2007. március 31., szombat

Bretagne I.


Akkor most átmegyek útinaplóblogba.

Az első nap utazással telt, ami nálunk annyit jelent, hogy a teljes első nap utazással telt. Maga a távolság ugyan a ViaMichelin szerint három óra cakk und pakk, de a mi esetünkben ilyenkor minimum a duplájával kell számolni, ha belevesszük a kényszer-pisi-pihenőket meg a kényszer-álljmegittmerteztmuszájlefotózni-pihenőket, meg azt a szokásunkat, hogy mindig engedünk a mellékutak csábításának, és olyankor rendszerint százkilométerekkel arrébb kötünk mint ahogyan azt eredetileg terveztük. Ja, és még akkor a Tout Direction táblákról nem is szóltam, amiket, bár már másfél éve élünk itt, még mindig nem bírtunk megszokni, és általában tudomást sem veszünk róluk, pedig rendszerint éppen arra kellene menni. Ez úgy szokott kinézni, hogy autózunk a térkép által megadott számú úton, és tudjuk, hogy hamarosan át kell térnünk egy másik számú útra, tapasztalatunk szerint egy körforgalomból kiindulva. Nos, itt általában a körforgalmak minimum két-, de gyakran háromsávosak is lehetnek, és mindig a belső sávban igyekvőnek van elsőbbsége a kijutást illetően, amit az én Emberem véresen komolyan vesz, ezért vagy az van, hogy percekig áll egy kijárat előtt, várva, hogy mit tervez a belső sávos, vagy eszement iramban kering a külső sávban, hogy nehogy útjában legyen a belsősnek. Ezalatt az idő alatt én próbálom elolvasgatni a kijáratoknál elhelyezett táblákat, és rendszerint van egy Tout Direction tábla, ami ugye azt jelenti, hogy Minden Irányba, és egy rakás másik, melyeken rendre vadidegen településnevek olvashatók, és olyankor találomra kiugrunk valamelyiken, és általában elég hamar észleljük, hogy ez a rossz irány. A Minden Irányba táblát mi, akik a magyar KRESZ szabályain szocializálódtunk, nem igazán tudjuk értelmezni, pedig igazán van értelme. Ezután ugyanis mindig következik egy újabb körforgalom, ahol általában már szerepel az általunk eredetileg keresett tábla is, pont azzal az útszámmal a tetején, ami a térképen ki van jelölve számunkra.
A Tout Direction-nal itt a környékünkön is gyakran találkozunk, de Bretagne-ban az alapgondolat kiegészült még az Autre Direction táblával, ami mindig egy Tout Direction-t követ, és azt jelenti, hogy Minden Más Irány, már tudniillik azok az iányok, amelyek még a Mindenből is kimaradtak. Nem kell benne logikát keresni, így van és kész. Viszont az ehhez hasonló vargabetűk sok időt fölemésztenek, így már igencsak sötétedett, mire St. Maloba értünk, elfoglaltuk a szállást, ami pont olyan szép, mint a képen, sőt talán még kicsit szebb is.

De azért már maga az odaút is tartogatott meglepetéseket, megemlíteném például a falut, ahol fasor jelleggel piros, jellegzetes angol típusú telefonfülkék voltak fölállítva az út mentén mintegy dekorációképp, és súlyos következetességgel kiszerelték belőlük a telefonokat, viszont kínosan tiszták voltak kívül s belül.
Meg ott volt még az a fokhagymaföld, amin keresztül vitt az utunk. Olyan átható fokhagymabűz terjengett, hogy a fokhagymás-pirítóshoz az is elég lett volna, ha pusztán kilógatom kicsit az ablakon, de nekem őszintén szólva egy kis időre elment a kedvem mindennemű fokhagymás ételtől. Viszont azt is észrevettük, hogy különös módon nem nagyon tolongtak a környéken madarak, és szerintünk azért van így, mert nem óhajtják eleve befűszerezve kínálni magukat az arra járó pecsenyevadászok számára, akikből láttunk egy párat, nagypuskával kiskutyával ahogy kell.

És láttunk még gyönyörű házakat, például ilyet: 1. kép, mely láttán rájöttem, hogy totál félreértettük egymást a brötanyi Klárival, amikor nagy egyetértésben megbeszéltük, hogy mindketten leginkább kőházban szeretnénk lakni, ugyanis ő nyilván erre a terméskőre gondolt, míg én a nálunk honos fehér kövekből épített házakat értettem alatta. Most sem változott a helyzet a kőházálmaimat illetően, azzal a különbséggel, hogy mostmár én is termésköveset akarok, de legyen az óceánparton, majd megmutatom hol, és legyen világítótorony alakja, majd megmutatom milyen. De ha egy ilyet vágnak hozzám, mint ami a képen látható, hát én akkor sem tiltakoznék. A pikkelymintás tető különösen a szívem csücske, amit egészen biztosan a vele szemben elterülő óceán ihletett.
Vagy még egy lehetséges alternatíva a szélmalomból kialakított törpilla-ház mindenféle kitüremkedésekkel az oldalán (sajnos a képen nem annyira látszik mert szembefény volt): 2. kép, csak én megtartanám rajta a forgókát, pont mint itt: 3. kép.

A legkedvencebbem ez a tábla volt, 4. kép, amit egy benzinkúton fotóztam, konkrétan egy benzintartály oldalán lévő dobozról. A felirat rajta, a Couverture Anti-Feu annyit jelent, hogy Tűzálló Takaró, és alant látható a használati utasítás is mellékelve. Erről órákig lehetne értekezni, de én nem teszem, csak annyit jegyeznék meg, hogy ha az ember netán jelen van egy ilyen tartály felrobbanásakor, és ráadásul olyan közelségben áll a dobozhoz, hogy képes lenne kezét kinyújtva magához venni egy ilyen takarót, akkor szerintem már édes mindegy, hogy a szétrepült cafatjait bebugyolálja-e vagy hagyja szénné égni őket. Ennél már csak az lenne cifrább, ha netán egy euros érme bedobása után lehetne hozzájutni a kérdéses védőfelszereléshez.

1.
2.

3. 4.

folyt. köv.

10 megjegyzés:

Alice írta...

Orulok, hogy jol sikerult a bretagne-i kirandulas.:-) Vilagitotornyot lattatok?
Azt 1. szamu kepen lathato stilusu hazbol itt a kornyeken eleg sok van (ex. : Perros-Guirec...)....voros granitbol, csodaszep...Viszont a tengerrel szemben nem praktikus, mert mindig fuj a szel...Mint itt nalunk, allandoan es ha vihar van, mint eppen most, aludni keptelenseg.
Alice

Mademoiselle írta...

Bizonyhogy láttunk!!! Nagyon jó ötletet adtál :-)
Ti el tudtatok menni, ahová akartatok?
Annyira jól éreztük magunkat, hogy még ebben az évben visszamegyünk egy kicsit, mert szuper volt! Meg vihar is volt. Ugyhogy kijutott a szélből :-) De az óceán! Hát az valami frenetikusangyönyörűségesenelképesztően csodálatos!

Névtelen írta...

What i found today is really awesome!

just check [url=http://www.unlockplanet.net]
the iphone jailbreak [/url]



[url=http://www.youtube.com/watch?v=yK9zGb5WPn8]Really hot girl[/url]

Névtelen írta...

индивидуалки ростов на дону
знакомства для интимных встреч петрозаводск
проститутки новосибирск дешево
знакомства томск
вип проститутки нижний новгород

интим услуги питер индивидуалка жанна 42 года индивидуалки крым семенович интим проститутки шлюхи интим секс досуг секс тольятти старые бляди

проститутка перово
массажный салон интим москва
интим молодежная
знакомства петербург
днепропетровские проститутки

Névtelen írta...

Hey all
Hey can you show me where i can put my photo so it shows up at the side ? cheers

Névtelen írta...

helllooo, I am a freshman. suppose make an introduction.

See ya! :) and Thanks

(apologise if the wrong place to put this post)

Névtelen írta...

TOP 30 GOOGLE RUS shops!!!
Special for you -30%

http://skopirui.ru
http://lavka-surprizov.ru
http://sports-board.ru
http://sport-prestish.ru
http://rebenka-mir.ru
http://parfume-lite.ru
http://velosipedov-net.ru
http://igla-nitka.ru
http://nasha-kroxa.ru
http://elijah-wood.ru
http://nash-kroxa.ru
http://orenbizness.ru
http://sportblok.ru
http://stroybetons.ru
http://mshop-service.ru
http://avtoinstruments.ru
http://dress-soul.ru
http://mamka-papka.ru
http://rapira-mir.ru
http://sport-servise.ru
http://job-netbooks.ru
http://linkok.ru
http://more-zagara.ru
http://newservise.ru
http://reglog.ru
http://sportdoc.ru
http://stroika-line.ru
http://stroybetons.ru

Névtelen írta...

I wanted to compose you that tiny remark to give many thanks yet again for those awesome methods you have shown on this site. It's certainly tremendously open-handed with you to make unreservedly all that many individuals would have marketed as an e-book to help with making some dough for themselves, notably now that you might have done it if you ever wanted. The tactics in addition served like a great way to know that many people have the identical zeal just like my personal own to grasp whole lot more when considering this problem. I am certain there are numerous more pleasurable instances in the future for those who see your forum.

Névtelen írta...

[url=http://www.googleclassifieds.com/]free classified ads[/url] [url=http://www.googleclassifieds.com/]classifieds script[/url] [url=http://www.googleclassifieds.com/]classifieds[/url] [url=http://www.googleclassifieds.com/]homes for rent[/url] [url=http://www.googleclassifieds.com/]shropshire star classifieds[/url] [url=http://www.googleclassifieds.com/]free online classified ads[/url]

Névtelen írta...

[url=http://www.youtube.com/watch?v=BHZrrZRgBR8]cancer center[/url]