a magánszféráról...

A dokit (nem saját kérésére, sőt!) délután átvitték a kórház magánklinikai részlegére, mert az orvos aki kezeli, félállásban ott is dolgozik, és ott könnyebben hozzáfér. Csak a mihez tartás végett mondom, hogy ott a szobák 50 euróba (kb. 14 ezer forint) fájnak éjszakánként, de szó szerint fájnak (szerencsére nekünk TB-re megy, mivel nem mi kértük, hanem a kezelőorovs kényelme végett került át).

Most puccos egyszemélyesben fekszik (korábban kétszemélyesben feküdt...), ami teljesen rózsaszín (holnap lefotózom), egy ilyen szobában csak masnis kislányok és transzvesztiták érzik jól magukat.

Az ágy gombnyomásra vált pozitúrát, de a lámpát csak az ajtó mellett lehet fel-le kapcsolni.

Saját fürdőszoba tartozik a rózsalakhoz, de a fűtés nem működik kielégítően, két dunyha alatt didereg (vittem be még pokrócot).

Plazmatévé van a falon, de csak napi 2,60 euróért cserébe adják oda a távirányítót.

A személyzet elvileg jobban fizetett és kiegyensúlyozottabb, mint a másik szárnyban, ehhez képest a morcos nővér ezegyszer ugyan még hajlandó volt hozni a dokinak egy kancsó vizet, de felhívta rá a figyelmét, hogy a folyosó végén (kb 300 méter) van a csap, ott ő is fel tudja tölteni magának. Mármint a doki, a kis hátulgombolós réklijében, és az infúziós állványát görgetve csoszogjon ki, és töltse tele a köcsögöt, ha inni akar. Botrány! A másik részlegben minden nővér egy bűbáj volt.

Egy étkezésért - szemben az ingyenes állami kórházi részleggel, ahol étlapról lehetett választani, és ahol a már többször megregélt díjnyertes szakács csodáit kapják a betegek, ó boldog emberek! - itt 6,50 eurót kell kicsengetni. A doki mai vacsorája egy marék tűzforró üres tészta volt porcelántányéron, meg egy szelet jéghideg gépsonka, és nem túlzok. Ja, meg egy pohár víz, amiért kivételesen nem kellett személyesen gyalogolnom több száz métert. Ajvé!

És erre vannak olyan nagyra előkelőék! Blőőőe....

Vissza akarunk menni a proli állami részlegbe!!! De igazából inkább haza akarunk már jönni, és kész.