a nagybetűs Zene...

Hirtelen felindulásból összevágtam ide egy zenei válogatást, ami arról szól, hogy miért szeretem annyira a hegedűt. Mert nagyon szeretem, a kedvenc hangszerem, és ha valaki igazán a mestere, akkor az előtt én fejet hajtok, függetlenül attól, hogy kicsoda vagy micsoda.
Egyszer volt alkalmam ezeket egy olyan igazi csúcsberendezésen meghallgatni, egy hangszigetelt zeneteremben csak én voltam meg a zene... atomjaimra hullottam. Olyan gyönyörű, hogy az már szinte elviselhetetlen.

A cippo szíves figyelmébe ajánlva...


Tartalom:
Johannes Brahms: Magyar táncok V.: Sergeï Trofanov az előadó, orosz származású hegedűművész. Az amikor kacagtatja... borzongás és libabőr... minden csupa libabőr...

Bartók Béla: Román népi táncok 1-4: négy rövidke zenei szösszenet, négy novella, olyan egypercesek, mint Örkény vagy a korai Minyák, épp csak zenében elbeszélve. Átmenet nélkül, ököllel csap az arcomba és talál. Az ember lánya pedig csak ül, köpni-nyelni nem mer, csak néz ki a fejéből és bőg. Nem mellesleg Laurent Korcia az előadó, aki a legtehetségesebb és legszebb hegedűművész, akit ismerek. Mit is mondhatnék... ez a férfiak világa, én csak élek benne.

Henryk Wieniawski: Obertass Mazurka Op.19: Ha elég hangosan hallgatod, akkor kicsit sokkoló lehet a négy egyperces után, de pengetős, és az nekem a gyengém. No meg Itzhak Perlman... most kezdjem el magyarázni?