2009. június 6., szombat

Mamzell Csodaországban - 1. fejezet: De hol a kulcslyuk?

Tegnap késő este mintegy mellékesen elejtettem egy megjegyést a doki jelenlétében (ő tehát a legfőbb koronatanú az ügyben), miszerint felmerült bennem a kétely a tündérek létezésével kapcsolatban.
Ma reggel aztán becsöngetett a postás, és átadott egy borítékot, rajta a nevemmel, de mivel tapintásra teljesen üresnek tetszett a boríték, nem is mertem rögtön kinyitni, előbb alapos vizsgálatnak vetettem alá:


Első számú tapasztalat: a boríték perforációja érintetlen, és meg egy ragasztócsíkkal is rögzítették, tehát kijelenthetjük, hogy nem lopták ki belőle a levelet, ha meg mégis, akkor az természetes úton nem történhetett.

Kettes számú tapasztalat: a feladó pecsétjén ez olvasható: Le Comptoir Des Fées, avagy valamiféle Tündérhivatal adta postára ezt a fura küldeményt.

Ami pedig a tartalmát illeti, jobbnak láttam az átvilágítás módszerével élni, mert a pusztító kórt terjesztő vírusport így is ki lehet szűrni, bár ekkor már szöget ütött a fejembe a feladó intézmény neve, és a vadnál is vadabb elméletek ötlöttek fel agyamban, de ERRE az eredményre nem számítottam!

Hármas számú tapasztalat:
Többé sohasem kételkedem a tündérek létezésében. Most megyek és megkeresem a kulcshoz tartozó zárat, és cseppet sem fogok meglepődni ha az Ajtón túl találok egy asztalkát, rajta egy Igyál meg! feliratú kristályüvegcsével...

u.i.: Még mindig nem mertem kinyitni a borítékot...

8 megjegyzés:

mariah írta...

Pedig tündérek vannak !!
Én bizony kíváncsi lennék rá, mit nyit ki az a kulcs.

Joeymano írta...

És te tényleg tudod, mit nyit a kulcs, vagy fogalmad sincs, miért kaptad és mit nyit?

Mademoiselle írta...

Hááát Joeymano, ha a prózai világban élnék, akkor azzal magyaráznám eme megmagyarázhatatlan eseményt, hogy a Le Comptoir des Fées fedőnevő kézimunkabolt (mert minden tündérintézménynek kell lennie egy ugyanolyan nevű semleges tevékenységű megfelelőjének is az emberi világban) most küldte utánam a nemrég megrendelt, de a kiküldött csomagból kifelejtett kulcsdíszt az egyik hímzésemhez, de mivel én nem élek a prózai világban, tudom az igazságot, miszerint ezt az IGAZI tündérkomptoár küldte, ezzel jelezve, hogy enyje-bejnye, hogy is kételkedhettél bennünk te anyányi gyermek!?

Joeymano írta...

Áhá, most már mindent értek.:) Szal a tündérek igenis léteznek, mégha csak egy apró kulccsal jelzik is.:)

Monika írta...

a múltkor legkisebb gyermekem megkérdezte, hogy ki volt az első ember. felvilágosítottuk, hogy egy majomhoz igen hasonlító lény lehetett sok évvel ezelőtt. kicsit hallgatott, majd kijelentette. szerintem tündérek is vannak. meg sellők. szóval tényleg bármi lehetséges.:)

Mademoiselle írta...

Én több esélyt látok a tündérek létezésére, mint arra, hogy egy majom volt az első ember ;-)

Lily írta...

Tündérek léteznek. Tényleg. Én hiszem, tudom.

Mademoiselle írta...

Én is, mostmár kulcsom is van tőlük ;-)