GG

Aszondja a Kirk:

"- Tudod, Lulu az első igazi barátnőm. Fiatalkoromban volt egy képzeletbeli barátnőm egy darabig, de elhagyott."

:-D

szívroham...

Akkor öntöttem magamra meg az uzsonnámra egy egész pohár narancslevet, mikor a mosógépem, a Gizi, hajszálra ugyanabban a pillanatban kezdett el centrifugázni a konyhában, mikor az őrült szomszéd nekiesett fülem mellett álló falnak a fúrógépével. Ütemre. Annál is ijesztőbb volt, mivel a mosógépem, a Gizi, újabban mindig ugrik egy szaltót a centri előtt. Most oda az uzsonnám!

szupergörl...

A doktorkám ma reggel egy pinduri másféléves lányka szemét operálta (nagyra nőtt árpa), akinek a karjára egy szupergörlös tetkót ragasztott a mamája. Mert ő egy HősNő, aki soh'se sír. Már tudnillik a kislány. Mielőtt elaltatták, mindenkinek megmutatta a szupergörlös tetkóját, nehogy véletlenül elfelejtsék, hogy egy valódi HősNővel állnak szemben, aki soh'se sír. Beszélni még nem tud, járni is alig, de tartása az van!

Mégmustra...

Gyűjteményem legújabb darabját szemlélve azt kell hinnem, hogy a Nesztor kiadó borítótervezője idővel átnyergelt a Fortuna Kft.-hez és ott folytatta áldásos tevékenységét, ezúttal Jane Austent alázva. Rémes.

(Köszönet Rebelle-nek a képért.)

u.i.: A regény Meggyőző érvek címen is fut.

Én is el akarok veszíteni egyet!

Azannya! Micsoda remek ötlet!
A játék részletei itt olvashatóak, de dióhéjban arról van szó, hogy vedd elő a kedvenc könyve(i)det (vagy vásárolj belőle egy másodpéldányt, ha nem tudsz tőle megválni - én nem tudok) ragaszd bele a /letölthető/ elVeszítési nyilatkozatot*, írd bele a neved, majd egy hanyag mozdulattal veszítsd el a könyvet valamely forgalmas nyilvános helyen, de direkt, és hagyd, hogy valaki más megtalálja és elolvassa, majd a nyilatkozat értelmében ő is elveszítse valahol máshol és még ráadásnak a magáéból is egyet, hogy aztán másvalaki megint megtalálja, és elolvassa és elveszítse, és aztán megint egy újabb valaki... ööö, szóval így tovább.
Ráadásul EZEN A FÓRUMON mindenki nyomon követheti könyve sorsának alakulását, amennyiben beírja, hogy mit és hol veszített el, és minden későbbi megtaláló is jelzi, hogy hol, mikor bukkant rá, és esetleg hogy tetszett neki az adott könyv (és ha valakinek nincs internet-hozzáférése, az sem baj, mert a könyvbe is beírhatja az elvesztési és megtalálási adatokat).

Ez az olvasás népszerűsítésére irányuló legklasszabb kezdeményezés, amit valaha hallottam!

A játéknak egyébként nemzetközi előzményei is van, bookcrossing a neve, és nagyon jó látni, hogy Magyarországon is ilyen jó fogadtatásban részesült. Nem csak komoly kiadók és írók csatlakoztak lelkesen máris a játékhoz, de temérdek blogger és nemblogger is habozás nélkül ráállt a dologra. Hajrá! Májusban én is jövök, és elVeszítek!

*Én a nyilatkozatba beleírom majd a blogom címét is vagy az emilcímemet, hátha ír nekem pár sort az, aki majd megtalálja májusban!

BorítómustraRE

Bár tudatosan távol tartom magam az ocsmány dolgoktól, azért a nagy óvatosság ellenére is belefutok olykor néhány rettenetbe. Példának okáért tessék csak megtekinteni Charlotte Brontë: The professor című regényének (magyarul A különös tanítvány és Az angoltanár címeken fut) borítóját a Nesztor kiadó interpretálásában (az évszámot nem tudom, de a kilencvenes évek elejére tippelnék).


Ismétlem: egy Charlotte Brontë regényről van szó. Nem Danielle Steel, nem Romana-Julia-ööö-aöbbitnemtudom romantikus füzet, nem valami nyálas nőíró rózsaszín habcsókos cukorfelhőbe bugyolált gyönyörűszűzlányos-de-elsőre-egyszerre-elélvezős totálisan életszerűtlen gusztustalansága, hanem Charlotte Brontë. Ez, kérem szépen, a Klasszikus Világirodalom Őfenségének otromba megcsúfolása! Felségsértés! BŰNTÉNY!

És itt van ugyanő néhány helyénvalóbb változatban.

És a Brontë-incidenssel még korán sincs lezárva ám az ügy, mert a fentieken kívül még egy másik klasszikus írónő emlékét is sikerült meggyalázni ezzel a minősíthetetlen másik borítóval, melynek láttán először nem is feltételeztem, hogy ez a Gaskell AZ a Gaskell, de aztán kiderült, hogy mégis. Nem tudom mit vétett az a szerencsétlen asszony, hogy így elbántak a regényével!

(miért nem vetkőztették mindjárt félpucérra is a lányt? úgy lenne az igazi, nem? elvégre ez csak egy 19. századi regény, nem a puritán középkor! Ah!)

Ott fogtam gyanút, mikor az ajánlójában eme mondatot: "A mai, nagyon is aktuális történet finom iróniával mutatja be a férjfogás balsikeres, kudarcot valló trükkjeit." Ez a másik követte: "A neves angol írónő, aki a Bronté nővérek barátnője volt, szellemesen, nagy atmoszférateremtő erővel ábrázolja az érzelmek útvesztőit."

Utána meg persze arról nem volt sejtelmem, hogy vajon melyik Gaskell regényt takarhatja a rémes cím, de aztán kiokoskodtam, hogy csakis a Mr. Harrison’s Confessions lehet álnéven, egyrészt mert az és kész, másrészt pedig mert erősen a Kisváros című filmre hajaz, márpedig a filmet a Kisváros (Cranford) című könyv, a Mr. Harrison’s Confessions, és a My Lady Ludlow című Elizabeth Gaskell művekből gyúrták egybe. Nade mindegy is, a lényeg, hogy mennie kell! (Bár bevallom, hányás borító ide vagy oda, ha nem csak előjegyezhető példány lett volna belőle, akkor befizettem volna rá, mer' kíváncsi vagyok...)


A fentieket leszámítva különben nagyon jó napom volt, mert kaptam szerelmeslevelet, és mert a Futuroscope-ba (3D mozipark) visznek a hétvégén és mert mindezeken felül tizenötezerért összevásároltam 32 egész könyvet az antikvárium.hu-n, csupa remek írótól (Simon de Beauvoir, Dumas, Mrs. Gaskell, Thomas Hardy, Maupassant, George Sand, Lion Feuchtwanger, Theodor Fontane, Colette, Flaubert, Rejtő Jenő, Maurice Leblanc, Gaston Leroux, Edgar Wallace, Ellery Queen), csak az a baj, hogy májusig kell várnom mire végigszaglászhatom őket, de asszem kibírom majd. Nem is olyan rossz dolog egyetlen napra időzíteni két teljes évi könyvvásárlást, mert úgy az ember végtelenül gazdagnak érzi magát, és van időm beszerezni nekik egy új könyvespolcot. Persze néhány kötet így is kimaradt, mert az újonnan megjelentekért asszem kénytelen leszek kiperkálni a teljes könyvesbolti összeget, de ha valaki ajándékot akar nekem adni, amikor utazunk haza május idusán, akkor a következőkben
gondolkodjon:

- Vaszary Gábortól minden
- John Dickson Carr: A három koporsó
- Henry James: A galamb szárnyai
- Henry James: Washington Square
- Sir Arthur Conan Doyle: A köd birodalma
(- Molnár Ferenc: Egy pesti leány története)
- Molnár Ferenc: A csókok éjszakája
- Molnár Ferenc: A zenélő angyal
- Harsányi Zsolt: Whisky Szódával
- Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

(még bővítem majd a listát)

Olyan jó emberkerülőnek lenni :-)

easter-time...

roham!

Oké, gyerekek, mit csináljak ha éppen allergiás rohamom van a ráktól?! Hívjam a mentőket, vagy mi legyen? Az alsó ajkam most kb. a duplája a normálisnak, és egyre csak duzzad! Áááááá.....

MIÉRT NEM KAPCSOLJA BE SENKI A TELEFONJÁT HA VESZÉLYBEN VAGYOK???!!! Asszem elpezsegtetek egy kálciumos tablettát, az biztos nem árt...

2 órával később:
gyorsan bepucoltam kórházba, kaptam gyógyszert, aztán még egy szurit is, és mostmár jól vagyok :-)

gasztrociki

Bah! Milyen jó döntés volt má', hogy nem mentem IDE. Pedig az egyik szerkesztő még a címemet meg a telefonszámomat is kinyomozta (ki akarták fizetni az útiköltséget is), én meg azon nevettem, hogy milyen klasszul alakul a karrierem, hirtelen hogy rámszakadt az a bizonyos 15 perc, egyik héten egy rólam szóló újságcikket utasítottam el, másik héten meg ezt a tévés szereplést. Azt hittem, a következő mostmár a Nobel-díj lesz, de azóta a 15 perc duzzog.

Ha nekem a műsorban így beszól egy Pacal, akkor elég csúnyán bántottam volna, és botrányba fullasztom a forgatást :-)) Vagy elsírom magam...

ajándék lónak ne nézd a ...

Megkaptam a Könyvesblog A londoni férfi című játékán elnyert könyvet, A londoni férfit. Hálásan köszönöm.


Persze, amennyiben a Könyvesblog, úgyis mint Könyvesblog hajlandó lenne olykor kommunikálni az olvasóival, és ködösítés helyett beírja a posztba, hogy milyen könyvek nyerhetők a játékban, vagy abszolút figyelmen kívül hagyás helyett esetleg három kicsi szóban (1. A; 2. londoni; 3. férfi) válaszol a kommentekben és a levelekben nem egyszer feltett kérdésre, akkor valakit megkímélhettem volna a postaköltség kifizetésétől tisztelettel lemondva a nyereményről, megelégedve a puszta játék örömével, de ha annak a valakinek inkább ínyére van elküldeni Franciaországba egy 2000 forintos könyvet 1700 forintos bélyeggel, mint megválaszolni egy egyszerű kérdést, hát lelke rajta.

És nem lehetett volna kiguglizni!

are you bee enough?

According to all known laws of aviation, there is no way that a bee
should be able to fly.
Its wings are too small to get its fat little body off the ground.
The bee, of course, flies anyway.
Because bees don't care what humans think is impossible.

Szerintem aranyos rajzfilm, kár volt úgy lehúzni. Jó, hát nem egy Shrek, de a Shreket még a többi Shrekek se bírták felülmúlni, mert az a csúcs!

Asszem ezt hívják tornádónak.

Az előbb kicsavart egy fát az utcában. Lehet hogy legközelebb már Óz birodalmából jelentkezem, mert felkapja az egész házat, és tovaröpít. Félek :-(

Update:
Az esti hírekből kiderült, hogy nem tornádó volt, sőt még hivatalosan egy hurrikán sebességét se érte el (pedig a műholdas felvételeken fenemód hurrikánnak nézett ki) a szél erőssége, és mindez történt Anglia fölött. Anglia fölött! Ehhez képest még Bretagne-ban is kishajókat dobott ki a szél a partra, és egy autót egyenesen belesodort a tengerbe, meg fákat csavart ki. És hol vagyunk mi Bretagne-tól?! Legalább 3-400 km-re. Ezek szerint minket igen-igen csak a széle kapott el ma, és ha nálunk ilyen ítéletidő volt (sohase láttam ehhez foghatót), hát bele se merek gondolni mi lehetett Angliában. Szegénykék :-(

"Éjfelen, Nesztelen! Isten óv! Óh, Éjfelen!

Az éjszaka közepén az én kissé bepezsgőzőtt és mellesleg újonnan kinevezett ifjú házaspárom felkeltett, és megkérdezte, hogy fel tudok-e váltani neki egy húszast három egyforintosra.
- Momentán nem, - válaszoltam, mire belenyugvóan bólintott, és tovahorkolt. Vajon míg alvajárbeszél, hova tűnik a zsenije?

hát mer' zseni...

Ifjú házaspáromból adjunktus lett máma. Franciául! Majd' szétesek a büszkeségtől :-)

szürkehályog...

Ma operálunk először abban a hiper-szuper, über-akadálymentesített vadiúj műtőben. Nagyon izgulunk.

Következő blog»

Olyankor, mikor hirtelen kedvem szottyan ámulni és bámulni, nekiállok nyomogatni a Következő blog feliratú gombot a blogom fejlécében, és bekukkantok az aktuális szomszédokhoz:

Ma például találtam egy átlagos mama-baba blognak tűnőt az usából, sok fotóval a babáról és mamáról, virtuális kis vonalzókkal, amik mérik hogy hány foga jött már ki a kicsinek, mióta szobatiszta, mikor lesz a következő szülinapja, egy másik pedig napról-napra visszaszámol, hogy hány hónap múlva jön haza apuci Irakból.

Aztán van egy olyan is, amit egy férfiember ír, aki 1982-ben egy szál csónakon hagyta el Vietnámot, Indonéziába ment, ott menekülttáborban élt évekig, aztán valahogy kikerült az Egyesült Államokba, ahol pap lett, és most misszionárius Equadorban.

És ezek csak cseppek a tengerben.

Mindig úgy felhúzom magam A fekete város végén. Remélem jól szörnyethalt az a szemét Fabricius!

Update: orrlikdugesz

Nem csak a képzeletemben létezett ám az az orrlikdugesz, és ezt azért állíthatom ilyen biztosra, mert az éjjel, sok viszontagság után végre-valahára kiugrott!

Hajnali háromig vártam a sós víz hatását és számoltam a báránykákat, de ez a harmadik álmatlan éjszaka végleg cselekvésre késztetett, úgyhogy felkeltem, és megettem egy egész hagymát, aztán utánaküldtem még egy evőkanál erős tormát és ugyanannyi dijoni mustárt, aztán ettem még egy adagot belőlük, ezúttal összekeverve koktélnak, hogy még ütősebb legyen, de még csak a könnyem se csordult ki tőle, még az ízét sem éreztem egyiknek se. Na akkor kattantam be, és elkezdtem frissen őrőlt feketeborsot tuszkolni az orromba, meg holland kakaóport, meg finomlisztet, de nem sikerült tüsszenteni, aztán csak fújtam-fújtam ahogy csak bírtam, de azt azért abbahagytam, mielőtt agyvérzést kaptam volna.
Végül gondoltam hogy ennek a kamillateás inhalálásnak adok mégegy sanszot, elvégre az sem árt ha megiszom, meg egy kicsit borogatom vele az arcomat és a szememet, úgyhogy bekapcsoltam a Váratlan utazást, és elmerültem a lábosban. Aztán annál a résznél, amikor Sara és Felix úgy dönt, hogy a nagybátyjuk vámpír, és elkezdik figyelni rajta a vonatkozó tüneteket, én éppen vattával próbáltam teát pumpálni az orromba, és akkor tüsszentettem egy akkorát, hogy azt hittem, hogy az agyam is kirepült a helyéről - különben ez volt az első tüsszentésem már három napja - de miután megvizsgáltam a zsebkendőt, kiderült hogy mégsem az agyam volt az, hanem az a gusztustalan sárga, hatalmas kemény váladékcsomó dugesz, és 15 csodás másodpercen keresztül teljesen tisztán tudtam lélegezni az orromon keresztül, majd további 15 másodperc alatt visszafejlődött egy másik dugesz, én legalábbis ezt hittem, és rezignáltan kezdtem keresni egy elég éles kést, gondolván, hogy a további dugeszoktól egyszerűen megszabadulok az orrommal együtt. Szerencsére erre mégsem volt szükség, mert hirtelen elkezedett zubogni a könny a szemeimből, de szó szerint zubogni, és hirtelen kilencet hapciztam egymás után, és utána se kaptam levegőt, de az már másféle dugulás volt, gondolom sokkot kapott a nyálkahártyám, és legalább az ötszörösére duzzadt.

A éjszaka levezetéseképpen még áztattam egy kicsit az arcomat a kamillateában, és literszámra ittam is a frissenfőttből, és lassan-lassan elkezdtem újra lélegezni, és sikerült aludnom is egy kicsit. Most állandóan pipilni járok, fáj a fejem, a torkom, az orrom, a szemem, a fülem és a tüdőm, és egy kicsit még mindig lázas vagyok, de részlegesen újra kapok levegőt csukott szájjal is, és most előszőr érzem napok óta, hogy azért lehet hogy mégis megmaradok.

Tapasztalatban szerzett tudásim összefoglalásárul

A 2008. évi influenzajárvány franciaországi változatának (a szokásos tünetek + enyhe kötőhártya-, és középfülgyulladás) elszenvedése során az immáron 72. órája bedugult orrlikak kidugítására a következő módszerek bizonyultak abszolút sikertelennek:

- mentolos orrkenőcs
- kamillateás inhalálás
- szénsavmentes ásványvíz fecskendézése az orrlikakba
- szénsavas ásványvíz fecskendezése ugyanoda
- citromlé fecskendézése ugyanoda (a várakozással ellentétben nem oldja fel a orrlikdugeszt, fokozottan ellenjavalt)
- extra szűz olivaolaj fecskendezése ugyanoda (a várakozással ellentétben nem csusszan ki tőle a orrlikdugesz, ellenben enyhíti a citromlé okozta pokoli kínokat)

Még hátra van a sós vízzel való gargalizálás, valamint az őrült feketeborsos kezelés, hátha a megnövelt nyomáskülönbség és a nyálkahártya erőteljes izgatása egyszeriben kiröpíti majd az orrlikdugeszt.
A következő részben referálunk a hátralévő módszerek hatékonyságáról,
maradjanak velünk.

a Bibókokék

Tudod, van az a család a Fekete városban, a Bibókokék, akiknél az ifjabbik Bibók fiatal feleségét hátrahagyva elmegy háborúzni, s onnan az a hír érkezik, hogy elesett és meghalt, és a fiatal "özvegy", meg az öregebbik Bibók, az ifjabbik Bibók apja, olyan szenvedélyesen gyászolják együtt az elhaltat, hogy két fiúgyermekük is születik, aztán nagy egyetértésben, boldog házasságban éldegélnek együtt tizen-huszon évig. Húsz év múlva azonban beüt a krach, ugyanis egy napon hazaállít az ifjabbik Bibók, aki a híresztelésekkel ellentétben mégsem halt meg, csak fogságba esett, és ott találja apját, hátrahagyott feleségét, aki időközben anyja lészen, és két testvéröccsét kiknek saját felesége a szüléje, nem csoda, hogy a család hirtelen nem tud mit kezdeni a kínos helyzettel. Mindkét férfi ugye magának akarja a feleségét, úgyhogy elmennek az ispánhoz, hogy most akkor mi a szöszt csináljanak, és az ispán úgy dönt, hogy azé legyen az asszony, akit az asszony akar magának, mert "az asszony nem olyan portéka, mely adás-vevés céljaira szolgálna, az asszony olyan különös ingatlan ingó, melyet eladni, sőt haszonbérbe adni se lehet"

Milyen poén lett volna, ha akkor az asszony kijelenti, hogy ha már választani lehet, akkor ő inkább a szomszéd molnárlegényt kérné, mert már tökre megunta a Bibókokat, mi? Igaz szappanoperai fordulatot lehetett volna ebből a sztoriból kreálni, ez lett volna az a bizonyos "utolsó csepp".

Braille-írással is...

Amióta tegnap láttam a vadonatújonnan épített műtői blokkot a kórházban, szüntelenül azon töprengek, hogy a blokkon belül az "1-es műtő jobbra", vagy a "2-es műtő balra, harmadik ajtó" -típusú üzeneteket hordozó táblák alá vajon miért tartották szükségesnek kiírni ugyanezeket az információkat Braille-írással is.

Például ezért is jó naplót írni

Visszaolvasással ellenőriztem, hogy tavaly mikor volt tél, és kiderült, hogy csak január 24.-én volt először tél. Tegnap január 28.-a volt, úgyhogy az idei tél 2007-hez képest még késett is pár napot, viszont most is olyan hirtelen termett itt, mint derült égből villámcsapás (szó szerint), és vele együtt a hó, a jég, és persze a lezárt utak. Megfagyok, sőt tulajdonképpen már meg is fagytam, betermeltem egy alapos náthát, és a Szerelmespárom megint "rekedt kiscsirkének" hív.
Nem lehetett volna ezt karácsonyra időzíteni? Decemberben még virágoztak a fák.

Téves hívás

Vajon mekkora annak az esélye, hogy ha egy csöndes vasárnap délutánon fel akarod hívni Magyarországról egy Franciahonban élő magyar ismerősödet a francia vonalas telefonján, de véletlenül rosszul tárcsázol, akkor az pont egy másik Franciahonban élő magyar családnál csörög ki?

Elég kicsi szerintem, pláne hogy ebben a körzetben nemigazán tolonganak más magyarok, úgyhogy most tovább lesem a telefont, hátha újra hív az a nő, aki az előbb beleüvöltötte a telefonba, hogy SZIA KATIKÁM (aki tuti nem én vagyok, mert én nem vagyok senki Katikája, legfeljebb Anitája), és elmagyarázza, hogy hogy sikerült ezt a példátlan félretárcsázást véghezvinnie.

Spooky!

Helyszíni tudósítás képekben

Tegnap kirándultunk kicsit a városba, aztán a szomszéd városba és végül a harmadik városba is, és megnéztük hogy fest egy Loire-völgy például január 26.-án. Jól fest.

(Kattints rájuk, megnőnek.)

Kedvencem a saumuri paloták között:

A télikert a szívem csücske!

Ez a ház...

...ilyen keskeny.

Kilátás a palotákból: bicikliút és a Loire

Kicsi ház az erdő szélén (az évszám rajta 1884)

Szerszámoskamra.

A büntető mesékRE...

... és arról, hogy a Móricznál akad jobb is, amin fröcsögni lehet:

Régebben az volt a titkos vágyálmom, hogy egyszer majd, az ésszerűség elveit is figyelembe véve, egymagam fogom megreformálni az iskolai oktatási rendszert, különös tekintettel az irodalmi tananyagra, azon belül is a kötelező olvasmányok kérdését. Ekkor még a saját kis külön világomban éltem, és minden kötelező olvasmányon jópár évvel korábban túl voltam, mint társaim, és elkövettem azt az ősi hibát, magamból indultam ki. Aztán felnőttem, és tovább égett a láng, de közbeszólt az élet, és el kellett halasztanom ez irányú terveimet. Közben kinyilt a szemem, és kényszerűségből szembesülnöm kellett a körülöttem lévő általános állapotokkal, és letettem szándékomról, s ha volt is bennem még egy parányi remény, hogy egyszer majd valamit tehetek, az abban a pillanatban, amikor megláttam az egyetemes szülői társadalmat, sőt, ami még ennél is szégyenletesebb, az értelmiség nagy részét térdre borulva hálákodni Harry Potternek hogy végre újra olvas a fiatalság, a remény egyszeriben tovaröppent.

Be kellett látnom, hogy veszett fejsze nyele, és amíg gyerekeim nem lesznek, többet nem is akarok foglalkozni a kérdéssel, mindazonáltal a régi gerjedelem még megmaradt, és tizedmásodpercek alatt tudok felpaprikázódni, amikor meglátom egy könyvben azt a kitételt, hogy "rövidített, az ifjúság számára átdolgozott kiadás".

A bejegyzés konkrétumát a Kétévi vakáció újonnan kiadott változata adja: egy noname kiadó megint a zászlajára tűzte a debilképzést, és sorra nyomják ki az amúgy is az ifjúságnak szánt művek tökéletesen lebutított változatát.

"A Kétévi vakáció ezúttal rövidítve, átdolgozva, a mai nyelvhez, olvasói szokásokhoz igazított, könnyen olvasható, modernizált, fekete-fehér metszetekkel illusztrált változatban jelent meg."

Könyörgöm, ha már ott tart a világ, hogy az iskolákban bambuló kisbömbik képtelenek egy csupa gyerekekről és megkérdőjelezhetetlenül gyerekeknek szóló halálizgalmas kalandregényt feldolgozni az ő teljes valójában, és csak a rövidített változatot bírják elhordozni, akkor nagy-nagy bajban van a társadalom! Akkor kérdem én, mégis mire van az iskola? A vesztébe rohan a világ!

Aztán - bár ez nem mese, de büntető - a végső kegyelemdöfést Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? (Lazi kiadó, 2007) című könyve adta.
Hogy mi volt hozzá az ajánlás? Nos, idézem az első mondatát:
"Mit tegyen, aki szereti a könyveket, de éppen, mert érdeklődik irántuk, felméri, hogy minden könyvet nem lehet elolvasni, mivel az irodalom, akár a világ, végtelen?"
Na igen. Akkor az a legokosabb ugyebár, ha inkább az összes könyvet kihajítjuk az ablakon, mint az egyszeri ember, akinek felajánlják hogy válassza ki csillagát, és ő azért utasítja el, mert látja, hogy túlságosan sok csillag van odafent, és fél, hogy szerencsétlen lesz a többi utáni sóvárgástól. Nem badarság ez? Különben jól ismerem ezt az érzést, de a jobb társaságokban az idézett felismerést a bölcsesség kezdetének szokták nevezni, és a baj orvoslásának bizony az olvasás a legjobb módja. Az aktív nem-olvasás fogalmát nem ismerem, és létét nem fogadom el.
Az ajánlóval ellentétben meggyőződésem, hogy igenis nem lehetséges úgy társalogni egy könyvről, hogy azt soha nem vettük kézbe, nem lehet úgy örömet találni a könyvekben, hogy soha beléjük sem pillantunk és csak beszélgetésbeli információfoszlányok alapján találjuk ki a mű tartalmát. Az ajánlóban leírt nézet az irodalom durva megszentségtelenítése, hiszen a leggyakrabban éppen nem a tartalom az, ami egy könyv értékét és gyönyörűségét nyújtja.
Én átírnám a címet: Hogyan váljunk közönséges tahókból gyorsan és biztosan álentellektüel, félművelt sznobokká.
Tessék, eme kritika élő példája annak, hogy hogyan lehet beszélni egy olyan könyvről amit nem olvastam. Fenntartom a tévedés lehetőségét, de nem nagyon hiszek benne.

Ennyi?

Aszongya az Index, hogy aszongya: Sarkozy mégsem vette el Carla Brunit

A cikkben sehol egy "bocsesz tévedtünk", sehol egy "már megint nem ellenőriztük a forrást", sehol egy bakfitty. Én meg már-már azt hittem, hogy az elnökünk annyira zsarnoki kézben tartja az egész francia sajtót, hogy nem mernek megírni egy ilyen nagy horderejű hírt. Szerencsére elég hamar rájöttem, hogy megint valamit félreértettek. Olyasmi lehetett ez, mint a TBC-t okozó szupervírus esete.

Softly, softly...

Tegnap volt a tévében az Értelem és érzelem, megnéztem, jó alaposan kisírtam magam rajta, aztán háromszor egymás után meghallgattam a Weep you no more-t a prágai filharmónikusok előadásában, mintegy rituáléképp, és mostmár jól érzem magam. Mostanában amúgy is megint a bömbölősebbik korszakomat élem, nem tudom miért, tán egy megkésett premens. Egy intermens.

Rágódom...

Már pár napja rágódom EZEN a cikken, és megvan a magam véleménye, de fásult vagyok, nincs kedvem megírni. És ahhoz sincs kedvem, hogy most megint lealázzam itt a szingliket föltevést, de mindenesetre Heller Ágnessel értek egyet. Abszolút és kizárólagosan Heller Ágnessel, esetleg némileg kiegészítve a gondolatmenetét.

Azt, hogy Flaubert miért mondja, hogy "Bovaryné én vagyok", nem értem. Még rágódom egy kicsit rajta. Jó lenne megkérdezni Úrilányt, hogy mit gondol, de nála most nokomment időszak van, ami igen sajnálatos, mert príma az új sorozata.

Az is nagyon aktuális kérdés számomra, hogy lehet-e hiteles egy férfi nőábrázolása, de az ellenkezőjén is érdemes elgondolkozni. Néhány hete ugyanezt kérdezte tőlem az emberem, és azóta ebből a szemszögből olvasok, de még nincs teljes képem róla. Viszont nagyon izgalmas.

És végül, ha már felvetődött, hogy hol találjuk a szinglilét korai formáit az irodalomban, gyorsan előkaptam a Brontë-lányokat, mert ha már lealázni óhajtom a Tolsztoj-Flaubert vonalat, akkor úgy korrekt, ha prezentálok cserébe egy lehetséges alternatívát. Ez lenne a Brontë-trió. Például az Agnes Grey vagy a Villette vagy a Wildfell asszonya, de talán leginkább a Shirley.

Gondoljunk már bele: Tolsztoj és Flaubert férfiember volt! Már hogyan tudtak volna megalkotni egy hiteles szingli létformát és gondolkodásmódot? Hisz manapság sincs jóformán egyetlen férfi sem, mikor pedig igazán dühöng a szingliforradalom, aki teljes egészében felfogná és elfogadná a pozitívumait (én sem, de az más kérdés), egyszerűen csak örülnek, hogy leáldozott a kötelező férfiúi felelősségvállalás napja.

...