A tegnapi rakott kelkáposztáról...

Hipochonder vagyok, ez tényvalóság, de nem öröklött a baj, hanem szerzett. Egész pontosan akkor szereztem be, amikor a férjemet is.

Mert hogy is volt ez régen? Ha azt mondtam az anyukámnak, hogy "Jajdefáj az egész kislány!", akkor ő megsimogatta a fejem és azt felelte, hogy biztos a rakott kelkáposzta* ülte meg a gyomrom, megy, főz nekem egy kamillateát, és ha azt szépen megiszom, akkor félóra múlva már nem is fáj majd. És voilá, úgy is lett.

De hogy van ez manapság? Ha azt mondom a dokinak, hogy "Jajdefáj az egész feleség!", akkor ő hatalmi szóval az ágyba parancsol, és elkezdi erélyesen nyomogatni a hasamat, meg kocogtatni a tüdőmet, és kihallgatni a szívverésemet**, majd fejcsóválva azt mondja: "Hmm...", meg azt hogy "Kéne egy vérkép."*** És ekkorra a szemeim előtt már lepergett az összes dr. House epizód, és biztosan tudom, hogy ez vagy rák, vagy bélcsavarodás, vagy perforált gyomorfekély, de minimum valami lappangó, titkos kór, ami csak egy tényfeltáró hasi műtéttel fülelhető le, netán agybiopsziával, és valószínűleg nemsokára zöld kiütéseim lesznek, és hupililát fogok pisilni, és biztos a rángógörcs is, és akkor halálra váltan, reckető kezekkel megyek főzni magamnak egy idegnyugtató kamillateát, és általában fél óra múlva már nem is fájok.

Ez egyébként most csak azért jutott eszembe, mert tegnap is rakott kelkáposzta volt ebédre, ha érted mire gondolok...
__________
*Nálunk a rakott kelkáposzta kevésbé diszkréten megfogalmazva annyit tesz, mint pukigörcs...
**Az első években meg voltam róla győződve, hogy ilyenkor nem is a szívverésemet hallgatja, csak egy kicsit cicizni akar, de mostanra már tudom, hogy tényleg komolyan veszi a dolgot. Szemészként ritkán van alkalma belgyógyászati vizsgálódásokat folytatni, pedig egykor az is nagyon érdekelte, így most jobb híján rajtam gyakorol.
***Amióta házasok vagyunk, már több liternyi vért csapoltatott le belőlem mindenféle vérképek kedvéért, de én ezt elég lazán veszem, mert így legalább nem lustulnak el a vérképző szerveim.