2008. augusztus 13., szerda

respectons la nature...

Én szeretem a Szelektív Hulladékgyűjtést, és hiszek is benne, most komolyan, de az utóbbi időben már odáig jutottunk egymással, hogy lassan a mártírjává válok.
Két héttel ezelőtt a házunkkal szemben lévő üres telek elé letettek egy olyan két méter magas műanyag konténert, az oldalán két darab 15 centiméter átmérőjű kis lukacskával az üveghulladékok számára.

Azóta a derék franciák még a szomszéd utcákból is tömegesen, és vallásos áhítattal járulnak a vigyorgó zöld szörnyeteg elé, és egyesével adják át neki áldozati ajándékaikat, melyek minden alkalommal hatalmasakat csattanak, dübbögnek vagy csörrennek az óriás gyomrában, jóllakottságától függően. Mondhatom idegtépő muzsika.

Mi a földszinten lakunk, úgyhogy a szörnypofa jóformán karnyújtásnyira terpeszkedik az ablak mellett álló írószatalomtól, már dolgozni se tudok miatta, aludni se, csak nyakalom a konyakot, márpedig ha az ember lánya épp gyermekregényt fordít, akkor nem használ ha közben állandóan spicces. Még a végén le találok írni valami nem helyénvalót.
De most végre kisütöttem mit fogok csinálni: ezennel felhívást intézek az interneten keresztül, hogy akinek van felesleges gyereksírása otthon, az kérem rögzítse nekem egy magnószalagra és küldje el a címemre, mert sajnos mi híján vagyunk ilyesminek, és ha legközelebb erre sündörög valami bigott Szelektív Hulladékgyűjtés-imádó, akkor az első csattanás után teljes hangerőn fogom az ablak mögül felbömböltetni az álgyereket. Tudod, mintha épp most riadt volna fel a zaj miatt. Nem remek ötlet? Az emberek jóérzésére számítok, és ha idővel elterjed a környéken, hogy ezzel a ricsajozással itt mindig meg van zavarva egy szerencsétlen kisbaba délutáni/délelőtti szundija, akkor idővel majd csak kikopik a fanatikusabbja.
Hátha. Mert én már nem bírom...

(és még van pofája kiröhögni a nyomoromat)

13 megjegyzés:

Flabbergast írta...

Teljesen meg tudlak érteni. Postafordultával megy a gyereksírás :)

Mademoiselle írta...

Köszönöm, várom ;-)

Kinga írta...

OFF

Ezt ismered? Nincs rajta magyar...

http://tinyurl.com/5kgwr2

ON

Mademoiselle írta...

Nem ismertem, viszont legnagyobb meglepetésemre találtam rajta egy ismerőst :-)

Mademoiselle írta...

Érdekes, hogy nincs a listán magyar, miközben a site főoldalán épp ott van két cikk is, amit egy magyar fordító írt, az egyiket épp a fordításról :-)

Névtelen írta...

Az éjnek idején lopva befújt fél liter PUR hab jelentősen csökkenti a másnapi csörömpölést! :)
Igaz elég kevéssé környezetbarát, de ezek szerint a szelektív szemétgyűjtő sem igazán az, ha a te környezetedet vesszük figyelembe.

R.

Névtelen írta...

pedig milyen aranyos kuka
én felhívnám a hivatalos szerveket

Névtelen írta...

Lehet, hogy a közteresek rugalmasan állnának hozzá, és akár arrébb is raknák egy sarokkal.

Az emberek jóindulatával, jóérzésével pedig nem illik visszaélni, de poénnak nagyon jó volt.

OFF

Tetszik a blogod, eszelősen igényes a design. Meg jó a stílus is. Csak így tovább!

Mademoiselle írta...

Köszönöm, magam heggesztettem :-)

Ami az arrábbpakoltatást illeti, én is gondoltam már rá, de ha egy sarokkal odébbteszik, akkor az egy sarokkal odébblakókat fogja zavarni, a közhangulaton nem segít, én meg nem szívesen venném magamra a lelkiismereti vonatkozásait.
A szelektív hulladékgyűjtés nem újkeletű dolog errefelé következésképp eddig is rakták valahová azokat az üvegeket, én csak oda akarom visszaszoktatni a népeket. Még a mi házunk tárolójában is van egy kuka üvegeknek, a lakók továbbra is csak ugyanoda helyezik a cuccot, mert minimális zajjal jár, és eddig is pompásan bevált.

márta írta...

Szia! Képzeld, egyszer, régebben már én is rátaláltam a blogodra, és biztosíthatlak, hogy nagyon tetszett, de aztán elveszítettelek valahogy, most meg egyszer csak kommentelsz nálam...Kifürkészhetetlenek az internet útjai...:)

Mademoiselle írta...

Hát tényleg azok :-) Pár oldalt átfutottam nálad, és ha lesz időm alaposabban nekiállok, mert nagyon izgalmas hívószavak ragadtak meg a fejemben: orvos, Hallstadt, Biblia, janeausten stb. És ezek engem mind-mind alapvetően érdekelnek.

Egy kérdés: ismered Anne Shirley-t?

márta írta...

Nagyon ismerős név...de azt hiszem, keverem valamelyik Bronte regény címével.

Mademoiselle írta...

Nem arra gondoltam, de jó hogy mondod, már hónapok óta tervezem újraolvasni a Bronte Shirley-jét, és mindig elfelejtem. Most gyorsan felírom :-)