2006. december 24., vasárnap


A második kötet az elsőhöz képest szinte eseménytelen, ebben ugyanis csak annyi történik, hogy Napóleon megházasodik, és igen viharosan beleszeret Mária Lujza hercegnőbe, aki kicsit buta is és kicsit dundi is, de nagyon gőgös és nagyon szőke. Marianne úgy érzi, nem elég hogy kiderült, hogy él a volt férje (következésképp mégsem özvegy, és a pasi minden bizonnyal bosszút akar majd állni) hanem még a császár kegyeit is elvesztette, és eszelősen féltékeny az új császárnéra. Az már csak hab a tortán, hogy a volt férj elrabolja a bugyuta nagynénikéjét és váltságdíjat követel érte, mert pénzre van szüksége, miközben elárulja, hogy bár őt nem, de a szeretőjét, akit az ominózus éjszakán "csak" leütött, sikerült megölni, és tényleg keresi az angol rendőrség. A lány néhány nap haladékot kér, hogy összeszedje a pénzt, közben jól összeveszik a császárral, amiért megsértette a felséges feleségét, viszont szerencsére újra felbukkan az életében az az abbé, mostmár bíboros, aki annak idején kimentette a csecsemőt a lángoló Franciaországból és elvitte Angliába a rokonához. A Napóleonnal történt veszekedés után jön rá, hogy a császár gyermekét hordja a szíve alatt, és mivel már kezdenek összecsapni a feje felett a hullámok, mindent kitálal a bíborosnak, aki a maga módján a segítségére siet. Először is a rendelkezésére bocsátja a kért váltságdíjat, majd megparancsolja a lánynak, hogy menjen férjhez egy hónapon belül, mert az ő családjukban nincs helye fattyúnak. Megállapodnak, hogy vagy a lány talál magának megfelelő férjet egy hónapon belül, vagy a bíboros jelöltjéhez megy hozzá ellenvetés nélkül. Közben a bíboros elintézi a pápánál, hogy semmisnek nyílvánítsák az angollal kötött első házasságát, ami annál is könnyebb, mert "nem hálták el".
A váltságdíj átadásánál felbukkan az a régi embercsempész, aki átcsempészte a lányt Franciaországba, és aki kettős ügynökként Fuche egyik legjobb embere. Hirtelen a semmiből előugrik és letartóztatja kémkedésért a volt férjet, majd visszaszármaztatja a pénzt a lányak meg a nagynéni is hazakeveredik valahogy. Sajnos a volt férjnek sikerül elég hamar megszökni a börtönből, de mivel minden jel arra mutat, hogy visszszökött Angliába, Marianne nem izgatja magát miatta felettébb.
Ezek után Marianne sorra veszi hódolóit, de egy sincs közöttük, akinek szívesen nyújtaná a kezét, kivéve talán az amerikait, akinek haladéktaélanul ír is egy levelet, hogy ugyan szaladjon má' gyorsan Párizsba, és vezesse oltár elé. Nem biztos benne, hogy a férfi megkapja a levelét, elvégre valahol az óceánon hajókázik, és egy hónapon keresztül szívszorongva lesi a férfi érkeztét, de az sehol, ezért útra kel hát Olaszországba, hogy feleségül menjen a bíboros által választott Sant'Anna herceghez, akit titokzatos de párját ritkítóan értékes embernek tart a bíboros.
Amikor megérkezik Toszkánába, szinte az első pillanattól hall mindenféle mendemondákat a jövendőbelijéről, akinek "még soha senki nem látta az arcát". És nemcsak az arcát nem látta senki, de még magát a herceget sem, mert sohasem mozdul ki a kastélyából, és odabent is csupán három ember él, aki ismeri a herceg titkát. A bíboros is csak annyit árul el Marianne-nak, hogy a herceg fiatal, és nem leprás, de egy borzalmas átok miatt nem nemzhet gyermeket, mert nem akarja továbbörökíteni a magját, de a nevét szeretné fenntartani, és ezért hajlandó feleségül venni a megesett lányt, aki annak a császárnak a gyermekét várja, akit a herceg igen nagyra tart.
Marianne egyszer sem látja újdonsült férjét, aki csak a házban kialakított titkos folyosókon keresztül beszél vele a tükrök mögül, és az esküvőn is egy fekete sátorban állt végig, és csak egy kesztyűbe bújtatott kezet látott belőle, mikor felhúzták a gyűrűt.
A herceg titkárán kívül mindenki szívesen fogadja az új úrnőt a házban, aki amúgy szabadon élhet ott ahol akar, akár Párizsban is, csak annyi van benne a házassági szerződésükben, hogy évente egyszer el kell látogatnia majd férje kastélyát, hogy megmutassa majd a születendő gyermeket, és nem hozhat semmilyen formában szégyent a Sant'Anna névre, melyet mostmár ő is visel.
Mielőtt Marianne visszatér Párizsba, úgy dönt egy kis időt azért Olaszországban tölt, hátha fény derült férje titkára, akit rettenetesen sajnál, a hangjából érzett határtalan szomorúság miatt, és elhatározza, hogy mindent megtesz, hogy enyhítsen a férfi szenvedésein. Ám egy mindennél borzalmasabb titokra bukkan, aminek során a herceg gyönyörű nagyanyjáról (akiről azt suttogták, hogy boszorkány volt) készült szobor lábánál a herceg sátánista titkára kis híján feláldozza Marianne fiatal komornáját, és őt is majdnem megöli, de akkor a herceg közbeavatkozik, és megmenti őket. Bár a mentőakció során a férfi álarcot visel, az azért kiderül, hogy nem egy szörnyszülött, mert magas és daliás, és úgy üli meg a lovat mint egy isten. A szörnyű élménytől megrémülve Marianne és a komorna sietve elhagyják a kastélyt, és visszatérnek Párizsba.
Itt ér véget a második kötet.

Nincsenek megjegyzések: