2011. augusztus 13., szombat

én, úgy is mint diagnoszta...

Megtámadott valami rejtélyes kór. Azzal kezdődött, hogy a jobb hónaljamban három nyirokcsomó jóformán diónagyságúra duzzadt egy éjszaka alatt, kemény dudorok és fájnak mint a fene, a bal kezemben meg ínhüvelygyulladás van, vagy valami, ami arra hasonlít és mindeközben teljesen lázas vagyok. Aztán folytatódott azzal, hogy a bal hónaljamban is megjelentek a nyirokcsomó-gyulladások, és mostmár a bal térdhajlatomban is ugyanúgy és vérzik az orrom.

De nem ez a lényeg, hanem az ahogy a doki mostan vizsgál engem. Vérvétel csak jövő hét kedden esedékes, úgyhogy kénytelen a tüneteimre hagyatkozni, mint kiindulópontra, és hosszas agymunka után felvetette a lehetőségét annak, hogy lupusom van. A vészharang egyből megkondult a fejemben, mivelhogy hirtelen tisztára úgy éreztem magam, mint egy Doctor House-epizódban, aminek általában az a rendes lefolyása ugyebár, hogy bejön a beteg egy roham után viszonylag tűrhető egészségi állapotban, mire a diagnosztacsapat ötletelni kezd, mire száz hogy valaki legalább egyszer benyögi a lupust, mire példátlan terror alá veszik a szerencsétlen pácienst, kis híján halálra kínozzák a legkegyetlenebb kezelésekkel, de úgy hogy a szerencsétlen beteg néha már a fülén keresztül pisil, a végén pedig kiderül, hogy valami ritka, de rendkívül egyszerűen kezelhető betegsége van.

Mindezeket végigondolva mostanra már majdnem biztos vagyok benne, hogy a bubópestis kezdeti stádiumában vagyok, ami mirigyláz ugyebár, és ami sima doxycycline-nel kezelhető, úgyhogy fontolgatom, hogy el kéne kezdeni szedni napi 2x1 adagolásban.

15 megjegyzés:

Csillagos írta...

Jaj, Kedves, remélem, hamar meggyógyulsz!!! Kullanccsal nem találkoztál mostanában, ugye?...
Sok gyógypuszit küldök!

Mademoiselle írta...

Nem, semmi kullancs nem volt, de a valamicsípés rajta van a listán. Bármi megcsíphetett, amire ilyen durván reagál a szervezetem, még akár egy pók is.

Réka írta...

Amint a lupus szóhoz értem az olvasásban, előttem is lepergett egy House-epizód...:)))
Jobbulást!!!!!
(nemrég olvastam, hogy egy kisfiút az mentett meg, hogy netes ismeretlenek a leírt tünetek alapján azonosították a betegségét, amit a kórházban félrekezeltek addig... Remélem sok hozzáértő is olvas, ja és persze elsősorban azt remélem, hogy nem kell megmenteni!;)

Szera írta...

Szerintem jó kezekben vagy, GYÓGYULJ MEG HAMAR! ♥

Grafifruska írta...

Jobbulást!
Egyszer azt mondták nekem a C vitamin, és a paradicsom ha rengeteget eszel belőle mindenből kigyógyít. Úhgyhogy hajrá! Tessék gyorsan meggyógyulni :))

Névtelen írta...

Szia!

Hasonló tüneteim voltak sok sok éve, 2hétig vizsgáltak mire kiderült,hogy tularémia(nyúlpestis)
egy csípésből indult(fertőzött szúnyog lehetett), nyirokcsomó duzzanat éás magas láz végig, doxiciklin segített!!jobbulást
7kincs

Mademoiselle írta...

7kincs, köszi a tippet, tényleg még ez is meglehet, hogy tularémia. Van néhány írtó fura csípésem. A Dani lekér holnap tularémiára is egy vérvizsgálatot.

mondtam én hogy pestis... :-D

Névtelen írta...

Szia!

Hogy vagy?? Van vmi eredmény?
7kincs

Mademoiselle írta...

már majdnem teljesen jól vagyok képzeld el :-)) hihetetlen, de olyan gyorsan elmúlt mint ahogy jött, szombaton még lázas voltam, és be voltak gyulladva a nyirokcsomók is, vasárnapra meg már gyakorlatilag semmi. Van még egy kicsit hőemelkedés, de az nudli, a csomóim még megvannak, de sokkal kisebbek, és egyáltalán nem fájnak, kezd visszatérni a normális színem, meglepő...

Lekértük a vérvizsgálatot tularémiára is, de nem az volt szerencsére.

köszi az érdeklődést :-))

Névtelen írta...

Örülök!:)))

Vigyázz magadra!
7kincs

Réka írta...

Na, megnyugodtam!
:)))
(benéztem többször, hátha van helyzetjelentés, de annyi eszem nem volt mint 7kincsnek, hogy meg is kérdezzem!)

Grafifruska írta...

:) örülök hogy jobban vagy!

Csillagos írta...

Örülök hogy jobban vagy, és annak is,, hogy írtál nekem.... Köszönöm.

pável írta...

posztot, posztot!

Grafifruska írta...

nagyon eltűntél.. minden rendben van?