2010. szeptember 5., vasárnap

gombamúzeumról...

Errefelé nagyon sokat gombásznak népek, ez itt mondhatni hagyomány, hiszen ha példának okáért csak a sima csiperkét (sampinyon, Champignon de Paris) nézzük is, akkor az a hihetetlen tényvalóság, hogy egész Franciaország csiperkefogyasztásának (és az nem kevés) 85%-át Saumurben és a környékbéli barlangokban termesztik, és ha már ennyi a csiperke, akkor miért ne lehetne mással is próbálkozni kelettől nyugatig, így aztán felénk jóformán a világ minden ismertebb ehető gombafaját könnyedén be lehet szerezni, ha az ember enne egy jó gombapörköltöt. Az egész világon Saumurben van a legtöbb egy főre jutó barlangétterem is (troglodytes), ahol nem is szolgálnak fel mást, mint gombaféléket ilyen-olyan módokon elkészítve, amit aztán kemenczében sült fouée-ba tölve, sós vajjal, babbal, és saumuri vörösborral fogyaszthat a nagyérdemű. Ja, meg csigát. Mert ahol megterem a gomba, ott lehet a legízletesebb csigákat tenyészteni, de én erről nem tudok semmit, elvből nem eszem csigát. Mert undorító. Pláne, amióta tudom hogy készítik. De a gomba jó, a gomba finom, és a gomba szép is.

a "múzeum":


különösen mutatós gombaportrék:

6 megjegyzés:

Lily írta...

Ez a sokféle gomba mind ehető? A piros is? Nagyon szépek. Biztos különleges ízük van. Nekem ex-apósom készített frissen szedett tinóruból sültet - azóta sem ettem olyan csodát.

Csillagos írta...

Látom, az áhított gép jól szuperál... Ugye, a Te fotóid? Szépek...

Mademoiselle írta...

Lily, igen ezek mind ehetők. Illetve az utolsó, amit pecsétviaszgombának neveznek magyarul, nem úgy ehető mint a többi, ha jól tudom, hanem teát készítenek belőle.

Csillagos, köszi, igen én fotóztam őket... hát még gyakorolgatom a dolgot, de tetszik :-)

Névtelen írta...

jó kis fotoapparatod van. ez még mindig a tesztgép?

Anibell írta...

nekem a vargánya a kedvencem, de szinte minden gombár szeretek... nagyon jók a fotók!

Anibell írta...

tegnap találtunk a kertben gyapjas tintagombát (szerintem a különösen mutatós gombaportrék alatt rögtön az első)
érdekes először is, egy idő után elfolyósodik, szóval gyorsan fel kell használni, másodszor nem lehet utána borozgatni, mert alkohollal fogyasztva mérgezési tüneteket okoz...