hát nem ő a világ legédesebb kismadara?

.

RIP...

A titokzatos, mindentudo kis feketedoboz varatlanul kilehelte a lelket, aminek az lett a kozvetlen kovetkezmenye, hogy most se telefon, se internet, se TV, amig nem kapunk egy ujat (ez meg napokig eltarthat). El vagyok zarva a vilagtol, egesz nap a Dudort vegzalom itt a nagy csondben, ma meg is harapott amikor a csap ala tettem, mert csupa kaki lett, asszem elege van belolem...
A szomszedhoz kereczkedtem at ot percre, hogy legalabb a blogban megkoszonjem a szulinapi jokivansagokat, koszonom oket, snailmailben es hetvegen bovebben az illetekeseknek.

Csok, M.

nőjjön be az orraluka...

Fejlemények történtek a Zöld Szörnyeteg ügyében, ugyanis mostanra már az egész ház egy emberként rázza az öklét a pokoli zaj miatt, főleg amióta ideszokott a vén iszákos Papodieu-bácsi az utca végéről, és minden vasárnap pontban hajnali hétkor gördíti a ház elé a talicskáját, hogy megkezdje kiűríteni a tartalmát (a környékről szerzi be a szajrét, elfoglalt háziasszonykák előszeretettel adják át egy hét alatt felgyülemlett üvegneműiket egy kevéske aprópénz kíséretében az öregúrnak, aki megszabadítja őket a bosszantó szeméttől), de úgy, hogy minden üvegből még a helyszínen szopogatja ki az utolsó cseppeket, aztán a kevéske aprópénzből spiccesre issza magát, és fütyörészve-dalolászva tipeg végig az utcán pontban egy órakor, amikor minden rendes lakó a jól megérdemelt ebéd utáni szunyokólását végezné.
Szóval tűrhetetlen állapotok uralkodnak itten, és az egyik emeleti agglegény uraság aláírásgyűjtésbe kezdett, majd egy jól megszerkesztett levélben szólította fel az illetékeseket, hogy csináljanak már valamit, mert különben...
Aztán kiderült, hogy az "illetékes" nem barátja neki, se nekünk:

Igen, kistestvére született, én meg minden pillanatban várom, hogy kirobbanjon a polgárháború...

kedvenchónap

Juhuhúúú!!!
Boldog Decembert Mindenkinek!!!

világvége rovat 1.

A fogyasztói társadalom végső degenerációja. Keresztény Amerika, szeressük felebarátainkat testvéreim, a szeretet ünnepe stb.

Halálra taposták a Wal-Mart eladóját a fekete pénteken

haspókteknőc

Valaki ma annyira telezabálta magát, hogy még a napozósarokig sem tudott eltipegni, a saját kistányérjában aludt el, a fejét egy zaftos endívián pihentetve.

Ruha. Sok ruha!

Hát ez tényleg nagyon jó játék!

A nadrág csak illusztráció, képtelen lennék valaha is belegyömöszölni magam :-(

Viszont az a kis blúz!!! Meg a táska!!! Meg a topán!!! Akarom akarom akarom!!!

Megint a Dudoromról... meg egy kicsit másról is

Nem tudom, hogy az anyák hogy bírják az embergyerekekkel, mert én már ettől a kis teknősgyerektől is kész idegroncs vagyok, nem hittem volna, hogy ennyire lehet szeretni egy ilyen pici valamit, és ennyire lehet aggódni érte, nincs egy nyugodt percem, mindig azt hiszem, hogy most hal meg. Most mondjuk éppen azt hiszem, hogy minden rendben van, mert evett, de amúgy ma egész nap duzzogott, ugyanis teljes átalakításon esett át a lakhelye, most jóval teknősbarátibb, viszont emiatt egy rövid időt méltatlan körülmények között kellett eltöltenie, és ezen úgy besértődött, hogy körül sem nézett az új helyen, csak beásta magát, és rám se hederített órákig, pedig olyan klassz napozósarkot csináltam neki, de még a közelébe se ment. Én meg már tiszta ideg voltam, és hogy ne kukkoljam állandóan az intim szféráját 20 centiről (mert ezek a stresszt nem bírják), kialakítottam egy terepszínű bunkert a szoba egyik sarkában, és onnan figyeltem a Dudort távcsővel egész délután. Egyszercsak előmászott, és miután meggyőződött róla, hogy nem vagyok a közelben (szerencsére nem túl éles a látása), példátlan fürgeséggel behabzsolta madársalátából, reszeltrépából és kelbimbóból álló uzsonnáját (holnap megyek szedni neki tyúkhúrt, csak előbb kiderítem, hogy mi az, és hogy néz ki), majd visszarohant, és újra beásta magát hajszálra ugyanúgy, mint azelőtt. Így büntet. Nagyon furmányos Dudor. De legalább tudom, hogy jól van. Most tojást főzök, holnap a porrá tört tojáshéjt is fölvesszük a menübe, hogy erős legyen a páncélunk, és nagyra nőjünk. Túldramatizálom?

Játék: Találj meg a képen legalább egy duzzogó Dudort.

__________
Egyébként meg az is kiderült ma (sűrű napunk van), hogy egyre bölcsebb és bölcsebb leszek, rájöttem ugyanis, hogy a bölcsességfogak kizárólag azért nőnek felnőttkorban, hogy átérezzük leendő szülőként, amin a babák keresztül mennek a fogzásnál. Múlt héten még csak szimplán azt hittem, hogy hamarosan ki kell operálni a fél arcomat, mert biztos begyulladt a fejem, de mostanra kiderült, hogy a jobb alsó kínzott meg ennyire, már kifigyel ott két kis fehér foghupli, a leendő fogam teteje. Egyszer fájt a fogam, amiből végül gyökérkezelés lett, és még élénken emlékszem az esetre, de ez a fájdalom olyan volt, amit eddig elképzelni sem tudtam, jobb oldalon az alsó-felső szemfogaktól kezdve a leghátsó örlőkig minden fogam úgy fájt, mintha külön-külön begyulladtak volna, a kérdéses ínyrész egy merű húscafat, a fájdalomcsillapító annyira hatott mint egy negró, folyamatosan lázas voltam, szóval remélem a többi b.fog a helyén marad, mert úgysem egyezem bele.

A Dudoromról...

Hölgyeim és Uraim, kedves Mindenki!

Hadd mutassam be családom legújabb tagját, egy snájdig sztyeppeit (vagy kirgizt), szám szerint a harmadik legfontosabb férfit az életemben, avagy az én elmés Dudoromat. (N.M. és V.)

Méretét tekintve kb. hét centi mindössze, és annyira könyörgött az összes szemével, hogy hozzam el, hogy elhoztam, és most itt van, és én már majdnem egy hete tudtam, hogy itt lesz, úgyhogy ki lehet találni mennyit aludtam az izgalomtól. Végre van egy háziaranyosom!!! Egy mocorgóm-szuszugóm!!!

Különben nagyon egy húron pendülünk mi hárman, mert szereti a meleget, a csöndet és a nyugalmat pont mint én, szereti a pittypangot pont mint a doki, és szeret sokat szundizni pont mint énmegadoki. Teljesen vegetáriánus, megőrül a salátáért és az endíviáért, de állítólag néha el-elkap egy bogarat a fehérjepótlás végett. Rózsaszín a nyelvecskéje, és több számmal nagyobb a bőr mint a Dudor, de nem baj, valamikor majdcsak belenő, ideje az van rá, mert 40-60 évig is elél.
Van egy lámpája ami alatt melegszik, és van egy másik amiből D-vitamint szed magára, gondoltam néha én is befekszem ez utóbbi alá, elvégre némi D-vitamin pótlás senkinek sem árt, közben meg majd felolvasok neki, hogy az elméjét is pallérozzam.

Amikor megtudta, hogy elhozom tisztára megőrült és egy teknőchöz méltatlan sebességgel nyargalászott föl-alá az üveghez ütögetve harci öltözékét, mely műveletet itthon is folytatta, mire én persze azt hittem, hogy jómagam bájoltam extázisba a fiút, de kiderült, hogy ez csupán annyit jelent Őfenségessége nyelvén, hogy Kaját Ide Nekem Most!, mert miután ötperc alatt befalt egy fél salátát, majd lefojtotta pár levél endíviával, peckesen bevonult a Magánszférájába, és azóta alszik mint a bunda, a színét se láttam, remélem még él.

Itt egy videó is, amin látszik a kéglije (padlófűtéses). Hát... tudom, hogy kicsit minimál a berendezés, de idővel majd kicsicsázom, bár egyelőre még nem tudom mivel, mert amit nem tud kikerülni, azon megpróbál átmászni (két perccel azután, hogy rendelkezésére bocsátottam a birodalmát, máris fejre esett a Magánszférájáról), ami pedig zöld, azt vagy megeszi, vagy kiássa és alábújik rejtőzködés céljából.

tratatataaa...!!!

Megjelent az egyik könyvem lalalala... már nem is vagyok olyan beteg tralalala...

Csúcs ez az érzés... :-D
És még jön kettő ebben a hónapban.

nagyon...

fáj az egész kislány :-(

a nagybetűs Zene...

Hirtelen felindulásból összevágtam ide egy zenei válogatást, ami arról szól, hogy miért szeretem annyira a hegedűt. Mert nagyon szeretem, a kedvenc hangszerem, és ha valaki igazán a mestere, akkor az előtt én fejet hajtok, függetlenül attól, hogy kicsoda vagy micsoda.
Egyszer volt alkalmam ezeket egy olyan igazi csúcsberendezésen meghallgatni, egy hangszigetelt zeneteremben csak én voltam meg a zene... atomjaimra hullottam. Olyan gyönyörű, hogy az már szinte elviselhetetlen.

A cippo szíves figyelmébe ajánlva...


Tartalom:
Johannes Brahms: Magyar táncok V.: Sergeï Trofanov az előadó, orosz származású hegedűművész. Az amikor kacagtatja... borzongás és libabőr... minden csupa libabőr...

Bartók Béla: Román népi táncok 1-4: négy rövidke zenei szösszenet, négy novella, olyan egypercesek, mint Örkény vagy a korai Minyák, épp csak zenében elbeszélve. Átmenet nélkül, ököllel csap az arcomba és talál. Az ember lánya pedig csak ül, köpni-nyelni nem mer, csak néz ki a fejéből és bőg. Nem mellesleg Laurent Korcia az előadó, aki a legtehetségesebb és legszebb hegedűművész, akit ismerek. Mit is mondhatnék... ez a férfiak világa, én csak élek benne.

Henryk Wieniawski: Obertass Mazurka Op.19: Ha elég hangosan hallgatod, akkor kicsit sokkoló lehet a négy egyperces után, de pengetős, és az nekem a gyengém. No meg Itzhak Perlman... most kezdjem el magyarázni?

Madame Rizsa...

Tudod, vannak azok a cím-matricák, amiket csak rá kell stemplizni a borítékra a feladó helyére, és akkor nem kell az írással bajlódni, plusz nem fordulhat elő az a gikszer, hogy félreolvassák a válaszcímet, vagy a posta nem tudja visszaküldeni, ha elkavarodik egy levél. Amióta postcrossingolok látom, hogy az egész világ ilyet használ, és mivel roppantul praktikusnak találtam, nekem is kedvem szottyant rá.
Azt persze tudtam, hogy a külalakot tekintve én biztos nem fogom beérni valami randa rózsaszín elefánttal vagy franciazászlóval a sarkában, ha már egyszer ki lehet csicsázni, akkor én bizony ki fogom csicsázni alaposan, mert én ilyen csicsázós lány vagyok. Csak aztán elszaladt velem a ló, és most az van, hogy nem tudok választani a kedvenceim közül, úgyhogy neked kell (várom a szavazatokat, én nem tudok dönteni):

(a sok rizsa helyére nevet és címet képzelj, és természetesen a valóságban ezek sokkal kisebbek, kb. 2x7 cm a méretük)

*Ha netán megtetszik valamelyik, akkor szólok, hogy az a francia cég, aki kinyomja és elküldi, minimum 140db-os megrendeléssel dolgozik, és ez a mennyiség kb. 15 euroba kerül postaköltséggel együtt.

game over

Na ki adta le az utolsó könyvet is? Igen én.

A doki mindenáron pezsgőt akart este bontani, de közöltem vele, hogy már ne is haragudjon, de ha egyszer azt ünnepeljük, hogy befejeztem végre ezt a hónapok óta tartó 24/24 órás munkamaratont, akkor az a minimum, hogy én választom a piát, úgyhogy vagy Bailey's-t iszunk vagy kamillateát.
Az érveim vaslogikájával szemben tehetetlen volt, így beadta a derekát (pedig minden porcikájával gyűlöli a krémlikőröket), úgyhogy este fergeteges pizsamabulit rendezünk, piálunk és zabálunk (mer' sütök rösztit), sőt még azt sem tartom kizártnak, hogy egészen az ágybanolvasásig fajulnak majd az események, de az tuti, hogy korán lefekszünk aludni, mert már hónapok óta nem feküdtem le korán aludni, és azért néha nekem is jár egy kis kaland.

röhögcséges...

Nem tudom, hogy fogok boldogulni a szőkekislányos-nyomozóssal. Annyira kell röhögnöm, nem látom a képernyőt, közben meg rettegek, hogy béna lesz, és lapos és nem jönnek majd át a poénok. Mostmár tudom mit neveznek munkahelyi stressznek. Szent Madzag, már csak három nap!


Most nézem, a Bookline-on három könyvemre is elő lehet jegyezkedni eccerre. Előjegyezkedtem.
És ha rajtam kívül még jár erre néminemű Montgomery-rajongó, csak szólok, hogy novemberben kiadják A Kék Kastélyt, és az Avonlea-i krónikákat. Szerénységem tiltja megnevezni, hogy kinek az ajánlására kerültek kiadásra, de aki elég rafinált, az kitalálhatja, hogy én voltam. Ezekre is elő lehet jegyezkedni. Tudtam, hogy amint megrendelem az Előszülinapi és Előkarácsonyi Novemberi Meglepi Könyvcsomagomat, azonnal beharangoznak egy rakás oltári klassz újdonságot. Ezért kellett bevezetnem a tényleges Decemberi Ünnepi Könyvcsomag mellé ezt is, meg az Utószülinapi és Utókarácsonyi Januári Meglepi Könyvcsomagot is. Nekem egyetlen hónapba zsúfolódott az összes ajándékozós ünnep, úgyhogy alaposan ki kell használnom (például mindent minimum triplán ünneplek, az egész hónap egy végeérhetetlen fieszta), mert utána egy évig semmi, sak sivár sivatag.

csak helyzetjelentek

Reggel leadtam a lovasregényt. Ma egész nap csak aludni, enni és olvasni fogok, holnaptól pedig jön a szőkekislányos-nyomozós könyv, és ha azt is leadtam, na akkor fogok csak igazán ünnepelni.


...tudja valaki, hogy a leadástól számítva hány napon belül múlik majd az a jelenség, hogy álmomban csak lovakkal és lófejű emberekkel találkozom?

...és azt tudja valaki, hogy miért lettek ilyen felkapottak a lovasregények hirtelen? Átnéztem a magyar gyerekkönyv-kínálatot, és látom egymást érik a lovas-sorozatok gyerekeknek. Aztán elmentem az egyik helyi könyvesboltba, és legnagyobb meglepetésemre itt is egy egész falat beborítanak a francia lovaskönyvek. Szerintem edzik a következő generációt, hogy minél előbb szokjanak le az autózásról, mert úgyse lesz mivel.

what a wonderful world day...

Ma reggel, egy közel 16 órás munkanap után (az ilyesmi mostanában nem szokatlan errefelé), holtfáradtan kicsoszogtam a kukákhoz meg vissza (ez olyan reggeli torna-féleség volt), és bár az utóbbi napokban már kissé megkopott az ajtónál-hallgatózós, postás-után-leskelődős játék varázsa, azért mégis nagyon örültem, mikor 10 azaz tíz darab levelet találtam a postaládában. Majdnem ugráltam is, de az nem ment, mert valaki biztos ólomba mártotta a tagjaimat, miközben totál kiütve horkoltam a klaviatúrán éjjel.
Még sohasem kaptam tíz levelet egy nap alatt. Tulajdonképpen még egy hét alatt sem kaptam tíz levelet. Sőt, egy hónap alatt se. Ma pedig Új-Zélandtól kezdve, Kínán és Oroszországon keresztül, Anglián, Portugálián és Brazílián át, az Egyesült Államokig az egész világ velem levelezett. Ja, meg Finnország is, de az mindig. Mondtam már, hogy csípem a Postcrossingot?

Ja, és ha már postaláda, akkor minden külön értesítés nélkül itt teszem közzé, hogy igen, mindenki emiljét megkaptam (nagyon szeretlek titeket érte, és köszönöm), és olvastam a kommenteket is és válaszolni is fogok, épp csak leadom a lovasregényt, aztán már csak egy könyvet kell lefordítanom október végéig, utána majd még alszom is egy kicsit, és sitty-sutty újra ember leszek. De most még nem. De tényleg köszönöm! Remek barátok vagytok.

Just for fun, az almásderes

Egy lovas könyv fordításában az a szép, hogy százezer és egy darab lónevet kell lefordítani oldalanként, de úgy ám, hogy kifejező legyen, meg frappáns, meg menő is, meg magyar. Ezen a ponton már az elején megakadtam és jegeltem egy időre a problémát, de mivel a jövő héten leadom a könyvet, végre eljött az ideje, hogy behatóbban is foglalkozzam a nevek kérdésével. Mivel a Kincsemen kívül én más tipikus lónevet nem ismerek - és azt is csak onnan, hogy Gödön van egy Kincsem nevű bódésor, ahol régen a korcsolyámat éleztettem - szükségem volt némi ihletre, így kisütöttem, hogy vajon hol máshol találhatnék inspirálóbb adatbázist a Magyar Lovi weboldalánál.
Nos, semmi használhatóra nem akadtam*, viszont órákra munkaképtelenné váltam a röhögéstől. Íme következzenek hát a kedvenc lóneveim, a teljesség igénye nélkül (valójában van igény a teljességre, csak idő nincs rá...):

Illetmény
Jegyzőnő
Készpénz
Járulék
Kenőpénz
Ingyenélő
Honorárium
(Nem, kérem, ezeket nem egy APEH jegyzőkönyvből vettem, ezek lónevek kérem!)
Háremhölgy
Kolostor
Jegyüzér
Fegyőr
Éltornásznő
Helyjegy
Klasszikus
Démon L.D.
Lottóláz
Járj! (azt hiszem ez a minimum ami elvárható egy versenylótól...)
Hologram
Kontakt Vita
Kaméliás hölgy
I.Q. Bege
Elegant Jankee
Lajoska ; Juci ; Impi ; Karola

s végül a biztos befutó: Just for fun

__________
*Már úgy értem a könyvhöz, a könyvhöz nem akadtam semmi használhatóra. Saját részre viszont évekre elegendő nevet raktároztam el az agyamban a leendő képzeletbeli lovaim számára.

Említettem már, hogy Postcrossingolok?

Na szóval megjött a lap az "előző hozzászóló anyanyelvén írt képeslap"-játék kapcsán, és nem bírom ki, hogy ne adjam közre azt a tüneményes írást, amit Elina (Finnország) küldött nekem ékes, ám fárasztó magyar nyelven (még a málnásbélyeg is aranyos):

(klikkold nagyobbra)

még a szobából se jutott ki...

Az egész az ágyban kezdődött, amikor a doki kijelentette, hogy kimegy pisilni, de nem kell lámpa, mert macskalátása van, és az egész az éjszakai ügyeleten végződött, ahol két öltéssel varrták össze a pengefal okozta homloksebét.

Közkívánatra készítettem egy helyszínrajzot a doki balesetéről.

(klikkold nagyobbra)

és ha már szóbajött*...

... akkor szólok, hogy véletlenül elküldtem öt képemet a Freeblog fotópályázatra. Nyilván elment az eszem vagy ilyesmi.
A kínos az, hogy a téma már csak akkor jutott el az agyamig, miután elküldtem, és magamtól is beláttam hogy első látszatra nem sok közük van az emberhez a harmadik évezred kapujában, de ha alaposan csűröm-csavarom, akkor mindegyikről meg tudom ám magyarázni, hogy miért van mégis köze hozzá.
Hát ez van, elhebrencskedtem a dolgot, azért kérlek nézd meg őket itt és kommenteljed be (ott is) nyugodtan, hogy jajdeszép vagy hogy fúderonda, vagy hogy jajdeszépcsaksemmiközeatémához**, szóval akármit, meg később lesz majd olyan közönségszavazás-féle is... csak szólok [mamzelle most könyörgő szemeket meresztget].


__________
* tudom hogy nem jött szóba, de valahogy el kellett kezdeni a posztot
** ha lehet, ezt inkább mégse kommenteld be, hátha a többiek nem veszik észre... Inkább írd helyette azt, hogy "nemcsak gyönyörűek, de lenyűgöző, hogy milyen furmányos módon kapcsolódnak a témához!"

Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom...

...de egészen megszerettem Carla Bruni egyik dalát.
Persze ez még nem teszi kedvesebbé előttem a nőt, mert még mindig nagyon távol áll attól, amilyennek szerintem egy First Lady-nek lenni kell. Nem igazán az a gond hogy énekel (sőt, az egyáltalán nem gond) vagy hogy egy botrányhős showgirl (amilyen a zsák, olyan a foltja...), de szerintem egy elnökfeleség ne pucérkodjon magazinokban, és kész. Még akkor se, ha gyönyörű. Ez a minimum, ami elvárható lenne az ország első asszonyától. Az ilyesmi nem elegáns, egyáltalán nem elegáns.
Mindazonáltal készséggel elismerem, hogy ez a dalocska nagyon kellemes, könnyű kis bársanzon, mondjuk egy pohár vörösbor mellé:

Mentségemre szóljon, már azelőtt tetszett, hogy megtudtam volna hogy Carla.

Ez egy teljesen Postcrossingos bejegyzés, de végtelen hosszú...

Már hetek óta direkt nem vettem könyvet a kezembe, mert úgy döntöttem, hogy nem tudok nyugodt szívvel belemerülni az örjöngő lelkiismeretfurdalástól amiért nem haladok olyan tempóban a fordítással ahogy terveztem (csak még október végéig kell kibírnom, aztán újra heti hét könyv, ahogy szoktam), szóval ismerve az univerzumot, azon már meg se lepődtem, amikor éppen ebben az én nagy megszorultságomban bukkantam rá legújabb addikciómra, nevezetesen a Postcrossingra.
A lényege az hogy kézzel írott képeslapokat küldözgetünk szerte a Földbolygó minden szögletébe, és kapunk viszont, és van hozzá kód, meg statisztika, szóval több mániámat is kielégíti a játék, hát belevágtam. Már blogot is szült a dolog, nem akartam a Mekegőt árasztani el vele, mert az úgy van jól ahogy van.

De nem csak ezt akartam ám mondani, hanem beszámolni a járulékos történésekről a Postcrossinghoz kapcsolódóan.
Először is, aki Postcrossingol, az előbb-utóbb óhatatlanul átbóklászik a fórumra is, én sajnos előbb mint utóbb, úgyhogy már 15 extra lapot küldtem szét a hivatalosokon felül, ami meg is térült, nem ez a gond, csak hát addig se dolgoztam ugyibár...
Szóval vannak ott mindenféle klassz topicok, én mindjárt a taggelésen véreztem el, az az amikor indítanak egy-egy témát, például "régi reklám reprintek", és akkor ott mindenki az előtte megnyilvánuló hozzászólónak küld egy ilyen reprintet, és kap az utána következőtől. Nehéz abbahagyni, de nekem a 15. után sikerült, és jogos önvédelemből utána már meg se néztem a többit, úgyhogy ne kérdezd mi az a Round Robin és tsai. mert úgysem tudom.

Viszont van ott még két dolog, amit juszt is ki fogok próbálni, az egyiket becsületből a másikat csupa szórakozásból.
Kezdjük a becsületbeli üggyel. Volt ugye nekem az a Prince Edward Szigetes incidensem, amikor az álomlapomat bedarálta a kanadai posta, és eleddig sejtelmem se volt róla, hogy ki lehetett az a tüneményes kistündér aki egyetlen suhintással elintézte hogy kapjak egy igazi-valódi képeslapot az igazi-valódi PEI-ról, de most jöttem rá, hogy lehet hogy mégsem kistündér volt, hanem egy hús-vér RASsoló (nem, nem nassoló!) azaz "Random Act of Smileness"-játékos, ami arról szól, hogy keresel magadnak a fórumozók között valakit akinek szeretnél mosolyt rajzolni az arcára, megnézed mi a kívánsága (ált. minden fórumozónak van olyan listája, amin a képeslapvágyait sorolja föl, van aki Új-Zélandról szeretne egy maorit, vagy Lappföldről Mikulást, esetleg Anne Shirley-t a PEI-ról), és ha tudod teljesíteni a kívánságát, akkor titokban más fórumozóktól ki kell derítened a címét, és elküldeni neki meglepetésiből. Azt hiszem így landolhatott hozzám a nevezetes lap, ami tényleg mosolyt csalt az arcomra, aztán meg könnyeket a szemembe, mert az a hülye kanadai posta egyszerűen bedarálta az ajándékomat! Hát igen, még nem sikerült túltennem magam rajta, mindazonáltal kutya kötelességemnek érzem, hogy keressek én is egy kiskrapekot, akit boldoggá teszek majd. Képeslappal.

Erről jut eszembe, hogy kaptam is egy mailt az egyik crossertől, aki látta hogy mit tett a kanadai posta az álomlapommal (bedarálta!), és megígérte hogy szerez nekem egy másikat, cserébe pedig rajzolnom kell neki a rossz kezemmel egy elefántot, mert ő meg azt gyűjti pszichológiai okokból kifolyólag ugyanis. Ez nagyon érdekes lesz, mert nekem mindkét kezem elefántrajzoló antitalentum, de majd megoldom. Azt találtam ki, hogy rajzolok egy kalapot, és azt mondom, hogy az igazából egy kígyó, ami felfalta az elefántot, amit le akartam rajzolni. Ha Saint-Exupérynek szabadott, akkor nekem is.

A másik, a csupa szórakozásos dolog pedig egy olyan topic, ahol az előző hozzászóló anyanyelvén kell írnom neki egy lapot, az utánam következő pedig majd magyarul ír nekem egyet. Ilyen módon nekem most japánul kellene összehoznom pár sort, de egyelőre csak annyit tudok japánul hogy "Konnichiwa", meg hogy "Hello Kitty"...

UPDATE 1:
Hát... mostmár tudom mi az a Round Robin. 12 db. képeslap egy perc alatt... Valaki vegye már ki a kezemből!!!

UPDATE 2:
A Postcards Wall elkészültével értelmét vesztette a blog, úgyhogy töröltem..

Quiberon, Quiberon, te csodás!

Mondtam már milyen férjem van nekem? Hát nekem van a legédesebb férjem az egész világon, és erről nem bocsátkozom vitába senki emberlányával, az fix.
Mivel nyár eleje óta úgy dolgozom mint a güzü, a hétvégéket és ünnepnapokat is beleértve, kezdtem olyan lenni mint egy sápkóros idegbeteg, és pénteken az édes kis uramnak annyira megesett a szíve szegény énrajtam, hogy szombat reggel egyszerűen csak felnyalábolt és elvitt engem Bretagne-ba óceánt nézni. Óh! Elvitt egy egésznapos-ottalvós miniszabira egy Quiberon nevű félszigetre, és mostmár határozottan nem vagyok sápkóros, viszont pecsenyepirosra sült és töknáthás. De nem számít, mert órákon keresztül bámulhattam az Atlanti-óceánt, de SZIKLAPARTRÓL ám(!), és ha van valami aminek képtelen vagyok ellenállni, akkor ez az.
Az egész félsziget valami 14-15 km-es lehet összesen, egyetlen út vezet oda, és van rajta három pinduri falu, meg egy világítótorony, vagy nevezzük inkább pislákoló-tornyocskának, mert annyira pöttöm, hogy háromszor is elmentünk mellette, mire egyszer észrevettük. Rengeteg óceán veszi körül, és vannak magas sziklapartok és alacsony bícsek is a szélén, mi pedig 24 óra alatt kihasználtuk az összes adottságait.

Az egész napot a szabadban töltöttük, még enni se mentünk be sehová, hanem összevásároltunk mindenféle földi jót egy boltban, és egy sziklán megpiknikeltük (majd megmutatom hol), aztán homokvárat építettünk kölcsönszerszámokkal (majd megmutatom milyet), és később fotóztam képeslapnak valót (majd megmutatom mit).

Sajátkép mutogatás előtt azonban megmutatom a szigetet reklámról és felülnézetből, amin bejelöltem a fontosabb részeket.

Helyszín No.1: Itt volt a panziónk. Az a jó benne, hogy a ház minden ablakából (beleértve a toalettét is) látni az óceánt, és hallani a sirályokat, mennyei muzsika. És még az is jó benne, hogy elvileg nem lehet eltévedni, mert az egyetlen félszigetről kivezető út mellett áll, bár gyakolatilag nekünk sikerült eltévedni...
Helyszín No.2: Piknikplacc, bővebben a fotóknál.
Helyszín No.3: Homokvárazó bícs, + itt is lőttem pár remek fotót.

Itt ugrottam ki a mozgó járműből izgalmamban:

Itt piknikeltünk, azaz szüntelenül tekergettük a nyakunkat, ugyanis...
...ha jobbra néztünk ezt láttuk:

...ha középre néztünk ezt láttuk:

...ha balra néztünk ezt láttuk:

Egy kisgyerektől elszedtük a várépítő-felszerelését (de csak addig, amíg a mamája meguzsonnáztatta), és megterveztük a saját kisvárunkat:

Ez a kedvenc képem (nézd meg nagyobban is), lehet hogy eladom egyszer képeslapnak:
(Ha valaki el merészeli innen lopni az engedélyem nélkül, azt beperelem. Ez vonatkozik az összes többi általam készített fotóra is ezen a blogon.)

Az óceánnál valami hihetetlenül gyorsan ugrik le a Nap az égről estefelé, és mire lányos zavaromban előszedtem a fotóaparátot, már csak ennyi maradt belőle:

HÚS! Csábító HÚS! Gyönyörű HÚÚÚS!!!

Ma ettem bölényt... meg struccot is.

van valami abban a fekete likban...?

A 27 km-es protonbirizgáló nagykütyü üzembehelyezésének másnapján, mikor reggel bekapcsoltam a telefonomat, a kiskütyü úgy találta, hogy 2012. október 15.-e van, 6:07.
Hmm... Azontúl, hogy soha nem kelek fel hajnali hatkor, nyilván 2012 sem volt aznap, se október 15. Érthetetlen meghibásodás.
Manuálisan visszaállítottam az adatokat, de azért arra kíváncsi lennék, hogy miért pont ezt a dátumot választotta...

Plaisir d'offrir

Ezt a virágot egyszerűen csak azért kaptam mert szeretve vagyok. Mintha minden hófehér szirmot körülrajzoltak volna egy leheletvékony rózsaszínű tussal. Ötletem sincs milyen fajta virág ez, valaki? Esetleg valami szegfűféle?

(kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető)

Láttam olyan lilás-bordós hortenziát is, amire mintha ecsettel sötétkék színű vízfestékcsöppeket ejtettek volna, de nem akartam telhetetlen lenni :-)

Kiderült, hogy október végéig három darab könyvet kell lefordítanom sos, úgyhogy tényleg ne keressetek.
Nem lehetetlen ám, csak nem szabad sokat aludni.

spooky...

Ja, egyébként ma majdnem láttam egy kísértetet is. Az utóbbi időben ha meghallom hogy valaki be merészel dobni egy üveget a zöldládába, rögtön az ablakhoz vágtatok, és megpróbálom a puszta akaratommal elbűvölni onnan az aktuális csendháborítót (sose sikerül), de most az volt, hogy ott álltam, és hallottam hogy valaki folyamatosan dobál bele üvegeket, de látni semmit sem láttam. Senki de senki nem volt ott! Az üvegek pedig csak hulottak-hullottak csörömpölve. Hát... nem részletezem milyen gondolatok futottak át az agyamon, de képzelheted. Szóval ott álltam és némán meredtem a dobozra vagy öt percig amíg csak tartott ez a természetfölötti performansz, aztán hirtelen előlépett a zöldláda mögül a közvetlen falszomszédunk, meglátott az ablakban, és megkérdezte hogy jól vagyok-e, mert olyan furán állnak a szemeim.
Na ekkor tudtam meg, hogy a zöldláda kétoldalas...

csinálom a fesztivált

Jól elszúrtam két napot felesleges semmittevéssel, pedig már úgy vártam, hogy végre végezzek az ötszázoldalassal, és újra hódoljak olyan szórakozásoknak is, mint például az olvasás vagy párbeszéd emberekkel, de most érkezett meg a lovaskönyv, úgyhogy október 15.-ig megint elhalasztva minden hobbi és társasérintkezés, ne is keress, úgysem érek rá.

A délelőttöt viszont pompásan elütöttem jutubozással, miután feldeztem a Csináljuk a fesztivált..ot. Kikapcsolódás a könnyedebbik fajtából. Eddig fogalmam sem volt a műsor létezéséről, de nagyon szórakoztatónak találom, és jó apropó arra, hogy megnézzek néhány régi felvételt az eredeti előadókkal. Nem is tudtam például, hogy ilyen szép volt a Cserháti Zsuzsa, valahogy muszáj leutánoznom a frizuráját (arra gondoltam, hogy ha mondjuk egy keménykalapot erősítenék a fejemre, majd szemből nekiesnék a kilógó tincseknek hajszárítóval akkor valami ilyesmi lenne a végeredmény, nem?). Aztán azt a felfedezést tettem, hogy a Gallusz Niki (most hallottam először a nevét különben) nemcsak elképesztően jó hangú, de díva. Fekete koktélruhában, tűsarkúban és neccharisnyában csak dívák tudnak így lépdelni a lépcsőn. Jó, nem mondom, hogy nem játsza túl egy icipicit, de akkor is klasszul adja elő magát (no meg a zenészek is sokat dobnak a produkción). Persze Hernádi Judit utánozhatatlan a maga nemében, de most komolyan, ez a dal valami olyasmit próbál üzenni, hogy "légy optimista" meg "hajrá, ne add fel", szóval pont ellentéte a Hollónak (tudod... "Soha már!"), Hernádi mégis úgy énekli, hogy az ember már keresi a kampót, köti a hurkot... Így mulat a magyar.
Dér Heni nevét se hallottam soha ezelőtt, de meg kell hagyni lambadázni azt tud, Bereczki Zoltán egy édespofa, Miller Zoltán meg íííííííííí (óazahangóazazarc)!!! Szóval tökjólevoltam.