de egy királynő kékzölden is királynő...

Egy alámgyűrődött paplanhurkának köszönhetően feltehetőleg az egész éjszakát valami lehetetlen pózba görbedve tölthettem, aminek az lett a következménye, hogy rémesen elaludtam a hátamat, a vállamat, a nyakamat és a fülemet is. Most kizárólag akkor nem érzek fájdalmat, ha egyenes derékkal, felszegett állal ülök, vagy mozdulatlan felsőtesttel hömpölygök előre, mint a higany. A "minden rosszban van valami jó, csak meg kell keresni" elvéből kiindulva azonban arra a következtetésre jutottam, hogy ebben például az a jó, hogy valószínűleg még sohasem volt ilyen királynői a tartásom. Ha a régiek tudták volna, milyen jó szolgálatot tehet egy paplanhurka a szép tartás érdekében, biztos nem gyötörték volna annyit azokat a szegény lányokat vastag kötetekkel a fejük búbján.

A teljes összképhez azt azért még hozzá kell tenni, hogy amióta reggelente fitnesz-hulahoppkarikázom* a kertben, a hasam és csípőm már a kék, a lila és a sárga összes árnyalatait magára öltötte, sőt mikor tegnap karikázás közben elnyaltam az esőtől síkos füvön, rögtön a térdemre és a tenyeremre is beszereztem pár sebesülést. Mindent egybevetve tehát azt mondanám, hogy jelenleg úgy festek, mint egy királynő, akit félig agyonvertek.
__________
*attól fitnesz, hogy olyan kemény kitüremkedések vannak a karika belső oldalán. Masszírdudoroknak hazudják őket, de valójában kínbillentyűk.

temérdek

Sok szinonímája számos, számos szinonímája számtalan.
Az is sok, ha számos, az is sok, ha számtalan.

tekenős

A doki is gyanús nekem, már órák óta fixírozza sandán a hüllőházi dudorokat és huplikat, az előbb pedig majdnem rajtakaptam, amint a teknősleves receptjét guglizza eszelős tekintettel...

12 liter benzin, és szeméthegyek

Általában nem szokott különösebben felizgatni a rendes évi francia sztrájkőrület, minket itt Saumur-országban nem érint a dolog, de most behatoltak a személyes életterembe, és ez aláássa a kedélyemet. Sztrájkolnak a finomítók, ebből kifolyólag nincs üzemanyag, ebből kifolyólag nem hordják el a szemetet, és alig jár a posta, a dokinak esőben és fagyban kell felbicikliznie a hegyre munkábamenet, aztán meg lebicikliznie róla, pedig csak most gyógyult fel "hörgőhurutból", és a szállítmányozók még csak most szállnak majd be a buliba önkényes útlezárásokkal, amit akkor sem tudnak majd feloldani, ha akarnák, mert addigra végleg elfogy az utolsó csepp üzemanyag is, mi pedig bizonyosan éhen halunk.

Tipikus

Szereplők:
ÁFB - ÁtlagFrancia Beteg
HDT - HarapófogóDani a Tántoríthatatlan

Szín:
ÁtlagFrancia Szemorvosi Rendelő

Tárgy:
Nyomozati munka/Vallatás Kórelőzmény felvétel - részlet

HDT: - ...Értem, nos, van valamilyen kezelt betegsége?
ÁFB: - Nem, nincs semmilyen betegségem.
HDT: - Cukorbetegség, keringési problémák, magasvérnyomás...?
ÁFB: (kissé ijedten) - Nincs magasvérnyomásom!
HDT: (szagot fogva) - Szed valamilyen gyógyszert?
ÁFB: - I...igen..., azt a hosszúkás fehér pirulát magasvérnyomásra.
HDT: - Hát akkor mégis van magasvérnyomása!
ÁFB: - De mondom, hogy nincsen! Már öt éve szedem rá azt a hosszúkás fehér pirulát, nem'tom mi a neve, de c-vel kezdődik. Nincs magasvérnyomásom!
HDT: (türelmes mosoly mögé rejtett fogcsikorgatás) ...

ÁFB: (slusszpoén) - És a cukrom is jó, mióta beállították...

Inge Löök

Úgy szeretem ezt a két öreglányt.
Zsóka meg én száz év múlva...

zöldségház....

Az őszben például az a jó, hogy egy csomó kertifelszerelést jóformán fillérekért vesztegetnek a GammVert-ben, ez a legújabb szerzeményem: üvegházikó a balkonra. Balkonom ugyan nincs (csak verandám meg kertem...), úgyhogy becipeltem a konyhába, és kineveztem zöldségkamarának, és ebben tartom majd a cserepes fűszernövényeket, a feldolgozásra váró zöldségeket (szombaton lesz piac, azért tátong most ilyen üresen), meg a tojást. Sőt még a csíráztatásra váró magoncbölcsit is elhelyeztem benne, és ha bezipzárazom az ajtaját, akkor tényleg lehet majd üvegháznak használni, fogom is, úgyis rendesen rá vagyok kattanva erre az üvegházazásra.

a pohár, ami félig üres...

Most egy kicsit nosztalgikus hangulatba ringattam magam, úgyhogy gyorsan (folytonbővülő)listát írtam azokról a czikkekről, ami itt nincs, otthon viszont van, én meg fájdalmasan nélkülözöm. Ez amolyan emlékeztető, hogy miből ne felejtsek majd el alaposan feltankolni ha legközelebb hazalátogatunk, mert még sohase írtam ezt össze, és a fele mindig kiesik a fejemből mire aktuálissá válik.

Nem fontossági a sorrend, hanem érkezési:

- túró!
- fehér cérnazokni
- fehérrépa
- fehérpaprika (TV)
- túrórudi (piros pöttyös)
- Sportszelet (a régi alakú)
- karalábé!
- befőttesgumi
- Dr. Oetker eredeti pudingpor (mondjuk a puncsosból most óriási készletem van raktáron ;-)
- Detki mini sajtos omlós keksz (állítólag már más a csomagolása)
- darált mák
- bryndza
- sonkaktök
- kapros tökfőzelék
- óriáskifli

több most nem jut hirtelen az eszembe...
Van még valami amiért állandóan rinyálni szoktam?
_____
u.i.:
mdmselle: Daníííí! neked mi hiányzik otthonról?
doki: A Dunakanyar.

Szóval ha valaki lenne olyan kedves és utánunk küldené a Dunakanyart...

gombamúzeumról...

Errefelé nagyon sokat gombásznak népek, ez itt mondhatni hagyomány, hiszen ha példának okáért csak a sima csiperkét (sampinyon, Champignon de Paris) nézzük is, akkor az a hihetetlen tényvalóság, hogy egész Franciaország csiperkefogyasztásának (és az nem kevés) 85%-át Saumurben és a környékbéli barlangokban termesztik, és ha már ennyi a csiperke, akkor miért ne lehetne mással is próbálkozni kelettől nyugatig, így aztán felénk jóformán a világ minden ismertebb ehető gombafaját könnyedén be lehet szerezni, ha az ember enne egy jó gombapörköltöt. Az egész világon Saumurben van a legtöbb egy főre jutó barlangétterem is (troglodytes), ahol nem is szolgálnak fel mást, mint gombaféléket ilyen-olyan módokon elkészítve, amit aztán kemenczében sült fouée-ba tölve, sós vajjal, babbal, és saumuri vörösborral fogyaszthat a nagyérdemű. Ja, meg csigát. Mert ahol megterem a gomba, ott lehet a legízletesebb csigákat tenyészteni, de én erről nem tudok semmit, elvből nem eszem csigát. Mert undorító. Pláne, amióta tudom hogy készítik. De a gomba jó, a gomba finom, és a gomba szép is.

a "múzeum":


különösen mutatós gombaportrék:

mondat egy Hősbátorról...

Az úgy volt, hogy ma ebéd után elmentünk a gombamúzeumba, ami tulajdonképp egy hatalmas barlang (remek hely, majd mindjárt teszek fel képeket), és az egyik fordulóban eltévedt madárkára bukkantunk, aki már teljesen ki volt merülve a sok bóklászástól, nem tudom mikor tévedhetett be, de már repülni sem bírt, csak szaladt-szaladt ahogy a lába bírta, és AKKOR hirtelen beleesett az egyik kis barlangi tóba, aminek olyan magas volt a pereme, hogy nem tudott kimászni, csak csapkodott a szárnyával meg fulladozott, és én ettől teljesen pánikba estem, de a doki cseppet sem, nem bizony, ő nem kezdett el sikoltozva hadonászni, meg kétségbeesetten forogni a tengelye körül, mint egyesek (én), nem bizony, ő higgadttan és megfontoltan felmérte a helyzetet, majd cselekedett: egyetlen ugrással átvetette magát a védőkorláton, belenyúlt a vízbe, és kihalászta a madárkát, igazából megmentette az életét, olyan fantasztikusan viselkedett, mint egy tűzoltó, én meg csak lelkendezve pattogtam le-föl, mint a nikkelbolha, és gyorsan kimasíroztunk vele a napfényre, a zöld gyepre. Hát ilyen férjem van nekem!

lepényleső...

A minap szóbakerült a szalonka, mint vadászati tényező, és erről nekem eszembe jutott, hogy kora ifjúságomban meg voltam győződve, hogy a szalonkavadászaton kistermetű dundi malacokat lőnek, amiket aztán tábortűz mellett, zsírjára sütve, kenyérrel és pirospaprikával fogyasztanak. Másképp egyszerűen nem volt értelme a szalonka szónak, csakis a szalonna becézéseként. Aztán amikor az apukám véletlenül rájött micsoda tévképzeteket dédelgetek titkon, egyszer és mindenkorra felhomályosított néhány alapvető dolgot illetően, így hamarosan szembesülnöm kellett az élet keserű valóságával, miszerint a bölömbika is madár, és nem egy különösen bömbölő bikafajta, hogy a Hedvig nem fiúnév, hogy a tankhajó nem tankokat szállít, hogy a vasalt ajtó nem feltétlenül tükörsima, hogy a teljhatalomnak semmi köze a tejhez, hogy a Trójai Faló nem egy kivételesen falánk óriás, és nincs is Télapó. De a tündérekről szerencsére nem mondott semmit.

autentikusan nemzetközi...

Nemrég nyílt egy új étterem a közelben, ami úgy reklámozza konyháját, mint ami kimondottan hagyományos Észak-Amerikai indián ételekkel hódít. Az összes plakettjük és postaládafecnijük hemzseg a tollas-fejdíszes indiánfőnökök portréitól, Csingacsguk és Osonó Ocsmányság minden oldalon, így amikor a mai céltalanul császkálós kirándulásunkon (az olyan, amikor engedünk a mellékutak csábításának) épp előtte haladtunk el, megálltunk, hogy együnk valami autentikus indiánost, mert ilyenkor mindenre kaphatók vagyunk. Azt hittük olyanokat adnak ott enni, mint kukoricalepény, meg babos bölénymáj, meg sütőtökös pite, de neeeem... Az első két tétel amit megláttam az étlapon az antilopburger volt, és a rostonsült kenguru jázminrizzsel, aloe-verás szószban, és ez komoly! Gyorsan elhúztuk a csíkot, itthon pedig dugig tömtük magunkat tábortűz parazsában sült krumplival, meg fokhagymás-padlizsánkrémes pirítóssal, holnap meg megyünk a gombamúzeumba.

u.i.: Elkezdtem újraolvasni a Nagy Indiánkönyvet.
u.u.i.: Elkezdtem újrafordítani a Nagy Indiánkönyvet. Mert utálom az "ifjúság számára átdolgozott" kiadásokat. Kiadók itt tülekedhetnek a kegyeimért.

jó cégérnek kell a bolt... 2

Most mán tényleg boltoskisasszony lettem, de ne tessék kikacagni, kérem!

itt a vége, el is futok véle...

Ma éjjel néhány órai búcsúkínlódást követően végre napholdvilágot látott a kavics, ki keresztségben Kövecseknek neveztetett.
Fekete, mint a sátán, és hegyes, akár az Alpok égbe nyúló sziklái.

Két hete ez az első nap, hogy sehol nem fájok - de tényleg semennyire se -, már egész elfelejtettem, hogy milyen jó is ez.

celeb-e vagyok...

...ha már a rádió is bemondja, hogy vesekövem van?

hihihi...

u.i.: most a röhögés szerintem centikkel lejjebb rázta a követ, köszi Nati, Cippó!

az ötödik nap...

Egyelőre még mindig semmi, csak egy elakadt kövem van a csípő magasságában, (jobban mondva két 5 mm-es ikerpár), de most így két görcsroham között egészen embernek érzem magam. Tegnap megint órákig kórházban voltunk, miután a gyomrom feladta a küzdelmet, és már semmilyen gyógybogyót sem volt hajlandó befogadni (meg semmi mást se a vízen kívül). Annyira fájt már, hogy - ugyan nem akartam mert nem vagyok egy hangosan hisztiző fajta nő, tényleg - de egyszerűen nem tudtam abbahagyni a vinnyogást, nem bírtam befogni a számat, csak bugyogott kifelé. Na ekkor a doki a hajánál fogva rángatott elő egy nővért (lehet hogy nem a hajánál, de én így képzelem), és hatalmi szóval beadatott egy morfium injekciót. Egy kicsit paráztam, hogy nem leszek-e ettől morfinista, de mostmár biztosan tudom hogy nem leszek, mert nem vagyok valami nagy véleménnyel a "repülésről": teljesen elkábultam ugyan, de a fájdalmam semmit nem enyhült, csak mondjuk már nem érdekelt annyira. Aztán húztak-vontak vizsgáltak, nem emlékszem, és akkor kaptam valami tök mezei gyulladáscsökkentő szurit, és attől menten jobban lettem, mondtam is a dokinak, hogy ebből tárazzon be, ő meg lopott egy csomó fecskendőt meg tűt a rendelőjéből, meg gézt meg fertőtlenítőt, azóta ő szúrkál itthon, és szerintem élvezi...

Most elég jól vagyok, nem görcsöl, aludni is tudtam valamicskét, úgyhogy kitergetek a mozgás jegyében, és élvezem kicsit a fájdalomtalanságot, akármeddig is tart.

És van még valami, hogy ne csak folyton panaszkodjak: emlékszel mit kívántam a legutóbbi parajelenséges posztomban a madár és a sün után? Igen, a szitakötőt. "Szitakötőt szeretnék látni, és lefényképezni, úgyhogy maradjon is nyugton pár percig."
Nos, szombaton épp róttam a kőmozgató köröket a kertben, mint a bolygó hollandi, - mert mindenki mondja ugráljak meg mozogjak, de ugráljon aki mondja, én csak járkálni bírok - és egyszercsak a vadrózsafán szemmagasságban megláttam egy gyönyörű szitakötőt, és arra gondoltam, hogy ez mostmár tényleg hihetetlen, és hogy ezt majd feltétlenül beposztolom ha összeszedem magam, milyen kár, hogy nem tudom lefotózni. És akkor mentem még egy kört és még mindig ott volt, aztán mentem még egyet és még mindig ott volt, és ekkor már szóltam a dokinak, hogy hoci azt a fényképezőt, mert ez nem megy el, itt pózol nekem a világ végéig ha kell. Végülis a doki fotózta le, mert én nem bírtam el a gépet, lőtt róla párezer képet, beszélgetett vele egy kicsit, érdeklődött a családjáról meg ilyesféle udvarias dolgokról, aztán mindkettő továbbállt.

Itt a kép. Hát nem olyan mintha ennek a szitakötőnek arckifejezése lenne?
(kattincs a képre)

u.i.: ha a vesegörcs/kő tényleg olyan fájdalmas, mint a szülés, akkor nem biztos, hogy akarok gyereket.

vesepecsenye

Mikor reggel felébredtem, még semmi bajom nem volt, egy órával később meg már a mentőben kábultam, vittek a sürgősségire. Az volt a mázlim, hogy még idejében sikerült feltárcsáznom a dokit, és belehüppögni a kagylóba, hogy fáááááj, aztán elbitangolt az eszmélet.
A kórházban kaptam veseröntgent, vesecétét meg veseultrahangot, és ezek egyetértettek abban, hogy be vagyok gyulladva, meg görcsölve is vesetájon, úgyhogy most állhatok neki gyógyulni, meg követ szülni.

Azért az vicces volt, mikor azon kaptam magam, hogy kórházi karkötőben és hátulgombolós kórházi rékliben totyogok a klotyóra, magam mellett görgetve az infúziós állványt. Tisztára olyan volt, mint az ER.

"icipici pók fut a házon felfelé..."

Példátlan intenzitánssal élem meg egy tízéves kisfiú gyermekéveit mostanság, mert ha mondjuk akár csak három éve is azt mondja nekem valaki, hogy én egyszer képes leszek lepiszkálni egy pókot(!) a fáról, sőt még legyet is gyilkolok a kedvéért - sk! - hogy legyen mit ennie, akkor bizonnyal zavarodottnak hittem volna az illetőt, most meg simán megtettem a fönti fertelmeket.

Igen, magam is csodálkozom rajta, de ezt a kis keresztespókot már napok óta figyelem hálásan, mert épp a sövénybe ágyazott postaláda előtt szőtte fel a hálóját, imígyen riasztva el jelenlétével a reklámújságbedobálók hadait (meg a postásnőcit is sajna). Repesve vártam, hogy megérkezzen végre a szupermakró előtétlencse a fényképezőhöz, hogy közelebbről is megvizsgáljam vele őpókságát, mikor is egy rettenthetetlen fiúpostás egyetlen legyintéssel félresöpörte a hálót a láda elől (a pókkal együtt), majd elhelyezte benne a várva várt makrolencsét. Pfff...
Ijedtemben gyorsan végigvizsgáltam a környező ágakat, hátha még nincs minden veszve, és az egyiken meg is találtam Icát (pókIcát) látványosan magába roskadva, és akkor engem elöntött a részvét, úgyhogy az ággal együtt egy tepsire piszkáltam, egy halálos csapással kupánvágtam egy arra járó legyet, felkínáltam friss eleségül Icának, összeszereltem a gépet, és felvettem a figyelőállást.

Nem igazán tudom még jól kezelni a szuperfotómasinát, úgyhogy csak ennyi tellett tőlem, de annyira érdekes volt ezt a jelenetet végignézni, hogy - noha először nem akartam - mégis teszek fel képet róla.

Ica egy ideig csak bánatosan kuporgott az ágon összegömbolyödve, és nem vett tudomást a külvilágról, aztán egyszer kinyúlt a pókgömböcből két kicsi láb, és ezzel már le is volt stoppolva a légy:Egy pillanattal később pedig már gúzsba kötve hevert ugyanott, és kezdetét vette az önfeledt lakomázás:

frissensült

kenyér, annak van a legjobb illata...

where is the love?

Egyszer megfigyeltem egy baromfiudvarban, hogy a kakas jár peckesen, csipeget, eszeget, feszíti pompás mellkasát, és minden tekintetben úgy viselkedik, mintha ő lenne az élet császára. Aztán egyszercsak megáll egy-két különösen ízletes kukac vagy bogár fölött, és ahelyett hogy rögtön behabzsolná a finom falatot, ő valami furcsán magas kurjantással színe elé hívja összes asszonykáit és sarjait - azok szaladnak is tyúkhalálában az udvar minden szögletből -, és komolyan mondom, meghatott büszkeséggel figyeli, amint a családja mohón kebelezi be az ajándékot.
Miért teszi ezt?

És azt is megfigyeltem, hogy ha reggel nem tudok lelket verni magamba mielőtt a doki munkába megy, akkor az én kis kakasom az asztalon hagy nekem egy bögre kávét gondosan letakarva, hogy ne repüljenek bele a bogarak, és ha tegnapról még maradt két rongyoskifli - egy szép és formás, meg egy megnyomorodott kis lafanc - akkor ő a csúnyát eszi meg, és nekem hagyja ott a szebbiket, ott a kávé mellett az asztalon.
Miért teszi ezt?

Azért, mert ez a szeretet?

jó cégérnek kell a bolt....

A mai napra pedig Leoni tette fel a koronát, aki nemcsak hogy csodaszép cégért (épp olyan madarasat, mint a címmatricám) tervezett e hónapban nyíló onlájn butikom számára, de még könnybelábadós posztot is írt róla a blogjában. Ezerszer is köszönöm!


u.i.: További részletek a Kacatérián lesznek olvashatók, ha végre elkészülök a mintakollekcióval.

a csoda neve: Canon EOS 1000D

Aztán az is történt még a hétvégén, hogy végre alkalmam nyílt kézbe venni és kipróbálni egy olyan szuper fotómasinát, amiért mostanában folyton nyüsszögök, és azt kell hogy mondjam, el vagyok alélva az eredménytől. Itt vannak a tesztképek, döbbenetes mennyivel szebbek az én kis Nikon kompaktom erőlködményeihez képest, pedig jóformán csak az automata beállításokat használtam rajta, egy tök szimpla 18-55mm-es kitobival, ami még csak nem is IS, csak II. Ha minden igaz, a héten még érkezik hozzá egy Raynox DCR-250 Super Makro előtétlencse, és akkor felveszem a szemkontaktust a kert összes bogaraival és rovaraival.

A két minapi hortenzia újrafotózva. Szavakkal kifejezhetetlen a különbség.

(kattinccs)A portré neve: Hupli

"Keresztes barátom"Ezen nincs semmi különös, csak valamiért nagyon tetszik ahogy kukkol.

sünaladár sünpiroska sünadorján sündorottya

Valamelyik nap azt mondta az Inpu, hogy ilyenek is csak velem történnek, meg hogy ez nem lehet természetes, és mostmár kezdek is hinni neki!
Történt ugyanis, hogy böngésztömben találtam egy weboldalt, ahová egy család fölpakolt mindenféle képet az állatokról, amikkel a kertjükben és a házban találkoztak, és akkor arra gondoltam, hogy ez milyen jó, és ilyet én is akarok, de amit a legjobban akarok az az, hogy hozzánk is berepüljön egy kismadár, mert ők olyan jó berepültkismadaras képeket készítettek, amiken szépen látszik a csőrik minden szál tolla, azokkal a gyönyörű színes smukkokkal és pettyekkel együtt amiket rájuk aggatott a természet. Erre mi történt? Két napra rá egy széncinke elegánsan bevitorlázott az ebédlőbe, egyenesen neki a fejemnek, úgyhogy ami a testközelséget illeti, nem lehetett okom a panaszra.

Én ekkor vérszemet kaptam, és amikor tegnap az egérfogós posztot írtam, és elértem addig, hogy "Tán sünök?" forrón, nagyon forrón kívántam, hogy tényleg sünök legyenek, vagy legalábbis találkozzam végre egy sünnel a kertben, mert nagy megnyugvásomra szolgálna, ha egy süncsaládot tudhatnék a telekbérlők között. Erre mi történt? Ma a kertben vacsora közben, mintha ott se lennénk, halálos nyugalomban döcögött el az asztalunk mellett egy süngyerek! Mire visszacsavaroztam leesett államat és bevágtattam a fényképezőért, már csak a sövény aljában sikerült elcsípnem, de a kedvemért hajlandó volt pár kép erejéig pózolni, aztán megunta a macerát, és elhúzta a csíkot.

Hát íme:

Külön is szeretném felhívni a figyelmet a kép egy fontos részletére,
amit itt ki is emeltem alant:
Kettő tehát kipipálva, milyen kívánság következzen? Nem is tudok dönteni hirtelenjében, annyi mindent szeretnék!

Mégis sikerült határozni: következzen akkor a szitakötős-kívánság, ha lehet. Szitakötőt szeretnék látni, és lefényképezni, úgyhogy maradjon is nyugton pár percig.

"Nincs szebb a földön, mint sajtban a lyuk...

...egér szájában a nyál összefut,
a szélét kikezdjük, így lesz nagyobb,
bajszunkon sajtmorzsa sajtmorzsa sajtmorzsa csillog-ragyog!"

Tegnap Molyos útmutatás alapján készítettem egy ún. élvefogó egérfogót, amivel csak egeret nem lehet fogni, viszont hangyát rengeteget. Egy fémszűrőt kipeckeltem egy nagyobbacska kupakkal, amit alaposan kibéleltem krémsajttal és földimogyóróval, aztán készítettem egy Egérálom fantázianéven futó sajtszendvicset: cheddar sajtalapra ingerlően illatos, diószilánkos masszává jegecesedett sajtfondüt kentem, és finoman meghintettem daráltdióval, azután a csapda belsejébe tettem, magát a csapdát pediglen az egerek éjszakai vonulásának fő csapásirányában helyeztem el. Na most, én úgy érzem, hogy ha egér lennék, akkor egy ilyen lukulluszi lakomának bizton nem tudnék ellenállni (nem is tudtam, magam is elfogyasztottam néhány katonát az Egérálomból, friss bagettel), de az a keserű tapasztalat, hogy 12 óra alatt egyetlen egér sem esett csábulatba a konyhaművészetemtől.
Most vagy az van, hogy az egerek nem is szeretik a sajtot/diót/mogyorót (csak akkor vajon mit szeretnek?), vagy nem is egerek randalíroznak éjszaka a verandán, hanem valami más. Tán sünök?

Arra is gondoltam már, hogy netán nem is valamik, hanem valakik. Szilfidek? Najádok? Nimfák? Más valakik nem élnek a kertünkben... (kivéve a kertésztündéreket, de ők a tyúkokkal fekszenek.)

kertem legékesb virága, Lady Hortensia...

málnaszörpszín gáladresszben

százévesszín pongyolában

A boltba pediglen úgy jutok el...

...hogy elmegyek e mellett a ház mellett
(tisztára Törpilla-ház, nem?)...
(kattincs a képre)
...aztán végigporoszkálok ezen az úton
(tisztára olyan, mint a Szerelmesek-ösvénye, nem?)...

...az út végén pletyizek egy kicsit a cimborákkal
(tisztára úgy festenek, mint a lovak, nem?)...

...végül elhaladok egy tornyos udvarház mellett, amit most nem fotóztam le, mert kerti ünnepség van, és nem tudtam észrevétlenül a kapuhoz lopódzni, de majd legközelebb.
És akkor már ott is vagyok a boltban, bevásárolok minden finomat és jót, és ugyanezen az úton táncolok vissza. Ilyen körülmények között csupa öröm és boldogság a Főelemózsiási posztom.

(Tudom, hogy fotóztam már szebben is, de így este hétkor a fényképezés már nem olyan nagy kaland. Majd egyik délelőtt újrafotózom az útvonalat.)

előjáték...

Egy napra rá, hogy megtaláltuk az Álomházat, és ő is úgy döntött, hogy örökbevesz minket, fogtam három(!) pici magyarpaprika-magot, és elhantoltam három kicsi kókuszrostcserépben. Heteken át kényeztettem őket, itattam esővízzel, etettem napsütéssel, melengettem üvegdunyha alatt, daloltam nekik andalító sanzont (ezt szerencsére megbocsátották), olvastam estimesét, és úgy drukkoltam magunknak, hogy az csak na. Aztán kitavaszodott, a paprikákok pedig még mindig éltek, sőt felkamaszodtak, kaptak ládát, napos teraszt, madárcsicsert, és most itt tartunk, és én olyan de olyan boldog vagyok! Egy gyakorló kertésznek ez nyilván nudli, de nekem kész csoda, mert ez az első, és most úgy érzem, mintha besegítettem volna egy kicsit a Természetnek, ő pedig megbocsátotta volna nekem, hogy huszonévig hanyagoltam, felé se néztem, meg se csodáltam káprázatos szépségét. Fel kellett nőnöm hozzá, de mostmár évek óta fülig szerelmes vagyok, és nem leszek hűtlen szerető.

Nemsokára lecsót eszünk, juj!

füligláb...

Ez vajh' miféle szerzet lehet?
Fülig Jimmynek neveztem el.Itt látszik, hogy mekkora vadállat.

Hát nem gyönyörű? A topmodellek mit meg nem adnának ilyen hosszú combokért!

(Jaaj Télapó, nagyon kéne az a szuperfényképező!)

Az élet nem fenékig barackompót!

Végre találtam a kertben egy édes kiscsigát meg egy káprázatos fekete-sárga hernyót a csigusz közvetlen közelében, s míg beszaladtam a fényképezőért, arra csörtetett egy doki vaddisznó, és a negyvenhármas lábával agyontiporta az új barátaimat.

Az élet nem fenékig sztracsatella!

pattoga... pattoga...

labda.

LegremekBlanstól röpült a hálómba, de most komolyan, az utóbbi időkben én itt csöndben Blans-fanklubba tömörültem: ugyanazt a mézespuszit esszük, és jobban ír mint a Fable, de sokkal, csak olvass vissza. Van nekem egy ilyen jegyzetfüzetem, amibe plágium anyaggyűjtő jelleggel dolgokat firkálok ki netszörföztömben, blogokból, innen-onnan, és az övéből már oldalakat írtam ki, amiket természtesen nem fogok plagizálni, épp csak szinesítem velük a szókincsemet.

Na szóval labdát kaptam, 10+1-es könyvajánló, volt már itt ilyen, de most revideálom a listát, mert azóta elolvastam pár(száz) könyvet, és tanátam kincseket!

Lucy Maud Montgomery: A kék kastély - mert LMM, és bűbáj
Gárdonyi Géza: Mai csodák - mert még a szúnyogoknak is megbocsátasz, ha elolvasod
Karácsony Benő: Napos oldal - ez kedvencem nekem örökkön-örökké
Ambrus Zoltán: Midas király - lsd. Napos oldal
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén - illik a kertem hangulatához
Ráth-Végh István: Magyar kuriózumok - csupa érdekesség a régmúltból
Vavyan Fable: Sárkánykönny - sírvaröhögős
Eleanor H. Porter: Miss Billy - mer' én fordítottam
Alessandro Baricco: Novecento
Karin Michaelis: Bibi - lánykorom egyik legkedvencebbike

+ L.A.: Bonzsúr, Evriván! - de ezt majd inkább csak akkor olvassátok, ha meg lészen írva.

írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál,
de ajánlanád a többieknek. nevezz meg öt bloggert,
akinek kíváncsi vagy a véleményére, linkeld be őket,
és hagyj nekik üzenetet a blogjukban. jó olvasást.

Most akkoron jöjjön az öt blogger, akiknek kíváncsi vagyok könyvajánlásaira: sssajt, Helen, Suhodminyák, Cinnamon, és Euthymia.

u.i.: és +1 főként még Csillagosnak is passzolom, mertcsakúgy.