lepényleső...

A minap szóbakerült a szalonka, mint vadászati tényező, és erről nekem eszembe jutott, hogy kora ifjúságomban meg voltam győződve, hogy a szalonkavadászaton kistermetű dundi malacokat lőnek, amiket aztán tábortűz mellett, zsírjára sütve, kenyérrel és pirospaprikával fogyasztanak. Másképp egyszerűen nem volt értelme a szalonka szónak, csakis a szalonna becézéseként. Aztán amikor az apukám véletlenül rájött micsoda tévképzeteket dédelgetek titkon, egyszer és mindenkorra felhomályosított néhány alapvető dolgot illetően, így hamarosan szembesülnöm kellett az élet keserű valóságával, miszerint a bölömbika is madár, és nem egy különösen bömbölő bikafajta, hogy a Hedvig nem fiúnév, hogy a tankhajó nem tankokat szállít, hogy a vasalt ajtó nem feltétlenül tükörsima, hogy a teljhatalomnak semmi köze a tejhez, hogy a Trójai Faló nem egy kivételesen falánk óriás, és nincs is Télapó. De a tündérekről szerencsére nem mondott semmit.