Rágódom...

Már pár napja rágódom EZEN a cikken, és megvan a magam véleménye, de fásult vagyok, nincs kedvem megírni. És ahhoz sincs kedvem, hogy most megint lealázzam itt a szingliket föltevést, de mindenesetre Heller Ágnessel értek egyet. Abszolút és kizárólagosan Heller Ágnessel, esetleg némileg kiegészítve a gondolatmenetét.

Azt, hogy Flaubert miért mondja, hogy "Bovaryné én vagyok", nem értem. Még rágódom egy kicsit rajta. Jó lenne megkérdezni Úrilányt, hogy mit gondol, de nála most nokomment időszak van, ami igen sajnálatos, mert príma az új sorozata.

Az is nagyon aktuális kérdés számomra, hogy lehet-e hiteles egy férfi nőábrázolása, de az ellenkezőjén is érdemes elgondolkozni. Néhány hete ugyanezt kérdezte tőlem az emberem, és azóta ebből a szemszögből olvasok, de még nincs teljes képem róla. Viszont nagyon izgalmas.

És végül, ha már felvetődött, hogy hol találjuk a szinglilét korai formáit az irodalomban, gyorsan előkaptam a Brontë-lányokat, mert ha már lealázni óhajtom a Tolsztoj-Flaubert vonalat, akkor úgy korrekt, ha prezentálok cserébe egy lehetséges alternatívát. Ez lenne a Brontë-trió. Például az Agnes Grey vagy a Villette vagy a Wildfell asszonya, de talán leginkább a Shirley.

Gondoljunk már bele: Tolsztoj és Flaubert férfiember volt! Már hogyan tudtak volna megalkotni egy hiteles szingli létformát és gondolkodásmódot? Hisz manapság sincs jóformán egyetlen férfi sem, mikor pedig igazán dühöng a szingliforradalom, aki teljes egészében felfogná és elfogadná a pozitívumait (én sem, de az más kérdés), egyszerűen csak örülnek, hogy leáldozott a kötelező férfiúi felelősségvállalás napja.