2009. június 6., szombat

A teknőc halála, 2. felvonás

Utánajártam ennek a manipulatív ugrabugrának, amit a Dudor művel, vajon mit tapasztalnak más sztyeppi-teknőctartók ezügyben, és kiderült, hogy korántsem ritka vagy egyedi tünetegyüttesről van szó, sőt kifejezetten teknőcmódi. Gyakran alkalmazzák érzelmi zsarolás végett, és a youtube is tele van szuicid hajlamú teknősök videóival. Míg Dudor Dudorovits (ez a teljes neve ugyanis) csak némi uzsonna reményében gyakorol rám nyomást, addig volt egy valaki, akinek a teknőce akkor veti magát a mélybe, ha a gazdája Björköt hallgat, de hogy egy-két ellenpéldát is mondjak: ott van Karim esete, aki számára ez csak olyan úri passzió, Oscar pedig kétségtelenül a salto mortale pelenkás királya és királynője!

Reggie gazdája viszont úgy találta, hogy az ugrás Reggie néma segélykiáltása, de még mielőtt segített volna kedvence aktuális lelki nyavalyáján, szerencsére gyorsan lefilmezte a segélykiáltást, amivel szerintem simán benevezhetné Reggie-t a Darwin-díjra jelöltek közé, ha nem is az élmezőnybe, de legalábbis a vigaszágon (mert t.i. Reggie a mai napig életben van):



(érdemes odafülelni a főcímdalra is: "Suicide is painless.... lalala")

13 megjegyzés:

suhodminyák írta...

Szerintem arról van szó, hogy a teknős nem ismeri fel a mélység / magasság jelentőségét.

A kezedet alátartva kipróbálhatod, hogy az étkezőasztal szélén is simán továbbmegy. Ez eredhet abból is, hogy vízi életmódot éltek az ősei (ha azt éltek), meg abból is, hogy a saját környezetében, de a terráriumban pláne amúgy is csak nagyon ritkán jut olyan magasra, ahonnan gond lenne leesni.

Erről is kell, hogy szóljanak filmek. Legalábbis én réges-rég láttam egy természetfilmet, ahol a kísérlet során a vízi, víz alatti életmóddal jó viszonyt ápoló teknős simán kiment az üveglapon az asztal szélén túlra, mivel abban a közegben a mélységnek nem ugyanaz a jelentősége, mint a szárazon, míg pl. a kölyökmacska megtorpant, mert gyanús volt neki, hogy gond lesz a gravitáció miatt.

Mademoiselle írta...

A szárazföldiek esetében nem hinném hogy erről van szó, bár a vizitekik biztos, hogy ezért ugranak le mindenhonnan. De azok nem is haboznak ennyit.
A Dudor csak onnan ugrik le, ahonnan majdnem leér az orra, a kisbarlangján is van egy magasabb kiszögellés, és néha arra is felmászik magaslati levegőt szívni, és fontolgatja is a halálugrást, de még soha nem kísérelte meg, szépen visszahátrál. Dudor sohase ugrana le az asztalról, próbáltam már.

Amúgy meg nem tudom milyen teknősök voltak a Dudor ősei, de a vízhez úgy általában macskai undorral viszonyul, és nem tudja megszokni. Hetente háromszor belerakom őt kiskádjába lubickolni egy kicsit olyan másfél centi magas vízbe, és mindig úgy menekül, mintha legalábbis vízbe akarnám fojtani, és amíg a nagy ijedség után ki nem engesztelem egy kis almával, nem is hajlandó velem szóbaállni.

mimke írta...

nekem határozottan feldobta ez a napomat...Visítva röhögtem :)
hogy beleállt fejjel a földbe :D Szegény Dudorka is szórakoztató lehet, ha ilyeneket csinál..
Az én vizitekim az sajnos nagyon hülye, szóval szerintem egyszerűen csak nem jut el amogyorónyi agyáig, hogy az fájhat is...

Monika írta...

na, ezért jobb gyereket nevelni, mint állatot tartani, mert az ilyen totál hülye és egy idő után végletesen idegesítő szokásoknál van esély rá, hogy neveléssel megszüntethető. de persze én is röhögtem reggie-n nagyon.:) csak ne az én lakásomban csinálja.

Mademoiselle írta...

Naaaa, a Dudor egyáltalán nem idegesítő, pláne nem végletekig! És egy öröm nevelni őt! Nem hagyom bántani a Dudort, ő a legokosabb, legbájosabb, legkedvesebb, legfalánkabb, és a legkíváncsibb kisteknőc, kerek ez egész földbolygón!!!

Névtelen írta...

Már akartam kérdezni, h. csont/páncél/erősítő ásványkomplexet adsz neki, ugye?
Mert anélkül elég nagy bajai támadhatnak.

R.

Mademoiselle írta...

Hóóóóógyne!!! Kőkemény is a páncélja, mint a szikla. Amikor idekerült helyenként ha nem is puha, de egy kicsit gumiszerű volt a páncélja, szegénykémet el sem tudom képzelni milyen körülmények között tartották, de abból már régen kikúráltam őDudorságát. Erős a páncélja is, a körmei is, egészséges teljesen.

csipkelelkű írta...

Drága Mademoiselle, Dudor csúcs, persze mindenkinek a sajátja a legcsúcsabb. Nekem ékszerteknősöm volt (már nincs szegény), na az se semmi, amikor kimászik a kis sziklájára és nyújtogatja a ráncos kis nyakát a fény felé, mint valami milliomos öregúr. A yachtján. Szinte várod, hogy mikor libbenek oda bikinis gyíklányok a koktéljával. Mondjuk enyhén kontemplatív személyiség kell ahhoz, hogy az ember szórakoztatónak találja őket...
Egyébként pár napja olvasom a blogodat, és például a puffasztott bejglin konkrétan majdnem bepipiltem. Fordítasz kisfiúknak valót is?
M.

Lily írta...

Kedves Mademoiselle, Bretagne témában túrtam ma a netet (elég hisztis estém van, magam sem tudom miért és ez az a téma ami bármikor leköt), így kötöttem ki nálad. Jó téged olvasni, lapozgatni. Köszönöm a szép estét!
Hogy a teknőshöz is hozzászóljak - nem értek hozzá, nekem anno orrmányos teknősöm volt, de lapostányérnyi lett és új helyre került. Most nyuszim van. Ő sem egy Einstein, de imádom. Mélység mellé nem merném tenni, bár van ismerősnek a 6.emeleten nyula az erkélyen ahol simán kiugorhatna és sosem tette...

Mademoiselle írta...

Köszi :-) Remélem találtál valami érdemlegeset Bretagne-témában. Én odavagyok érte!
Ami pedig a nyuszit illeti, ne aggódj, a nyuszkóknál nem az ész a lényeg, náluk a bátorság a fő! Arról ismerszik meg az Igazi Nyuszi!

(én is szeretnék egy nyulat, olyan hosszúfülűt, barnát, kis fehér pamaccsal a kicsi mellkasán)

Mademoiselle írta...

@csipkelelkű, köszi neked is :-) Jah az a puffasztott bejgli! Bekerült a családi szótárba, azóta nálunk mindenki puffasztja a sütiket :-D
Majd jön olyan is, ami kisfiúknak való, bár nem sok, az tény. :-( Pedig lenne rá igény.
Úúúgy megnéztem volna a kis ráncosnyakú teknőcödet, biztos nagyon édes volt. Sajnálom, hogy már nincs :-(

Lily írta...

Amikor elmentem bunnit cserkészni, "kék", lógófülű nyuszira vágytam (tudtam és éreztem, nem élhetek tovább nyúl nélkül). Aztán megtaláltam Őt, Dodzsemet, akivel azonnal kölcsönösen szerelembe estünk - vörös, állófülű, oroszlánfejű. :D És bátor! (főleg ha kekszért ki kell kijönni a konyháig)

Mademoiselle írta...

Na látod, erről beszéltem, bátor mint egy oroszlán! Egészen a konyháig eltipegni kekszért, miközben ezernyi veszély leselkedik az ember nyulára, hát ehhez nemkevés bátorság kell. Dodzsem egy Igazi Nyúl! :-D
Nincs egy fotód róla?