nembejárónőkről...

Az előző poszt kommentjeiben azt a véleményt fogalmaztam meg, hogy a csúcsos ház tulajdonosának minden bizonnyal van bejárónője, és nem maga takarít, de aztán a doki eszembejutatott egy házaspárt, akikről még valamikor két éve láttunk egy dokumentumfilmet, és most azt gondolom, hogy lehet hogy mégse jár be a csúcsos házba nő. Mármint takarítani.

Szóval az a dokumentumfilm egy olyan házaspárról szólt itt Franciaországban, amelynek mindkét tagja nemesi származású, és mint a családjaik legutolsó sarjai, mindketten egyedül örököltek egy-egy hatalmas kastélyt valahol egymástól jóóó messze. Mindkettő tovább akarja vinni a családi hagyományt, és nem akarják eladni (ez mondjuk megértem, én sem tudnék megválni egy csodaszép kastélytól, ami már évszázadok óta a családomé), úgyhogy most mindketten a saját kastélyukban élnek, és egész életükben azért gürcölnek, hogy legyen pénzük elvégeztetni az épületeken a legminimálisabb tatarozási munkákat, hogy legalább ne omoljon össze. Gyakorlatilag maguk takarítják, egy-két nyugdíjas alkalmazottal közösen maguk irányítják a tárlatvezetést a látogatóknak, kisebb munkákat is elvégeznek benne, ha bírják, együtt rongyolnak a konyhában a bérelt személyzettel, ha valaki kibérli a kastélyt egy esküvő vagy más rendezvény számára és emellett próbálják a lehető legoptimálisan felhasználni azt a kevéske állami támogatást, ami a műemlékvédelem alatt álló épületekre jár.
Képzelheted mennyit találkoznak egymással. Ha jobban meggondolom nem is akarok kastélyt. Elég lenne nekem egy kisebb világítótornyocska is az óceán partján, csak minden este a doki mellett aludhassak el.

Amúgy holnap megyek igazi kastélyvendégségbe... úúúgy várom :-)