2009. június 15., hétfő

vagy ő vagy én!

Ma ebédidőben emberevő mamzellevő szörnyeteget is vadásztunk a dokival, de egyelőre a leghalványabb fogalmunk sincs róla, hogy mennyire volt sikeres a hadjárat. Ámbátor úgyis mindegy, legkésőbb holnapra mindenképp kiderül majd. Mert az van, hogy vagy elbújt, vagy beporszívóztuk, de szemtől szembe egészen biztosan nem kerültünk a fenevaddal.
Azért nem határozom meg a szörnyeteg nemét közelebbről, mert csak annyit tudok róla, hogy nem szúnyog, ugyanis szúnyogot én már négy éve nem láttam, itt olyan nincs. Ennek ellenére valami mégis elkezdte szedni az áldozatait (azaz engem), és egész éjjel némán csámcsog rajtam, de csak rajtam, mert a doki vagy túl... öhm kandúrszagú az ő kényes ízlésének, vagy túl zajos.
Tegnap reggel a hasamon 6, azaz hat darab csípés volt egymás mellett, ma reggel pedig a bal karomon volt 5, azaz öt. Megállapíthatjuk, hogy gourmand és gourmet, alaposan körbekóstolgatja a fogásokat, mielőtt nekiesik úgy igazából. A doki szerint pók, szerintem meg lehet hogy igaza van.
Nem vagyok minden körülmények között pókellenes, mert például az Antonella is barátom nekem, de ha ez az izé föltette magában, hogy néhány éjszaka alatt szisztematikusan fölzabál engem, akkor nem kímélem meg az életét, még akkor se, ha az Antonella mamája a kérdéses illető. Vagy a papája. Vagy legyen bármely rokona, barátja, netán üzletfele, nem érdekel, meg kell halnia!

UPDATE:
Nos, Ő. Határozottan nem sikerült porszívóvégre keríteni a vadat, egész éjjel csámcsogott és böfögött rajtam, a ma reggeli leltár: három övön aluli csípés, egy felkar, két váll, és egy félig felfalt fülcimpa (meg egy alliteráció). A szúnyog-elméletet továbbra is kizárhatjuk, mert én még nem hallottam olyat, hogy az ember nem hallja ha egy szúnyog körbeeszi a fülét. A doki szerint valami fura allergiám is lehet, de én éreztem, ahogy mászkálnak rajtam...

23 megjegyzés:

mimke írta...

Hát ez mindenképp valami mászós dolognak néz ki. Ami rosszabb, hogy lehet, hogy poloska :( Az nagyon pici, sok a lába és olyan éjjel egy-kettő körül jön elő...

Mademoiselle írta...

Hát az bizony meglehet :-(
És honnan került az ide ilyen hirtelen, és mit lehet vele kezdeni? És a Danit miért nem eszi?

Mademoiselle írta...

Most rákerestem a poloskacsípésre, de nekem nem ilyen csípéseim vannak, az biztos. Az enyémek csak nagyon halvány pirosak, alig látszanak, csak olyan 7-10 mm-en kiemelkedik egy hupli a bőrömön, és viszket, de nem annyira mint egy szúnyogcsípés. Aztán délutánra visszahúzódik, és nem is látszik már, reggelre pedig újabbak lesznek rajtam.

mimke írta...

hát akkor nincs ötletem..Én biztos ágyneműcserét, és matracporsívózást tartanék...De gyanítom ezen túlvagy...

Mademoiselle írta...

Igen, az volt ma az első dolgom. 95 fokon rotyognak az ágyneműk, és hajat is mostam, biztos ami tuti.

Joeymano írta...

Nem lehet, h bolha? Nem érintkeztél mostanában szőrös állattal? Nekem volt egy időszakom, amikor nagyon szerettek a bolhák. Össze-vissza zabáltak engem is.

Mademoiselle írta...

Nem bolha. Az a dokit is enné, és bolhánk már volt, azt felismerném.
Elég ciki, de tényleg volt, eddig egyedül tetvünk nem volt (és remélem nem is lesz), de mivel a doki páciensei között olykor akadnak eltérő tisztaságú egyének is (mármint a normálistól eltérő), előfordul, hogy egy-két bolha átugrik a dokira. Ezeket általában kiszűri még a kórházban, de valamikor tavaly az egyik bolha egészen hazáig kísérte, és össze-vissza csipkedett minket, mielőtt sikerült kivégezni.

Joeymano írta...

Hát, jobb ötletem sajnos nincs. Kicsit hátborzongató, h a doki mindenféle állatot hazahurcol.:DD Remélem megtalálod a kis gonoszt, és kivégzed!:)

Lily írta...

Engem most hétvégén csípett meg pók. Nagyon piros lett, egyáltalán nem halvány. De lehet ez is egyedi...
Én is matracot napra tennék, ágyneműt cserélnék, hajat mosnék, pizsit cserélnék stb. Ha ez sem segít akkor nagyítóval végignéznék mindent. :) És gyanús lenne minden plüss az ágy körül... (vannak páran :D)

Mademoiselle írta...

Már én is hajlok arra, hogy netán allergia lesz itt a baj, mert most az íróasztalnál ülve is kijött rajtam három ilyen hupli a hasamon :-(

Mademoiselle írta...

Ittam cálciumos pezsgőtablettát és ettem virlixet, és ma éjjel már nem nem ettek mamzellt a szörnyetegek.

Lily írta...

Hű, no de akkor is meg kéne keresni az okokat, nem?

mimke írta...

van olyan is, hogy rovarallergia..Állítólag simán attól, hogy hozzádér a páncéloshátú dög...(orvostól tudom)

Mademoiselle írta...

Az okot a földbolygón fellelhető bármely vegyszer szolgáltathatta, mert extra-extra érzékeny a bőröm. Pont most voltam fodrásznál is, és simán lehet hogy egyszerűen más lakkot használt mint szokott, és most hogy lemostam a fejemről, megszűnt az irritáció. De ezernyi más is lehet, ez családi vonés, az unokatesóm például nem vehet habfürdőt, max illatos olajat önthet a fürdővízbe, mert ahol egy buborék elpattan a bőrén, ott rögtön lesz apró kiütés, és egy habfürdő után olyan a teste pár órán át, mintha csupa pörsenés lenne.

Lily írta...

Nahát! (nem mintha nekem nem lenne számos allergiám - de azért a szétpattanó habfürdő buborék allergia számára átlépi a döbbenet határát)

Mademoiselle írta...

Ebből is látszik, hogy tényleg léteznek borsószem királykisasszonyok :-)

Ez a buborékos csak az egyik neki, mert semmilyen sminket sem visel el a bőre, szerencsére Kanadában laknak, és ott találtak egy extra érzékeny, fekete bőrű nőknek készült púdert, és azzal szokta árnykolni a szemhéját.

Nekem hidegallergiám van, nagy télben, vagy hidegvíztől az egész a bőröm csalánkiütéses lesz, a tenyeremen meg fehér kemény hólyagszerűségek nőnek, melegre érve pár perc alatt elmúlik az egész. Ritka allergia, és ez még az enyhébb változata, az allergológusom előttem nem is látott ilyen élőben, csak könyvben, és ott a rendelőben kellett szorongatnom egy jégkockát, mert látni akarta a tenyeremet legalább :-)

csipkelelkű írta...

Jó fej allergológus... Nekem enyhe hidegallergiám van, kicsit durvább melegallergiával. Kár, mert a meleget jobban viselem. Az nekem is eszembe jutott, amit mimke írt, asszem, erre szokták mondani, hogy "megmászta valami bogár", szóval nem csípte/szúrta/rágta meg, csak hozzáért. Vagy ki tudja. Vagy mén valahová.

Mademoiselle írta...

Ne akarjátok nekem bebszélni hogy bogarak vannak az ágyamban, mert még a gondoloatába is belebuggyanok! :-) Kipucoltam mindent, magamat is, bevettem a gyógyszeremet és azóta nincs csípés, vége, c'est fini, the end... nincs bogár!

Üdvözöllek allergiatárs! A melegallergia tényleg rosszabb. A hideg kikerülhető, ha jól felöltözik az ember, és betart pár alapszabályt, de nyáron meleg van, akármit is csinál az ember :-(

murci/szamárfül írta...

e-BOK, avagy Válogatás a kortárs naplóírók munkáiból / [szerk. Monisz, Székely Sarolta, Mantz László].. -- Budapest : Ad Librum, 2009. -- 366 p. : ill. ; 25 cm

láttad már?
grat!!! :)

csipkelelkű írta...

Neeeem, nem biztos, hogy az ágyadban. Lehet az bárhol a lakásban (naaaa, ne bánts, hallod, úrinő nem dobál olcsó, nehéz tárgyakat a virtuális ismerőseihez...) Szóval, lehet, hogy egy pár napot ott korzózott a hasadon, aztán elment. Na jó, egyáltalán nem biztos, hogy bogár, vannak ilyen rejtélyes kiütések. Nekem például rendszeresen nagy, szúnyogcsípésszerű dudorok nőnek az arcomon, ha nagyon ki vagyok merülve, viszketnek rettenetesen, aztán arcot mosok langyos, szappanos vízzel és elmúlik. De rögtön, abban a percben. Különösen vizsgaidőszak végén fordult elő ilyen.

Mademoiselle írta...

murci, én is bekerültem abba a könyvbe?! :-O Nem is tudtam. Nah, klassz, nekem erről senki sem szólt...

Mademoiselle írta...

Csipkelelkű, ilyen nekem is szokott lenni néha, tényleg idegességtől van?
Amúgy meg mi az hogy úrinők nem dobálnak?! Nem láttad te A férfi mind őrült című filmet? ('30-as évek, Jávor Pál, meg nemtudomki) Abban világosan elmondják, hogy CSAK az úrinőktől nem neveletlenség a csapkodás és dobálás, ha mérgesek, bizony-bizony, nézz csak utána!

csipkelelkű írta...

Inkább a kimerültségtől, talán. Immunrendszer gyengébb, meg ilyesmi.
Úgy látszik, úrinőség témában még vannak fehér foltok, de igyekszem továbbképezni magam. Vagy erre születni kell? Hajjaj, van, aki hisztizni is elegánsan tud.