Tisztelgés egy Bodri előtt...

"Most a gyerek még magasabbra kapaszkodott, s most sikerült. Ujjai belenyúltak az üveg tágas nyílásába, most megfogja, erősen megmarkolja a zöld üveget, s most egyszerre kész: az üveg felfordult, ráömlött a gyerekre, aki abban a pillanatban hanyatt esett a szék alá, s az üvegnek egész tartalma ráfolyott.
Egy pillanatig csönd, akkor a gyerek elkezdett visítani.
A kutya tanácstalanul s tehetetlenül, kihegyezett fülekkel állott felette, s abban a pillanatban ráugrott, s nyalni kezdte.
Hirtelen elkapta a nyelvét: valami égette.
De megint rárohant, s újra nyalta, nyalta, lenyalta arcáról, nyakáról, testéről az égő vizet. Akkor elfutott, s prüszkölve, kétségbeesve karikázott körül, aztán eszeveszetten megint neki a gyermeknek, s feltúrta annak a ruhácskáját alólról, s nyalta, nyalta nagy vörös nyelvével róla a tüzet.
Most az asszony kirohant a gyereksírásra. Látta, mi történt, felkapta a vonagló testecskét, s belemártotta a dézsába, amely vízzel tele már ott állott.
S hozzá ő is visított torkaszakadtából."

...

"A Bodri nyítt, verte magát a kerítés tövében, aztán elnyúlt, s csak hörgő hangokat adott.
Az ember odament, megemelte a kutyát. Annak a nyelve égett, mint a tűz, s pislogva még egy utolsó pillantást vetett a gazdára. Akkor megvonaglott s elnyúlt.
- Mi van ezzel a kutyával?
- Lenyalta! - sikoltott fel az anya. - Lenyalta a gyereket.
- Benne van a szóda - értette meg s kiáltott az ember, s egy pillanatra ugyanolyan szánalom volt benne, mintha egy másik gyerekéről volna szó.
A kutya még egyet-kettőt vonaglott, felvetette magát, s a másik oldalára fordult, még egyszer nagy kínjában átvetette magát a fején, s végképp elfeküdt. Megdöglött.
Soká, némán s tűnődve nézték. Az asszony:
- Mikor kijöttem, a kutya nyalta a gyereket, a hasáról lenyalta a tüzet.
A vénasszony érthetően mondta:
- A vót a szerencse - mondta. - Ha le nem nyalja róla a nagy darab szódákat, ami ráömlött, akkor kiégeti a gyenge hasát. A vót a jó, hogy lenyalta a gyerekről a halált."

(Móricz Zsigmond: Pityu és Bodri)

Levél a dajkához

"Most bejött a szobába az ura, a méltóságos és nagyságos gróf és várkapitány és egészben véve huszonnégy éves úr."
(Móricz Zsigmond: Válogatott elbeszélések)

Újévi project

Szilárdan elhatároztam, hogy 2008-ban mostmár egyszer igazán összeírom a könyvlistát. Már tudniillik az olvasott könyveim listáját. Minden évben elkezdem, aztán nagyjából március magasságában elveszítem a listát, vagy elfelejtem rávezetni a felét, és máris kútbaesett a statisztika. Pont úgy, mint valami újévi fogadalom. Pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy számszerűleg hány darab könyvet olvasok el egy év alatt, januártól kezdve, decemberig bezárólag.
De most szigorú leszek, és ide a blogba írom majd a listát, úgyhogy ezúttal nem fog sikerülni elveszíteni a papírlapot. Ami megvan a MEK-en, azt az oldalsó "Mekegő" címszó alá linkelem majd, a papírkönyveket meg csak listázom.

Nem mentek át egyetlen féligkész könyvet sem az újévre, úgyhogy ma nem csinálok semmit, inkább befejezem a Te, Berkenye!-ét Gárdonyitól, a Szürke Glóriát Kosztolányitól, és Móricz válogatott elbeszéléseit, mert mindegyikből már csak egy kicsike van vissza, és aztán még kiolvasom a maradék Jane Fairfaxet, hogy az legyen 2007 utolsó kötete, és holnaptól tiszta lappal indulok. Úgyizgulok :-)

Óh beh gyönyörű! - szólt csaknem kiáltva Júlia

"- De azért ollan bál lesz a, lelkecskéim, hogy nem lesz párgyo. Annyi a gróf meg a báró, hogy a császár se lát majd többet a koronázásán.

- Kik mégis?

- Hát hogy a grófokon kezdjem: ott van többek közt Zichy Manó, Eszterházy Pista, Batthyány Gedő, Hunyady János, Teleky Sándor. Nem a vörös, aki Bem ezredese volt: másik. Aztán ott vannak Inkeyék is, meg a felvidékről a Vay bárók. Egy dán gróf is: Holstein. Egy reggel, képzeljétek, magyar ruhában jelenik meg a dán gróf, árvalányhajas kalapban, magyar-címeres nyakkendősen. Hanem Lo-Presty báró (a Lajos) túltett rajta. Az meg lobogós ingben, rojtos gatyában, sarkantyús csizmában pöndült ki a promonádra. Ezüst-pitykés pruszlik vót rajta, meg panyókára vetett zsinóros dolmány.

- Hát dámák? - tudakolták a nők.

- Tele van velük a fürdő. Maga Eszterházy négy dámával jött. Ott a felesége: Szerafin grófné, a két leánya: Szerafin meg Özsénia konteszek. Eszterházy Sarolta is ott van. És egy nagy szépség: Somsics Riza. Az is grófkisasszony. Az mindeniteket lever a bálban. Nem, téged Naca nem, ne szontyolódj el."

(Gárdonyi Géza: Te, Berkenye!)

"Az élet prózája átvette ismét az uralmát a világon."

Har-riposzt

Hihihi... a köznyomásnak engedve a csóka kijavította a tegnapi 7 soros Könyvesblog-post 3 hibáját, de egyet jusztis benne hagyott mutatóba ;-)

Ugyan! Ez nem kritika, csak ténymegállapítás

A mai Harry Potteres Könyvesblog-post mindössze 7 darab sorból áll (plusz még egy nyúlfarknyi), és ebben a 7 darab sorban 4 darab gépelési hiba van.
Könyvesblog, brúderkám.


Erről most eszembe jutott az esküvői meghívós huzavona, ami idő előtt néhány ősz hajszálat eredményezett a fejem tetején még 24 éves korom előtt.
Miután kiválasztottuk a kívánt mintát, betűtípust, színt stb., el kellett küldenem a nyomdának a ráírandó szöveget gépelve, pontosan. Úgy beszéltük meg, hogy még mielőtt kinyomtatják az összeset, küldenek nekem egy mintapéldányt (ami benne van az árban!!!), hogy megfelel-e. A szöveg nagyjából annyi volt, hogy Ő és Én egybekelünk, légyszi gyere el az esküvőnkre ide és ide, ekkor és ekkor, csók. Persze ennél kicsit cirkalmasabban megfogalmazva, de az egész nem volt több 30-40 szónál.
A mintapéldányban nem kevesebb, mint 7 darab hibát számoltam össze, még a címet is rosszul írták. Éktelen haragra gerjedvén azonnal felhívtam őket, és a felelős fejét követelve megtudakoltam, hogy ez hogyan is fordulhatott elő. Egy tökbamba Pattanásos Ödönke tárgyalt velem a vonal másik végéről, és azzal védekezett, hogy neki annyi a dolga, és olyan rettenetes mennyiségű meghívószöveget kell begépelnie naponta, hogy nincs ideje elolvasni amit gépelt, csak küldi tovább a nyomdának. Képes volt ezt így előadni nekem. Oltári szerencséje volt, hogy nem személyesen rohantam intézkedni, mert igencsak szemkikaparós hangulatban voltam, így azonban csak nyugalmat erőltetve a hangomra, úrinői modorban felkértem tisztelettel, hogy legyen szíves újra begépelni a szöveget betűről betűre úgy, ahogy ismételten elküldtem neki, majd csakis az én kedvemért tegye meg, hogy el is olvassa amit írt, én pedig hajlandó vagyok kifizetni ezzel a túlórával járó többletköltségét. Végül még abban is megállapodtunk, hogy erről is küldenek egy mintadarabot, mert bevallom elveszett a bizalom.

Azóta is áldom az eszemet.
A második mintapéldányban már csak három darab helyesírási hiba volt, viszont az előző hét kijavíttatott. Ekkor már levetkőztem minden úrinői modort, kértem egyenesen a főnököt, és közöltem, hogy nem tűröm, hogy tönkretegyék életem egyik legfontosabb napját azzal, hogy halálra bosszantanak még mielőtt férjhez mehetnék, úgyhogy azonnal küldjenek egy tökéletesen helyesírott mintapéldányt, amire végre rábólinthatok, mert nyakunkon az esküvő, és előre szólok, hogy személyesen fogom átvenni a többi meghívót tartalmazó csomagot is, ott helyben az irodájukban felbontom, és ha csak egyetlen pontocskát is hibás helyen találok rajta, akkor nem fogom kifizetni, és szent fogadalmat teszek, hogy minden létező fórumon a lehető legrosszabb hírüket keltem, és minden élő lelket, akire hatással lehetek, le fogok beszélni a velük való üzletkötésről.

Haladéktalanul megkaptam immáron a harmadik mintapéldányt is, ezúttal kifogástalan tartalommal, és rendben átvettem a többit is. Azt, hogy a megrendelt mennyiségen felül még két darab extra mintapéldány árát is kiszámláztak az akadékoskodó vásárlónak, már csak otthon vettem észre, de akkorra ez már nem is érdekelt :-)

Joan Aiken: Jane Fairfax

.
Nem tudom, hogy vajon pusztán a fordítás javára írható-e, vagy a Jane Fairfax egyszerűen jobb, de ez már sokkal inkább Austen-style.
Még nagyon az elején tartok, de már megvan az
első észrevételem:
Gyönyörű a kép a borítón. Tudtam én, hogy Federico Andreotti, bár a kiadó nagyon furmányos megtévesztési stratégiát alkalmazva egy bizonyos Federifonak tulajdonítja a képet a kiadói adatok között, de egyelőre ez tűnik a könyv egyetlen hibájának, úgyhogy fátylat rá. Csak azért írtam le, hogy valakit érdekel, akkor ne keresse nagy erőkkel Federifót ;-)

Holnap, ha kiolvastam folyt.köv.

Írtó fura dolog történt...

Kaptam egy képeslapot. De nem ám amolyan átlagos képeslapot, nem bizony, hanem olyan képeslapot, amit az én művészi kezeim alkottak annak idején, csak épp teljesen megfeledkeztem róla.
Történt ugyanis, hogy még évekkel ezelőtt egy internetes művészportál bírái valamiért úgy döntöttek, hogy egy négy darabból álló kollekciómat (ah, mily fennkölt szavak...) felveszik az éteren át-, valamint postai úton is elküldhető képeslapjaik közé, és máma valaki pont az én képemet küldte el saját nekem. Marha klassz :-)

Joan Aiken: Visszatérés a mansfieldi kastélyba, folyt.

A post csupa spojler.

Első számú észrevétel: Jane Austen hősei sohasem voltak ilyen lazák. Épp a fennkölt komolyságukba rejtette azt a finom gúnyt, amit annyira szeretek benne.

Második számú észrevétel: Julia Barrett módszere kiváló: vesz egy Austen-mellékszereplőt, az ismert környezetbe helyezi, azonban egy vadonatúj történetet prezetnál mellé, új intrikusokat, barátokat és szerelmes ifjakat vonultat föl, méghozzá tökéletes Austen-modorban.

Ezzel szemben Joan Aiken módszere a recycling: ugyanazt az szcenáriót játszatja el a már ismert szereplőkkel, az intrikusokat a hajuknál fogva rángatva vissza.

A mansfieldi kastély:
Fanny Price gyermekkora óta bizalmas barátja és titokban szerelmes rajongója Edmund Bertramnak, aki ezt észre sem véve Mary Crawford bűvkörébe esik. Fannyt Henry Crawford ostromolja kitartóan és a két házasságot csak Maria bűnbeesése akadályozza meg, ugyanis ezzel mindenki ráébred arra, hogy ki is az ő valódi párja. A Bertram-fiú és a Price-lány házzasságot köt.

Visszatérés a mansfieldi kastélyba:
Susan Price gyermekkora óta bizalmas barátja és titokban szerelmes rajongója Tom Bertramnak, aki ezt észre sem véve Mary Crawford bűvkörébe esik. Susant Henry Crawford ostromolja kitartóan és a két házasságot csak Mary Crawford halála akadályozza meg, ugyanis ezzel mindenki ráébred arra, hogy ki is az ő valódi párja. A Bertram-fiú és a Price-lány házzasságot köt, Henry Crawfordot pedig újra együtt látják Mariával.

Ugye, hogy ugyanaz?

Harmadik számú észrevétel: A Henry Crawford ártatlanságát bizonyító adatokról és okiratokról bizalmas beszélgetés alkalmával számol be egy hölgy Susannak még a regény elején. Két lappal később Susan megállapodik magában, hogy ezt az információt nincsen jogában nyilvánosságra hozni, mivel ugye bizalmas beszélgetés során jutott hozzá. Ennek ellenére további két lappal később már a regény minden egyes szereplője (nagyjából) "kiváló fickóként" nyilatkozik Henry Crawfordról, pedig hivatalosan még mindig utáljuk, amiért elcsábította és romlásba döntötte Mariát. Mindvégig rejtély marad, hogy milyen forrásból orrontották meg az összes szereplők, hogy Crawford jófiú, a húga pedig földreszállt angyal.

Joan Aiken: Visszatérés a mansfieldi kastélyba

.
Jane Austen művészetének szerelmese vagyok, sohasem tagadtam, éppen ezért elvből elolvasok minden Jane Austen-folytatást, hátha hasonmásra bukkanok. Julia Barrett műveivel nagyon elégedett vagyok, most azonban, hogy belekezdtem a Joan Aiken-féle utángondolásba, egy cseppecskét kitört belőlem a méltatlankodás.
A mansfieldi kastélynak ugyibár azzal lett vége, hogy Edmund szerencsésen kiszeretett abból a velejéig romlott Mary Crawfordból, és ugyanazzal a lendületettel beleszeretett Fannyba, akivel gyorsan házasságot is kötött, Julia szökését Mr. Yates-el végül megbocsátotta az atya, de Mariát végleg kitagadta, miután ocsmány módon lelépett a fő-fő intrikussal, Henry Crawforddal, és száműzetésébe szerencsére a kis görény Mrs. Norrist is magával cipelte, senkinek se hiányoztak.
Nem kétlem ugyan, hogy Henry Crawford valóban szerelmes volt Fannyba, de szerintem Jane Austen semmi kétséget sem hagy afelől, hogy a pillanatnyi gyönyör kedvéért Maria szeretője lett, és megszöktette, és együtt éltek bűnben és posványban, majd egymásra unva végül közös megegyezéssel szakítottak. Direkte utánaolvastam, és így történt.

Mindezek ellenére Joan Aiken azt próbálja elhitetni, hogy Henry Crawford valójában olyan ártatlan volt az ügyben mint egy maszületett bárány, aki mindvégig állhatatos maradt istennője iránt érzett szerelméhez, sőt, meg sem szöktette Mariát, sőt, még az ajataját is becsapta a térden esdeklő s házasságtörésre kész asszony előtt, sőt, levélben szólította fel, hogy hagyjon fel végre a zaklatásával. Sőt, ott sem volt, hanem reménytelen magányába merülten ábrándozva hallgatta a békák kórusát az isten háta mögött fekvő kopár vidéki birtoka ősöreg tölgyfái alatt.
Az egész huncutságot egyes egyedül Mariára keni, aki állítólag csupán az édes bosszú kedvéért terjesztette, hogy Crawford a csábítója, és a hírbe hozott úriember csakis azért nem emelte fel a szavát ez ellen a képtelen és felhárborító pletyka ellen, mert addigra már teljesen belebetegedett Fanny elvesztésébe (pedig Jane Austen szerint ezidőtájt még messze nem volt elveszett ügye, sőt, ha történetesen tényleg visszavonul epekedni valahová, ahol még a madár se jár, akkor az az ostoba Edmund minden bizonnyal mégis elvette volna Maryt, és akkor nem kizárt, hogy Fanny egy napon hajlandó lett volna kezét nyújtani a magából tökéletesen kivekőzött playboynak).

Szóval pár szóban összefoglalva, oltári klassz ez a könyv, élvezem a fantázia ilyetén szárnyalását, még ma éjjel kiolvasom, és amiatt is tűkön ülök, hogy Fanny húgát, Susant, kihez fogjuk hozzáadni. Remélem nem Henry Crawfordhoz, mert a meggyőző érvek ellenére sem hiszek az ártatlanságában, de különben sincs okom az aggodalomra, mert úgy sejtem Tom lesz a szerencsés kiválasztott, s ezzel az csavarral egy újabb koszos kis Price-gyerek házasodhatik be nagyhatalmú Bertram-családba, s így lészen Susanból a következő Lady Bertram porig alázva ezzel egy bizonyos Miss (undok) Yatest. Nekem ugyan egyelőre Tom sem valami szimpi, de Henry se volt az, úgyhogy még bármi megtörténhetik. Ámbátor Henry még most sem az.

reggel folyt.köv.

Little Women

Karácsony este a TCM-en háromszor egymás után leadtak három Kisasszonyokat. Először a '94-es, Gilian Armstrong változatot, aztán az 1949-es Kisasszonyokat Liz Taylorral, végül pedig a George Cukor rendezte, 1933-as fekete-fehér változatot, Katharine Hepburn főszereplésével.
Tudod, brúderkám, én körülbelül így képzelek egy tökéletes karácsony esti tévézést.

Micimackónak

ELMENTEM
MINGYÁR GYÜVÖK
DÓGOMVAN
M. P.
(Visznek csókolódzni az Eiffel-torony alá. Vasárnap újra itt.)

A térdem kalácsa

Kiderült mitől durrant be megint a térdem. Ettől durrant be megint a térdem. Na azt mondjuk gondolhatod, hogy nem az eszetlen mennyiségű élsporttól sérültem le, én egyszerűen csak gyárilag születtem hibásam. Tökre rossz helyen van a térdem kalácsa. Még én is láttam a röntgenen. Most nagyon sajnálom magam.

Oda az ifjúság...

Ide a postba nem sikerült beügyeskedni amit akartam, de alul a zenedobozba betettem egy Ilyen az élet című dalocskát. Azt tessék meghallgatni, mer' jó.

Piroska négyéves

Ezt a novellát muszáj elolvasnod! (link alul)

"Átment a másik szobába is. Ottan egy öreg urat és egy öreg nénit figyelt, akik németül beszélgettek. A dívány sarkába húzódott, s hallatlan megvetéssel méregette őket. Ezt gondolta magában:
"Érthetetlen, milyen gyerekesek ezek a nagyok. Most játszanak előttem, és fontoskodnak, hogy értik egymást, holott egész bizonyos, hogy ezt a beszédet senki a világon se értheti. Hiszen én se értem."

---

"Piroska fel akart kelni, de nem bírt. Kék szemét rémülten jártatta körül a szobán. Arca halálsápadt lett.
"Hisz ezek bolondok! - gondolta magában. - Hisz ezek egytől egyig meg vannak őrülve..."
Aztán torkaszakadtából elkezdett sírni."

(Kosztolányi Dezső: Ozsonna, 1908)

Antonella pipa rám, de legalább bepasizott

Antonella, aki bizony még mindig él, ma reggel durcásan faképnél hagyott az üdvözlésnél, miután a kabátommal véletlenül lesodortam gondosan toldozgatott-foldozgatott hálóját, pedig már legalább egy hete nem bántottam a házát, ezt azért igazán értékelhetné.
Lehet aztán, hogy egyszerűen csak másnapos és azért ilyen ingerült, mert tegnap este egyáltalán nem láttam, mára viszont valaki beköltözött a bal visszapillantó-tükör mögé. A Fridolin.
Nem mondom, gyorsan dűlőre vitték a dolgot, hogy már össze is költöztek :-)

UPDATE:
Tegnap a parkolóhelyünkön nem a Dönci állt, hanem egy kórházi kölcsönkocsi, és reggelre annak is lett egy pókhálója a jobboldali visszapillantó-tükör és az ablak között.
Hát én ezt most nemértem...

Tetszik ez a két mondat :-)

.
"Ordított, mint a combon lőtt oroszlán. S rázott, hogy a lélek szinte kotyogott bennem."

(Gárdonyi Géza: Julcsa kútja)

Három nappal előtte...

A nagyim az előbb felhívott, és boldog szülinapot kívánt.
Most ez vagy a kedvenc sportjának része (ez esetben világrekordot döntött meg, bár szerintem az úgy nem ér hogy három egész nappal előtte köszöntjük fel a lányt, csak hogy mi legyünk elsők), vagy már kezdi utolérni a kora szegénykémet.

Cziczi

Én is így fogom majd mondani :-)

"Vilma szemérmesen lesütött szemekkel felel:
- Cziczit kell adnom a fiamnak."

(Gárdonyi Géza: A megismételt idill)

Karakán kis grófnő...

Galanthay Masa grófnő Szoláry Helén kisasszonynak.

"...

U. i. Még egyszer elolvastam a levelét, és feltűnt benne valami, amit először, a fuzsitus fejemmel, nem vettem észre.
Ha bátyám, az érsek, ismét kegyes lesz Önt meglátogatni, kérem, mondja meg neki, hogy sem én nem vagyok olyan nagy frajla, sem ő nem olyan rettentő Dalai Láma, mint elhitetni szeretné.
Emlékeztesse őt, hogy az én érdemes szépmamám, s az ő fölöttébb tisztelt nagymamája, egy császár szeretője volt, és azt a nagy vagyont, melyet ő bizonyos megelégedéssel emleget, ennek a gyöngéd és nyereséges érzelemnek köszönhetjük.
Mondja meg, hogy ezt én üzenem neki; vagy talán legjobb lesz, ha egyszerűen megmutatja neki a levelemet.
Ha őnagyméltóságát ez a kis családi emlék sem indítaná több alázatosságra, mindenesetre jó lesz figyelmeztetni, hogy az egész világ tisztában van vele, minek köszönheti őnagyméltósága díszes állását, meg a többi földi jót, amik, úgylátszik, egy kissé elvakították.
Az, hogy valaki egy félszázadig görbült, hajlongott és csúszott-mászott, teljességgel nem ok arra, hogy azután olyan peckesen járjon, mintha nyársat nyelt volna, és úgy beszéljen, mintha ő volna a magasságbeli kinyilatkoztatás.
Azért talán nem ártana, ha őnagyméltósága egy olyan szent leánnyal szemben, mint az én tanítónőm, valamivel kevésbé magas hangot használna, ha már olyan szerencsés, hogy szóba állnak vele.
Ne haragudjék, édes szép Helénám, ezekért a sorokért, s ne mondjon mindjárt szabadkőművesnek. Imádom a derék, egyszerű, jólelkű plébánosokat; de ki nem állhatom az érsekeket.

II-ik utóirat. Igaz, a komoly Viktor! A komoly Viktor, akire oly szép politikai jövő vár, egy nagyképű szamár, akit gyűlölök, mint a bűnömet. De hogyha ez a szép törekvésű ifjú mindjárt maga a Tói Lancelot volna is, akkor is lehetetlen kérő volna az én szememben. Van tudniillik ennek az igyekvő politikai tehetségnek egy olyan tulajdonsága, amit soha, semmi szín alatt nem tudok neki megbocsátani: éspedig az, hogy tulajdon édes fia az én hőn szeretett Alisz nénémnek. S mi több, a szerencsétlen még rettentően hasonlít is kedves mamájához!
Nagyon értem, hogy ez a komoly ifjú szíves volt észrevenni az én millióimat, amelyek nem volnának éppen ártalmára a politikai küzdőtéren. Én is azt hiszem, hogy ezek a milliók valamivel simábbá tennék az útját s megkönnyítenék joggal várható diadalait. De kissé merésznek találom azt a kívánságot, hogy a hozományomhoz adjam oda ráadásul a személyemet is, mivel az illendőség ezt így hozná magával. Sajnálom, de ezt a kívánságot nem teljesíthetem, még akkor se, ha a dolog nem csupán »az egész család óhajtása«, hanem egyszersmind Magyarország összes úri családjaié. Nem, kedves Helénám, szó se lehet a komoly Viktorról; soha, de sohase leszek a felesége.
Ellenben, ha a komoly Viktor nem volna érzéketlen egy-kétszázezer forintnyi végkielégítés iránt, hajlandó volnék ez ügyben a családi tanáccsal komolyan értekezni.

Hanem, tudja mit, aranyosom? Máskor ne beszéljünk efféle nyomorúságokról.

Mind a két kezét számtalanszor csókolja
engedelmes tanítványa:
Masa."


Szoláry Helén Galanthay Masa grófnőnek.

"Kedves Masám!
Ha talán megbánta, amit írt, sietek megnyugtatni, hogy a két utóiratot kivágtam leveléből és rögtön elégettem. Kedves sorainak csak első részét tettem el az emlékeim közé.

Nagyon szereti, öleli, csókolja az öreg
Helén."

(Ambrus Zoltán: Midas király)

Ingyen olvasnivaló, ingyen terápia...

Olykor, ha valamiért elönt az indulat, és kitör belőlem útonálló természetem, vagy netán az emberiséggel folytatott kommunikáció során elfogy a türelmem, és forrón óhajtom, hogy valaki szánjon már meg, és minden ilyen idiótát lőjön ki az űrbe, szóval ilyen kitikus pillanatokban szoktam rászörfölni a MEK vendégkönyvére némi önmérsékletet tanulni egy Laci (MEK könyvtáros)-nak álcázott földreszállt angyaltól. Tényleg nem tudom, hogy csinálja! A MEK vendégkönyvét valahogy minden kretén megtalálja, és ő még a százezredik "hö! mér niccsen fen az egri csilagokk olvasonapploja bmeg?! hö" stílusú üzenetre is angyali szelídséggel magyarázza el, hogy a MEK-en nincsenek rövidítések és olvasónaplók, de ezen-és-ezen a weboldalon megtalálja amit keres a kedves olvasó. Én már rég kitéptem volna az összes szál hajamat,

Már csak egyet kell aludni...

Holnap jön a TélApó. Már hetek óta kapacitálom TélApót, hogy még véletlenül se felejtsen el hozzám is beugrani, tavaly ugyanis tökéletesen megfeledkezett rólam, de hát nem tudom, mi egyebet várhattam volna egy férfitől!
Idén már jóidőben elkezdtem finoman célozgatni rá, hogy még mindig nem óhajtok eléggé felnőni, és igénylem a TélApót, TélApó nekem KELL! Naponta átlag háromszor is megemlítem a dolgot, csak úgy közömbösen bele az éterbe, és a lakásban mindenfelé kis cetliket hullatok elfele, pontos listákkal és utasításokkal látva el TélApót, hogy mi a teendője holnap reggel. Reggel, és nem este. Én reggel igénylem a TélApót, nem a napi műszak után. És a cipőmbe akarom.

Mindenre kiterjedő figyelemmel és kellő alapossággal...

"Az ájult királynét az udvarral Badenben nyaraló Teschler Miklósné és kísérete lelték meg a bencés kolostor alatt vágott mélyúton. A gazdag kereskedő felesége hordágyat hozatott a madonnának, s nyomban izent Tichtel doktor után, aki az utóbbi időben állandóan a királyné mellett teljesített szolgálatot.
Az udvari orvos méltóságteljes komolysággal látott a beteg megvizsgálásához. Rálehelt a betegre, és mindenekelőtt elsuttogta a nagy Cato által ajánlott bűvös igéket:
- Daries, dardaries, astaturies, huat huat ista sista, domiabo, damna ustra és luxato.
Ezt azért tartotta szükségesnek, hogy ha esetleg az ájult királyné, esés közben valami belső sérüléseket szenvedett volna, a római orvosok e kipróbált kabalájával elejét vegye a komolyabb veszedelemnek."

(Surányi Miklós: A nápolyi asszony)
...
Tiszta sor.

Az ájult királyné Beatrix volt, Mathias Corvinus, a magyarok barbár fejedelmének felesége, az "isteni Augustus" neje, nápolyi királyleány, a reneszánsz világ egyik legszebb virága. A 15. század végén járunk, a humanizmus fénykora, Amerikát még nem is fedezték fel, Leonardo da Vinci él és alkot, Lucrezia Borgia még ártatlan kisleány, Lorenzo Medici, Firenze nagyhatalmú ura (Mademoiselle és még sok más korabeli madonna és signorina kedvence), kortársa és barátja is Mátyásnak. Rendelkezésükre állt a kor legkiműveltebb és legmodernebb orvosi apparátusa, és egy ájulásnál ez volt a legtöbb, amit a nagytiszteletű orvosdoktor tenni tudott.
Nem mintha egy ájult (csak ijedtségtől ájult) nővel sokkal többet kellene bajlódni, bőven elég lett volna az is ha két nagy csattanóssal életre pofozza a tilosban járó királyasszonyt, és ad neki egy pohár vizet, de azért érdekes bepillantást enged a középkori orvoslásba, és elképzelheted milyen medicinákkal kezelték mondjuk a pestist. A pestist, amit egy egyszerű antibiotikummal gyógyítani lehet. :-)

Ha jó a kedved...

Ha velünk vagy és jó a kedved
másoknak is mutasd EZT meg,
Ha jó a kedved tralla-la-la-la!

Dosztojevszkij

Ha magam is regényhősnő lennék, akkor ezt az Ismeretlen Nevű Álmodót nagyon tudnám szeretni:

"A házak is ismerőseim. Mikor megyek, mendegélek, mintha mindegyik elém szaladna az utcán, rám néz valamennyi ablakával, majdhogy azt nem mondja: "Jó napot! Hogy érzi magát? Hála istennek, én is egészséges vagyok, és májusban még egy emeletet építenek rám", vagy: "Hogy és mint? Engem holnap tatarozni kezdenek", vagy: "Én majdnem leégtem, borzasztó ijedtség volt" és így tovább. Vannak közöttük kedvenceim, vannak közeli barátaim; egyikük a nyáron építésszel akarja gyógykezeltetni magát. Feltett szándékom, hogy mindennap útba ejtem, és megnézem, nem kúrálják-e agyon valamiképp, isten őrizze szegényt! Sosem fogom elfelejteni egy elragadó, világos rózsaszín kis ház esetét. Olyan bájos kőházacska volt, olyan nyájasan nézett rám, olyan gőgösen nézett otromba szomszédaira, hogy örült a szívem, valahányszor elmentem előtte. A múlt héten megyek az utcán, s amint ránézek barátomra, egyszerre csak panaszos kiáltást hallok: "Ó, jaj, sárgára fognak festeni!" Gonosztevők! Barbárok! Nem kíméltek meg semmit: sem az oszlopokat, sem a párkányokat, és a barátom olyan sárga lett, akár egy kanárimadár. Láttára majd elöntött az epe, úgyhogy kis híján én is sárgaságba estem, és még most sincs erőm ahhoz, hogy meglátogassam szegény elcsúfított barátomat, a házat, amelyet a Mennyei Birodalom színére festettek."

(Fjodor Mihaljovics Dosztojevszkij: Fehér éjszakák)

Hát ilyeneket is csak Puskin tud kitalálni!

Olvasom EZT a könyvet. Klaszikus elbeszélések, kisregények.
A Hóvihar címűben a Lány elhatározza Titkos Szerelmével, hogy egy este megszöknek és összeházasodnak a szülői tilalom ellenére. Megszervezik az eseményt, és egy templomban adnak találkát egymásnak. Mindketten útnak is indulnak a megbeszéltek szerint, de a Titkos Szerelmes hóviharba kerül, és egy kissé elkésik. Hát... olyan egy éjszakányit késik. A Lány már nincs ott, ugyanis puszta véletlenségből másvalakihez ment hozzá, csak az baj, hogy nem tudja kihez. Titkos Szerelmest már csak a pap várja a hírrel, miszerint a Lány az elébb férjhez ment, ámbátor az Ifjú Férjet vélhetően a föld nyelte el. Titkos Szerelmes éktelen haragra gerjed, esélyt sem ad a Lányak, hogy kimagyarázkodja magát, inkább beáll katonának, és megöleti magát a háborúban.
A Lány keservesen gyászol évekig, pedig szép és gazdag, az udvarlók hordákban járnak utána, a lába nyomát is csókokkal borítanák. Csupán Egyetlen Férfi kelti fel a Lány érdeklődését, de mindkettőnek titka van, sokáig kerülgetik egymást, mire tiszta vizet öntenének a pohárba. Végül Egyetlen Férfi megtör és könnyes szerelmi vallomás után elárulja, hogy nem veheti feleségül a Lányt, mert egy réges-régi hóviharos éjszakán ő bizony véletlenül Ifjú Férjjé lett, noha nem tudja ki volt az ara, sem azt hogy hol történt a dolog.

"- Istenem, istenem! - mondta Marja Gavrilovna, megragadva kezét. - Hát maga volt az! És nem ismer rám?
Burmin elsápadt... és a lábaihoz borult..."

Elmélkedés egy bugyogó felett

Vettem egy most divatos otthonka-nadrágot, tudod, olyan törökbugyogósat. Nagyon aranyosan néz ki, csak az vele a bajom, hogy nem gumis a bokámon, hanem kötögetni kell, és mivel egy kicsit nagy rám, a derekát is mindig meg kell csomóznom, tehát három helyen is rögzíteni kell egyetlen mackót. Ez reggel okoz problémát, amikor begyógyult szemekkel és kócosan próbálom felráncigálni, de sehogyse akarnak a bogok kibomlani, és sohase sikerül mansnit kötnöm. Néha 5-7 percig is eltart míg felszerelem magamra a nacit, sőt olykor magam is belegabalyodom, mire elvesztem az egyensúlyomat, mire felbukom a saját lábamban, és úgy elterülve tovább szundizok még vagy tíz percet. De azért megéri.