Bejegyzések
Valaki a magyar orvoslásról stb.:
"Én nagyon lesarkítva azt gondolom, hogy van néhány olyan hivatás, munka, szakma, amit csakis olyan embernek szabadna elvállalnia, aki azt ingyen, bér nélkül is szívesen csinálná. Mert akkor elhiszem, hogy szívvel-lélekkel gyógyítani akar, vagy beteget ápolni, vagy óvonőnek lenni.( És plusz még fizetést is kap érte ugye, hogy megéljen.)"
hja... jó vicc. Mármint a "fizetés, hogy megéljen", és még legyen hálás is érte... Amíg ezt így gondolják a híresek és okosak, addig semmi nem lesz jobb otthon az fix.
"Én nagyon lesarkítva azt gondolom, hogy van néhány olyan hivatás, munka, szakma, amit csakis olyan embernek szabadna elvállalnia, aki azt ingyen, bér nélkül is szívesen csinálná. Mert akkor elhiszem, hogy szívvel-lélekkel gyógyítani akar, vagy beteget ápolni, vagy óvonőnek lenni.( És plusz még fizetést is kap érte ugye, hogy megéljen.)"
hja... jó vicc. Mármint a "fizetés, hogy megéljen", és még legyen hálás is érte... Amíg ezt így gondolják a híresek és okosak, addig semmi nem lesz jobb otthon az fix.
3 megjegyzés:
Szerintem minden szakma ilyen kellene, h. legyen!
Isten óvjon egy munkáját utáló szakácstól, buszsofőrtől, villanyszerelőtől, autószerelőtől stb.
Mindenki csinálja maximális odafigyeléssel azt, amit csinál, és akkor nem lesz baj!
De fizessék is meg érte rendesen (nem csak annyira, h. egyik hónapról a másikra megéljen!)!
Egy kizsákmányolt ember nem fog szívvel-lélekkel dolgozni abban a szakmában sem, amit szeret!
R.
Pontosan. Mitől lenne elégedett és kiegyensúlyozott, ha nap mint nap azon is agyalnia kell, hogy mi lesz a családdal, hogy fizeti a rezsit stb.
Különben meg, ha az említett szakmabeliek nem lennének elhivatottak, akkor vagy nem lennének orvosok, ápolók, óvónők stb., vagy már rég át lenne alakítva az egész rendszert.
Mert ami most megy, azt csak olyanokkal lehet megcsinálni, akik ennek ellenére is elhivatottak és szívvel lélekkel végzik a munkájukat. Más ember soha nem végezné ezt a nehéz munkát, ilyen minimális (anyagi és társadalmi) megbecsültség mellett.
Édesapám szokott kiakadni teljesen azon, hogy ugye régen a tanárokat az egész falu ismerte, köztiszteletnek örvendtek, stb, most meg, bár nem ismeri az aktuális stábot, de ha tudja, hogy tanár, akkor ráköszön az illetőre, ám az új generáció (ez nem feltétlenül jelent fiatalt) arra sem méltatja, hogy visszaköszönjön, tehát önmagukat fosztják meg a megbecsüléstől, valamilyen szinten.
(Ha már társadalmilag is elnyomottak...)
Kicsit este (reggel?) van, de remélem érthetően fogalmaztam meg, amit akartam.
Megjegyzés küldése