux-ot, fantasztikus, ujjnyi vastag és ingyenes katalogusuk van mindenféle magokbol, még igazi Pusztagold paprikat is arulnak!
http://www.graines-baumaux.fr/catalogue_papier.php
Ha naluk nem talalod meg a boldogsagodat...
Cuki tekid van!
Orsika a 95-böl

Mademoiselle írta...

Ó, kösz a tippet Orsika, tényleg remek a katalógusuk, már el is küldtettem magamnak :-)

Anita a 49-ből :-)